Home Közlemény, nyilatkozat, dokumentum

VÉSZ TV

VÉSZ Rádió



Get the Flash Player to see this player.

time2online Extensions: Simple Video Flash Player Module

Partnereink

Hirdetés

Hirdetés

Bejelentkező űrlap



VÉSZ Akciók és Programok

április 2017
V H K SZ CS P SZ
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Névnap

Ma 2017. április 25., kedd, Márk napja van. Holnap Ervin napja lesz.

Jelen vannak

Oldalainkat 87 vendég böngészi
VÉSZ KÖZLEMÉNYEK


OKTÓBER 2. ÉS 23. PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2016. szeptember 30. péntek, 20:35

I. 1956. és 2016. MENEKÜLTJEI

Előre bocsátjuk: Brüsszel közömbösítése érdekében október másodikán el kell menni a népszavazásra, és nemmel kell szavazni.

Ne ringassuk magunkat azonban olyan illúziókban, mintha a népszavazással akár csak rövidtávon is bármit megoldottunk volna. Kis időt, kis levegőt kapunk, a nem távoli jövőben bekövetkező drámai fejlemények előtt, és a döntő kérdés az, hogy hogyan, mire használjuk ezt az időt.

E népszavazás korszak-meghatározó, emberiség-léptékű problématömeggel van összefüggésben, ezért kertelés nélkül át kell gondolnunk a szavazásban megnyilvánuló cselekvésünk szerepét népünk, Európa, és az egész emberiség jövőjét illetően.

Most októberben két jelentős dátum előtt állunk: másodikán lesz az Európába áramló migráció szétosztására irányuló kvóta-kényszerrel kapcsolatos népszavazás, huszonharmadikán pedig az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvan éves évfordulójának ünnepe. Ez utóbbit, bizonyos leszűkítéssel, akár a magyar (e-)migráció szomorú ünnepének is tekinthetjük, nem kell kifejtenem, miért.

Adva van tehát a sorskapcsolat a két dátum között, érdemes hát e két októberi dátum kapcsán kicsit megállnunk és elgondolkodnunk, mi is az igazság, hogyan cselekszünk történelmi múltunkhoz, legszebb hagyományaink morális minőségéhez méltóan.

Senki nem fogja helyettünk kellő mélységben átgondolni saját cselekvésünk összefüggéseit, mert nem csak Brüsszelben, hanem világszerte pusztít a „meg nem gondolt gondolat”.

Szemünkre vetik például egy világrontó ideológia propagandistái, de tudatlanságból, kellő ismeretek és mérlegelés nélkül akár jó szándékú emberek is, hogy egy olyan történelmi sorsot hordozó nép, mint a magyar, amelynek tagjait, akik a történelem számos viharában menekülésre kényszerültek, és menekültjeit oly sokszor fogadták be tömegesen más népek, hogyan tanúsíthat ilyen menekült-ellenes magatartást. Aligha van olyan ország a Földön, amelyben ne élnének magyarok, olykor létszámukat és társadalmi szerepvállalásukat tekintve jelentős kisebbséget alkotva. Amikor pedig hasonló sorsú emberek magyar területen szeretnének védelmet kapni, a magyar kormány, érzékelhetően a magyar nép óriási többségének támogatását maga mögött tudva, mereven elzárkózik.

A legkevésbé sem célunk, hogy megtagadjuk az emberi együttérzést háborús zónákból, éhező és szomjazó övezetekből menekülő embertársainktól. Amikor összehasonlítjuk a történelem viharai, és különösen 1956. magyar menekültjeinek magatartását 2016. migránsainak viselkedésével, pusztán tényeket szeretnénk rögzíteni.

Aminek alapján nem kell, de nem is lehet különbséget tenni, az a migráció kiváltó oka: az, hogy háborús övezetekből, vallási, vagy politikai üldözésből, esetleg gazdasági ellehetetlenülésből menekülnek-e az emberek. 1956-ban abszolút mértékben a politikai és a vallási üldözés dominált, de még a háborús viszonyokra is hivatkozhatunk; ám magam is ismerek számos olyan embert, akiket semmi nem fenyegetett az országban, de a kommunista diktatúra nyomorba taszító kilátástalansága miatt csatlakoztak a kivándorlókhoz. Tudomásom szerint a befogadó országok hatóságai részéről nem indult vizsgálat az 1956-58 folyamán Magyarországról menekülők körében, hogy a menedéket kérő vajon politikai-vallási üldözött, háborús menekült, avagy csupán gazdasági bevándorló. Történelmünkben pedig bőségesen van példa a magyarok gazdasági emigrációjára. Amikor például „kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk”, egytől egyig gazdasági menekülteket említ József Attila a „Hazám” című versében. Sem politikai, sem vallási üldöztetés nem volt akkor, háború sem volt, sőt éppen a gazdasági fellendülés „aranykorának” szokták nevezni a tömeges „kitántorgásra” késztető évtizedeket a felületes történészek és még felületesebb közgazdászok (19. század vége, 20. század eleje). A benépesítés roppant feladatával küszködő Egyesült Államok pedig tárt karokkal várta az „odatántorgó” magyarokat (is).

Akik pedig az „Emberi Jogok” tartalmáról folytatnak absztrakt vitákat, magyarázzák meg nekem, mi a különbség bombázások elől, vagy szomj- és éhhalál elől menekülni. Miért „megalapozottabb” katonai összecsapások fenyegetése miatt, mint hosszú és gyötrelmes szomj- és éhhalál fenyegetése miatt menedéket kérni? Nem cinizmusból, de halálosan komolyan meg kell kérdeznünk: nem jobb azonnal, vagy néhány nap alatt túl lenni a földi szenvedések poklán, mint éveken át a családdal együtt gyötrődni a szomjazás és éhezés kegyetlen kínjaiban, majd mindezek után – a családdal együtt – végül is szomjan és éhen halni?

Ha tehát saját történelmi sorsunk példáit, tanulságait komolyan vesszük, és nem akarunk szégyenletes, hálátlan színben feltűnni, akkor nem tehetünk különbséget a menekültek között, pusztán annak alapján, hogy háborús, vagy gazdasági menekültekről van szó, hogy vallási, politikai üldöztetés elől, vagy a nyomor szorításából futnak. A világ millió és millió számra fogadta be a magyarokat, nem téve különbséget menekülésük oka között. Erről soha nem felejtkezhet meg az, aki odafigyel az Utolsó Ítélet példázatának figyelmeztetésére: „…jövevény voltam és befogadtatok,…” (Máté evangéliuma 25:35c). Ez a figyelem mindenkitől elvárható, aki Európát a zsidó - keresztény-keresztyén kultúra hazájának tekinti.

Erről most még csak annyit (később visszatérünk erre a kérdéskörre, mert a lényeg ekörül van), hogy a világ bajainak orvoslását is azzal kellene kezdeni, amivel az Utolsó Ítélet kezdődik: „Éheztem és ennem adtatok, szomjúhoztam és innom adtatok,…”.

1956-nak és a történelem más időinek magyar menekültjei és a mostani migráció között nagy különbségek is vannak, a jelenségek szintjén és tartalmi szempontok szerint is. Ezek a különbségek 1956. magyar migránsait valós menekültekké tették, 2016. Európába áramlott és áramló migránsait pedig – bármennyire is látjuk nagy többségük félrevezetettségét, áldozati mivoltát, és együttérzünk velük –, céltudatos területfoglalási szándékkal fenyegető emberáradatnak.

Sok tízezerre, van aki több százezerre teszi ’56 magyar menekültjeinek számát, és ilyen tömeg esetén nehéz dolog általános érvényű megállapításokat tenni, hiszen bármit mondunk, ilyen tömeg esetén bizonyosra vehető, hogy mindig akadhatnak kivételek, egyedi esetek, amelyek cáfolni látszanak az általánosító minősítéseket. Az eltelt hat évtized története azonban feljogosít bennünket, hogy szabályt erősítő kivételeknek tekintsük a kirívónak, deviánsnak mondható eseteket.

’56 magyar menekültjei megtörten és kiszolgáltatottan érkeztek a befogadó országokba. Minden ellenállás és kritika nélkül engedelmeskedtek az osztrák és jugoszláv hatóságoknak. Zúgolódás nélkül éltek a gyűjtőtáborokban, amíg eldőlt, ki hova akar és kinek hova lehet tovább menni. A világ országai – nem csak a nyugatiak – valósággal versengtek, ki hány magyar menekültet vehet szárnyai alá. Külön megrendítő, hogy a segítségnyújtásban élen jártak a kis országok, amelyekben különös erővel fellángolt a szolidaritás tüze: Ausztria, Svájc, Hollandia, Skócia. Amikor eldőlt, ki hova kerül, s a menekültek megérkeztek, a befogadó ország létbiztonságot jelentő segélyeket, majd a felnőtteknek munkalehetőséget biztosított, a gyermekeket és a fiatalokat a legjobb oktatási intézetekben helyezte el. Nemhogy kvóta vita nem volt a befogadó országok között, vagy azokon belül, de éppen ellenkezőleg: az adott közösség, ahová néhány magyar menekült, esetleg családjával együtt letelepedhetett, örömmel, ünnepelve fogadta a jövevényeket.

Föl sem vetődött, hogy a magyar migránsok ne akarnák betartani a befogadó ország törvényeit. Nyilván bűnözők is keveredtek közéjük, szégyent hozva a menekültekre, de ezekhez a bűnözőkhöz a magyar menekültek óriási többségének semmi köze nem volt, s nem is tudunk a befogadó ország hatóságai, vagy társadalma részéről az általánosítás szándékáról.

A honvágy fájdalmai közepette ugyan, de az integráció lényegében szinte zökkenőmentesen lezajlott. Mindenki megtalálhatta vallási, kultúrális közösségét, sőt nemzeti egyesületek szabad alakításában nemzetiségi közösségét is, és az óriási többség a befogadó ország szorgalmas, hasznos polgára lett. Nem egy közülük világhírűvé vált a művészet, a tudomány, a sport, vagy az üzleti élet területén, de a legendás magyar tehetség szabad kibontakozása által számtalan befogadott honfitársunk lett hivatása, szakmája elismert, nagyrabecsült szaktekintélye. Idővel családot alapítottak, s öntudatos ’56-os magyar menekültekként ugyan, de új hazájuk hűséges, törvénytisztelő polgárai lettek.

Túlontúl demagóg dolog lenne, ha mindezzel szemben listába szednénk a 2016-os, Európába áramló migráns-tömeg magatartásának jellemző tüneteit. Ezért ezt nem is tesszük, úgyis tudja mindenki a napról napra zajló fejleményeket.

Egy területre azonban ki kell térnünk, mert rávilágít arra, ami el nem tűrhető, senki részéről, semmilyen motivációból: sem indulati, sem vallási, sem semmilyen ideológiai alapon. Ez pedig a támadás az Európai Nő ellen.

II. AZ EURÓPAI NŐ VÉDELME

Ha ezzel a kérdéssel kénytelenek vagyunk komolyan foglalkozni, félre kell tennünk farizeusi erkölcs-csőszködésünket, finnyáskodásunkat, és tiszta, valósághű, kertelés nélküli módon, az embertársaink iránti megértés készségével, ugyanakkor a kultúránk védelme iránti harcos elszántsággal kell szólnunk.

Legelőször is le kell szögeznünk, hogy a látszat ellenére, és az olcsó magyarázatokkal szemben, nem szexuális kérdésről van szó elsősorban. A nők fizikai bántalmazásának, verésének mérhetetlen tömegű esetével szemben aránylag csekély a megvalósult, kifejezetten szexuális zaklatások és erőszak-cselekmények száma.

Miről van tehát itt szó? Mi az a kísérlet, ami már most, az elkövetkező időkhöz képest szinte jelentéktelen számúnak és arányúnak mondható migráns-népesség részéről Európában, a szemünk előtt játszódik le?

Nem más ez, mint előjele az Európai Nő tönkretételére, megsemmisítésére irányuló kísérletnek.

Azt, hogy nem szexuális problémáról van szó, a kínálkozó történelmi ellenpélda kellően megvilágítja.

Amikor a negyvenes évek végén, ötvenes évek elején beindult a hatalmas nyugat-európai újjáépítési program, majd a meredek és hosszú gazdasági konjunktúra, és a lerombolt Európába a munkaerőhiány miatt milliószámra jöttek török, közelkeleti és balkáni vendégmunkások, a társadalmak megtalálták annak megoldását, hogy az életerős, forróvérű, délszaki fiatalemberek szexuális problémája, a közbiztonság és közrend fennmaradása mellett vezetődjön le. A kor nyugat-európai találmánya (tehát nem amerikai szabadalom!) a peep-show, amely női jelenlét mellett, de fizikai sérthetetlenségük szavatolásával, úgy segített levezetni rengeteg férfi szexuális feszültségét, hogy annak ereje nem torkollott pusztító társadalmi robbanásokba. Tény, hogy egyidejűleg a prostitúció különféle fajtái is arattak. Később, de részben már ezekkel a jelenségekkel párhuzamosan, tömegnyi vegyes házasság köttetett, hiszen férfiakból, a világháborúban kivérzett nyugat-európai népek körében, a normális, egészséges párkapcsolatok tekintetében is óriási volt a hiány.

Ezek a tényezők együttesen konszolidált viszonyokat teremtettek. A sajnos mindenhol, a világ összes országában előforduló bűnös szexuális atrocitások pedig bűncselekménynek minősültek.

A mostani migráció, bármennyire félelmetes tömegnek tűnik, arányaiban is és számát tekintve is eltörpül egyelőre az akkori évek vendégmunkás-tömegeihez képest, és különösen eltörpül ahhoz képest, amilyen migráns tömeg az elkövetkező években várható Európában.

Ezért ébernek kell lenni, és most kell felfigyelni bizonyos jelenségekre, hogy a kategórikus erejű lépések megtételére időben felkészüljünk.

Két jelenet, amely bejárta a világot, de a pénzhatalom által uralt sajtó hallgat róluk:

Német város belső területén, egy járdaszigeten fekvő, zokogó egyetemista korú lányt egy migráns ököllel kegyetlenül üt-ver, rugdos. A szerencsétlen lány megpróbál védekezni, de nem tud. Körülöttük 3-4 lány sír és segítségért kiabál, de nem mernek beavatkozni, mert további 2-3 röhögő migráns van körülöttük, és félnek a lányok, hogy őket is megtámadják. Már egy perce zajlik a vérlázító jelenet, amikor végre egy magas, kisportolt alkatú fiatalember a lányt verő migráns mögé megy és dupla-nelsonfogással elhúzza onnan, láthatólag óvatosan, hogy a migránsnak semmi baja ne eshessen. A többi migráns a fiatalember közelébe se mer menni, mert látható a hatalmas erőkülönbség, és tudják, hogy a fiatalember egyetlen rúgásától összecsuklanának. Egy pillanatra feltűnik a lányt összeverő migráns arca. Nem szexuális vágy, hanem düh, vakhit, és saját igazának tudata látszik elszánt, komor arcán. A zárókép: a négy-öt lány ül a járdaszigeten egymás mellett, és zokognak. Hozzátartozik a történethez, hogy a lányok tökéletesen szolíd, normálisan öltözött, és nem valamilyen „kihívó” ruházatú, fiatal, csinos teremtések voltak.

A másik jelenet valószínűleg szintén valahol Németországban játszódik, a felvételből nem derül ki.

Szép városi park, a park körül sétány, a sétány szélén, háttal a parknak, padok állnak egymás mellett. A padokon ülve 6-8 idős hölgy beszélget. A sétányon, a közelben feltűnik két migráns. A felvételt (nyilván mobiltelefonon) készítő is migráns, aki tudva, hogy mi fog történni, már ott van a helyszínen. Hallatszik, ahogy valamilyen nyelven egymással beszélgetve, röhögve készülnek a jelenetre. Amikor az egyik közeledő migráns szélen ülő, idős hölgyhöz ér, a baseball játékban szokásos, a labdát eldobó mozdulathoz hasonló mozdulattal nekikészülve, az idős hölgy arcára egy irtózatos ütést mér. A hölgy, láthatóan eszméletvesztett állapotban, azonnal hátrazuhan, s a három migránsból kitör a röhögés.

Hol van itt, és a többi, számtalan, nők elleni fizikai atrocitásban a szexuális motiváció?

Legföljebb egy deviáns viselkedési mód értelmében van jelen, amely abból indul ki, hogy a nő szexuális félállati lény, aki fölött bárhol, bármikor, bárhogyan ki kell fejezni és gyakorolni kell a korlátlan uralmat.

Nem sorolom a rengeteg, más országokban is lezajlott történetet. A menekülthullámmal érkező családok egyrészt a saját lányaik, asszonyaik fölött érvényesítik a korlátlan uralmat, volt, akit megöltek, mert ki akart szabadulni, másrészt veszik a bátorságot, hogy a befogadó országok női polgárai fölött is saját ízlésviláguk kényszerét érvényesítsék. Hallatlan agresszivitással lépnek föl az Európai Nővel szemben. Tehát az Európai Nő, úgy, ahogy előttünk áll, amilyenné lett, szálka ezeknek a migránsoknak a szemében. Megalázandó, megbüntetendő lény.

Mit is jelent ez?

Az emberi lény fejlődése az utóbbi kétszáz évben majdnem teljesen azonos a női nem fejlődésével. Az emberiség a nőkben fejlődött. Ha összehasonlítunk egy kétszáz évvel ezelőtti férfit egy mostanival, majdnem pontosan ugyanolyan, sőt mintha visszafejlődött volna sok tekintetben. Ha ugyanezt az összehasonlítást megtesszük a nőkre vonatkozóan, ég és föld a különbség, a mai nő javára (elnézést az abszurditásért, de néha a példa abszurditása világítja meg leghatékonyabban a mondanivalót). Az emberiség fejlődéséhez nem számítom hozzá a technikai civilizáció fejlődését, mivel a technikai civilizáció fejlődése egyáltalán nem jelenti föltétlenül az emberi lény fejlődését, sőt sok tekintetben visszafejlődésével, képességeinek korcsosulásával járt.

A nők fejlődése káprázatos: szabad, egyenrangú és egyenjogú emberi lényekként állnak a férfi mellett, nem kis küzdelem árán vívták ki, sok együttérző férfivel szövetségben, társadalmi helyzetük gyökeres megváltozását. Nem tökéletes még a helyzet, bőven van min javítani, és a fejlődés sem befejezett, de mára már alapvetően öntudatos, szabad lényekként csodálhatjuk őket. Hagyjuk most a farizeusi, vagy akár komoly morális aggályokat a nők magatartásával, szabadságuk problematikus vonásaival kapcsolatban! A fejlődés gyermekbetegségei ezek, s mint tudjuk, a fejlődés mindig gyermekbetegségekkel jár, amelyet kinövünk. Az sem idetartozó – bár rokon! – kérdés, hogy túlságosan sok például Magyarországon, de gyanítom, hogy más európai országokban is, a családon belüli erőszak, amely majdnem mindig a nők ellen irányul. Ez ellen is fel kell lépni.

A migránsok egy igen jelentős része számára azonban maga ez a ragyogó Európai Nő elviselhetetlen a szabadsága, szépsége miatt. Pusztán létezése, fejlődése, társadalmi rangja, öntudata elegendő a gátlástalan agresszivitás kiváltásához. Szörnyen retrográd módon, legszívesebben ezerötszáz évvel visszaforgatnák a fejlődés kerekét, ha tehetnék, hogy az Európai Nő megszűnjön létezni, s mélyebbre hulljon vissza, mint ahol kétszáz éve volt.

Ha a hatóságok nem tudnak, vagy nem akarnak a veszélyhelyzetnek megfelelő gyors és hatékony lépéseket tenni, és engedik, hogy az Európai Nőt kényre-kedvre, szinte büntetlenül bántalmazhassák, ami miatt az Európai Nőnek félnie kell, vagy fel kellene adnia önmagát, akkor a társadalomnak kell megszerveződnie. Az Európai Férfinek kell ébernek lennie: anyáinkról, párjainkról, lányainkról, testvéreinkről van szó, akikre büszkék vagyunk, s öröm, ha csak rájuk nézünk. Olyan csapással kell felelni a nők bármiféle-fajta bántalmazására, hogy félreérthetetlen legyen a reakció: minden nő szuverén és sérthetetlen Európában. Finomkodással semmire nem megyünk. Kertelés nélkül tudtára kell adni minden migránsnak, mire számíthat. Ha pedig cselekedni kell, akkor azonnali, és a támadó számára életre szóló tanulságot jelentő legyen a védelem.

III. GLOBÁLIS KÉRDÉSEKRE GLOBÁLIS VÁLASZT

Volt egy ragyogó alternatív közgazdász, Síklaky István (egyébként Liska Tibor munkatársa), aki húsz évvel ezelőtt figyelmeztetett: ha a dolgok így folytatódnak, pár évtizeden belül migránsok tíz és százmilliói fognak megjelenni Európa határainál, és nem lesz az az erő, amely visszatarthatja őket a földrész elözönlésétől. Síklaky István 2005-ben eltávozott közülünk, jóslatának beteljesülése pedig, ha még csupán gyenge, kezdeti, inkább kísérleti jellegű próbálkozásokkal, de megkezdődött.

Mert bizony a dolgok „úgy”, sőt még „úgyabbul” folytatódtak.

A neoliberális közgazdaságtani main-stream lakáj-ideológusai igyekeztek Síklaky Istvánt is, és minden alternatív gondolkodót köznevetség tárgyává tenni, tovább ujjongtak a kapitalizmus diadalán, jól fizető gazdáik nagy megelégedésére. Gazdáik pedig, a szűk pénzhatalmi érdekcsoportok, zavartalanul folytathatták világrontó uralmukat. A korszak bűneinek rossz gyümölcsei pedig lassan beértek.

A dolog nagyon bonyolult, de ha történelmi szemlélettel, és egyszerűen akarjuk megragadni a lényeget, azt mondhatjuk, hogy a fehér civilizáció lerabolta fekete Afrika élőerejét és kincseit, Ázsia erőforrásait. Most pedig, immár érzékelhetően, megkezdődött a történelmi igazságtétel. És ez, feltartóztathatatlanul végbe fog menni.

Mert nem elég, hogy a fehér civilizáció lerabolta ezeket a területeket, de olyan technikai rendszert teremtett a rablott holmiból, amely klimatikus változásokat idézett elő, és e változások éppen a kirabolt területeken fenyeget hatalmas néptömegeket szomj- és éhhalállal. És a morális végzet beteljesedik: a bűn visszahull a bűnös fejére, a sok száz millió áldozat a bűnös kapuja felé közeledik.

Azok az országok és népek, amelyeknek soha egy négyzetméternyi gyarmatuk sem volt, látszólag joggal mondhatják, hogy a gyarmattartó országok „vigyék el a balhét”, amelyeket a gyarmatok mérhetetlenül gazdagítottak. Ez igaz is, csakhogy a lerablásnak a teljes nyugati fehér civilizáció haszonélvezője volt. A gyarmattartók közvetlenül, a többiek közvetetten. Ezért a következmények alól egyetlen ország sem vonhatja ki magát. A klimatikus változásokat elindító technikai civilizáció is közös műve az euróatlanti országoknak.

Két elvet állítanak szembe ezzel a fejleménnyel.

Az egyik a „történelmi jog”, amely egyszerűen fogalmazva így hangzik: a mi őseink véreztek ezért a földért, ezért ez a miénk.

Ez a tetszetős és meggyőzőnek látszó elv a rövid időn belül bekövetkező, emberiség méretű mozgások közepette fabatkát sem fog érni, ha több tízmillió ember összpontosul majd a határokon, merthogy most ők akarnak vérezni ezért a földért. Mi lesz akkor?

A másik elv, ami szintén igaz és helyes gondolat: ne a bajt hozzuk ide, hanem a segítséget vigyük oda! Csakhogy ez a jelszó történelmi léptékben elkésett! Ötven évvel ezelőtt, egyfajta tudati-morális föleszmélés folytán a nyugati civilizáció először is kicsavarhatta volna a világrabló pénzhatalmi érdekcsoportok kezéből a pénz-fegyvert. Aztán rádöbbenhetett volna saját történelmi felelősségére Afrika és Ázsia sorsáért, s nem a kirablás egyre kifinomultabb, egyre rafináltabb és cinikusabb módjain kellett volna a fejét törnie, hanem azon, hogy miképpen integrálhatóak úgy a világgazdaságba a kirabolt földrészek országainak gazdasága, hogy az ott lakók létbiztonságban élhessenek. Akkor most jelszóvá se kellene tenni, inkább csak mint folyamatban lévő megoldásra lehetne hivatkozni: nem a bajt hoztuk ide, hanem a segítséget vittük oda.

Most már késő.

Ami most történik, az még csupán Európa kitapogatása, az előörsök előörseinek felderítő próbálkozása.

Végzetes tévedés lenne azt hinni, hogy mindezt néhány terrorista-, embercsempész- és ál-jótékonysági ügynökszervezet organizálja.

Aki ezt mondja és hiszi, csak azt árulja el, hogy süket a Történelem hangjaira. Vannak terroristák és vannak ügynökszervezetek. Ezek azonban semmit nem érhetnének el, ha az embertömegek maguk nem mozdulnának meg, és ha nem állna fenn az az ok, ami miatt megmozdulnak, és nekivágnak a gyötrelmes, hosszú, bizonytalan útnak.

Hasonló ez ahhoz, mint amikor elterjedt az a borzalmasan ostoba nézet, hogy az 1989-es román forradalmat a KGB és a CIA szervezte. Bizonyára ott volt ez a két szervezet, még az is lehet, hogy egyes pillanatokban jelentős szerepet játszottak. De ha maga a nép nem mozdul meg, és nem megy neki a hatalomnak, ezek a szervezetek a fejük tetejére is állhattak volna, minden eredmény nélkül. Szemtanúk mondták el, hogy a temesvári pártszékházat védő páncélosok felé a fegyvertelen tömeg első soraiban terhes anyák közeledtek, s ők kiabáltak a tiszteknek és a katonáknak: „Nyugodtan lőjetek le minket, erre a világra úgysem akarjuk megszülni gyermekeinket!” És ez volt az a pillanat, amikor az alakulat parancsnoka megtiltotta a tüzet, s átengedte a tömeget, csupán azt kérve, hogy erőszak ne történjen bent a székházban. Ez volt a győzelem nyitóakkordja: a nép elfoglalta a temesvári pártszékházat. Miféle ügynökszervezet lenne képes ilyen tettre késztetni az embereket?

Most sem a különféle ügynökökön múlik a dolog, bár valószínűleg a háttérből ugyanazok a pénzhatalmi körök finanszírozzák a terrorista szervezeteket is, mint az ál-jótékonysági szervezeteket.

A lényeg azonban az a kérdés, hogy mi a valóságos oka annak, hogy egyelőre milliók, de majd hamarosan tíz- és százmilliók nekivágnak a hosszú, gyötrelmes, bizonytalan útnak.

A válasz sokkal egyszerűbb, egyben tragikusabb is, mint amilyen válaszokat elemzők kitalálnak. A migránsok zöme már most sem a háborús övezetekből jön.

A szomj- és éhhalál fenyegetése miatt kelnek útra. Ezért nem lehet őket egyszerűen „gazdasági migránsoknak” minősíteni. Nem azért jönnek, mert otthon mindenük megvan, de bicikli helyett motort szeretnének, vagy autót. Hanem azért, mert otthon nincs, de a közelben sincs iható víz és ehető élelem. És még remény sincs, hogy majd valamikor lesz.

Ez a folyamat végbemegy, akár akarjuk, akár nem. Struccpolitika lenne ezt tudomásul nem venni.

Az rendben van, hogy a terroristákat leválasztjuk erről a tömegről, és ártalmatlanná tesszük őket. Ez katonai jellegű fellépést igényel, és sokkal gyorsabban és hatékonyabban teljesíthető lenne, mint amilyennek a brüsszeli és más bürokraták tehetetlenkedése miatt látszik.

De ne higgyük egy pillanatig sem, hogy néhány száz, vagy ezer terroristára hivatkozással tíz- és százmilliókat megállíthatunk, ha egyszer e tömegek mozgásának okával nem tudunk mit kezdeni. Márpedig sem most, sem a jövőben nem fogunk tudni mit kezdeni a szomjazás és éhezés okaival.

Ezért fölöslegesek a tűzparancsról szóló absztrakt viták. Felfegyverzett terroristákkal, de akár csak felfegyverzett, agresszív migránsokkal szemben is, magától értetődő a tűzparancs. De alig hiszem, hogy Európában lenne tiszt, aki fegyvertelen asszonyok és gyerekek sokasága ellen kiadná a tűzparancsot, bármekkora tömegben jönnének is, de azt sem hiszem, hogy lenne katona, vagy rendőr, aki egy ilyen tűzparancsot végrehajtana.

Ha pedig így van: a szomjazás és éhezés helyzetén már nem tudunk változtatni; az ilyen övezetek lakói kétségbeesésükben hatalmas, százmilliós tömegekben útra kelnek; Európába jönnek, mert Európa megközelíthető (az USA sokkal nehezebben); ha a tömeg olyan méretű lehet, amilyen ellen sem természetes, sem mesterséges, sem jogi, sem élőerős akadály nem képes védelmet jelenteni; ha a népirtást eleve elvetjük; ha a zsidó – keresztény-keresztyén kultúrához tartozónak valljuk magunkat; ha történelmi sorsunkhoz méltó módon akarunk helytállni ebben a kihívásban, - igen, akkor készülnünk kell a befogadás feltételeinek kialakítására.

Ez a történelmi feladat, és erről kell épeszű és jóérzésű embereknek társadalmi vitát folytatni.

Valós, indokolt félelem van a társadalomban a „multikulturális társadalom”, a „párhuzamos jogrendszerekkel tagolt” társadalom sehol működőképesnek nem bizonyult rémképétől.

Ki lehet dolgozni a letelepedési engedély kiadásának olyan feltételrendszerét, amely kiküszöböli ezeket a veszélyeket. Például ha a letelepedési engedélyt kérő vallásának egyes sajátosságai szemben állnak a magyar jogrenddel, akkor csak úgy szabad beengedni az országba, ha megfelelő tartalmú, konkrét nyilatkozatot tesz a menedékkérő arról, hogy a magyar törvényeknek veti alá magát. Ilyen alávetési nyilatkozatok joggal lehetnek a letelepedési engedély kiadásának feltételei. Hiszen annak a magatartása, aki itt él, csakis ugyanannak a jogrendnek alapján ítélhető meg. Itt a magyar állampolgároknak börtön jár a többnejűségért. Bárkinek tudnia kell, aki letelepedési engedélyért folyamodik, hogy rá ugyanazok a törvények lesznek kötelezőek.

Nagyon sok más tekintetben is át kell gondolni a feltételeket, ez csak egy példa volt.

Ha kellő egyértelműséggel és következetességgel alakítjuk ki a feltételrendszert, és kellő eréllyel őrködünk a betartásán, viszont rendezett módon és tempósan lehet intézni a menedékkérők ügyét, akkor példát mutathatunk arra, hogy egy nép hogyan őrizheti meg önmagát úgy, hogy a tömeges migráció történelmi kihívásában is helyt áll. Semmi jelentősége nincs, hogy a neoliberális ideológiának mindez tetszik, vagy nem tetszik.

Most azonban egyelőre „ég a ház”, szörnyű dolgok történnek a világban, és sietnünk kell, ha méltó módon szeretnénk részese lenni a megoldás keresésének.

Mert gondoljunk bele, mi késztet egy anyát arra, hogy négy, öt, hat gyermeket vonszolva magával, nekimenjen ezer kilométeres utaknak, felfújt gumi-lélekvesztőkön, a közvetlen életveszéllyel dacolva tengerre szálljon? Nem a „jólét” vágya! Ez a feltételezés égbekiáltó, cinikus ostobaság! Hanem az, hogy még mindig jobb az út mérhetetlen gyötrelmeit vállalni kicsi gyermekeivel együtt, még mindig jobb beleveszni a tengerbe, néhány perc alatt elpusztulva, mint otthon maradni, a hosszú, gyötrelmes szomj- és éhhalál szüntelen fenyegetésében.

Rendülj meg Európa, ennyi szenvedés láttán! Legyen ez az a nemzedék, amely elindul az úton, hogy elődeinek rettenetes gonoszságát, kegyetlen rablását jóvátegye!

Mert Európában élünk. A francia katedrálisok, El Greco, Johann Sebastian Bach, Fjodor Mihájlovics Dosztojevszkij, és a többi nagy szellem hazájában.

És Kalkuttai Szent Teréz Anya szülőhazájában!

Minden bajjal és veszéllyel szemben az igazi védelmet csak az adhatja Európának és Európa minden országának, ha e nagy szellemek lelkületével élünk és cselekszünk, és érző szívvel figyelünk a Történelem lépteire, meghallva a Megváltó szavait: „Éheztem és ennem adtatok,…” Tudom, hogy a magyar emberek óriási többségében megvan a lelki érzékenység arra, hogy cselekvőkészen fogadja be szívébe az Evangélium szavait. És ezerszeresen vigyázzon az, aki az önzés igazolására használja a kereszténységet, mint jelszót, nehogy átkot zúdítson a fejére!

 

Ha az ostobaságra, az agresszióra és a káoszra győztesen kimondtuk a NEM-et, azonnal fogjunk hozzá, hogy előkészítsük az IGEN kimondását a jóvátétel, a kiegyenlítés, a segítség reális jogi, gazdasági, szervezési, logisztikai, államigazgatási feltételeinek megteremtésére! Ezzel a NEM-mel és ezzel az IGEN-nel menetelhetünk most Európa élén.

 
I. A FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK FELMENTETTE A VÉSZ ELNÖKÉT A HUNGUESTHOTELS VEZÉRIGAZGATÓJA ÁLTAL ELLENE INDÍTOTT RÁGALMAZÁSI BÜNTETŐPERBEN – II. A BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK ELRENDELTE AZ OROSZ FERENC ÁLTAL BITOROLT VÉSZ-HONLAP RÁGALMAZÓ TARTALMAINAK IDEIGL PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Éliás Ádám elnök   
2016. május 30. hétfő, 14:17

I. A Fővárosi Törvényszék 2016. május 12.-én megtartott nyilvános ülésén, a 20.Bf.12.689/2015. számú ügyben kihirdetett ítéletében felmentett a HunguestHotels vezérigazgatója, Hülvely István magánvádló által ellenem indított, nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelemre elkövetett rágalmazás vétségének vádja alól.

A magánvádló a vádat a VÉSZ tagságának írt egyik körlevelem két állítására alapozta. Az egyik szerint Hülvely István része annak az üzleti érdekeltségnek, amely a Bujdigép Kft. Szegeden, és a Csiszár Vállalkozás Hévízen (mindkét cég Szövetségünk tagja) elvégzett munkáját ki nem fizető „kis csaló manipulátorok” hátterében áll.

Most, a felmentő ítélet után is határozottan kijelentem: sem Leisztinger Tamásról, sem Rizó Mihályról, sem Hülvely Istvánról soha nem állítottam, sőt nem is feltételeztem, és most sem feltételezem, hogy a két VÉSZ-tag vállalkozás tönkretételét elkövető, kisszerű, aljas manipulációt, vagy ahhoz hasonlót valaha is elkövettek volna, vagy elkövetnének. Sőt, abban is biztos vagyok, hogy ezekben az esetekben sem, és soha más esetben sem befolyásolták és befolyásolnák az általuk megbízott cégeket ilyen rossz irányban. Tehát annak a bizonyítható ténynek a közlése, hogy ezeknek a spekuláns figuráknak az üzleti hátterében állnak, nem irányul személyes tisztességük ellen.

Azt a mulasztást sérelmezem nagyon, hogy ez az üzleti érdekeltségi kör hathatósan be tudott volna avatkozni, és tekintélyével, üzleti súlyával ki tudta volna kényszeríteni, hogy Tukacs László és társai hozzák rendbe ezeket az ügyeket azzal, hogy az elvégzett kemény és tisztességes munkát kifizetik. Ezzel megakadályozhatták volna, hogy egy kemény, szorgalmas munkában megőszült embertársunk a gyermekeire súlyos, kifizethetetlen adósságot legyen kénytelen hagyni, ahelyett, hogy sok és jó munkája gyümölcseként stabil, erős, tisztességes haszonnal működő vállalkozást hagyhatna.

Semmilyen „osztályharcos” indulat nem vezet. Drukkolok a „nemzeti nagyvállalkozói rétegnek”, és üzleti sikereikből egy fillért sem irigylek. De felelősségük nem csak az általuk finanszírozott és/vagy kivitelezett nagyjelentőségű projektek megvalósítására terjed ki, hanem arra is, hogy az alattuk tevékenykedő alvállalkozók tízezrei milyen vállalkozási biztonságban, milyen üzleti légkörben érezhetik magukat. Közös érdek és a gazdaság felvirágzásának feltétele, hogy az üzleti-pénzügyi biztonság általánossá váljon a gazdaság szereplői számára.

Jó példák is szép számmal adódnak. Egy nagyhírű, tekintélyes nagyvállalkozó azért támogatta a VÉSZ-t, mert Szövetségünk – ő fogalmazott így – „piactisztító tevékenységet folytat”. Egy multi (nevezetesen a TELENOR) teljes együttműködési készséget tanúsított, amikor a VÉSZ fellépett a munkatársi közösség túlnyomó többségét érintő emberiességi ügyben, és teljes nézetazonosság alakult ki arra nézve, hogy a hosszú távú üzleti érdekeknek és az emberiesség szempontjainak összhangban kell lenniük. És így tovább, hála Istennek számos biztató eset van mögöttünk.

A HunguestHotels üzleti körétől sem kérek semmi egyebet, csak azt, hogy legyen figyelmük és akaratuk rendbe tétetni ezeket az ügyeket, amelyek – az ő szándékaik nélkül, sőt ellenére, általuk nem is érzékelt áttéteken keresztül, rajtuk kívül álló szereplők bűnei miatt - foltot ejtenek egy egyébként kitűnően és tisztességesen működő nagy üzleti lánc tevékenységén.

Éveken át számtalan kísérletet tettem ennek érdekében. Remélem, kialakul az a légkör, amelyben végre pontot tehetünk erre az ügyre is.

A körlevelem másik sérelmezett része arra a fényképre vonatkozott, amelyet egy aláíratlan levél kíséretében postán küldött valaki nekem, és amelyen Hülvely úr Orosz Ferenccel, a VÉSZ valamikori érdekvédelmi titkárával ül egy asztalnál, egy presszó teraszán. Az első fokú ítélet kitér arra, hogy Hülvely úr szerint „a megküldött kép hamisítvány”. Az első fokú ítélet pontosan idézi Hülvely úr nyilatkozatát: „Mindenképpen sérelmezte ezt, mivel: ’nem ültem Orosz úrral soha egy asztalnál, amilyen összefüggésben rajta vagyok a képen, olyan, mintha Hitlerrel összefotózott volna…(!)’”

Hülvely úr tehát ennyire szégyenletesnek tartja, ha valaki Orosz Ferenccel egy fényképen ábrázolja?

Az első fokú, a rágalmazás tekintetében egyébként az első mozzanat vonatkozásában elmarasztaló ítélet ebben a fotó-ügyben elutasítja a rágalmazás vádját, továbbá elutasítja a „jelentős érdeksérelem” vádját is, mert azt a magánvádló nem bizonyította.

A másod fokú, Fővárosi Törvényszék által hozott ítélet minden vádpont alól, bűncselekmény hiányában felment. A Törvényszék hármas bírói tanácsa figyelembe vette azt a tényt, hogy az „üzleti háttér” kifejezés olyan, akár többlépcsős áttétet jelent, amely folytán egyértelmű, hogy a kialakult helyzetért nem ezt a „hátteret” támadtam, s e tény közlésével nem követtem el rágalmazást.

A fotó ügyben csupán annyi megjegyzésem lenne, hogy Orosz Ferenc közel három éve fogadkozik, hogy szakértővel fogja bebizonyítani: a fénykép hamisítvány. Magam nem értek a fotótechnikához, fogalmam sincs róla, hogyan lehet egy ilyen fényképet hamisítani, laikusként ennek nyomát sem látom az eredeti fotón, ám éppen tapasztalatlanságom miatt ki sem zárhatom a hamisítás lehetőségét. Kérdésem: miért nem bizonyította már Orosz a hamisítás tényét? Közel három év (2013. júliusától) nem volt még ehhez elég? Továbbá az is kérdésem: amennyiben valóban hamisítvány, kinek lehetett érdeke nekem olyan hamis fotót küldeni, amelyen együtt látható, egy asztalnál Hülvely úr és Orosz Ferenc?

Mivel az első és a másod fokú ítélet ellentétes tartalmú, ezért – amennyiben a magánvádló fellebbezni kíván – megnyílik a lehetőség harmad fokú eljárásra is.

II. A Budapest Környéki Törvényszék 2016. május 12.-én kelt, 22.P.20.478/2016/13. számú végzésében ideiglenes intézkedésként kötelezte Orosz Ferenc Kálmán alperest a keresetlevelünkben szereplő jogsértő cikkek, írások, honlap-cím és fényképek olyan módon történő eltávolítására, hogy azok teljes mértékben olvashatatlanná váljanak.

E keresetlevelünkben nem szereplő, szintén jogsértő írások külön eljárás tárgyát fogják képezni.

A Törvényszék végzése előzetesen végrehajtható. Ez azt jelenti, hogy a törlésre vonatkozó rendelkezést a végzés írásbeli közlését követő naptól 15 napon belül végre kell hajtani, az esetleges fellebbezésnek nincs halasztó hatálya.

Orosz Ferenc Kálmán, még a VÉSZ érdekvédelmi titkáraként, megbízásomból nyitotta meg a Szövetség nevében és rövidített nevével a VÉSZ tartalék-honlapját, 2011. nyarán. Később, 2012. végétől, 2013. elejétől, a VÉSZ tartalék-honlapját sajátjaként használva, a VÉSZ elleni gyalázkodás, rágalmazás eszközéül használta.

Ezt megelégelve, 2014. augusztusában indítottunk büntetőpereket Orosz ellen, amelyek folyamatban vannak, majd 2016. februárjában indítottunk személyiségi jog megsértése miatt polgári pert.

Ez utóbbi keresetlevelünkben egyik kereseti kérelmünk volt a valótlanságok tömegét tartalmazó, gyalázkodó, rágalmazó tartalmú közlemények ideiglenes hozzáférhetetlenségének elrendelése. Ennek adott helyt a Budapest Környéki Törvényszék.

Az intézkedés azért ideiglenes jellegű, mert a törlés véglegességéről a pert lezáró ítélet fog rendelkezni.

 

A 2014. augusztusa előtti rágalmazó tartalmú közlemények (2012. decembere és 2014. augusztusa között) egy másik peres eljárás tárgyát fogják képezni.

 
A KÚRIA MINT FELÜLVIZSGÁLATI BÍRÓSÁG FELFÜGGESZTETTE A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA VÉSZ-T MEGSZÜNTETŐ JOGERŐS ÍTÉLETÉNEK VÉGREHAJTÁSÁT PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 1
ElégtelenKitűnő 
Írta: Éliás Ádám elnök   
2016. május 04. szerda, 15:07

A Kúria mint felülvizsgálati bíróság, Pfv.IV.20.241/2016/8. számú, 2016. április 18.-án kelt végzésével felfüggesztette a Fővárosi Ítélőtábla 4.Pf.21.388/2014/6. számú jogerős ítéletének a végrehajtását, amely ítélet Szövetségünk megszüntetését mondta ki. A Kúria végzése szerint a végrehajtás felfüggesztése a VÉSZ (mint alperes) által előterjesztett felülvizsgálati kérelem elbírálásáig tart. A Kúriának a kérelmünket elbíráló ítélete ugyanis, az országon belül lehetséges legvégső jogorvoslati lépésként, tartalmazni fogja az üggyel kapcsolatos végső döntést az – álláspontunk szerint – törvénysértő ítélőtáblai, Szövetségünket megszüntető ítélet sorsáról is.

A megszüntető ítélet végrehajtásának felfüggesztése minden, a Szövetségünk feloszlatására tett lépést minden hatóság részéről leállítja, s ideiglenes jelleggel ugyan, a felülvizsgálati kérelmünk elbírálásáig terjedő hatállyal, visszahelyezi Szövetségünket jogaiba.

Most tehát újra nyitottá válik a kérdés: lehet-e, szabad-e, bármilyen mondvacsinált hivatkozással egy érdekképviseleti feladatait betöltő országos érdekvédelmi társadalmi szervezetet egy tollvonással megszüntetni, az azt létrehozó, majd ahhoz csatlakozó személyeket és szervezeteket megfosztani alkotmányos egyesülési joguktól, vagy mindez nem lehetséges?

Mint arról már beszámoltunk, Szövetségünk felülvizsgálati kérelemmel fordult a Kúriához a Fővárosi Ítélőtábla megszüntetésünket kimondó jogerős ítélete ellen, amely álláspontunk szerint minden, az ítélet alapjául szolgáló hivatkozása tekintetében, törvénysértő.

Először is: minden alap nélkül egyenlőségjelet tesz a bíróság által jogerősen megtiltott tulajdonvisszavételi akcióink és a bűnjel-lefoglalást kérő akcióink között, holott sem erre vonatkozóan hivatkozható jogszabály, sem bírósági ítélet, sem a bíróság által kijelölt, illetékes felügyelő biztos nem mondta ki a kétféle akció jogi azonosságát. Ez nem is mondható ki, hiszen óriási – jogi természetű – különbség áll fenn a kettő között. Míg a tulajdonvisszavételi akcióink esetében – amelyeket a bírósági tiltó ítélet után többé soha nem hajtottunk végre –, a tulajdonos cég elvitte a tulajdonát képező anyagot, berendezést az építési helyszínről, addig a bűnjel-lefoglalást kérő akcióink esetében a tulajdonos cég a rendőrségre vitte be az anyagokat, berendezéseket, kérve azok lefoglalását (mindezt a VÉSZ akciócsapatainak szolidáris védelmében és segítségével). Ez utóbbi akció célja az volt, hogy az illetékes bíróság döntse el: annak a tulajdonát képezik ezek az anyagok, berendezések, aki megvette, kifizette, kemény élőmunkával beépítette őket, vagy annak a tulajdonát, aki esetleg egy fillért sem fizetett értük?

Nem igaz, hogy a mi tevékenységünk megítélése szempontjából a két akciófajta azonos lenne, ilyen kardinális jelentőségű különbségek mellett. Márpedig a mi megszüntetésünkre irányuló ügyészségi kereseti kérelem elbírálásánál nem mások véleménye, pláne nem az érdekvédelmi ellenfél saját rólunk alkotott ítélete, hanem a mi saját tevékenységünk és céljaink tartalmának elfogulatlan megítélése a perdöntő! Az ítélőtáblai ítélet ezzel szemben az érdekvédelmi ellenfél érdekeivel azonosul egyoldalúan, s ennek alapján mondja ki, jogilag teljesen megalapozatlanul a két akciófajta azonosságát.

A megszüntetésünket tartalmazó ítélőtáblai ítélet másik törvénysértő alapja az a hivatkozás, hogy mi nem folytathatunk – mint érdek-képviseleti szervezet – közvetítői tevékenységet tagjaink és azok érdekvédelmi ellenfelei között.

A harmadik hivatkozás, hogy nem küldhetünk elszámolásra vonatkozó felszólító leveleket tagjaink érdekvédelmi ellenfeleinek.

Ez utóbbi két hivatkozásnál sem veszi a fáradságot a Fővárosi Ítélőtábla Dr. Németh László tanácsa, hogy megkísérelje jogszabályi helyek megjelölésével megalapozni jogi álláspontját, amely szerint egy érdekvédelmi szervezetnek tilos közvetíteni és tilos felszólító leveleket írni az érdek-képviseleti tevékenységével összefüggésben. Arra sem fordít figyelmet, hogy cáfolja az általunk hivatkozott jogszabályi helyekre alapozott álláspontunkat, amely jogszabályok egy érdek-képviseleti szervezet számára még a tagjai perbeli jogi képviseletét is tételesen lehetővé teszik az alapszabályában érintett ügyek körében.

Ez utóbbi két kérdésben fennálló megalapozatlanság és mulasztás azért súlyosabb problémája ennek az ítéletnek, mint az első kérdés, akcióink megítélésének kérdése, mert az csak ránk vonatkozik, csak minket marasztal el, az utóbbi kettő azonban általános érvényű, tulajdonképpen minden érdek-képviseleti szervezetre vonatkoztatható, s mint ilyen, tehetetlen „béna kacsává” teheti az összes érdek-képviseleti szervezetet, megfosztva őket törvény adta jogaiktól. Ez pedig az érdek- és erőegyensúlyozásra törekvő demokratikus társadalmi működésre mérne döntő csapást. Mert miféle érdek-képviseleti tevékenységet folytathatna egy erre alakult társadalmi szervezet, ha nem közvetíthetne tagjai és tagjai ellenfelei között, és nem levelezhetne (akár elszámolásra felszólító levelekkel is) tagjai érdekvédelmi ellenfeleivel?

Magyarországon ugyan nincs precedens-jog, de mostantól mégis állandó hivatkozási alappá válhatna ez az érdekvédelmi szervezeteket lebénító, jogfosztó, jogerős ítélőtáblai ítélet, e szervezetek aktivitása, feladatuk betöltése ellen, hatékony fellépésüket lehetetlenné téve, e szervezetek ellenfelei kezében. Ez azt jelentené, hogy a legkiszolgáltatottabb rétegek maradnának minden valós érdekvédelem nélkül. Nem véletlen, hogy a demokratikus társadalmi működés fejlődéstörténetében különbség alakult ki a jogvédelem és az érdekvédelem között, s a társadalom mindkettő lehetőségére igényt tart. Ezért van sok jogvédelemre és sok érdekvédelemre hivatott szervezet. Antidemokratikus, jog- és társadalomellenes törekvés az érdekvédelemben jelentkező társadalmi önvédelmi reflexet lebénítani, és „átcsatornázni” az általános jogvédelem struktúráiba.

A Kúria végzése, amely a megszüntetésünket tartalmazó jogerős ítélőtáblai ítélet végrehajtását felfüggeszti, reményt ad arra, hogy a Kúria tanácsa alapos, érdemi, elfogulatlan vizsgálatot fog végezni, s annak alapján fogja döntését meghozni.   

 
A GYŐRI ÍTÉLŐTÁBLA MINDEN VÁD ALÓL FELMENTETTE A VÉSZ ELNÖKÉT ÉS HAT TÁRSÁT A VÉSZ 2008. DECEMBERÉBEN VÉGREHAJTOTT TATABÁNYAI AKCIÓJÁVAL KAPCSOLATBAN – A VÉSZ BEADTA A KÚRIÁHOZ A FELÜLVIZSGÁLATI KÉRELMET A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA VÉSZ-T MEGSZÜNTETŐ TÖRVÉNYSÉR PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Éliás Ádám   
2016. február 05. péntek, 20:26

A Győri Ítélőtábla az ezév január 21.-i nyilvános ülésén kihirdetett ítéletében, harmadfokon, jogerősen, bűncselekmény hiányában minden vád alól felmentett hat vádlott társammal együtt a tatabányai nagy akciónkkal kapcsolatban a Tatabányai Városi Ügyészség által indított büntetőperben. Jómagam voltam az elsőrendű vádlott.
A történet több szempontból is érdekes. Vázlatosan leírom, hogy a bennünket érdeklődésükkel megtisztelő honlap-látogatóink képet kapjanak tevékenységünk praktikus, akciókkal teli oldaláról, de közjogi vonatkozásairól is.
Ebben a tatabányai történetben arról is képet kapnak a kedves olvasók, hogy a büntetőper kezdeményezői mindent elkövettek a VÉSZ lebénítása, tevékenységének lehetetlenné tétele érdekében. Látszólag volt is mire hivatkozniuk, hiszen akcióink valóban szokatlanok voltak, talán némely kívülálló számára félelmetesek is. A „kívülállóknak” azonban azzal is szembesülniük kellett, hogy az elvégzett, átvett, továbbértékesített, profittal használt munka ki nem fizetése, mint a ragály terjedt szét akkoriban az országban. És azzal is, hogy a későbbiek során az illetékes kormányzati és bírósági fórumok által jogsértőnek minősített devizaalapú hitelszerződések alapján családok tízezreit lakoltatták volna ki a bankok. Vagy azzal, hogy a kis- és középvállalkozásoknak akkor is eleget kellett tenniük adófizetési kötelezettségeiknek, ha munkájuk ellenértékéből egy fillér sem folyt be. Nagyon sokszor tapasztaltam, hogy a „kívülállók” szóhoz sem tudtak jutni a döbbenettől, amikor ez még így volt, s szembesültek ezekkel a tényekkel. Nem akarták elhinni, majd amikor azt tapasztalták, hogy mi ezekkel a társadalmat veszélyeztető bűnös jelenségekkel szemben léptünk fel, lelkes támogatóinkká váltak. S nem minket, hanem a mindezt eltűrő államhatalmat hibáztatták a „kívülállók”.
Az elmúlt 7-8 év során a közhatalom minden szintjének (igazságszolgáltatás, kormányzat, politikai pártok) nagyon sok személyiségével és testületével találkoztam. Számomra vízválasztó kérdés volt, hogy magával a társadalmi-gazdasági életet fenyegető problémával, amelyre valamilyen formában felhívtuk a figyelmet, foglalkozik-e az adott személy, vagy testület, vagy csak puszta hatalomféltésből lép fel ellenünk. Meg kell mondanom, hogy bár Isten malmai valóban lassan őrölnek, az összkép sokkal jobb, mint amilyennek látszik: az óriási többség valóban vívódott az általunk exponált problémákkal, sőt még nagyon sokszor akkor is szimpatizáltak velünk, amikor egyébként jogilag ellenünk léptek fel.
Sajnos éppen a tatabányai történetben az ügyészség fellépése nem tartozott ebbe a csoportba. Kezdettől érzékelhető volt a hatalmi monopóliumok öncélú, puszta féltése.
Az akció 2008. december közepén történt, miután a SPAR által áruház üzemeltetése céljából Tatabányán bérelt új épület kivitelező-alvállalkozóit a megrendelői kör nem fizette ki. Az épület 2008 augusztus-szeptemberében készült el, s az alvállalkozók akkor jelentkeztek a VÉSZ-nél, valamikor szeptember elején, amikor érzékelhetővé vált számukra, hogy nem akarják nekik az általuk elvégzett, a megrendelői kör által átvett és továbbértékesített munkát kifizetni. Követeléseik összege kb. 90 millió forintot tett ki. A VÉSZ-be belépett alvállalkozók közvetlen megbízója, fővállalkotóként a Diagonál Kft. volt, annak megbízója a fertődi FÉSZ Zrt., mint generál vállalkozó, annak megrendelője pedig, beruházóként a Gyémánt Park Kft., végül a leendő tulajdonos az OTP Ingatlan Befektetési Alap nevében eljáró OTP Ingatlan Alapkezelő Zrt. volt.
A megrendelői oldal minden szereplőjét megkerestük, és hónapokon keresztül zajló tárgyalásokon próbáltunk megoldást találni, sikertelenül. Bevontuk a SPAR Magyarország Kft.-t is. Még olyan megoldásban is benne lettünk volna – a kivitelezőkkel egyeztetve -, hogy a SPAR a bérleti díjat, engedményezési konstrukció keretében a kifizetetlenül maradt alvállalkozóknak folyósítsa, s így, ha részletekben is, de pénzükhöz jutottak volna a teljesítő VÉSZ-tag cégek, megmenekülve a tönkremeneteltől.
Többször figyelmeztettem a megrendelői oldal cégeit, köztük a SPAR-t is, hogy ha nem találunk közös, jogszerű megoldást, akciót fogunk végrehajtani. Tűrhetetlen, hogy a megrendelői oldal hasznot húzzon az épületből, miközben azok, akik felépítették, tönkremennek. Figyelmeztetésemet semmibe vették.
Az akcióra 2008. december 10.-én került sor.
Aznap a VÉSZ két csoportban tevékenykedett, mindkettőbe nagy erőket koncentráltunk. Az egyik csoport Budapesten több helyszínen, majd Gyöngyösön hajtott végre akciókat, Rákosi Laci, Dézsi Lajos, Bandi Attila, Medriczky Janó irányításával, a másik csoportot, amely Tatabányára ment, magam vezettem.
Aznapi akcióinkkal napokig tele volt a sajtó.
Tatabányán az akkor már működő SPAR Áruházban (többszöri figyelmeztetés után!) a tetőszigetelés kb. 200 m2 területű részét, valamint az épületgépészeti berendezések közül kazánok és szivattyúk egy részét bontottuk le. Kizárólag olyan anyagokat és berendezéseket, amelyeket a vállalkozások saját pénzükön vettek meg, s nekik azokat senki nem fizette ki. Joggal tekinthették tehát saját tulajdonuknak. A bontás szakszerűségére, tisztaságára nagyon vigyáztunk, mert minden ilyen akciónk alapgondolata az volt, hogy ha akciónk nyomán végre megegyezés jön létre, mindent hiánytalanul és szakszerűen visszaszerelünk.
Nagyszabású akció volt, nagy létszámmal, és kb. húsz perc alatt végeztünk. Drámai pillanat volt, amikor a viszonylag hamar kiérkezett két rendőr le akart választani bennünket a még a tetőn és a kazánházban dolgozó 10-15 társunktól, amit nem hagytam. Engem akartak, ugyan nagyon finoman, de feltartóztatni. Magam viszont határozottan mentem a tetőfeljáró felé, hogy együtt maradjunk. A tömeg szorosan követett, ezért a rendőrök jobbnak látták, ha odébb mennek, s ezalatt lejöttek a tetőről, s kijöttek a kazánházból a társaink. Semmilyen inzultusra nem került sor, de még szóváltásra sem. Nagy élménye volt ez a szelíd, erőszakmentes, de határozott összefogásnak.
Az akció sikerrel befejeződött, amit terveztünk, megtettük, így lefújtam az akciót. Ilyenkor mindenki békésen elhagyja a helyszínt. Itt is így történt, egymás után indultak el az aktivistákkal a közelben parkoló autók. Engem nagyon érdekelt, mi történt a másik „hadoszloppal”, s amikor láttam, hogy békésen feloszlik a tömeg, minden rendben van, magam is indultam vissza Budapestre.
Pár perc alatt már majdnem elhagytam Tatabányát, amikor valaki telefonált, hogy egy csoport rendőr jött ki, és feltartóztatták a még közelben lévő társainkat. Azonnal visszafordultam, a helyszínre mentem, s jelentkeztem a helyszíni parancsnoknál (akiről kiderült, hogy a városi kapitányhelyettes volt), közöltem, ki vagyok, s hogy az akcióért minden felelősséget a Szövetség nevében magam vállalok. Válaszul közölte velem, hogy elő akarnak minket állítani. A rendőrök kb. 10-12-en lehettek, az akciócsapatból még ott tartózkodók száma kb. 60 fő volt (összesen 140-150 fő vett részt a tatabányai akcióban, a másik, budapesti és gyöngyösi akciókat végrehajtó csoportban ennél valamivel többen).
A 60 fő nagyobb része úgy elmehetett volna, ahogy csak akart, de egyetértés volt köztünk abban is, hogy mi nem futunk el, nem rejtetten, titokban cselekszünk, hanem nyílt sisakkal, mert az igazság a mi oldalunkon áll, ezért minden ellenállás, vagy szóváltás nélkül hagytuk, hogy a néhány rendőr „bevigyen” minket, hatvanunkat.
Ahogyan általában minden akciónknál, úgy itt is a rendőrök rendkívül udvariasan, korrekt módon bántak velünk, személy szerint velem pedig azt kell mondjam, hogy tisztelettudóan.
Egy tornaterembe kísértek minket, majd némi várakozás után megkezdődött tíz-tizenkettőnk kihallgatása, miközben a többiek – órákon át – a tornateremben várakoztak.
A kihallgatás rendkívül furcsán zajlott. Felvették az adatainkat, majd hosszasan várakoztunk. Egymásból nyíló szobákban, nyitott ajtók mellett hallgattak ki bennünket a nyomozók, így még láthattuk is egymást. Aztán megjelent egy fiatal hölgy, végigviharzott a kihallgató szobákon, és emelt hangon paragrafusszámokat diktált a nyomozóknak. A kihallgatás folytatódott, negyedóra után újból jött a hölgy egy másik paragrafusszámmal. Ez kétszer-háromszor még megismétlődött, aztán újabb hosszú szünet.
Közben megjelent a szobában egy magas, atlétatermetű, vörös hajú fiatalember, és igen nagy hangon beszélve, oda-vissza járta végig a kihallgató szobákat. Dicsérte a VÉSZ-t, hogy igazunk van, dicsért engem is, hogy ebben az országban már cselekedni kell, tűrhetetlen, ami itt folyik, és bárkinek bármi a véleménye, nagyon jól teszi a VÉSZ, hogy végre határozottan fellép. Aztán történeteket említett, amelyekben hasonló helyzetek alakultak ki, emberek tönkretételével. Mindezt igen nagy hangon és határozottan mondta. Nem tudtam mire vélni, hogy miközben minket előállítanak és kihallgatnak a rendőrségen, valaki ott egészen nyíltan és hangosan az akciónkkal egyetértését fejezi ki a nyomozók előtt.
Kérdeztem az engem kihallgató nyomozót, hogy ki ez a fiatalember. Ő közölte, hogy X. Y. százados úr, osztályvezető a Kapitányságon.
Mindaz, amit ez a százados úr mondott, az egész országban lévő közhangulatot tükrözte.
Itt említem meg, hogy pár nappal később egy bevásárló központ parkolójában hirtelen megállt mellettem egy autó, kiszállt egy ismeretlen fiatalember, s a következőt mondta: „Hallottam, hogy mit csináltak önökkel, hatvanukat bevitte a rendőrség, amikor a budapesti zavargások idején sem vitt be a tüntetésekről 20-25 embernél többet, hallottam, hogy önt megkínozták. Szóljon nekünk, ha szükség van segítségre, mi géppisztolyokkal fogunk beszállni.” Először azt hittem, provokátor, de olyan lelkesen és hitelesen beszélt, hogy úgy láttam, válaszolnom kell: „Az igaz, hogy kb. hatvanunkat bevittek, de senkit, sem engem, sem mást nem kínoztak meg, egyébként pedig mi nagyon vigyázunk arra, hogy a küzdelmünket erőszakmentesen folytassuk, mert ha vér folyna, az éppen az ellenségeink malmára hajtaná a vizet.” Közben kisebb csoportosulás támadt körülöttünk, s vészjósló volt, ahogyan helyeseltek a fiatalembernek. A fiatalember a szavaimra kicsit megnyugodott, majd búcsúzásképpen, autójába beszállva még odakiáltotta, hogy azért csak szóljak, ha szükségem van segítségre. Amikor elhajtott, láttam, hogy taxis volt.
Ez volt akkor már a közhangulat az egész országban.
Határozottan állítom: ha nem közelednek a választások, s a társadalom nem tekintett volna olyan nagy reményekkel a választások várható eredményeire, olyan népfelkelés robbant volna ki legkésőbb 2009-ben (amikor a kilakoltatások veszélye már közvetlenül fenyegetett százezreket), amihez képest a 2006-os zavargások ártalmatlan lányregényt jelentettek volna.
Visszatérve a kihallgatásra: a hosszú szünet után egyszer csak odajött hozzám egy tiszt, és igen udvariasan megkért, hogy menjek a kapitány úr irodájába, mert beszélni akarnak velem.
Az irodában 2-3 civilruhás és 2 egyenruhás rendőr volt, s rajtuk kívül három személy. A kapitányhelyettes úr bemutatta ezt a három személyt, két hölgy és egy fiatalember a Városi Ügyészségtől. Az egyik hölgy viselkedéséből egyértelmű volt, hogy ő a csoport vezetője. A kapitányhelyettes úr azt mondta, hogy ez „csupán egy beszélgetés”, és megkért, hogy válaszoljak az ügyésznő kérdéseire. Naív módon belementem ebbe a színjátékba, holott valójában egy abszolút törvénysértő kihallgatás folyt le. Tehát a rendőrség részéről még a gyanúsításom sem történt meg, amikor az ügyészség – súlyos eljárásjogi szabálysértéssel – kihallgatott. Hiszen nem kávéházban voltunk, hogy a kedvenc zeneszerzőinkről társalogjunk, hanem a rendőrkapitányságon, fogvatartott, előállított állapotban voltam, és következetesen, szigorúan, keresztkérdésekkel megspékelve, kizárólag az akciónkról kérdezősködött az ügyészhölgy, végül minden szabályos eljárás előtt, prejudikálva a csak bíróság által kimondható ítéletet, közölte velem: „Éliás úr, ön súlyos bűncselekményt, lopást követett el.” „Ugyan miféle lopás az, amit az ország összes TV-je fölvesz?” – kérdeztem, de erre már nem válaszolt. Ekkor értettem meg, hogy valójában lépre csaltak, s kihallgatást folytattak. Előzőleg azonban nem közölték velem a jogaimat, elkérték a nálam lévő dossziét, majd amikor véget ért a „beszélgetés”, és visszakértem az irataimat, az ügyésznő közölte: „Ez itt marad.” Tehát még gyanúsítás sem volt, iratlefoglalási határozat sem volt, erőszakkal (hiszen fogvatartott helyzetben voltunk!), törvénysértő módon, engedélyem nélkül magánál tartotta az irataimat.
Később panaszt tettem a városi ügyészség törvénysértő eljárása miatt. Az akkori Megyei Főügyészség egyik ügyésze elutasította a panaszomat, arra a valótlanságra hivatkozva, hogy mindenbe önként magam beleegyeztem. További panasznak pedig helye már nem volt, így tehetetlenné váltam. Nyilvánvaló volt a „kéz kezet mos” gyakorlat, hiszen bizonyos, a jogokról, például a vallomás megtagadásának jogáról szóló kioktatások mellőzésébe maga a gyanúsított sem egyezhet bele, annyira kötelező jellgűek. Akkor azért mélyen elgondolkodtam, hol tart az ország, ha ügyészek, akiknek az igazságszolgáltatás élvonalában kellene lenniük, bárhol vannak is az országban, megengedik maguknak az ilyen valótlan tényállításokat.
Tulajdonképpen túlságosan leegyszerűsíteném a problémát, ha csupán „kiskirálykodásnak” tulajdonítanám ezt a vérlázítóan felháborító eljárást. Valójában a közhatalom egyes személyeinek és egyes testületeinek hatalomféltéséről, saját hatalmi monopóliumaik bármi áron, akár nyilvánvaló jogsértéssel, akár meghurcolással, üldözéssel, akár presztizs harcba merülő időhúzással való védelméről van szó. Soha semmiféle hatalomra, pláne hatalmi monopóliumok bitorlására nem törekedtünk. A társadalmat pusztító bajokra akartuk felhívni a figyelmet. Ezek a hatalmukat mindentől féltő közhatalmi személyek azonban el se jutnak az érdemi probléma átgondolásáig, kezeléséig, hanem az állam hamis képviseletében valójában a saját hatalmuk érvényesítésére törnek bármi áron. Ennek érdekében legszívesebben minden társadalmi érdekvédelmi szervezetet, amely hatékonyan lép fel, kiiktatnának a társadalmi életből. Mindegy, ha pusztul az ország, hogy egész társadalmi rétegek kerülnek szociális katasztrófahelyzetbe, csak az ő hatalmuk maradjon meg mindenképpen. Ha pedig egy arra hivatott és jogosult társadalmi szervezet határozottan fellép, hatékonyan betöltve a társadalom önvédelmi funkcióját, akkor üldözőbe kell venni.
Ez történt Tatabányán az első fokú bírósági ítélettel, és az ügyészség (amely mégiscsak az Államot képviseli) hét éven át tartó, ellenünk irányuló ügyködésével.
(Itt most csak zárójelben jegyzem meg, hogy hasonló okokat látok a Fővárosi Főügyészség Szövetségünk teljesen indokolatlan megszüntetését kezdeményező bírósági keresete és a Fővárosi Ítélőtábla ennek helyt adó ítélete mögött is.)
Az ügyésznővel történt „beszélgetés” után visszakísértek a kihallgató szobába, s újabb hosszú szünet következett.
Aztán újra jött a „futár hölgy”, végigjárta a kihallgató szobákat, paragrafusszámokat kiabálva.
Végül lezajlott a kihallgatás, magam maradtam utoljára, felvettük a jegyzőkönyvet, s a nyomozó megkért, hogy a következő hét hétfőjén menjek vissza, hogy a „rabosítást” megcsinálják, mert a technikus már nincs bent (ekkor kb. fél hét – hét óra lehetett). Így is történt.
Időközben a tornateremben várakozó nagy többséget már elengedték. Az eljáró rendőrök az előállítás és szabadítás borzasztó adminisztrációs terhei miatt nyomdafestéket nem tűrő stílusban szidták az aktivisták füle hallatára a főnökeiket, hogy mi szükség volt ennyi ember előállítására, ha már az adataikat felírták.
Tehát aznap, 2008. december 10.-én meg is kezdődött ellenem és hat társam ellen a büntetőeljárás, az összes kihallgatottak közül hetünk ellen, s most, több mint hét év után fejeződött be. Mondanom sem kell, hogy a „lopás és dolog elleni erőszak” bűncselekmény elkövetésében magam voltam „felbujtóként” a Városi Ügyészség által kiadott vádirat szerint az I. rendű vádlott.
Ez a tatabányai történet szinte végigkísérte a VÉSZ egész történetét.
A Tatabányai Városi Bíróság folytatta le az eljárást. A tárgyalásokon az Ügyészséget egy nyegle, fiatal, az érintett vállalkozók („vádlottak”) szomorú sorsán gyakran élcelődő ügyész képviselte, de a tárgyalásokon a „hallgatóság” széksoraiban lépten-nyomon megjelent az az ügyészhölgy, aki a rendőrkapitányságon elkövette ellenem azt a súlyos eljárásjogi törvénysértést. Sokszor láttam, ahogyan szuggeszciója alatt igyekszik tartani a tárgyaláson szereplő fiatal ügyészt (minden bizonnyal annak főnöke lehetett), de érzékelhető volt, hogy a fiatal bírót is.
Az „eredmény” nem maradt el. A Városi Bíróság – lényegében a Városi Ügyészség vádiratát és egyéb, tárgyalási megnyilvánulásait átmásolva – mindnyájunkat bűnösnek mondott ki, engem ítélt a legsúlyosabb büntetésre, másfél évi börtönre, három évi próbaidőre felfüggesztve.
A bíró az ítéletben képtelen, légbőlkapott, minden bizonyítékot nélkülöző állításokat tett – ugyanúgy, ahogy a vádirat -, ellenben védőink érveire és saját álláspontunkra nem is reagált, súlyosan megszegve indokolási kötelezettségét. Tisztán érzékelhető volt, hogy mindenek fölött a Városi Ügyészség álláspontjának akar megfelelni.
Vádlott társaim az enyémnél enyhébb ítéleteket kaptak.

Mindenki elképzelheti, mi kellett ahhoz, hogy ilyen ítélettel a nyakamban még sok-sok további akciót szervezzek meg és vezényeljek le.

Fellebbeztünk, s a Tatabányai Törvényszék másodfokon, bűncselekmény hiányában, mindnyájunkat felmentett, cáfolva a Városi Bíróság következtetéseit, a bizonyítékokkal kapcsolatos érvelését, stb.
Aztán kiderült, hogy a Megyei Főügyészség, és az illetékes Győri Fellebbviteli Főügyészség is a Tatabányai Városi Ügyészség járszalagjára került, fellebbezett a Törvényszék bűncselekmény hiányában történt felmentő ítélete ellen, továbbra is fenntartva, sőt továbbszínezve a képtelen, minden bizonyítékot nélkülöző állításait, nevezetesen hogy mi tudatosan, egyenes szándékkal lopni akartunk.
Így került harmadfokra az ügy a Győri Ítélőtáblához.
A Győri Ítélőtábla először hatályon kívül helyezte a Tatabányai Törvényszék ítéletét, s utasította a Törvényszéket, hogy egy másik bírói tanács vizsgálja meg, és folytassa le a bizonyítási eljárást arra vonatkozóan is, hogy más bűncselekmény (pl. rongálás) nem történt-e. Ítéletéből kiolvasható volt már akkor, hogy a lopás bűntettében való elmarasztalással maga sem ért egyet.
Ekkor a Tatabányai Törvényszéknek egy másik tanácsa újratárgyalta az ügyet, és lefolytatta az Ítélőtábla által elrendelt vizsgálatot is.
Ez a tanács is felmentett minket minden vád alól, pontosan ugyanúgy, mint a másik törvényszéki tanács, és azzal is kiegészítette, hogy rongálás sem történt, mert az eseményekkel egyidejűleg végzett igazságügyi szekértői vizsgálat konkrétan megállapította, hogy semmilyen rongálás nem történt, csak "szakszerűen elvégzett bontás".
Az Ügyészség nem módosította a vádiratot, hiszen azt ő is tudta, hogy rongálás nem történt, hanem – érzékelhetően presztizs kérdést csinálva az ügyből – újra a lopás bűncselekményben történő elmarasztalásunkért fellebbezett.
Közben teltek-múltak az évek, és talpig becsületes vádlott-társaimmal együtt, az ügyészség eljárása miatt, egész idő alatt hordtuk a „vádlott” bélyegét.
Így került újra harmadfokra az ügy a Győri Ítélőtáblához.

Szeretnék röviden kitérni az ügy közjogi-tartalmi-jogelvi problémáira is.
Az alapvető jogi kérdés az építési tevékenység alapszituációjához kötődik. Egy kivitelező vállalkozás (majdnem mindig alvállalkozóként) a saját pénzén – igen sokszor eladósodása árán! – vesz valamit (építőanyagot, épületgépészeti és épületelektromos berendezéseket, maga produkálja a nyílászárókat, épületbútorozást, stb. -, továbbá saját pénzén finanszírozott élőmunkával ezeket, esetleg a tulajdonjognak az elvégzett munka kifizetéséig történő fenntartásával, beépíti egy épület kivitelezése során. Mindezt nem fizetik ki, vagy nem teljes mértékben fizetik ki, azaz tőle senki nem veszi meg sem az anyagokat, sem élőmunkája eredményét. Összhangban lehet az Alaptörvény és a Ptk. alapelveivel, és általában a jogállamiság alapelveivel, hogy pusztán a beépítés ténye miatt akkor is elveszítse ezek fölött az anyagok, berendezések fölött, és élőmunkája eredményei fölött a tulajdonjogát, ha egyetlen fillért sem kap a beépített anyagokért és élőmunkájáért?
Természetesen nem csak az építőiparra, hanem a gazdaság valamennyi termelő-szolgáltató tevékenységére feltehető ugyanez a kérdés, értelemszerű alkalmazással.
Ha ez így lehetne, akkor rabszolgaság lenne Magyarországon. Illetve – mivel rabszolgaság nem lehetséges -, egyszerűen leállna a gazdaság, mert senki nem vállalna semmilyen költséggel járó termelő és szolgáltató munkát ezzel a kockázattal. Egy boltból nem vihető el egy kiló kenyér, ha valaki nem fizeti ki, de termelő-szolgáltató vállalkozásokkal ezt meg lehet tenni?
Sokszor az embernek az az érzése, hogy az elméleti-absztrakt szobajogászoknak, akik sokszor áljogi spekulációkba süllyednek, fogalmuk sincs arról, mivel játszanak, amikor életidegen, sőt életellenes elveket találnak ki, amelyek társadalomra veszélyessége óriási. Hiszen a termelő-szolgáltató tevékenység leállása konkrét katasztrófát jelentene a társadalomra.
A VÉSZ Alapszabálya egyértelmű választ ad erre a kérdésre. Az „I.4. A társadalmi szervezet célja” című fejezetben a következő olvasható: „Fellépésünk alapja, hogy a vállalkozás jogosult a leszállított anyag, terv, vagy bármely termék, továbbá a teljesített munka eredményének jogszerű ellenértékére, s az mindaddig a teljesítő (szállító) vállalkozás tulajdona, amíg azt a vevő hiánytalanul ki nem fizeti.”
A Fővárosi Bíróság 2008. szeptember közepén minden kifogás nélkül bejegyezte a Szövetséget ezzel az Alapszabállyal, s a bejegyzést az illetékes Fővárosi Főügyészség nem fellebbezte meg, tehát már akkor, s így a tatabányai akció idején is jogerős volt.
Előbb a Tatabányai Városi Ügyészség, majd az első fokon eljáró Tatabányai Városi Bíróság (ez utóbbi megszegve indokolási kötelezettségét), semmibe véve jogelvi érvelésünket, válaszra sem méltatva azokat, a „beépített dolog osztja a fődolog jogi sorsát” elvet hangoztatta, majd a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség és a Győri Fellebbviteli Főügyészség is ezt ismételgette sorozatos fellebbezéseikben a felmentő ítéletek ellen.
Ez az elv reális az adás-vételi szerződéseknél például, de alkalmazhatatlan akkor, amikor a „fődolog” még nem is létezik, hanem megvalósulásban van. A „fődolog” a megvalósítását célzó és szabályozó vállalkozási szerződés teljesülésével jön létre jogi értelemben, amikortól egyáltalán beszélni lehet annak „jogi sorsáról”. A vállalkozási szerződésnek pedig két oldala, két „lába” van: a műszaki teljesítés, és a műszaki teljesítés ellenértékének átadása. Amíg mindkét oldal hiánytalanul nem teljesül, addig jogi értelemben nem létezik a „fődolog”. Jogi értelemben mindegy tehát, hogy félbe van hagyva az épület, vagy félig van kifizetve, hiába van nagy különbség a két eset külső látványosságában, jogilag egyaránt érvényes az, hogy a szerződés nem teljesült.

Ennyi bonyodalom után került újra a Győri Ítélőtáblához harmad fokra az ügy, s fejeződött be most, január 21.-én jogerősen, a Tatabányai Törvényszék bűncselekmény hiányában, minden vád alóli felmentő ítéletének helybenhagyásával.
A Győri Ítélőtábla ítélete teljes mértékben azonosult a Tatabányai Törvényszék felmentő ítéletével, s két nagyjelentőségű, iránymutató megállapítással ki is egészítette azt.
Az egyikben kimondta, hogy a tulajdonjog fenntartásával beépített tárgyakra az érintett vállalkozó jóhiszeműen tekinthetett úgy, mint amelyek nem minősíthetőek "idegennek" (a lopást, mint bűntettet csak "idegen" tárgy eltulajdonításával lehet elkövetni).
Ez a mozzanat újból rávilágít arra, amit oly sokszor mondtunk tagjainknak is és másoknak is, kérem, hogy "aki hallja adja tovább": minden munkát csak a szerződésben rögzített, a munka kifizetéséig terjedő hatályú tulajdonjog-fenntartással szabad elvállalni. Az a megrendelő, aki ebbe nem egyezik bele, eleve rosszban sántikál, és akkor inkább el kell utasítani a munkát! Égetően fontos lenne, hogy ezekben a kérdésekben a vállalkozások egységesen lépjenek fel.
A másik elvi jelentőségű kiegészítés, amivel az Ítélőtábla a Törvényszék felmentő ítéletét kiegészítette, hogy nem állt fenn társadalomra veszélyesség abban, hogy az érintett cégek a VÉSZ-hez fordultak érdekvédelmi segítségért. Ez azt jelenti, hogy az Ítélőtábla most, annyi akció és mindenféle-fajta jogi eljárás után, továbbá a kezdetektől (már 2007-től) a VÉSZ elleni, nyilván az ellenérdekű felek által szervezett rágalmazás után is kifejezi közvetetten, hogy a VÉSZ tevékenységének nem volt társadalmi veszélyessége. Ezzel, véleményem szerint, jogi nyelvezetben azt mondta ki, hogy azok az eljárások, amelyek mögött a VÉSZ tevékenysége állt, indokolatlanok voltak, hiszen az eljárások elengedhetetlen feltétele a társadalomra veszélyesség.

A Győri Ítélőtábla eljáró Tanácsának elnöke, Dr. Zólyomi Csilla bírónő hozzátette: mindez, és a bűncselekmény hiányának megállapítása nem jelenti azt, hogy az Ítélőtábla egyetért az ilyesfajta akciókkal, mert bármennyire is hosszadalmasabbak a jogi utak, azokat kell választani. Ugyanakkor örömét fejezte ki, hogy a VÉSZ, a megváltozott jogi környezetben, amikor a ki nem fizetéssel fenyegetett vállalkozások védelmében most már gyors és hatékony jogi eljárások állnak rendelkezésre, 2013. júniusa óta már több akciót nem hajtott végre, és fölöslegessé is váltak ezek az akciók, hiszen van gyors és hatékony jogi megoldás.
A tárgyaláson ugyanis kifejtettem, hogy 2007 óta milyen mélyen benne voltunk a jogi helyzet megváltozásának előkészítésében, ennek dokumentumaiból be is csatoltam néhányat, s mára már – elismerten a mi közreműködésünkkel is - gyökeresen megváltozott a jogi helyzet. A VÉSZ elérte célját, ebben a tekintetben betöltötte küldetését.

Ami tolerálhatatlan volt a több mint hét évig tartó eljárásban, az az Ügyészség (amely mégis csak az Államot képviseli) különböző szintjeinek magatartása. Miattuk az ellenem folyó eljárásban egy országos érdek-képviseleti társadalmi szervezet elnökének hét éven át tartó meghurcoltatása zajlott. A VÉSZ bejegyzése a Fővárosi Bíróságon 2008. szeptember 15.-én lett jogerős. A VÉSZ-nek a Tatabányai Városi Ügyészség általi üldözése pedig nem egészen három hónappal később már meg is kezdődött, amelyhez a többi ügyészségi fórum is bekapcsolódott. Presztizs harcot folytatva, a három különböző bírói tanács (kettő a Tatabányai Törvényszéken, egy a Győri Ítélőtáblán, mindháromban három-három bíróval) által többször megcáfolt álláspontjukat újra és újra ismételve, fölösleges fellebbezésekkel, nem beszélve az egész eljárás kezdetén tanúsított törvénysértő eljárásukkal, igyekeztek az ügyet személy szerint ellenem és a VÉSZ elleni üldözéssé alacsonyítani.
Az elmúlt hónapokban ezzel együtt két ügy fejeződött be, azt megelőzően további kettő, mindegyik számomra pozitívan, így már csak két büntetőeljárás folyik ellenem VÉSZ akciók miatt (legalábbis kettőről tudok).
Még egyszer megköszönöm annak a sok száz (összességében több ezer) harcos, de szelíd aktivistánknak és a cégvezetőknek a kiállást, a cselekvő szolidaritást, akik ezekben, és minden más akcióinkban részt vettek. Köszönöm mindenkinek, attól függetlenül, hogy voltak, akikkel később ilyen-olyan ügyekben vitáink támadtak. Részvételük értékéből ez semmit nem von le.
Külön köszönöm a bevezetőben felsorolt Barátainknak, hogy vállalták aznap a másik „hadoszlop” vezetését, így magam teljesen a tatabányaira tudtam koncentrálni.
A kiszolgáltatott, „megalázott és megszomorított” emberek védelmét ugyanúgy folytatjuk, de most már, a Kúria mindent eldöntő ítéletéig, a GYŐZ Mozgalom kereteiben.

Ezzel összefüggésben arról is tájékoztatom kedves olvasóinkat, hogy a VÉSZ beadta a Kúriához a Szövetség törvénysértő megszüntetése elleni felülvizsgálati kérelmet. Kértük a Kúriától a megszüntető ítélet végrehajtásának felfüggesztését is.
Felülvizsgálati kérelmünkben kifejtettük, miben törvénysértő a Fővárosi Ítélőtábla Dr. Németh László tanácsa ítélete.
Egyrészt: nem tesz eleget indokolási kötelezettségének, semmilyen lényegi kérdésben. Minden indokolás nélkül, problémátlanul azonos jogi tartalmúnak minősíti a bíróság által tiltott tulajdonvisszavételi akcióinkat és a bíróság által nem tiltott bűnjel-lefoglalási akcióinkat. Holott a tulajdonvisszavételi akcióinkat tiltó bírói ítélet felügyelőbiztost rendelt ki az ilyen akcióktól tartózkodásunk ellenőrzésére, s ő – aki a bíróság által tevékenységünk értékelésére meghatalmazott, illetékes személy ebben a tekintetben – egyetlen szóval sem jelezte, hogy a két akció azonos tartalmú. Hogy is lehetne azonos tartalmú, amikor az egyik esetben a tulajdonos cég elvitte a tulajdonát képező anyagot az építési helyszínről, a másik esetben viszont átadta a rendőrségnek lefoglalás céljából, azzal a szándékkal, hogy majd az illetékes bíróság döntse el, kié az átadott anyag: azé, aki megvette és dolgozott vele, és tőle senki nem vette meg, vagy azé, aki nem fizetett érte egy fillért sem.
Másrészt: a törvényes működés helyreállíthatatlansága az egyetlen indok, amellyel meg lehet szüntetni egy társadalmi szervezetet. Ezt a „helyreállíthatatlanságot” azzal indokolja a törvénysértő ítélet, hogy változatlanul jogot formálunk a tagjaink és ellenfeleik közötti közvetítő tevékenységre, és ezzel összefüggésben levelek írására. E tekintetben az ítélet mind a Ptk., mind a Pp. képviseletről szóló paragrafusait semmibe veszi, holott lehetővé teszik e törvények (a Pp. vonatkozó paragrafusa tételesen is) egy érdek-képviseleti társadalmi szervezet számára az Alapszabályába tartozó területek tekintetében a tagjai jogi, sőt még perbeli képviseletet is! Hogyan láthatná el egy érdek-képviseleti szervezet tagjainak jogi képviseletét, ha nem levelezhetne az ellenérdekű féllel, és nem közvetíthetne tagjai és az ellenérdekű fél között? E vonatkozásban a Ptk.-t és a Pp.-t figyelmen kívül hagyó ítélet jogfosztóan törvénysértő.
Várjuk a Kúria döntését az ítélet végrehajtásának felfüggesztéséről és tárgyalás kitűzéséről.
Valójában itt nem csak a VÉSZ sorsa, hanem az összes érdek-képviseleti szervezet működésének hatékonysága is a tét. Ha a törvénysértő ítélet érvényesül, és egy érdek-képviseleti társadalmi szervezet sem nem levelezhet, sem nem közvetíthet, akkor hogyan léphetne föl tagjai érdekvédelmi ügyeiben, akár perbeli jogi képviselet formájában is? Bénává, tehetetlenné válna, s újra a hétpróbás, rafinált spekulánsoké válna a világ.
Reméljük, nem így lesz, mert ha így lenne, az azt jelentené, hogy Magyarországon az érdek-képviseleti, érdekvédelmi tevékenység utolsó csíráit is kiirtják.
Ez pedig már nem magyar belügy lenne.

 
A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA MEGSZÜNTETTE A VÉSZ-T – A GYŐZ MOZGALOM FOLYTATJA SAJÁT, 2009-BEN MEGKEZDETT TEVÉKENYSÉGÉT PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 6
ElégtelenKitűnő 
Írta: Éliás Ádám   
2015. november 24. kedd, 20:43

Az előzményekről annak idején tájékoztattuk az érdeklődőket: 2014 tavaszán a Fővárosi Főügyészség kereseti kérelmet adott be a Fővárosi Törvényszékhez Szövetségünk megszüntetése iránt. Döntően a 2013. júniusában, a hévízi Mirage Hotelnél végrehajtott akciónkra hivatkozott, de kifogásolta azt is, hogy a tagjaink ki nem fizetett munkáival kapcsolatosan felszólító leveleket írtunk a munkát átvevő, továbbértékesítő, de ki nem fizető spekulánsoknak, és azt is, hogy közvetítői szerepet töltöttünk be tagjaink és azok érdekvédelmi ellenfelei között.
A Fővárosi Törvényszék a Főügyészség kereseti kérelmét elutasította, elsőfokon tehát megnyertük a pert.
A Főügyészség a Fővárosi Ítélőtáblánál megfellebbezte a Törvényszék ítéletét, amely fellebbezést később a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség egyetértően fenntartott.
Ellenkérelmünkben kértük a Törvényszék ítéletének helybenhagyását, csatlakozó fellebbezésünkben pedig törvényhelyekre alapozva kifejtettük, hogy ha egy érdekvédelmi társadalmi szervezetnek törvényi felhatalmazása van képviseleti jogosultságra tagjai tekintetében olyan ügyekben, amelyekre Alapszabálya vonatkozik, akkor hogy ne lenne joga közvetíteni, és levelezni az ellenérdekű féllel. Ezen felül arra is hivatkoztunk, hogy egy társadalmi szervezetről „lenni vagy nem lenni” döntést hozni csak annak teljes tevékenysége figyelembe vételével lehet.
Mindezek ellenére a Fővárosi Ítélőtábla Dr. Németh László tanácsa a Fővárosi Törvényszék ítéletét megváltoztatta, és Szövetségünket megszüntette.

Álláspontunk szerint a Fővárosi Ítélőtábla ítélete és annak indokolása nem tesz eleget indokolási kötelezettségének, törvénysértő, és ezeken felül az érdekvédelmi társadalmi szervezetek működésére, jogosultságaira vonatkozó elvi jellegű jogegységi határozat meghozatalát teszi szükségessé az érdek-képviseleti szervezetek jogosultságainak értelmezése tekintetében. Ha ugyanis az érdekvédelmi szervezet nem küldhet felszólító leveleket tagjai ügyében harmadik félnek, s nem folytathat tagjai és azok érdekvédelmi ellenfelei között közvetítői-egyeztetői tevékenységet – ahogyan ezt az Ítélőtábla az ítélet indokolásában kimondja -, hogyan gyakorolhatná a Pp. 67.§. (1) bekezdés g.) pontjában rögzített jogosultságát tagjának perbeli képviseletében? Ez közérdekű ügy, hiszen nem csak a VÉSZ-t, hanem az összes érdek-képviseleti szervezetet érinti.

Ezért felülvizsgálati kérelmet fogunk benyújtani a Kúriához. Mivel a felülvizsgálati kérelem benyújtásának nincs automatikusan halasztó hatálya, éppen a folyamatban lévő ügyeink folytathatósága érdekében kérni fogjuk a Kúriától a jogerős ítélet végrehajtásának felfüggesztését.
Mindenesetre e pillanatban a jogi helyzet az, hogy nem csak hogy nem működhetünk, de még annak a látszatát is kerülnünk kell, mint ha működnénk.
Ennélfogva ezt a közleményt már magánemberként, nem pedig a jelen helyzet szerint megszüntetett Szövetség egykori alapító elnökeként írom.
És kérem minden tagunk és szimpatizánsunk megértését: jogkövető módon viszonyulunk az ítélethez, s teljes mértékben komolyan kell vennünk annak érvényét.

Mindenesetre ez az ítélet, és az a gyökeres változás, amely az elmúlt két-három évben amúgy is, ettől a pertől függetlenül végbement a Szövetség működésében, néhány számvető gondolatra késztet – szigorúan tehát magánemberként, és szigorúan csak a múlt eseményeinek és eredményeinek tárgyilagos áttekintéseként.
Amit akartunk, és amit lehetett, véghez vittük.
Mert azért szerényen, de indokolt örömmel elmondhatjuk, hogy mindenben, kivétel nélkül úgy alakultak a dolgok, bármilyen társadalmi kérdéshez nyúltunk is, ahogyan azt fellépéseinkben szorgalmaztuk. Ez akkor is így van, ha sok egyedi ügyben nem tudtunk sikert elérni, amit személyesen nagyon sajnálok, de bizonyos határokat nem léphettünk át. Ugyanakkor nem volt olyan ellenfelünk, amelyik szárazon megúszta volna a VÉSZ-szel történt konfrontálódást. Azok is megkapták a magukét, akiknél a kisemmizett tagjaink jogos követeléseinek érvényesítésében nem tudtunk eredményt elérni.
De:
Ma már gyors és hatékony eszközök vannak a ki nem fizetések megakadályozására, vagy orvoslására, - mélyen benne voltunk ennek kivívásában, először nagy visszhangot kiváltó, figyelemfelkeltő akcióinkkal, majd a vonatkozó jogalkotás előkészítő munkájában. Ma már egy grandiózus lakásépítési program beindítását jelezte a Kormány - hányszor követeltük! Győztek az egri kórházvédők - annak idején csak mi álltunk ki mellettük harcosan; az őket aljas módon üldözők üldözöttnek érezték magukat akkortól, amikor beavatkoztunk. A devizahitelesek ügye felemás módon ugyan, de mégiscsak abban az irányban oldódott meg, hogy nem következett be Magyarországon az egyetlen otthonnal rendelkező családok tömeges kilakoltatása. 2009-10 folyamán csak mi léptünk fel a védelmükben, vívtuk meg a "bankháborút", és győztünk a teljes bankszférával szemben! Követelésünk nyomán vezették be annak lehetőségét, hogy bizonyos feltételek fennállása esetén az ÁFA-t csak a kibocsátott számla összegének maradéktalan beérkezése után kell a vállalkozásoknak a NAV-hoz befizetniük. És így tovább.

Mély köszönetemet szeretném kifejezni minden cégvezetőnek, munkatársaiknak, összes aktivistáinknak, akik tevőlegesen, szolidáris cselekvéssel járultak hozzá törekvéseink sikeréhez, és ahhoz, hogy most is számtalan apróbb-nagyobb spontán jelét tapasztalom - immár jogilag nem létező - Szövetségünk támogatottságának a társadalomban.
Ugyancsak szívből köszönöm annak a megszámlálhatatlan honfitársunknak, akik elismerésüket a legkülönbözőbb formákban kifejezték, hogy erkölcsi, anyagi, olykor tevőleges támogatásukkal nehéz pillanatainkban mellettünk álltak és állnak.

Talán e pillanatban megengedhetek magamnak annyi szerénytelenséget, hogy azt mondjam: azok nélkül a harcos, ám erőszakmentes, figyelemfelhívó akciók nélkül, amelyeket éveken át végrehajtottunk, aligha következtek volna be ezek a változások. Ezzel nem szeretném leértékelni a jogszabály-előkészítő munkánk jelentőségét, és azt is hozzá kell tennem, hogy a közhatalom berkeiben sok jó szándékú, segítőkész, kiváló emberrel találkoztunk. Mégis határozottan állítom, hogy pusztán petíciókkal, koncepciókkal, nyílt és zárt levelekkel, de tömegeket mozgató, országos figyelmet kapott akcióink nélkül, aligha léptük volna át a közhatalmi elit figyelmének ingerküszöbét. Érvényes ez a többi társadalmi kérdésre is, amelyekben „VÉSZ-módra” felléptünk. Ez akkor is igaz, ha az igazságnak megfelelően nyomatékosan meg kell ismételnem, hogy váratlanul sok szimpatizánsunk volt és van a közhatalom berkeiben is, akik segítőkész, jó szándékú, igaz embereknek bizonyultak, és valóban segítették az általunk képviselt és védett kiszolgáltatott embereket, vállalkozásokat, közösségeket, a jogalkotás és a jogalkalmazás területén egyaránt.

A most lezárult időszak már a múlté, de a múlt tényei változtathatatlanok, s ha kell, bizonyíthatóak.

A jelen és a jövő pedig tele van kérdőjelekkel.
Sajnos a nyerészkedés, a mások tönkretétele árán gazdagodás lelkülete nem tűnik el olyan gyorsan a társadalomból, mint ahogyan egy jogszabályt meg lehet alkotni, ezért a jogalkotás további munkálkodásának arra kellene irányulnia, hogy létre se jöhessenek lánctartozással fenyegető ki nem fizetések. Sokkal jobb és olcsóbb a megelőzés, mint a – bármennyire is hatékony – orvoslás. Például: sajnálatos tapasztalatunk, hogy a kontár ügyeskedők elképesztő gátlástalansággal szegik meg a rezsióradíj kötelező minimumáról szóló rendeleteket (amelyeket egyébként éppen mi szorgalmaztunk). Így aztán sorozatosan ismétlődnek azok a helyzetek, amikor ezek a szélhámosok nyerik el a projekteket, a komoly, tisztességgel és hozzáértéssel kalkuláló és működő cégek pedig kiszorulnak. Ennek pedig az az eredménye, hogy újratermelődik a matematikailag determinált ki nem fizetések nyomán a lánctartozás veszélye. Itt radikális szigorításra lenne szükség, mert bár az orvoslás hatékony, és ez is nagyon nagy haladás, de a leggyorsabb orvoslás is nagy időveszteséggel jár. Ezért a hatékony megelőzés lenne a legolcsóbb, leggyorsabb megoldás.
Sok egyedi ügyet is megoldottunk, de korántsem az összeset, pedig az összeset szerettük volna megoldani. Megértjük emiatt csalódott barátainkat, bár itt is rögzítenünk kell azt, amit ezerszer elmondtunk, de nem mindenki értette meg: soha nem voltunk pénzbehajtó cég. Érdekvédelmi társadalmi szervezet voltunk, amely a szolidaritás, a cselekvés és az erőszakmentesség elveire épült.
Azt azonban elmondhatjuk, hogy egyetlen rossz szándékú, nyerészkedő, tagjaink fölött olykor kriminális értelemben is hatalmaskodó ellenfelünk sem úszta meg szárazon a konfrontációt Szövetségünkkel.
Bármilyen kiszolgáltatott, védtelen személynek, cégnek, közösségnek nyújtottunk segítséget az elmúlt 7-8 év folyamán, a közjogi, gazdasági-pénzügyi fejlődés kivétel nélkül abba az irányba haladt, amelyet sokféle különböző fellépésünkkel szorgalmaztunk, és sokszor nem kis áldozattal szolgáltunk.
Legfőbb morális kötelességem mély köszönetemet kifejezni mindenkinek, aki aktívan, cselekvéssel, áldozatokkal részt vett Szövetségünk küzdelmeiben. Ha összes aktivistánkat figyelembe veszem, akik akcióinkban, demonstrációinkban részt vettek, óvatos becsléssel számítva is több ezer emberről van szó.
Szövetségünk sorsában a jogi végeredmény még várat magára. Megszüntetésünk kimondása ugyan jogerős, de megtörténhet, hogy a Kúria ítélete visszahelyez majd minket, mint szervezetet, a társadalmi élet szövetébe. Az is lehet, hogy nem helyez vissza.

De ha a Kúria megsemmisítené is az Ítélőtábla ítéletét, és a Szövetség újraéledne, akkor is új korszak következne, a sok tekintetben megváltozott helyzetnek megfelelő módszerekkel és stílussal, ahogyan már az utóbbi években működtünk is. Ezt az esetlegesen a Kúria ítéletétől függően újraéledt Szövetséget már nem én szeretném vezetni. Ha szabad személyes közlést tennem: úgy érzem, küldetésemet betöltöttem, amire képes voltam, megtettem. A fiatalok jöjjenek most már, és alakítsák úgy a jövőt, ahogyan belőlük fakad.

Mégsem tanácsolom a szipolyozó, kegyetlen, spekuláns ellenfeleinknek, hogy megszüntetésünk fölötti örömujjongásuk mámorának elmúltával újabb gazságokon törjék fejüket, védtelennek gondolt emberek, vállalkozások, közösségek ellen.
A GYŐZ Mozgalom ugyanis él, amelynek hatalmas ereje és létszáma van, és amelynek elnöke maradtam. Ennek a honlapnak a neve is a megszüntetett Szövetség és a GYŐZ Mozgalom összefogásából adódó Védelmi Szövetség rövidítése (www.veszov.hu). A továbbiakban a honlap megszűnik a feloszlatott Szövetség fóruma lenni, a továbbiakban csak személyes írásaim és a GYŐZ Mozgalom közleményei jelennek meg benne, ahogyan idáig is számos alkalommal közölte a honlap a GYŐZ Mozgalom közleményeit.

Néhány tény és gondolat a GYŐZ Mozgalom történetéről és távlatairól.
2007 végén és 2008 elején az ÉpítésSpektrum nevű szaklapban két részben megjelent írásomban, amely az építőipari cégek helyzetével foglalkozott, a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége megalakításának felvetésével egyidejűleg kezdeményeztem a Gyorsreagálású Önvédelmi Zónák (GYŐZ) Mozgalom elindítását is.
A Gyorsreagálású Önvédelmi Zónák valójában a társadalom szabad szerveződésű, „alulról” jövő önvédelmi szövetkezésének eszméje. Ahogy akkor is kifejtettem: földrajzi helytől, szakmai-hivatásbeli tevékenységtől, társadalmi helyzettől, egzisztenciális problémáktól, akármilyen érdektől stb. függetlenül, bármilyen közösség „önvédelmi zónának” nyilváníthatja magát, vagy az általa képviselt ügyet, ha a zónában lévők náluk nagyobb, általuk külön-külön leküzdhetetlen, törvénytelen erővel kerülnek szembe, s az állam nem tudja, vagy nem akarja teljesíteni védelmi kötelezettségét. (A demokratikus jogállamban ugyanis a hatalom és a vele járó hatalmi-jogi monopóliumok nem maguktól és nem magukért vannak, hanem a társadalom akaratából keletkeznek, és a valós társadalmi érdekek védelméért működnek. Ezért az államnak kötelessége minden védtelen, kiszolgáltatott mellé állni. Ám mégis vannak olyan helyzetek, hogy ezt a kötelezettségét, jobb esetben nem tudja, rosszabb esetben nem akarja teljesíteni.)
A GYŐZ Mozgalom egész története bizonyítja, hogy bármikor, bármilyen, össztársadalmi érdekeket szolgáló, vagy csak bizonyos helyi, szakmai, szellemi, stb. közösségek önvédelmében hatékonyan működhet ez a mögötte álló szerveződési eszme.

2007-2008-ban a VÉSZ megalakítására és beindítására koncentráltam.
2009 tél végén, tavasz elején hirdettem meg nyilvánosan a GYŐZ Mozgalom megalakítását, amikor szembesültem azzal, milyen roppant erők készülődnek arra, hogy fizetésképtelenné vált családok ezreit, tízezreit, banki tartozásuk miatt (lásd devizaalapú, lakóingatlan jelzálogjogával terhelt hitelek ügye) kilakoltassák egyetlen otthonukból. Akkor még a meghirdetett Mozgalom teljes neve: „VÉSZ után GYŐZ Mozgalom” volt, később az egyszerűsítés érdekében egyszerűen GYŐZ Mozgalomnak neveztük magunkat és neveztek mások bennünket. Kevéssé ismert például, hogy engem nem mint a VÉSZ elnökét, hanem mint a GYŐZ Mozgalom elnökét állítottak bíróság elé a bankok. (A bírósági ítéletek, mint a GYŐZ Mozgalom közleményei, teljes szövegükben olvashatóak e honlap dokumentumai között.) Akkor első fokon börtönre ítéltek a bankok kényszerítése miatt, másod- és harmadfokon bűncselekmény hiányában felmentett a Fővárosi Bíróság, majd a Fővárosi Ítélőtábla.

Engem is meglepett, hogy az országban futótűzként terjedt el a zónák megszerveződése. Rengeteg helyről kaptam jelzést. Nyilván ebben szerepe volt a meglepően nagy sajtóérdeklődésnek is. Kidolgoztam az „Önvédelmi Zónák 12 pontját”, egy országos megbeszélésen megvitattuk, végső formába öntöttük, s nyilvánosságra hoztam. (Honlapunkon a „Bankháború (GYŐZ Mozgalom) menüpont alatt található). Ez általános alapelveket is rögzít, de aktuálisan a kilakoltatások megakadályozására irányul. Útmutatása bármilyen önvédelmi zóna működésére alkalmazható.
Ekkor lettem kezdeményező-alapítóként a Mozgalom elnöke.

Mire 2009 nyarán félbűnözői körökből, sőt szégyenszemre sportolókból (bokszolókból, harcművészetekben jártas emberekből) megszervezték a törvénytelen kilakoltató kommandókat, meglepve kellett tapasztalniuk, hogy a létrejött zónákban 30-40 elszánt, de fegyelmezett férfi várja őket. S ha akadt is egy-egy „betépett”, vagy alkoholtól „bekómázott” ruhásszekrény-alkatú kilakoltató, túlzott önbizalomból rátámadt a zóna-aktivistákra, olyan hamar földre került, hogy a béke gyorsan helyreállt, s a kilakoltató kommandók még az ilyen esetekben is szépen eloldalogtak. Örömmel mondhatom: úgy sikerült megakadályozni a hatalmas üzletként beharangozott kilakoltatásokat, hogy egy csepp vér sem folyt.

Kétségtelen, volt átfedés a VÉSZ és a GYŐZ Mozgalom között, ám a GYŐZ Mozgalom óriási lett létszámában. A VÉSZ, bár létszámában kisebb volt, előnye a biztos, hatékony szervezhetősége lett. A GYŐZ Mozgalom előnye a hatalmas tömegerő, hátránya a szervezés esetlegessége, lazasága. Tény azonban, hogy senki nem mert szembeszállni egy megszervezett zónával.

Amikor meglehetősen széles körben ismertté vált a GYŐZ Mozgalom, és az, hogy milyen sikeresen küzd a családok megmentéséért, voltak, akik megkerestek, hogy hozzuk létre a Mozgalom háromszintű országos szervezetét, és hogy a Mozgalommal lépjünk ki a párthatalmi küzdelmek porondjára, bizonyos erők támogatása céljából. Volt egy vállalkozó, aki felajánlotta, hogy finanszírozna egy országos szervezőkampányt. Egyrészt azért, hogy a lehető legtöbb helyen létrejöjjenek a zónák, másrészt hogy kialakítsuk a megyei szervezeteket és az országos testületeket. Így létrejöhetne egy központilag irányítható, hierarchikusan működő, hatalmas és aktív tömegerővel rendelkező országos szervezet.
Ezt a felvetést kategórikusan elutasítottam. A GYŐZ Mozgalom ereje és távlata éppen abban van, hogy egyszintű, „alulról szerveződő”, helyi, vagy közösségi szerveződés, bárkik, bárhol, bármilyen területen vagy témában szabadon létrehozhatják, ha valakinek, valakiknek, vagy valaminek a védelmében össze akarnak fogni. Semmilyen magasabb szervezeti szint nem dirigálhat nekik, senki felülről, vagy kívülről semmit nem szabhat meg a zóna létrehozói számára. Csak akkor lehet mindenféle manipulációtól megóvni, ha megmarad ez a helyi, közösségi jellege, és soha nem lesz alárendelve semmilyen „magasabb” szervezeti szintnek. A Mozgalomnak pedig a politikai-hatalmi vetekedésben semmi keresnivalója nincs. Abban tevékenykedjen, ami az emberek egy csoportja számára fontos, és meg kell védeni, de akár össztársadalmi tétje, jelentősége is lehet egy ilyen önvédelmi fellépésnek.
Ezeken kívül: egyáltalán nem lényeges, hogy a zónáknak állandó szervezete legyen. Fontos az a tapasztalat, micsoda erő rejlik az összefogásban, a másokért hozott áldozatban, fontos ennek az élménynek az emléke, s ha az élet úgy hozza, hogy valakiket, vagy valamilyen ügyet meg kell védeni, pillanatok alatt újraszerveződhet a zóna, lehet, hogy egy teljesen más témában, részben más emberekkel, mint amelyben egyszer már győzelmet aratott, és önmaga és mások számára is megmutatta erejét.

Amikor bizonyos emberek és szervezetek megkeresésére komolyan vettem azt a veszélyt, hogy a termőföldre rátenyerelhet a nemzetközi pénzhatalom, kidolgoztam a GYŐZ Mozgalom aktivizálásának tervét a földvédelemben. Ezt a tervet minden személyiségnek és szervezetnek megküldtem, aki és amely exponálta magát a földvédelem ügyében. Senkitől semmilyen választ, egyetlen szó reagálást sem kaptam. Amikor a téma egyik vezető személyiségét megkérdeztem, mi az oka a hallgatásnak, azt válaszolta, higgyem el, hogy félnek az emberek, és vidéken senki nem fog megmozdulni a földvédelem témájában. Ezzel számomra kissé hiteltelenné is vált a dolog, mert ha a földműves nem érzi ügyének a földvédelmet, akkor ott valami probléma van. Vagy arról van szó, hogy éppen a földműves érzi a földdel kapcsolatos tulajdon irrealitását, és nem akar többé már beszállni ebbe a hamis és távlatnélküli játékba.

A zónaalakítás azonban bármikor, bárkik számára adva van mint lehetőség, akik össze akarnak fogni, és meg akarnak valakit, valakiket, vagy valamely ügyet védeni. Nincs ehhez szükség központi irányításra, elég az „egy csónakban evező” közösségek kezdeményező ereje, az összefogás, az egymás iránti szolidaritás szükségességének felismerése.

Példák, amelyek hozzám különösen közelálló ügyekben hozhatnak megoldást, s amelyekben – bár ezek az esetek nem kaptak olyan nagy nyilvánosságot – pozitív tapasztalatokat szereztünk.

Férfiként leég a bőr a képemről, amikor azokat a statisztikai adatokat hallom, hogy Magyarországon több százezer nőt rendszeresen vernek. Kérdezem: hol vannak a férfiak az ilyen női áldozatok környezetében? Nem a családi drámákról beszélek, amelyekhez valóban nem lehet semmi köze senki kívülállónak, és amelyek esetében mindkét fél visszautasítaná, talán még a véleménynyilvánítást is. Hanem arról, hogy „dúvad” férfiak, visszaélve fizikai erőfölényükkel, rendszeresen ütik-verik a nekik kiszolgáltatott nőket, olykor gyerekeket is. Ennek aztán többnyire nyomai is vannak, s a környezet nem tesz semmit. Az állam pedig – bár már vannak bizonyos segítséget nyújtó jogintézmények – alapjában véve éppen akkor tehetetlen, amikor a baj történik. Csak a baj bekövetkezte után tud lépni.
Miért nem szerveződnek meg a bántalmazott nők környezetében élő férfiak? Miért nem nyilvánítják az áldozatot/áldozatokat „Önvédelmi Zónának”? – ha egyszer az állam mindaddig tehetetlen, amíg a szerencsétlen áldozat súlyos sérüléseket nem szenved. Ilyenkor magának a társadalomnak kell fellépnie.
Tapasztalatból tudom, hogy nincs az a dúvad, aki mélyen el ne gondolkodna azon, hogy mi történne, ha 10-20-30-40, akárhány erős, bátor, elszánt férfival kellene előbb megverekednie, mielőtt kezet emelhetne egy nőre, vagy egy gyermekre.
Ezen a területen 100%-os sikerről számolhatok be. Azok az agresszív alakok, akik semmibe vették a rendőrséget és a távoltartási végzéseket, rendkívüli módon tisztelték a zóna aktivistáinak ökleit. Ezúttal sem a jogrend ellen beszélek. Szükség van a rendőrség beavatkozására és a bíróság végzéseire is. De szükség van a hatékony védelem érdekében a közvetlen helyi, közösségi fellépésre is.
Illúzió azonban e területen is valami központi szervezésben bízni. A központi szervezés hierarchikus felépítést, hiányos tájékozottságot, lassú reagálási képességet jelent. Csakis a helyi, közösségi önszerveződés segít.

Másik példa: ha egy gazember kezet emel egy pedagógusra (különösen egy nőre!!!), a szülők közül a jó érzésű, bátor férfiak nyilvánítsák azt a tantestületet „Önvédelmi Zónává”, és a Zóna akciócsapata keresse meg azt a fickót, aki megütötte a pedagógust, s mélyen szántó, illusztratív módon beszélgessenek el vele…
Azért szükséges ez, mert bár a jogalkotásban e területen is történt előrelépés, az állam nem képes megelőzni, megakadályozni a bajt. Az viszont hatékony, ha mindenki tud arról a környéken, hogy megszerveződött az Önvédelmi Zóna, és jaj annak, aki pedagógust bántalmazni mer. Mert meg kell érteni, hogy nem jogellenes az a gondolkodás, amely nem az utólagos büntetésre és annak elrettentő erejére, hanem a hatékony megelőzésre teszi a hangsúlyt a kiszolgáltatott emberek védelmében.

Egy más jellegű példa: egy szakmai közösséget kiszorítanak jogos érdekeiből. A benne lévők, ügyüket Önvédelmi Zónának nyilvánítva összefognak, s olyan hatékony – elsősorban szakmai - akciókat hajtanak végre, amelyek akár a közhatalmat, akár a velük szembenálló, náluk nagyobb erőt képviselő, de jogtalanul eljáró érdekcsoportokat a helyzet mindenáron való megoldására késztetnek.

Aztán egy egészen friss, és valóban történelmi példa: ki gondolhatta volna, akár csak pár hónappal ezelőtt is, hogy gonosz, világrontó pénzhatalmi erők mesterkedése folytán 2015 nyarára, ősz elejére az elözönléssel fenyegetett egész Magyarország Gyorsreagálású Önvédelmi Zónává válik? Azóta megkerestek, hogy aktivizáljuk a Mozgalmat, és avatkozzunk bele az eseményekbe. Visszautasítottam ezeket a remek ötleteket: mi dolgunk lenne, ha egyszer a Kormány a helyén, sőt a helyzet magaslatán áll, s megakadályozza az ország tönkretételét.
Ezért tulajdonképpen a mai viszonyokat figyelembe véve nem is jó ez a példa, hiszen a Kormány eleget tesz védelmi kötelezettségének. Annyiban mégis helytálló a példa, hogy más helyzetben is találhatta volna Magyarországot ez a kihívás, amikor nagyon nagy szükség lett volna a Mozgalom teljes erejű aktivizálására. Rossz belegondolni például, milyen harci helyzetbe kerültek volna a GYŐZ Mozgalom akciócsapatai, ha ebben a mostani helyzetben az előző, 2006-tól hatalmat bitorló politikai kalandor-banda lett volna kormányon, éppen egy ilyen kihívás idején. Akkor aztán bőven lenne dolguk a Zónáknak. Hála Istennek nem így történt. Nagy baj lenne, ha a közhatalom (Kormány, rendőrség, hadsereg) feladatát az ország és a társadalom védelmében, a társadalmi önszerveződéseknek kellene elvégezniük. Ám a kihívás elől még ilyen helyzetben sem hátrálhat meg a társadalom.

A GYŐZ Mozgalom működésének néhány elvi kérdését szeretném érinteni.
Lehet, hogy tőlem furcsán hat ez a tanács, pedig magam is ezt a gyakorlatot követtem mindig, de minden látványos körítés nélkül: bármilyen probléma adódik, legelőször a közhatalomhoz kell fordulni, lehetőleg jogban jártas emberek segítségével. A demokratikus társadalomban az állam nem „valaki”, vagy „valakik”, hanem mi magunk vagyunk. Belőlünk, a mi akaratunkból létesül a hatalom és ölt konkrét keretet, formát az állam szervezetében. Mindez nem tévesztendő össze a párthatalmi vetekedéssel, amihez a GYŐZ Mozgalomnak soha semmi köze nem lehet. Például az idősek, a nők, a gyermekek, vagy a pedagógusok bántalmazásának kiirtása a magyar társadalomból, de minden ember és közösség jogos érdekeinek érvényesíthetősége is, nem párthatalmi kérdés, hanem össztársadalmi érdek.
Tapasztalatom, hogy a közhatalom jogalkotó és jogalkalmazó testületeiben rengeteg jó szándékú, segítőkész ember van.
Az első lépésnek tehát a bizalom lépésének kell lennie.
Akkor van helye a „közvetlen demokrácia” (=közvetlen néphatalom) cselekvő gyakorlásának, amikor a közhatalom nem tudja, vagy nem akarja a védteleneket egy nagyobb, törvénytelen erővel szemben megvédeni. Ha pedig a társadalomból fakadó államhatalom egyenesen szembefordul a neki bizalmat, hatalmi-jogi monopóliumokat adó, őt legitimmé tevő társadalommal, akkor illegitimmé válik, többé nem védi sem jog sem törvény, sem lojalitás, sem fegyver, s drámai helyzet alakulhat ki.

Remélem azonban, hogy a GYŐZ Mozgalom eszméje úgy marad élő a társadalomban, hogy nem ilyen drámai helyzetekben kell aktivizálódnia. Betölti feladatát, ha akkor lép fel, amikor bármely nagyobb és jogsértő erő támad védtelen, kiszolgáltatott emberekre, közösségekre, vagy fontos ügyekre, s a megtámadottak sehol nem kapják meg az őket megillető védelmet. Az összefogás és a cselekvő szolidaritás ereje, hatékonysága, semmi máshoz nem hasonlítható, felemelő társadalmi élmény, s mély meggyőződésem, hogy ez az élmény az igazi demokrácia egyik tudati-érzületi alapja.

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

1. oldal / 21