NATO TAGSÁGUNK LEGITIMITÁSI DEFICITJÉRŐL |
|
|
|
Írta: Éliás Ádám elnök
|
2015. január 15. csütörtök, 21:50 |
– egy vita ürügyén –
Az Összefogás a Fennmaradásért Mozgalom (ÖFEM) tagjai között kis vita keletkezett a Mozgalom megalakításában betöltött szerepemmel kapcsolatban. Erről a vitáról több felől is informáltak. Személyes közreműködésemmel kapcsolatban nem szoktam megnyilatkozni, mert nem tartozom azok közé, akik féltik az igazságot, vagy a személyes presztizsüket. Van, aki így látja, van, aki úgy, a dolgok azonban a valóságban egyféleképpen zajlanak, ha a nézőpontok és a minősítések ezerfélék lehetnek is. Az „egyféleképpen lezajlott dolgokra” pedig mindig fény derül, bármilyen tévedések, vagy esetleg szándékos hamisítások is homályosíthatják azokat ideig-óráig. Most is csak azért szólok hozzá, mert az akkori események összefüggtek a NATO-csatlakozásunk történetével, és napjainkban, amikor valóra válni látszik az a csatlakozás idején sokszor leírt és elmondott jóslatom, miszerint a NATO-t uraló katonai-hatalmi körök az ütközőövezet, és a katonai-politikai kísérleti terep szerepét szánják nekünk, jelentősége lehet a pontos igazság felidézésének.
Az ÖFEM a Társadalmi Koalícióból nőtt ki. Ezért először erről kell szólnom. A Társadalmi Koalíciót a kilencvenes évek közepén ugyanabból a célból alakítottam, és alapító elnökként vezettem, amely céllal több, mint tíz évvel később a VÉSZ (Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége) és a GYŐZ Mozgalom (Gyorsreagálású Önvédelmi Zónák Mozgalom) létrehozását kezdeményeztem. Nevezetesen: a társadalom önvédelmi képességének erősítése céljából. Arra törekedtem, hogy ha a magyar társadalmat, annak egyes csoportjait, vagy akár egyéneit, a védtelenséget eredményező töredezett társadalmi helyzetben, bármilyen formában, támadás éri, és az állam nem tesz eleget védelmi kötelezettségének, kialakuljon magában a társadalomban a védekezési reagálás gyors és hatékony képessége. Tudtuk, hogy ez csak a belső szolidaritás megerősödése által jöhet létre, ezért mindegyik szervezet, már a Társadalmi Koalíció is, de később legelsősorban a GYŐZ Mozgalom élenjárt a legkülönbözőbb okokból bajbajutottak védelmében. Hívó szavunkra nem várt nagyságú, aktív tömegerő szerveződött meg körülöttünk. Bátrak, erősek és fegyelmezettek voltak aktivistáink. Nem volt sem legális, sem illegális társadalmi szervezet, amely szembe mert volna szállni akciócsapataink erejével. Megvédtünk bántalmazott nőket és gyerekeket, pedagógusokat, kórházvédőket, etnikai és vallási kisebbségek megtámadottjait. Amikor 2009-ben és 10-ben a félbűnözői körökből toborzott, kigyúrt figurákból álló, törvénytelen kilakoltató kommandók újsághirdetésekben kínálták kilakoltatói közreműködésüket a lakásmaffia hiénáinak, (egy kilakoltatás ára, ha nem volt a családban férfi, 600 ezer, ha volt férfi, 1 millió forint volt), tapasztalniuk kellett, hogy nem síró kisgyerekekkel, és halálra rémült asszonyokkal, hanem akciócsapataink ökleivel kell szembenézniük. Igen ritkán történt összecsapás, olyan túlerővel voltunk mindig jelen, s ezeket a kommandókat elkergettük. Elég volt néhány eset, aminek híre ment, s ezzel a bankok által indított kilakoltatási háború végrehajtó közege megszűnt funkcionálni, így a „bankháború” jogi útra terelődött, a bankok végső vereségével. Az események és a „bankháború” dokumentumai honlapunkon megtalálhatóak. A VÉSZ is mindenben részt vett, de tevékenységének középpontjában a kis- és középvállalkozások érdekképviselete, a lánctartozásokban megtámadott vállalkozások védelme volt.
Visszatérve a Társadalmi Koalícióra: akkor, 1997-ben úgy láttam, hogy nem csak Magyarország, hanem az egész világ jövőjét veszélyezteti a NATO bővítése, értelmetlen erősítése. Hazánk csatlakoztatása ellen társadalmi mozgalmat indítottam. Hívó szavam lényege az volt, hogy ha valóságos történelmi csodaként az egyik legyőzhetetlen katonai szuperhatalom, a köréje szerveződött katonai tömbbel együtt, egyetlen puskalövés, egyetlen áldozat nélkül, „magától” megszűnt létezni, akkor erre nem lehet az a válasz, hogy nosza, hízlaljuk fel, és tegyük a világ urává a másik katonai tömböt. Ellenkezőleg: a másik katonai tömböt is fel kell oszlatni, s meg kell teremteni igazi nemzetközi összefogással a közös biztonság rendszerét, továbbá a diktatúrák ellen, amelyek saját gyilkos embertelenségüket belügyüknek hiszik, valamint a helyi konfliktusok hathatós kezelésére, meg kell teremteni a közös haderőt, amely nem csupán jelképes szerepekre alkalmas, hanem valóságos, bármelyik diktatúra katonai erejének megsemmisítésére alkalmas csapásmérő képességgel is rendelkezik. Kifejtettem: a NATO felhizlalása olyan katonai ellen-tömbök létesüléséhez fog vezetni, amelyek a NATO szempontjából periférikusnak tekinthető területekre (Magyarország is ilyen övezetben van) közvetlen veszélyt jelenthetnek. Ezekhez a gondolatokhoz sokan kapcsolódtak. Így jött létre a Társadalmi Koalíció szervezete. Aligha volt akkor Magyarországon a Társadalmi Koalíción kívül még egy olyan ütőképes, aktív és hatékony társadalmi szervezet, amely a teljes társadalmi keresztmetszet cselekvő összefogását megvalósította volna. Beléptek keresztény csoportok, környezetvédők, zöldmozgalmak, nővédelmi egyesületek, ’56-os szervezetek, stb. Képviseltették magukat tudományos, kulturális és művészeti intézmények, valamint a teljes politikai paletta a jobboldaltól a baloldalig, parlamenti és parlamenten kívüli pártok tagjainak egész sora. Olyan pártok tagjai is jöttek hozzánk, amelyek egyébként hivatalosan a NATO-csatlakozás hívei voltak. Az aktív létszám ezzel együtt nem volt nagy, csúcsidőszakban maximum 500 fő körül lehetett. A társadalomra pedig akkor egyfajta csöndes és passzív figyelés volt a jellemző. Mégis, óriási volt a morális ereje a társadalom szemében, hogy a fegyverkezést, a militarizmust szorgalmazó világerőkkel szemben a létező legkülönbözőbb, sőt egymással más szempontokból ellentétben álló csoportok is össze tudnak fogni, s együtt, vállvetve képesek cselekedni. Síklaky István és az ÖFEM későbbi alapító tagjai, talán kivétel nélkül eredetileg tagjai voltak a Társadalmi Koalíciónak. Demonstrációk tucatjait hajtottuk végre, a csatlakozókkal együtt tekintélyes létszámmal. Például gyalog végig jártuk, bejelentett demonstráció keretében, három nap alatt a NATO-országok budapesti nagykövetségeit, magnóról lejátszva az adott ország himnuszát, s a nagyköveteknek átadva petícióinkat, amelyekben azt kértük, hogy ne a háborús készülődésre, a fegyverkezés újabb és újabb hullámaira, hanem a béke megtartására, és a közös, hatékony biztonsági rendszer megteremtésére alapozzuk a világ jövőjét. Feltűnően nagy szimpátia kísérte megmozdulásainkat, de fenyegetőzésekben is bőven volt részünk. Úgy adódott, hogy két kiváló nyugdíjas honvéd ezredes és egy szintén nyugdíjas vezérkari alezredes is belépett közénk. Létrehoztuk velük a Társadalmi Koalíció „Ezredesek Tanácsát”, amellyel tézisszerűen kidolgoztuk és kiadtuk az új, katonai tömbök nélküli világ nemzetközi biztonságpolitikai tételeit. Minden egyes csoport és tag a maga eredeti közegében, szervezeteiben, a maga speciális területein igen aktív és hatékony tevékenységet fejtett ki. Felvilágosító előadások százait tartottuk az ország minden táján. A népszavazás előtti hetekben, hónapokban vitaműsorok sokaságában vettünk részt a médiában. Alapvetően mégsem a teoretikus-intellektuális jellegű fellépés, hanem inkább a történelmi pillanat nyújtotta lehetőség egyszerű, jól érthető interpretálása, ugyanakkor a demonstrációs-jelképes tömegcselekvés jellemezte tevékenységünket. Egy számomra emlékezetes példa: Kaposvárra hívtak egy vitára, amelyet a helyi média élőben közvetített, de az országos sajtóban is megjelent. A hallgatóság soraiban több százan voltak jelen. A nyilvános vitára meghívottak között egyedül képviseltem a csatlakozást ellenzők álláspontját, a csatlakozás mellett voltak négyen-öten. A vitát korrekt módon irányító helyi, igen magas pozíciót betöltő vezető (később miniszter is lett), a vita előtt és után is megszavaztatta a közönséget. A vita előtt több mint 70%-os volt a NATO-hoz csatlakozni kívánók aránya, kevesen tartózkodtak, s a csatlakozást ellenzők nem érték el a 20%-ot. A vita lezajlott – meg kell mondanom, hogy itt is, és általában mindenütt korrekt feltételek mellett -, s a vita után az újabb szavazás eredménye az álláspontok megfordulását mutatta: enyhe, relatív többség már ellene volt a csatlakozásnak, igen nagy lett a tartózkodók aránya, és alig több, mint egyharmadra zsugorodott a csatlakozás mellett lévők száma. Aktivistáink az egyik megyében, több városban és faluban, óriási mintákkal, közvélemény-kutatást végeztek a NATO-csatlakozásról. Az eredmény egészen más volt, mint amit a hivatalos propaganda sulykolt. A Társadalmi Koalíció és a körülötte lévő szervezetek munkájának eredményeként, továbbá a MIÉP és a Munkáspárt tagságának, valamint más civil szerveződések fellépése következtében is, az egész országban megfordult a hangulat. Döntően azért tulajdonítom a hangulatváltozást a Társadalmi Koalíció hatásának, mert a pártokhoz nem kötődő társadalmi többség szemében annak volt igazi morális ereje, hogy minket, a Társadalmi Koalíciót sem hatalmi, sem propaganda, sem népszerűségi szempontok nem vezettek, pusztán a tiszta, morális meggyőződés igazságai. Érezhetően nagy hatással volt a társdalomra, hogy a legkülönbözőbb felfogású emberek össze tudnak fogni egy közös, igaz cél érdekében. Azt nem állíthatom, hogy a csatlakozás ellenzői többségbe kerültek volna. De az emberek elkezdtek gondolkodni, s már korántsem volt olyan hatással rájuk a kormány üdvrivalgása, mint tavasszal. Inkább visszahúzódtak, és kezdték számításba venni az ellenzők érveit is. Amikor az akkori kormány valóságos győzelmi mámorban repesett a NATO-ba történt meghívásunk fölötti örömtől (mellékesen olyanok is úsztak ebben a „boldogságban”, akik pár évvel azelőtt hazaárulásnak minősítették volna már a NATO-hoz csatlakozás puszta, elméleti felvetését is, és sokévi börtönt követeltek volna ezért büntetésül!), akkor sokan diadalmenetnek képzelték el a népszavazást. Hallatlan erejű propaganda, sőt agitációs hadjárat indult, érdemes megnézni az ebben az időben készült közvélemény-kutatási adatokat. Nagyarányú részvételt és elsöprő „igen” szavazatot jósoltak. Az ellenzők, köztük a mi fellépésünk hatásait a parlamenti erők is tapasztalták, és tartottak attól, hogy a népszavazás korántsem hozza majd azt a részvételi arányt, amelyet fellépésünk előtt jósoltak. Sebtében összetákoltak egy alkotmánymódosító „salátatörvényt” (1997. évi LIX. törvény), amelybe besúvasztották a népszavazás érvényességi küszöbeként addig kötelező 50% fölötti részvételi arány feloldását. Mint később kiderült, erre meg is volt a jó okuk. Lezajlott a népszavazási kampány, amellyel elégedettek nem lehettünk, de az sem igaz, hogy az ellenzők véleménynyilvánítását lehetetlenné tették volna. Valójában minden lehetőséget megkaptunk, magam televíziós és rádiós vitákban vehettem részt, nagygyűlésekre hívtak, még a Zrínyi Katonai Akadémia nagygyűlésére is, és ezeken korlátozás nélkül kifejthettem az ellenzők érveit, - csak hát a mi fellépésünk és a többi csatlakozás-ellenes szervezet kiállása így is eltörpült a kormány és a parlamenti pártok mindent legázoló, hatalmas összegekkel finanszírozott NATO-csatlakozás melletti agitációjához képest.
Aztán jött a népszavazás, amely döbbenetes eredményt hozott: a részvétel nem érte el az 50%-ot. Igaz, a népszavazáson részt vevők elsöprő, 80% fölötti többsége „igen”-t mondott a NATO-csatlakozásra, de az 50% alatti részvétel ténye, az adott helyzetre sebtében rögtönzött alkotmánymódosítással együtt is, érzékelhető legitimitási deficitbe taszította a NATO-hoz csatlakozásunkat. Az pedig már a magyar történelem örök rejtélye marad, hogy a szavazópolgárok távolmaradó több mint fele vajon igennel, vagy nemmel szavazott volna-e, és hogy a társadalomnak ez a többsége vajon az igent, vagy a nemet akarta-e erősíteni a távolmaradásával. Hatálybalépési zavarok, és az Alkotmánybíróságnak a népszavazással kapcsolatos rendelkezésekre vonatkozó elmarasztaló határozatai folytán több szervezet, így a Társadalmi Koalíció is az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy megkifogásolja a népszavazás eredményéről szóló határozatot. Az Alkotmánybíróság azonban még csak vizsgálatra sem méltatta panaszainkat. Arra hivatkozott, hogy érdemben a panasz tartalmát nem vizsgálhatja, mert kifogást csak a népszavazás kezdeményezője nyújthat be az Alkotmánybírósághoz a népszavazással kapcsolatban, s mivel ezt a népszavazást a kormány kezdeményezte, ezért az Alkotmánybíróság csak a kormány esetleges kifogását vizsgálhatja meg és bírálhatja el. A kormánynak pedig esze ágában sem volt a nyilvánvaló jogállami deficit orvoslása, hiszen éppen e deficit által érte el a csatlakozást. Most, amikor beteljesülni látszik a NATO-t uraló katonai-hatalmi körök szándéka, hogy az Oroszország elleni provokációk kísérleti terepévé tegyenek minket, a Baltikum-Lengyelország-Szlovákia-Magyarország-Románia-Bulgária észak-déli tengely területén belül lévén, amely amúgy is geopolitikai ütközőövezetet képez Oroszország és a NATO között, minden magyar állampolgárnak, és magának a NATO-nak is tudnia kell, hogy Magyarország NATO-csatlakozása olyan népszavazáson alapult, amelynek ügydöntő jelentőségű eredménye nyilvánvaló jogállami-törvényességi deficit árán jöhetett létre. Ez a valóság, és jó lenne, ha a mindenkori hatalom megértené, hogy a tényleges legitimitás nem a jogalkotás parlamenti játékszabályainak trükkös-tendenciózus, formális betartásából fakad, amely akármennyire is ügyes, körültekintő, szakszerű, mégiscsak az alapvető jogelvek kijátszását célozza, hanem az emberek szívében élő lelkiismeret morális ítéletéből. Ez a jog és a legitimitás igazi forrása.
A történelmi pillanatot a Varsói Szerződés és a Szovjetúnió felbomlása jelentette, hogy a fegyverkezés és a katonai tömbök szembenállása helyett más alapokra helyezze az emberiség a saját további történetét és fejlődését. Ezt mulasztottuk akkor el.
Ami a 2015-ös aktuálpolitikai konkrétumokat illeti: Ukrajna mesterséges államalakulat, olyan területekkel, amelyeken túlnyomó az orosz etnikum többsége. Ezeken a területeken állandó volt a feszültség, és a törekvés az Oroszországhoz csatlakozásra. Ez a feszültség robbant ki a Krímben és Kelet-Ukrajnában a kijevi – rejtélyes forgatókönyvek szerint megrendezett – hatalmi válság nyomán. Ezúttal, mivel a (tévesen értelmezett) globális hatalmi-politikai érdekeik úgy diktálják, elfelejtkeznek az Egyesült Államok illetékesei a „népek önrendelkezéséről” szóló wilsoni doktrínáról, mert most a krími és a kelet-ukrajnai oroszok Oroszországhoz akarnak tartozni? Ha komoly előkészületek történnek Ukrajna NATO-hoz csatlakoztatása érdekében, és/vagy bekövetkezik bizonyos csapásmérő fegyverrendszerek Baltikumba és Lengyelországba telepítése (érzékelhető, hogy a felelőtlen amerikai politika ebbe az irányba akarja szorítani az eseményeket), akkor Oroszországot belekényszeríthetik abba, hogy biztonságának elemi feltételeit érvényesítve elfoglalja Bjelorusszíát és Ukrajnát. A harci cselekmények aligha tartanának tovább néhány hétnél, mivel élőerőben, eszközökben, és csapásmérő képességét tekintve az orosz haderő kis töredéke is hatalmas fölényben van ezen országok összesített haderejével szemben. (A nukleáris csapásmérő erőket ezúttal kihagyhatjuk a számításból, mert azok alkalmazása a saját erőket és területeket is sújtaná.) Emellett az sem hanyagolható el, hogy az ukrán és bjelorusz katonák nagyon jelentős része nem lesz hadra fogható a rokon, orosz etnikumú csapatok ellen, csupán azért, mert egy szűk hatalmi csoport ezt parancsolja nekik. Ezzel szemben az orosz katonákat egy ilyen konfliktusban a NATO fenyegetésével szembeni honvédelem érzése, és az orosz kisebbségek védelme lelkesítené. A Baltikum és Lengyelország azonnali elfoglalása nem valószínű, mivel ezek az országok NATO tagok. Sokkal inkább egy a kubai válsághoz hasonló ultimátum bekövetkezésére lehet számítani, amelyben Oroszország a Baltikumba és Lengyelországba telepített, Oroszországot közvetlenül veszélyeztető fegyverrendszerek leszerelését követelné. Egy ilyen ultimátumnak aztán célszerű lesz eleget tenni, különben ezeknek az országoknak az elfoglalása is bekövetkezhet, annak ellenére, hogy NATO tagok. Ennek nyomán sem várható azonban világégés, mert nukleáris összecsapást még ilyen helyzetben sem kockáztatna meg egyik fél sem. Az orosz népet a helyettes áldozat apokaliptikus életérzése jellemzi. Ez egyik legfontosabb összetevője annak, amit „orosz titoknak” mondanak szerte a világon. Ez vezette a törökök, Napóleon, vagy a nácizmus elleni történelmi hősiességében. Azok se játsszanak ezzel, akik elvakultságukban a világ urainak képzelik magukat! Legyenek elegendőek a történelmi példák tanulságai! Mindenesetre már most idevezetett a NATO-t uraló körök világhatalmi gőgje: az Egyesült Államok kormányzatáé a felelősség Oroszország szüntelen provokálása miatt. Mit számítana egy ilyen helyzetben a „demokratikus világ” tettetett „felháborodása”? Mi viszont egyszeriben ott találnánk magunkat a NATO és egy nagyon is könnyen létrejöhető orosz-kínai tengelyű katonai tömb ütközőzónájában. Mindez ahelyett, hogy legelső rendű nemzeti és közép-európai érdekeinknek megfelelően formálnánk és mélyítenénk az orosz néppel szükségszerű történelmi barátságunkat. (Igen, történelmi gyökerű barátságról lehet beszélni, az elmúlt idők súlyos szembenállásai ellenére. Csak egy példa: I. (Szent) István király a fiát, a trónörökös Imre herceget a Kijevi Rusz szövetséges csapatainak védelmére bízta.)
A rossz fa rossz gyümölcsei szép lassan beérnek. A NATO egyoldalú, vég nélkülinek szánt erősítése szemünk láttára termi meg kiszámítható következményeit.
A NATO-csatlakozásról szóló népszavazás után sokak részéről igény mutatkozott, hogy a Társadalmi Koalíció helyett, amely lehorgonyzott a NATO-csatlakozás elutasításának ügyénél, hozzunk létre egy olyan szervezetet, amely általános társadalom- és gazdaságpolitikai kérdések tekintetében is alternatívát kínál a társadalomnak. Ez lett az Összefogás a Fennmaradásért Mozgalom. A névadó is, és a program kidolgozója is Síklaky István volt. Jómagam csak egyike voltam a kezdeményezőknek és támogatóknak, és szintén egyike azoknak, akik a program többszöri átbeszélése során hozzászóltam annak tartalmához.
Nézeteltérés, egyik oldalon az ÖFEM többsége, köztük Síklaky István is, és magam között azért jött létre, mert híve lettem az Uniós csatlakozásnak. Másodlagos problémának láttam ugyanis Brüsszel és Strasbourg hatalmi bürokráciájának meglévő anomáliáit, sokkal inkább annak a páratlan történelmi lehetőségnek az esélyei orientáltak, hogy egy sokszáz milliós szociális közösség formálódhat ki olyan népekből, amelyek mindegyike hatalmas történelmi és kulturális múlttal, kincsekkel rendelkezik. Ezt a reményemet a mai napig sem adtam fel, a sok rossz tapasztalat ellenére sem. Ugyanúgy vagyok ezzel, mint ahogyan az ember a haza- és népszeretetét sem teszi függővé attól, hogy éppen milyen kormány van hatalmon, s az milyen hibákat, mulasztásokat követ el. Így az európaiságot, az európai elkötelezettséget is belső meggyőződésként élem meg. Számomra Európát a francia katedrálisok, Johann Sebastian Bach, Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij, El Greco és Csontváry, stb. jelentik. Földrészünk a művészet, vallás és tudomány felsorolhatatlanul gazdag kincsesháza. Csak olyan társadalom- és gazdaságpolitika fogadható el európainak, amely összhangban van ezzel a szellemtörténeti örökséggel. Ennek a lehetőségnek a jelentőségéhez képest az aktuálpolitika minden ostobasága és hamissága eltörpül. Ha a játék arra megy ki, hogy az Egyesült Államok rákényszerítse az Unió alkalmatlan vezetőit a szabadkereskedelmi egyezmény elfogadására, amely gyökeresen ellentétes az európai értékekkel és érdekekkel, s ezzel a globális pénzhatalom megkapja a lehetőséget a végső offenzíva megindítására az európaiság ellen, akkor az USA gyűlöletesebbé fog válni Európában, mint amilyen az iszlám világban, s előbb-utóbb el kell kotródnia Európából. Hiányzik ez Amerikának, amely egykor (Szolzsenyicin szavaival élve) népek táplálója és a szabadság jelképe volt? A bajok és veszélyek ellenére még mindig az nyűgöz le az Unióban, hogy észtek és portugálok, írek és bolgárok, és közöttük nagy népek, amelyek a történelem folyamán szűnni nem akaró háborúkat vívtak egymással, - most egy közösségben élhetnek, amely közösségnek a jellegét, minőségét maguk formálhatják. Mi is részesei vagyunk ennek a formálásnak. |
ÜDVÖZÖLJÜK AZ MNB 200 MILLIÁRDOS OKTATÁSI PROGRAMJÁT |
|
|
|
Írta: Éliás Ádám elnök
|
2014. december 31. szerda, 14:25 |
Hiába bukott meg világméretekben a neoliberalizmus, egész eszmerendszerével együtt, hiába buktak el látványosan az azt képviselő politikai formációk, hiába bizonyult hazugnak minden szép ígéret, amivel ideológusai, propagandistái és politikusai kábították a népeket, - az országok intellektuális közéletében szilárdan tartja pozícióit. Ez pusztán azzal a kitartó szégyentelenséggel nem magyarázható, amely a vereség állapotában is büszke, sőt gőgös nagyképűségre sarkallja képviselőit, amikor pedig illene megszégyenülten elkullogniuk.
A neoliberalizmus bűne látszólag annyi, hogy a szabadságeszmét az élet minden területén vezéreszmeként akarta érvényesíteni, azokon a területeken is, amelyeken vezéreszmeként semmi keresnivalója nincs (pl. a gazdaság, vagy a nevelésügy). Ez még akár jó szándékú tévedésnek is mondható, és bizonyára sok liberális beállítottságú embernél csak erről van szó. Leleplező azonban, hogy a neoliberalizmus, minden tévedésével, a pénzhatalom uralmát szolgálta. Ideológusai annak intellektuális, propagandista és hatalmi-gyakorlati rabszolgáiként működtek a világban, hogy a pénzhatalom szolgájává tegye a világot. Mindezt a „szabadság” vonzó, tetszetős jelszavába csomagolva.
A probléma kulcsa az a tény, hogy az egyetemeket, főiskolákat, tudományos-szakmai intézeteket, a könyvkiadókat, a tömegkommunikáció médiumait, a díjakat és kitüntetéseket odaítélő bizottságokat, sőt az állami hivatalok középszintű, ám hatékony rétegét is ellepték a neoliberalizmus lakáj-figurái, mindenütt a világon. Ezek nem csak jól fizető gazdáik társadalom- és gazdaságpolitikai érdekeit védik, nem csak a valóság által végérvényesen megcáfolt eszméiket hirdetik, de szakmai-tudományos, mi több természeti, sőt sorsszerű evidenciáknak beállított hazugságokon nevelt fiatalok újabb és újabb korosztályaival árasztják el a társadalmakat.
Ezeknek az ideológusoknak a műve, hogy az emberiség igazi nagy gondolkodói sehol sincsenek, még a periférián sem tudnak megjelenni. Ez azt a célt szolgálja, hogy a neoliberalizmus ideológusai „bizonyítsák”: rajtuk kívül senki sincs, aki érdemleges, „tudományos, szakmai” megalapozottságú módon utat tudna mutatni. Holott csak arról van szó, hogy erőnek erejével, hatalmas pénztömegek felhasználásával elkövetett erőszakos, egyben rafinált agitációval szorítják ki a köztudatból azokat, akik szemben állnak a neoliberalizmus pénzhatalmi „main-stream”-jével.
Mert joggal kérdezhetjük: hol van például Rudolf Steiner, a modern idők legnagyobb tanítója, a hármastagozódású társadalmi organizáció eszméjének géniusza? Aki korszakalkotó műveiben fejtette ki, hogy a szabadság-egyenlőség-testvériség hármaseszme nem működhet ideológiai „generálszósz” módján, hanem a szabadság a szellemi életnek, az egyenlőség a jogi-politikai életnek, a testvériség pedig a gazdasági életnek a vezéreszméje. Ha ezek a vezéreszmék nem azokon a területeken fejtik ki alapvetően hatásukat, amelyek alapelveiként meghatározóaknak kell lenniük, akkor pusztító hatást fejtenek ki. Erről szól a 20. század története. Ezt tapasztalhatjuk, amikor például a szabadság elve eluralkodik a gazdaság és a pénzügy területén, ami által a pénzhatalom minden érdeket és értéket maga alá gyűr. Mert hová vezet például az a „szabadság”, amikor az is szabadon kifejtheti tevékenységét, akinek egymilliárd dollárja van, az is, akinek egyetlen dollárja sincs, és az is, akit egymilliárd dollár adósság terhel? Rudolf Steiner kifejtette, hogy e három társadalmi organizáció közül egyik sem uralkodhat a másik fölött, mindegyiknek a maga saját törvényszerűségei szerint kell érvényesülnie a maga területén, harmonikus, szabad szerveződésű együttműködésben a többi területtel. Rudolf Steiner tanításának a középiskolai tananyagban már meg kellene jelennie, több más területen is! – És hol van? Csupán a véletlen műve, hogy ki van törölve a közgondolkodásból?
Aztán hol van Silvio Gesell, a reális pénz- és hitelműködés kutatásának lángelméje? Aki kimutatta és bebizonyította, hogy ha az ember nem gondoskodik tudatosan arról, hogy a pénz alá legyen vetve (ahogyan a gazdaság minden létező eleme is alá van vetve) a létesülés-romlás-újralétesülés egészséges pulzációjának, hanem minden áron örökéletet akar adni a pénznek, akkor ez a hiábavaló törekvés el fogja pusztítani a civilizációt.
De hol van Liska Tibor, vagy Síklaky István, akik óriási, meggyőző erővel bizonyították a nyugati modell tarthatatlanságát?
És hosszan sorolhatnám a nagy gondolkodók neveit, akik sehol sincsenek.
És kik azok, akik nagyon is vannak?
Professzor, meg ilyen- és olyan díjas szellemi toprongyok, lakájközgazdászok, hivatásuk igazi árulói, akik jó pénzért természeti szükségszerűségként próbálják beállítani a neoliberális „main-stream” érvényesítését, mert örökre állandósítani szeretnék a nemzetközi pénzhatalom őket tejben-vajban fürösztő uralmát, - amely úgy egyébként éppen összeomlóban van.
Hazug, tettetett fennköltségüket nem zavarja, hogy a világ és az egyes országok társadalmának legalább egyharmadát, „törmeléktársadalomként”, „roncstársadalomként” leírva, eleve halálra ítélik, mint a neoliberális, szabad piacgazdaság szükségszerű következményét, amellyel szemben nincs reális alternatíva. Azt elhisszük, hogy saját ideológiájuk alapján semmit sem tudnak kezdeni ezekkel az igazi feladatokat jelentő problémákkal, csak akkor illene befogni a szájukat, nem pedig gőgösen rátukmálni a világra romlott és tehetetlen ideológiájukat! (Muszáj a szalonképesség határain belül maradni!)
Az MNB bejelentett hatalmas oktatási programja, amelynek költségeire 200 milliárdot irányoztak elő, hazánkban, de világviszonylatban is egyedülálló fordulatot hozhat a társadalompolitikai-gazdaságpolitikai gondolkodás és oktatás történetében. Megkezdődhetne az igazi értékek, a jövőbe mutató, reális eszmék kidolgozásának, alkalmazásának, középpontba állításának folyamata, a neoliberális „main-stream” ideológiai egyeduralmának megtörése.
Az „alternatív”, vagy „unortodox”, vagy „illiberális” jelzőknek önmagukban nincs értékük, és nem is az a döntő, hogy ma már nagyhatalmak szállnak szembe a pénzhatalom neoliberális, világuralmi „main-stream”-jével. Egyedül az a lényeges, hogy a közjót szolgáló, a válságok láncolatából kivezető, reális világgazdasági működés új rendszerét lesz-e képes kialakítani az új gondolkodás. Ennek csak akkor van esélye, ha végre szóhoz juthatnak a múlt és a jelen igazi nagy tanítói.
Érthető, hogy a levitézlett lakájközgazdászok kígyót-békát kiabálnak az MNB-re, mert a vesztüket érzik. Tudják, hogy ha csak annyi változás történik, hogy szóhoz juthatnak a nagy tanítók, és feltárhatják ennek a ma uralkodó rendszernek az ellentmondásait, életképtelenségét, reális alternatívákat kínálnak, és végre a közgondolkodásba bekerül a neoliberális agyrém felváltásának szükségessége és lehetségessége, akkor nekik végük.
Egyetlen jó szándékú ember sem kívánhatja azonban a másik ember végét, bármilyen súlyos tévedések irányítják is a másikat, vagy akár cinkos szolgája legyen is az a világrontó erőknek.
Nem irreális, utópisztikus kívánság, ha napjainkban, a világban súlyosodó veszélyek tornyosulása közepette azt szeretnénk: minden jó szándékú ember fogjon össze az új, minden nép számára békét, létbiztonságot és fejlődést ígérő világrend kialakításáért. De ennek útja csak a szellemi megújuláson keresztül vezethet. Ennek lehetőségét látva üdvözöljük az MNB nagyszabású oktatási terveit. |
|
KÖZLEMÉMYEK – AMERIKAI EREDETŰ GAZSÁGOKTÓL VÉDI MEG AZ IDŐS EMBEREKET ÉS A GYERMEKEKET A VÉSZ; AZ INTERNETADÓ TANULSÁGAI; SZÖVETSÉGI ÉLETÜNK FEJLEMÉNYEI; BÉKÉHEZ, VAGY ÚJABB BANKHÁBORÚHOZ VEZET A DEVIZAHITELEK PIACI ÁRFOLYAMÚ FORINTOSÍTÁSA? |
|
|
|
Írta: Éliás Ádám elnök
|
2014. november 14. péntek, 17:52 |
I. Nemzedéki szolidaritás VÉSZ-módra: 1. A VÉSZ fiataljai az idősek védelmében aktívan fellépnek a hamis, becsapásra játszó termékbemutatók ellen 2. Magyarországon nem lesz gyermekkínzás II. Az internetadó tanulságai III. Szövetségi életünk fejleményei 1. Átalakul Szövetségünk működése 2. Csapdahelyzetek: a VÉSZ kikerülése miatt bekövetkező katasztrófák 3. A Győri Ítélőtábla új eljárásra utasította a VÉSZ tatabányai akciója ügyében másodfokon eljáró Tatabányai Törvényszéket 4. A Fővárosi Főügyészség és a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség megfellebbezte a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét, amelyben a Törvényszék elutasította az Ügyészség kereseti kérelmét a VÉSZ megszüntetésére vonatkozóan IV. Kérdés a devizaalapú hitelek piaci árfolyamon történő forintosításával kapcsolatban: béke, vagy forróháború?
Legújabb fejleményként Szövetségünk két, Amerikából származó, onnan szétterjedt és divatossá vált gazság ügyében lép fel, illetve tervezi a fellépést. Az egyik az idős emberek átverését, lefosztását célzó „termékbemutatók” divatja, a másik a „gyermek-szépségversenynek” nevezett intézményes, szervezett gyermekkínzás. Az Egyesült Államokban büntetlenül, sőt „törvény által védve” lehet ezeket a gaztetteket elkövetni. Ha csak ezt a jelenséget vetem össze a kitiltási botránnyal, nevezetesen hogy az Amerikai Egyesült Államok, meg nem nevezett magyar embereket, konkrétan meg nem nevezett korrupciós bűnök (gyanúk?) miatt kitiltott az Egyesült Államokból, nehéz a szalonképesség határain belül maradni. De megpróbálom. Az amerikai ideiglenes ügyvivő nyíltan, leplezetlenül jár násztáncot az ellenzék legjobban levitézlett figuráival. Semmibe veszi a magyar választók akaratát, akik kétharmados többséggel támogatták az ügyvivő intrikáival primitíven, átlátszóan támadott politikai erőt. És milyen érdekes: amikor a Gyurcsány-kormány teljes egészében süllyedt bele a korrupcióba, gátlástalanul rombolta az országot, fejre célzó, szándékosan harcra tüzelt rendőröket uszított békés emberek tömegeire – akkor az Egyesült Államoknak az égvilágon semmi baja nem volt Magyarországon a demokráciával, a korrupció helyzetével, az emberi jogokkal. Az események hevületében nem szeretnék igazságtalan sem lenni, hiszen számtalan jó dolog származik az Egyesült Államokból. De fel kell tenni a kérdést: ilyen komolytalanul akar az Egyesült Államok Magyarországhoz, a magyar néphez viszonyulni? Ilyen ócska, nyilvánvaló intrikával akarja megingatni a vitathatatlanul nagy eredményeket felmutató kétharmados politikai erő stabilitását? Nem saját magát fogja ezzel néhány kormányzati tisztviselő lejáratni? Várom, hogy válaszul engem is kitiltsanak Amerikából emiatt a kritikám miatt. Ígérem, hogy a kitiltó határozatot nem fogom megfellebbezni, és életre szólóan be fogom tartani.
I. NEMZEDÉKI SZOLIDARITÁS VÉSZ-MÓDRA
1. A VÉSZ fiataljai az idősek védelmében fellépnek a hamis, becsapásra játszó termékbemutatók ellen. Amerikából terjedt el az a divat, hogy idős embereket hazug ígérgetésekkel, feltétel nélküli ajándékok kilátásba helyezésével elcsalnak termékbemutatóknak nevezett „előadásokra”, amelyeken bóvli, szemét, olykor kifejezetten ártalmas, hatalmas haszonkulccsal értékesített árukat sóznak a jóhiszemű, sőt hiszékeny idős emberek nyakába. Aláíratnak velük rafináltan megfogalmazott szerződéseket, rábeszélik őket csak megnyomorodásuk árán teljesíthető kötelezettségekre, aztán lelépnek. A VÉSZ fiataljainak szekciója, saját kezdeményezéséből, akciósorozatot indított „Le a termékbemutatókkal!” címen az idős emberek védelmében. Idáig közel 15 akciójuk volt, amelyek során fölnyitották a becsapott idős emberek szemét arra, hogy mit akarnak velük elérni a csaló szélhámosok. Mindegyik akció sikeresen lezajlott, botrányba fulladtak az idős emberek átejtésére szervezett rendezvények. A rendőrség ezúttal kifejezett rokonszenvvel kezeli a VÉSZ aktivistáinak fellépését. A fellépés akcióparancsnoka Dézsi Lajos, a VÉSZ Akció Alelnöke. A VÉSZ egész közössége azonosul fiataljaink kezdeményezésével, és teljes mellszélességgel kiáll az idős emberek megmentéséért végrehajtott akciók mellett.
2. Magyarországon nem lesz gyermekkínzás Ahogyan az idősek, úgy a gyermekek mellett is kiállunk. Jelzést kaptunk, hogy vannak, akik a gyermekkínzásnak az Amerikai Egyesült Államokban divatossá vált, és onnan szétterjedt módját, amelyet elképesztően gonosz cinizmussal „gyermek-szépségversenynek” neveznek, Magyarországra akarják hozni, és itt is el akarják terjeszteni. Mi más lehet igazabb „szépségverseny” kisgyerekek tekintetében, mint benézni egy bölcsőde, vagy óvoda kertjébe, és gyönyörködni az önfeledten játszó, szebbnél szebb kicsi gyermekekben? Itt azonban „szépségverseny” címén valami szörnyű ferde, aljas dolog zajlik, amely tönkreteszi a kicsiket. A dolog lényege, hogy 3-4 évestől (!!!) 7-8 éves korig, pici kislányokat, kihívó sminkeléssel, mesterséges frizurákkal, „szexis” ruházattal, betanított, rájuk kényszerített „erotikus” mozgással, groteszk, mesterkélt mimikára utasítva őket, iszonyatos dresszúra árán „szépségversenyre” készítenek fel, olyan torz kis alakokat faragva belőlük, hogy némely prostituált is elszégyellné magát, majd jön a „verseny”, a maga további szörnyű gyötrelmeivel. A megméretés, amelyen végig kell élniük, hogy az így eltorzított külsőjükkel megszégyenülnek. De a „győzelem” is – ezer és ezer ok miatt – ugyanolyan ártalmas, mint a vereség. Szegénykék kétségbeesett pillantásai, állandó sírásuk, zokogásuk árulja el, hogy semmit nem értenek a zajló szörnyűségből, de menekülni sem tudnak, hiszen az agyalágyult, ütődött szüleik (!!!) kényszerítik őket bele ebbe a kínzatásba. Előre szólunk, Magyarországon nem lesz intézményesített, üzletszerű gyermekkínzás – ebben a formában sem! Legelőször a jogosult hatóságokat (a rendőrség, a gyámügy, a köznevelés gyermekvédelmi illetékeseit), és a hivatott intézményeket, szakértői testületeket kérjük (bölcsődék, óvodák, iskolák, gyermekpszichológiai, gyermekpszichiátriai testületek illetékes munkatársait) a határozott fellépésre, hogy jogkörüknél fogva, beavatkozási lehetőségeikkel élve akadályozzák meg ezt a szörnyűséget. Ugyancsak kérjük a gyermekvédelmi társadalmi szervezeteket: lépjenek ők is közbe, ha szükségessé válik. Úgy tudjuk, hogy az illetékesek fellépése nyomán már több európai országban betiltották a „gyermekszépségverseny” néven intézményesített gyermekkínzást. Sajnos azonban gyakori tapasztalatunk, hogy nálunk az illetékesek sokszor nem veszik fel a baj, a veszély jelentkezésének ritmusát, és a rossz dolgok hosszan, sokakat pusztíthatnak, amíg végre közbeavatkoznak, akiknek azonnal kellene cselekedniük. Csakhogy itt pici gyermekek legérzékenyebb éveiről van szó! Életre szóló rontást vihetnek bennük végbe, s nem tudom, egyáltalán gyógyítható-e, ha egy kisgyereket többször, esetleg éveken át ennek a gyötrésnek teszik ki. Ezért jelzem: a VÉSZ azonnal, késlekedés nélkül be fog avatkozni, ha ilyen rendezvényről értesül. Akciókat fogunk indítani, amelyen a VÉSZ aktivista hölgyei a kisgyerekeket biztonságos helyre irányítják, majd ezt követően botrányba fullasztjuk a rendezvényt. Azoknak a cégeknek a működését pedig meg fogjuk semmisíteni, amely cégek gyermekkínzás rendszeres szervezéséből akarnak meggazdagodni. Mert azokkal, akik gyermekek gyötréséből remélnek üzleti hasznot, itt, Magyarországon, nem fogunk kesztyűs kézzel bánni. Senki meg se kíséreljen arra hivatkozni, hogy csak a szülőknek van joguk engedni, vagy nem engedni, hogy saját gyermekeik részt vegyenek egy ilyen rendezvényen. Mert ha egy szülő olyan ostoba, szívtelen és gonosz, hogy beleengedi a gyermekét ilyen szörnyű megpróbáltatásba, akkor a társadalom ép érzékű, együttérző, gyermekszerető részének kell időben beavatkoznia. Ahogyan azt sem tűrnénk el, ha egy szülő, szuverén fennhatóságára hivatkozva, belevinné a gyermekét valamilyen pedofíl-pornográf „rendezvénybe”, úgy ezt az amerikaias állatságot is meg kell akadályoznunk, amely nyilvánvalóan súrolja a gyermek-pornográfia határait.
II. AZ INTERNETADÓ TANULSÁGAI
Jól általánosítható tanulság, hogy a hatástanulmányoknak még egy adóügyi rendelkezés esetén is elsősorban a tervezett intézkedésnek az embereknél jelentkező következményeit kell vizsgálniuk, s nem szabad csupán a számoknál megmaradniuk. A mai fiatalok abszolút többsége, gimnazista kortól a harmincas évekig – netfüggő. Mindenki tudja ezt, aki nyitott szemmel jár a világban. Addiktológiai tény, hogy a függő helyzetbe került emberek többsége mindenre, még a legnagyobb áldozatokra is kész annak védelmében, vagy megszerzése érdekében, amitől a függőség kialakult. Ennek figyelembevételével előre tudni lehetett volna, hogy az „internetadó” felvetése is fiatalok tízezreit, esetleg százezreit fogja mozgósítani. Naivitás volt arra a politikai passzivitásra számítani, amely valóban jellemzi a mai fiatal korosztályokat. Mert bár az igaz, hogy bármi történt az országban, akár a társadalom egész életét aláásó veszélyes fejlemények, a fiatalság meg se mozdult, de azért nem mozdult meg, mert az alatt is, amíg mások tüntettek, a fiatalok otthon, vagy bárhol – interneteztek. De ha az internetezés lehetősége kerül veszélybe? – ahogy ezt túlzóan, rájátszó stílusban, de nem minden alap nélkül az ellenzéki politikusok beállították -, akkor aktivizálódik az egyébként békésen internetező fiatalság. Arra ugyanis mindenki reálisan számít, hogy a szolgáltatók meg fogják találni a módját az adó áthárítására a fogyasztókra. Ugyanakkor nagyon is érthető és támogatandó a Kormány törekvése, hogy ennek a tömeges szenvedélynek a hasznát élvező cégek hatalmas extraprofitjának legalább egy részét bevonja a közteherviselésbe. De nagyon nem mindegy – ahogy a mellékelt ábra mutatja – hogy hogyan teszi ezt. Először is: olyan megközelítésre van szükség, hogy az „internetadó”-nak még a fogalma se vetődhessen fel, még áttételesen sem. Másodszor: megfelelő kommunikációval ismertté tett, valóságos biztosítékok kellenek arra, hogy a szolgáltatók semmilyen módon ne háríthassák át a rájuk adó, vagy más formában kirótt befizetés összegét a fogyasztókra. Harmadszor: egyidejűleg olyan intézkedéseket kell hozni, amely könnyebben elérhetővé, olcsóbbá, szélesebb körűvé teszi az internetet a fogyasztók számára. Akkor is szükség van erre, ha sokan látjuk ennek veszélyeit is. Megjegyzem: a fiatalság szenvedélyes internetezését mindenféle képmutató ítélkezés nélkül tudomásul kell venni. Ahogyan az idősebb korosztályokat annak idején magával ragadta a TV-zés. Fontos azonban, hogy mindig figyelmeztessük a fiatalokat a kommunikáció, a természeti és művészeti élmények magasabb rendű lehetőségeire is, mint amit az internet nyújthat. Ez azonban csak lelki-szellemi hatás lehet, az adminisztratív erőpolitikának itt semmi helye. Előbb-utóbb ugyanúgy felvérteződnek majd e függőséggel szemben, ahogyan mára mi is nevetünk magunkon, visszatekintve a TV-függőségünkre.
III. SZÖVETSÉGI ÉLETÜNK FEJLEMÉNYEI
1. Átalakul Szövetségünk működése A VÉSZ közvetlen előzményének mondható első akciók 2007 októberében és decemberében zajlottak, a Szövetség megalakítása 2008 tavaszán történt, a jogerős bejegyzés dátuma 2008. szeptember 15. Akárhogy is nézzük, a VÉSZ elérte hét éves korát. Általános igazság, hogy minden, ami időben zajlik, hét egységnyi periódusokból áll, amely periódusok kapcsolódásakor be kell következnie valamilyen váltásnak, megújulásnak. Szövetségünk is megújulás előtt áll. A váltás szükségszerűsége és lényege abból a problémából fakad, hogy ebben az első hét évben többféle eredetű kényszerűség miatt összekeveredtek a társadalmi-mozgalmi fellépésnek és a követeléskezelés ügyintézésének elemei. Ez kikerülhetetlen volt, mert nagyrészt olyan konkrét, egyedi érdekvédelmi konfliktusokkal fordultak hozzánk az emberek és cégek, a VÉSZ érdekképviseleti segítségét kérve, amely esetek már reménytelenek voltak, és nem volt olyan követeléskezelő cég, amely elvállalta volna ügyüket. Ezeket a körülményeket figyelembe véve rendkívüli eredményeink voltak és vannak. Egy – ebben az összefüggésben – tipikusnak mondható esetben a cégtulajdonos elmondta, hogy ügyvédekre, követeléskezelőkre, és a hivatalos végrehajtási eljárásra 7 millió forintot áldozott, aminek eredménye 10 millió forint behajtása lett. Ugyanebben az ügyben a VÉSZ-nek, tagdíjak, támogatások és költségtérítések formájában 2,5 millió forintot juttatott, és a VÉSZ 35 millió forint jogszerű követelés érvényesítését érte el a maga fellépéseivel (2 nagyobb, két kisebb akció által). Ugyanakkor az elmúlt időszak alatt is mindig hangoztattuk, hogy nem követeléskezelő cég vagyunk, nekünk más a feladatunk. Mivel kitartóan küzdöttünk tagjaink talpra állításáért, sokan a tagok közül is félreértették a szerepünket, és olyan követeléssel léptek fel velünk szemben, mintha valami behajtó cég lennénk, amely a tagdíjuk befizetése után nem vizsgálhatja követelésük realitását, hanem köteles érvényt szerezni a tagdíj ellenében a követelésüknek. Ezeket a tagokat aztán kénytelenek voltunk eltanácsolni követeléskezelő cégekhez, és elmagyarázni, hogy eltévesztették a házszámot. Ezen a helyzeten változtatunk: ketegórikusan szétválasztjuk az érdekképviselet társadalmi-mozgalmi jellegű, tömegerőre építő tevékenységét a követeléskezelés munkájától. Az előbbi marad a VÉSZ-nél, az utóbbit arra hivatott cég (esetleg több) fogja szakszerűen, jogszerűen és hatékonyan végezni. Amennyiben a VÉSZ morális feltételeinek eleget tesz(nek) ez(ek) a cég(ek), akkor megállapodás jön létre a VÉSZ-szel, és a jogszerű követelés nyomatékosítását a VÉSZ a maga társadalmi-mozgalmi eszközeivel, és minden lehetőségével segíteni fogja. Ennek az új működésnek a részleteit most dolgozzák ki a VÉSZ illetékes testületei. Új fellépési formaként létrehozzuk a VÉSZ Szövetségi Futárszolgálatát, amely nagy mértékben erősíti majd ügyintézésünk gyorsaságát, hatékonyságát.
2. Csapdahelyzetek: a VÉSZ kikerülése miatt bekövetkező katasztrófák Egyik barátunk, régi, hűséges, korrekt tagtársunk 120 milliós pénzügyi befektetést vesztett el a jelenlegi helyzet szerint, mert – annak ellenére, hogy VÉSZ tag! – nem vonta be a Szövetséget a fölöttébb csábító „üzleti lehetőség” vizsgálatába, az ajánlatadók leellenőrzésébe. Egy másik barátunk, aki ugyan még nem VÉSZ tag, de többször vívódott, hogy belépjen, és egy neki felkínált 50 milliós külföldi befektetés ügyébe bevonja Szövetségünket, végül azonban nem tette meg, mindenének, egész élete munkája anyagi gyümölcsének elvesztése küszöbére került, megfosztva ezzel két gyermekét, örököseit, a nekik szánt, nekik gyűjtött örökségtől. Amikor megkérdeztem őket, miért mondták ki a döntő szót a VÉSZ bevonása nélkül, hiszen mindkettő számára ott volt a lehetőség, egymástól függetlenül ugyanazt válaszolták: ha az „üzleti” partnerek megtudták volna, hogy a VÉSZ benne van az ügyben, biztos, hogy ijedtükben visszaléptek volna. Ellenvetésemre, hogy ha valaki amiatt lép vissza egy üzlettől (befektetés, megrendelés, stb.), mert a VÉSZ odafigyel, az biztos, hogy rossz szándékú, valami átverésben, csalásban sántikál, így lehet, hogy egy álomtól megfosztotta volna barátainkat a VÉSZ kontrollja, de nem kellett volna ilyen katasztrófális veszteséget elszenvedniük -, erre az ellenvetésemre azt mondták: csapdahelyzet. Sokszor előfordul, hogy a Szövetségünk által talpra állított cégek újra ugyanolyan ki nem fizetési csapdába kerülnek, mint amilyenből egyszer már kisegítettük őket. Mindez amiatt, hogy a szerződéskötés előtt nem közlik a partnerrel, hogy a VÉSZ tagjai, mert akkor „nem kapták volna meg a munkát”. De hát érdemes úgy „munkát kapni”, csábító befektetési „ajánlatokat” elfogadni, hogy újabb katasztrófahelyzetbe kerüljön valaki? Az, aki pusztán azért nem rendel meg egy munkát, mert a szerződéses partner alvállalkozó tagja a VÉSZ-nek, biztos, hogy eleve abban töri a fejét, hogy nem fogja kifizetni annak az alvállalkozónak a munkáját. Így tehát illúzió csupán annak a munkának az „elnyerése”, mert a cég megsemmisüléséhez vezethet. Természetesen a VÉSZ mindent meg fog tenni az összes ilyen ügy megoldása érdekében, és bőven vannak eszközeink, hogy a csalók szárazon ne úszhassák meg a lerablást, de sokkal jobb lenne M E G E L Ő Z N I a bajt, mint utólag rendbe hozni, amikor már minden veszve van.
3. A Győri Ítélőtábla új eljárásra utasította a VÉSZ tatabányai akciója ügyében másodfokon eljáró Tatabányai Törvényszéket 2008 decembere óta húzódik a tatabányai akciónk nyomán ellenünk indított büntetőügy. A Tatabányai Városi Ügyészség emelt vádat ellenünk lopás (???) miatt. Első fokon a Tatabányai Városi Bíróság elítélt bennünket. Másod fokon a Tatabányai Törvényszék bűncselekmény hiányában felmentett minket a vád alól. A harmad fokú tárgyalásra október 2.-án került sor, amelyen a Győri Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a Törvényszék ítéletét, és új eljárás lefolytatására utasította. Az indokolásban az áll, hogy az Ítélőtábla szerint a Törvényszék helyes ténybeli következtetéssel hárította el az elsőfokú bíróság ítéletének (és így tehát a vádnak is) a megalapozatlanságát a lopás tekintetében, azonban elmulasztott bizonyítási eljárást lefolytatni arra vonatkozóan, hogy történt-e más bűncselekmény. Az önbíráskodás szintén nem merülhet fel, de a rongálás bűncselekményének megállapíthatóságára nem folyt le részletes bizonyítási eljárás, és ezt a helyreállítási költségekre is kiterjedően a Törvényszéknek pótolnia kell. Megjegyzésünk: mivel az eddig elkészült igazságügyi szakértői vélemény már tartalmazza, hogy a bontások szakszerűsége miatt rongálási kár nem keletkezett, továbbá a vállalkozók által visszavett berendezések lefoglalásával a kár megtérült, ezen felül egyetlen érdekvédelmi ellenfél sem lépett fel kártérítési igénnyel rongálási kár miatt, feltételezhető, hogy az új másod fokú eljárás gyorsan le fog zajlani.
4. A Fővárosi Főügyészség és a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség megfellebbezte a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét, amelyben a Törvényszék elutasította az Ügyészség kereseti kérelmét a VÉSZ megszüntetésére vonatkozóan Már ismertettük azt az ügyet, amelyben a Fővárosi Főügyészség a VÉSZ hévízi akciója miatt a Mirage Hotel (HunguestHotels) ellen, kérte a Fővárosi Törvényszéknél Szövetségünk feloszlatását (megszüntetését). A Fővárosi Törvényszék első fokon elutasította az Ügyészség kereseti kérelmét. Ezért fordult másod fokon az Ügyészség a Fővárosi Ítélőtáblához, megfellebbezve a Törvényszék elutasító ítéletét, változatlanul fenntartva a Szövetségünk megszüntetésére vonatkozó kérelmét. Ellenkérelmünkben kértük az első fokú ítélet helybenhagyását. Csatlakozó fellebbezésünkben kértük az első fokú ítéleti indokolás bizonyos elemeinek megváltoztatását. Kértük annak kimondását, hogy egy érdekképviseleti tevékenységre jogosult társadalmi szervezet, amely jogszabály alapján az alapszabálya körébe tartozó ügyekben még tagjai jogi képviseletét is elláthatja (!), jogszerűen közvetíthet az érdekvédelmi konfliktusban álló felek között a békés megegyezés érdekében, és jogszerűen folytatja az ezzel kapcsolatos levelezést, és egy adott helyzetben a jogszerű elszámolásra vonatkozó felszólító levelek elküldése nem jogellenes. A Fővárosi Ítélőtábla 2015. október 27-re tűzte ki a tárgyalást.
IV. KÉRDÉS A DEVIZAALAPÚ HITELEK PIACI ÁRFOLYAMON TÖRTÉNŐ FORINTOSÍTÁSÁVAL KAPCSOLATBAN: BÉKE, VAGY FORRÓHÁBORÚ?
Mindenkit fejbevágott a hír, miszerint a soha nem volt mélységbe süllyedt piaci forint-árfolyamon fogják forintosítani a devizaalapú hiteleket. Ez a FIDESZ-KDNP pártszövetség összes vezetőjének, a Kormány összes illetékes tagjának eddigi megnyilatkozásaival élesen szembenálló fejlemény. Minden jogelvnek, minden igazságnak ellentmond, amit idáig hangoztattak. Azóta mindenféle spekuláció napvilágot látott a következményekről. Ugyanakkor ezt a bejelentést követően Trócsányi László igazságügyminiszter, aki szavahihető ember benyomását kelti, újra aláhúzta, hogy a tőketartozás ezzel az intézkedéssel együtt 20%-al, a törlesztőrészletek 25%-al fognak átlagosan csökkenni a bankok elszámoltatása és a „fair bank” törvény életbelépése nyomán. Az egyszerű szemlélő képtelen eligazodni a levezetések, fejtegetések, matematikai logikák tengerében. Várjuk a bankok elszámolását. Ha igaz, hogy ez ezer milliárd jóváírást jelent majd az adósok javára, akkor már olyan nagy baj nem lehet. Ha igaz, hogy a tőketartozás átlagosan 20%-al fog csökkenni, akkor többé-kevésbé helyreáll a tisztességtelen banki magatartással kibillentett igazság. De ha a másik változat bizonyul igaznak, s az elviselhetetlen terhek nemzedékekre bebetonozzák a családokat az adósszolgaság börtönébe, akkor nem hitelezés lesz, nem gazdasági fellendülés, hanem újra indul a bankháború. Megjósolható, hogy a bankok számára az már forróháború lesz, de minden politikus is bele fog bukni, aki becsapta a magyar társadalmat. Amíg azonban nem látunk tisztán, amíg nem szembesülünk a bankok elszámolásának valóságos eredményeivel, nem tudjuk bemérni az összes intézkedés együttes hatását, addig se magunkat, se egymást ne riogassuk fölösleges rémképekkel. A gyáva emberek kezdenek nagyszájú hőbörgésbe. A bátrak hallgatnak, figyelnek, s – ha kell – készülnek. Egyelőre adjuk meg a bizalmat azoknak a vezetőinknek, akik egyértelműen megígérték, hogy a családokat kiszabadítják az adósságcsapdából. |
A GYURCSÁNY-KÖR ÉLŐSKÖDŐ ROMBOLÁSÁNAK VISSZAVERÉSE ÉS HATÁSTALANÍTÁSA A VÉSZ-BEN: TANULSÁG A BALOLDAL SZÁMÁRA IS |
|
|
|
Írta: Éliás Ádám elnök
|
2014. szeptember 09. kedd, 19:10 |
Megvallom, a baloldal vergődése késztet arra, hogy Szövetségünk történetének bizonyos tanulságait megosszuk a nyilvánossággal: azt a tapasztalatunkat, hogy miképpen lehet visszaverni és hatástalanítani egy szervezetbe beépülő, annak működését veszélyeztető élősködő rombolást. Mint arról már beszámoltunk, bizonyítékot találtunk, hogy a VÉSZ elnöke ellen álnéven megvesztegetési kísérletet elkövető Dvorcsák Gyula DK-s tag, a saját Facebook-oldalának tanúsága szerint Gyurcsány Ferenc politikai barátja. Mivel az is lelepleződött, hogy az a személy, Orosz Ferenc Kálmán, aki ezt a korrupciós provokációt, és a VÉSZ elleni rágalomkampányt szervezi, ehhez a baráti körhöz tartozik, tényként leszögezhetjük, hogy a Szövetségünk elleni, hazugságoktól hemzsegő rágalomkampányt a Gyurcsány-kör organizálja. Annak semmi jelentősége, hogy ebből a díszes társaságból konkrétan személy szerint kik, hogyan, milyen formában adták az ötleteket, utasításokat. A helyzet egyértelmű. Szövetségünk tehát kicsiben megtapasztalta ugyanannak az élősködő rombolásnak a próbálkozásait, amelyet nagyban az MSZP, és rajta keresztül az egész ország elszenvedett. Az alábbi képet maga Dvorcsák hozta nyilvánosságra, saját Facebook oldalán.
Gyurcsány Ferenc mellett áll az a személy, Dvorcsák Gyula, aki hamis néven, magát Reizer Gyulaként bemutatva, 2013 januárjában, az „Y” Kávéházban (Stefánia út – Hungária körút sarok), háromszázezer forinttal meg akart vesztegetni, hogy egy érdekvédelmi ügyben a VÉSZ ne lépjen fel ellene. Állítólag hang- és videofelvétel is készült a megvesztegetési provokációról. Amikor az asztalon elém tette a tömött banki borítékot, azonnal visszaadtam, és többszöri unszolása ellenére sem fogadtam el a felkínált összeget. A „csapdát” úgy eszelték ki – ha a cinikus módszer netán ismerős lenne, az nem a véletlen műve -, hogy a szintén álnéven, magát Bölkény Kálmánnak bemutató személy, aki eredetileg belépett a VÉSZ-be, és akinek az előadott történet szerint Reizer volt az érdekvédelmi ellenfele, e Dvorcsákkal történt találkozó után felhívott. Közölte, hogy belépését tekintsük tárgytalannak, mert családi vita kerekedett belőle, ezért kéri, hogy a tagságát érvénytelenítsük, és a VÉSZ semmit ne tegyen az ügyében. Reizer (valójában Dvorcsák) Gyula pedig jelezte, hogy több cégben is érdekelt, amelyek szeretnék kérni a VÉSZ segítségét. A VÉSZ Vezetősége az adott körülmények között azt az egyedi döntést hozta, hogy miután Bölkény visszavonta megbízását és meghatalmazását, Reizer (azaz Dvorcsák) beléphet a Szövetségbe. Kiderült, hogy az egész rafinált provokációt az az Orosz Ferenc Kálmán eszelte ki és szervezte meg titokban, aki Dvorcsák régi barátja, és aki, miután csalódnia kellett a VÉSZ üzleti kihasználására és a Szövetség irányításának megszerzésére irányuló ambícióiban, azzal tölti idejét, hogy szorgalmasan, időt, pénzt, fáradságot, munkát nem sajnálva belülről és kívülről próbálja bomlasztani Szövetségünket. A tagság körében általános volt a vélemény, amikor viselt dolgai lelepleződtek: ezt csak megbízásból lehet csinálni. Azt azonban nem tudtuk, honnan származik a megbízás. Most viszont bezárult a kör, és az Orosz-Dvorcsák-Gyurcsány összefonódásból bizonyítottnak tekinthetjük: a Gyurcsány-körből szervezik a Szövetségünk elleni rágalomkampányt. Az a tény, hogy ez a magát politikai formációnak hirdető díszes társaság ilyen rafinált, aljas módszereket alkalmazott egy tisztán gazdasági-érdekvédelmi képviseletet ellátó szervezettel szemben, bizonyítja, hogy politikai fellépésüket is kizárólag saját, és a mögöttük álló pénzoligarchia üzleti érdekei érvényesítésére akarják felhasználni. A Gyurcsány-Dvorcsák-Orosz baráti kör mögött álló erők számára a VÉSZ elleni kampány legföljebb csak mellék-hadszíntérként jöhet számításba. Bár erőfeszítéseik láttán úgy látszik, ennek is tulajdonítottak bizonyos jelentőséget. Felvethető, hogy egyáltalán miért léptek fel ellenünk. Ennek két oka van: egyrészt a VÉSZ élesen szemben állt a Gyurcsány-kormánnyal, amikor láttuk, hogy sem a lánctartozások ellen, sem a kis- és középvállalkozások sanyarú helyzetének javításáért nem tesznek semmit. Másrészt a hozzájuk tartozó pénzoligarchia számos tagjával kerültünk szembe érdekvédelmi küzdelmeink során. E kör számára azonban a fő-hadszíntér az egész ország erőforrásainak leszívása, minden elérhető vagyon lenyúlása, stb. Ehhez eszköz a baloldal teljes szétbomlasztása, és helyének elfoglalása. Minden taktikai lépésük, propagandisztikus szólamaik azt bizonyítják, hogy ebbéli ambícióikat egy pillanatig sem adták fel. Módszereikről sok újat nem tudunk mondani, mert közismert: ügynök(ök) beépítésével kiszívni a kiszemelt szervezet erkölcsi és anyagi erejét, eltorzítani a mondanivalóját, belső viszályokat szítani, hatalomba kerülni és/vagy tönkretenni. Az viszont, hogy miképpen sikerült visszavernünk és hatástalanítanunk az élősködő rombolást, tanulságos lehet a tisztességes baloldaliak számára is. Érdekvédelmi és jogi-közjogi ügyeinken kívül nem szoktunk nyilvánosan foglalkozni saját problémáinkkal. A Szövetségünket érő kisszerű, szájaskodó, hazug vagdalkozásokat pedig válaszra sem méltatjuk. Az élősködve rombolás próbálkozásainak visszaveréséről is csak azért szólunk, hogy mások számára is hasznosítható tanulságokkal szolgáljon. A VÉSZ tagjai között vannak jobboldaliak és baloldaliak, akik egymás jogos érdekeinek védelmében készek egymásért küzdeni, akár a másik ellentétes pártszimpátiájának ismeretében is. Abban azonban szinte mindenki egyetért, hogy a mai magyar politikai közélet betegsége az igazi baloldal jelenlétének hiánya. Közismert, hogy a baloldalt az üzleti-pénzügyi oligarchia érdekeit szolgáló neoliberális Gyurcsány-kör züllesztette szét. 2014-ben, a választások évében, ennek a folyamatnak a tragikus végkifejletét láthatjuk. Két választás lezajlott már, a baloldal agóniájával. Következnek az önkormányzati választások, ahol talán még megkapaszkodhatna a baloldal, de továbbra is a széthullás felé halad, mert taktikai előnyök illúzióinak kergetése miatt a rajta élősködő, őt pusztító erővel akar összefogni, ahelyett, hogy vállalná az igazi újrakezdés katartikus döntését. Igaz, az élősködve rombolás módszerét az MSZMP, majd az MSZP alkalmazta, amikor az éledező pártokba és más szervezetekbe ügynököket küldtek, hogy bomlasszák a riválisokat. Így azt is mondhatnánk, hogy az MSZP-t utol érte a sorsa, és az tette tönkre, amit ő indított el. Csakhogy ez egyben a baloldal tönkretételét is eredményezte, és ez egyetlen tisztességes embernek sem lehet érdeke. Még akkor sem, ha el kell ismernünk, hogy a FIDESZ-KDNP pártszövetség sokat átvett és érvényesített a baloldal hagyományos értékeiből. A másik megjegyzésünk: hasonló módszereket más pártok is alkalmaztak a lehetséges vetélytársak ellen. A legrafináltabban, a leggátlástalanabbul azonban a pénzoligarchia érdekeit szolgáló Gyurcsány-kör használta az élősködve rombolás módszerét, amelyet kicsiben mi is megtapasztaltunk. A történet egészen vázlatosan, csupán a módszer legfontosabb elemeire szorítkozva: Orosz Ferenc Kálmán 2009 tavaszán a VÉSZ iránti nagy lelkesedéssel keresett föl. Kitartóan jelentkezett 2-3 hetente, majd felajánlotta a Szövetségen belüli munkáját is. Ezzel végképp a bizalmamba férkőzött, mert a VÉSZ igen nagy létszámú lett, és népes Vezetőség irányította, de az elnökségi-vezetőségi tagok mindnyájan cégvezetők lévén, élet-halál harcot vívtak saját cégeik puszta fennmaradásáért, ezért nem tudtak részt venni a VÉSZ vezetésének gyakorlati munkájában. Végül Oroszt érdekvédelmi titkárrá is kineveztem. Feltűnt, hogy néhány apróságtól eltekintve semmit nem tett meg abból, amire kértem, ami igazán hasznára lett volna az érdekvédelmi ügyintézésnek, ellenben állandóan táblázatokat szerkesztett, és arra akarta a tagszervezetek vezetőit rábírni, hogy minél több adatot adjanak át neki. Valójában ennyiből állt érdekvédelmi titkári tevékenysége, de ekkor még nem fogtam gyanút. Orosz a VÉSZ érdekvédelmi titkáraként, megbízásomból indította el 2011 nyarán a VÉSZ tartalék-honlapját. Annyit közölt velem, hogy saját magát jelölte meg a szolgáltatónál közvetlen kapcsolattartónak. Később derült ki, hogy valójában a saját nevében, magát tulajdonosként feltüntetve nyitotta meg a VÉSZ honlapját. Utólag ez is egyértelművé tette a VÉSZ-ben történő ügyködésének igazi motivációját. Ezt követően, 2011 őszétől 2012 januárjáig két kísérletet tett Orosz Ferenc a VÉSZ üzleti kihasználására. Számunkra ezzel lepleződtek le tényleges szándékai a VÉSZ-t illetően. Először azt találta ki, hogy a VÉSZ tagjainak összes követelése az ő cégén folyjon keresztül. Arra hivatkozott, hogy ezzel garantálná a VÉSZ-t megillető tagdíjak és támogatások befolyását a VÉSZ számlájára. Bár magam, Orosz ígéretei alapján, először támogattam ezt a megoldást, amikor azonban kiderült, hogy a cégével kapcsolatos állításai valótlanok, a VÉSZ tagsága olyan fokú bizalmatlanságot tanúsított Orosz Ferenc Kálmánnal szemben, hogy e "megoldás" teljesen meghiúsult. Orosz például sok tanú előtt azt közölte, hogy tud úgy bankszámlát nyitni, hogy az eltűntethető legyen az APEH látóköréből. Ezek után kiderült, hogy APEH-végrehajtás van az általa megjelölt cég ellen. Aztán megtudtuk, hogy ő maga nincs is benne a „saját” cégében. És ezen a cégen akarta keresztülfolyatni a tagság összességében sok milliárdos jogszerű követelését. Sőt, még inkasszós jogot is szeretett volna a tagcégekkel szemben, de ez már olyan felhördülést váltott ki, hogy azonnal el kellett utasítani. Később lelepleződött, hogy hasonló névvel 10-15 cég kapcsolható a személyéhez, amelyek mind Angliában, ugyanazon a címen vannak bejelentve (72 New Bond St. London). Ez az interneten elérhető nyilvános információ. Ezekkel a cégekkel kapcsolatos legutolsó internetes információ-frissítés 2014. júniusában kelt. Mindennek az ad érdekes pikantériát, hogy Orosz a VÉSZ elleni intrikájában a „szabályszerű működés” szenvedélyes védelmezőjének tettette magát. Hiszen mi másért akarta volna kivonni az APEH látóköréből a bankszámláját, mi másért maradt volna kívül „saját” cégén, és miért másért kell neki Londonban 10-15 bejegyzett cég, minthogy eleget tegyen a szabályszerűség iránti szenvedélyes elkötelezettségének… A másik kísérlet úgy történt, hogy Orosz Ferenc egy kis csoporttal összefogva, nekem tett ígéretekkel és ellenem irányuló fenyegetésekkel meg akarta szerezni az éppen esedékes tisztújító közgyűlésen a vezetői pozíciók többségét, saját üzleti céljaik érvényesítése érdekében. Ezt magam és a VÉSZ Vezetősége is elutasította. Később az ezzel kísérletező tagokat – köztük Orosz Ferenc Kálmánt is – kizártuk a Szövetségből. Jól követhetőek tehát a Gyurcsány-módszer élősködve rombolás technikájának konkrét részletei. Következett az ellentétek szítása, amely már e kísérletek idején is zajlott. A VÉSZ tagsági és aktivista-szimpatizáns körében sok-sok ezer ember fordult meg az idők folyamán, s azok között, akik bármilyen önző okból szívesen átvették volna a Szövetség vezetését, vagy akik ügyében minden erőfeszítésünk ellenére sem sikerült eredményt elérnünk, könnyen lehetett néhány elégedetlen embert találni. Orosz Ferenc Kálmán akkor indított ellenem és a VÉSZ ellen bosszúhadjáratot, amikor az előbbiekben leírt kísérletei kudarcot szenvedtek. A rágalomkampányához részben annak a csoportnak a segítségét vette igénybe, akikkel az előbbiekben jelzett kétes módszerekkel át akarták venni a Szövetség vezetését, részben más, elégedetlen volt tagokat használt ki (Ajtai Gusztáv, Molnár Judit). Németh Zoltán volt szövetségi tagot pedig Orosz rábeszélte, hogy egy felmérést színlelve Bordás Péter álnéven provokatív kérdésekkel keresse meg telefonon a Szövetség tagjait (volt barátait!), hogy őket ellenem hangolja. Mindehhez eszközül használta fel a VÉSZ tartalék-honlapját, amelyet még érdekvédelmi titkárként nyitott meg és tulajdonított el. A Szövetségünk fölötti döntő befolyás megszerzésére irányuló kísérleteinek kudarca után ugyanis azok a kísérletei is csúfos kudarcot szenvedtek, hogy a saját erejéből, saját tevékenységéből létrehozzon, a VÉSZ-szel elégedetlen társaival együtt, egy másik érdekvédelmi szervezetet, és saját maga küzdelmével tegye eredményessé és ismertté. Pedig folyamatosan ennek ígéretével etette az elégedetlen, vagy általa megtévesztett tagokat Ezért ez a parazita, a VÉSZ társadalmi támogatottságát kihasználó „megoldás” maradt egyedül, hogy Szövetségünk ismertségén élősködve próbáljon némi figyelmet kelteni. Így nézett ki az élősködve rombolás technikája. Tovább nem részletezem. Egyrészt nem szeretném a szükségesnél jobban igénybe venni az irántunk érdeklődő kedves ismerős és ismeretlen barátaink figyelmét, másrészt Orosz egyéb viselt dolgainak nyilvánosságra hozásával nem szeretnék indiszkréciót elkövetni, még Orosz ellen sem. De ennyi talán elég is a lényeg érzékeltetésére. A tanulságok érdekében nem árt kitérni a módszer és művelői konkrét jellemzésére, kiegészítve néhány további tapasztalatunkkal. Először is: saját erőből semmit nem tudnak létrehozni. Ezért tulajdonképpen ártalmatlanok lennének, de ebből fakad két olyan vonásuk, amely hatástalanításához már éberség kell: a gátlástalan hazudozás és a mindenen és mindenkin való élősködés. Minden lélegzetvételük hazugság. Minden alkotófantáziájuk abban merül ki, hogy ki ellen milyen hazugságokat találjanak ki, milyen manipulációkat, provokációkat hajtsanak végre. Ebben képesek rövidtávú sikerekre, hogy aztán a megsemmisítő megszégyenülés váljon sorsukká. Amikor hazudnak, az igazmondót rágalmazzák hazugsággal; amikor csalnak, a becsületest rágalmazzák csalással; amikor szélhámoskodnak, az egyenes szándékú embert rágalmazzák szélhámoskodással, és így tovább. Ez tehát egy biztos orientációs pont: minden, amit írnak, mondanak, - hazugság. Ezt biztosan lehet tudni. Nem szívesen teszem, de e kör karakteréről lehetetlen úgy beszélni, hogy ne térnénk ki az „Öszödi Beszéd” jelenségének, vagyis a hazugság-probléma „klasszikus” történetének kérdésére. Az „Öszödi Beszéd”, abban az értelemben, ahogyan a bűnös igazat mond a beismerő vallomásában, valóban igazság-beszéd. Ha akkor Gyurcsány azt mondja, hogy így tehát, mivel a választók tervszerű, megszervezett, illegális pénzzel finanszírozott becsapására épült a választás, ezért e választás eredménye nem tartható fenn, le kell mondanunk, fel kell oszlatnunk a Parlamentet, s előlről kell kezdeni a kampányt, immár az igaz beszéd alapján, - ha ezt megteszi, alighanem a magyar politikatörténet egyik legnagyobb államférfiújává emelkedett volna. És egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy az MSZP egy igaz beszédre épülő kampány során elvesztette volna a választásokat. De akár így, akár úgy, a legnagyobb dolog bekövetkezett volna: az igaz beszéd mércévé válik. Ezzel szemben, a beismerő vallomás nyilvánosságra kerülése után is, szégyentelenül kapaszkodott a hatalomba, még nagyobb, aljasabb és provokatívabb hazugságokat készített elő, s az általuk elkövetett élősködő rombolást már az ország lefosztásával, pusztításával folytatta, s ezt, teljes mértékben, a mai napig sem hevert ki még az ország. Megsemmisítő veresége után ugyanazt az élősködve rombolást folytatja változatlanul, kicsiben és nagyban, politikai „szövetségeseivel” szemben éppúgy, mint riválisaival szemben. Minden létező írott és íratlan szabályt felrúgnak, de a „törvényesség” és a „szabályszerűség” bajnokainak pózában tetszelegnek. Amikor aztán közröhejt kiváltva lelepleződnek, akkor szégyentelenül menekülnek az újabb és újabb gátlástalan hazugságokba. Álbotrányokat kavarnak mesterségesen, mert a botrányok légkörében érzik igazán jól magukat. Ez azért veszedelmes, mert a valós problémák konstruktív megvitatása lehetetlenné válik, a figyelem pedig a botrányokra terelődik. Ez azért is fontos számukra, mert így elodázzák ürességük, iniciatíva-hiányuk lelepleződését. Ha ujjhegyre szedjük technikájuk elemeit, s a Szövetségünk reakcióit, akkor talán tanulságokkal szolgálhatunk: - beépülés a kiszemelt szervezetbe: ez sikerült (nem csak Orosznak, de más „küldötteknek” is); - nagy lelkesedést mutatva, ígéretekkel, ám minden igazi elköteleződés nélkül a vezető személyiségek és a tagság bizalmába férkőzni: ez nagyrészt sikerült, bár sokan voltak, akik spontán gyanakodva szemlélték Oroszt és társait; jellemzésül, hogy elköteleződés nélkül „lelkesedett”: arra hivatkozva, hogy magánnyomozóként nem lenne jó, ha valaki felismerné, a VÉSZ egyetlen egy akcióján, vagy demonstrációján sem vett részt; - leszívni a szervezet anyagi és erkölcsi erejét: az anyagi kihasználás tekintetében ért el bizonyos sikereket, mert megbízásokat kapott néhány tagtól, akik majdnem mindnyájan elégedetlenek voltak „eredményeivel”, de az igazi nagy üzlet, amire készült, kezdeti stádiumban megrekedt; arra pedig semmilyen esélyt nem adtunk, hogy leszívja és eltorzítsa a Szövetség morális erejét; - megszerezni a szervezet vezetését: ennek kísérletei teljes kudarcba fulladtak; - kívülről és belülről rombolni a szervezetet: bár minden lehetséges módszert bevetettek, semmilyen rombolási próbálkozásukkal nem értek célt. Ennek döntő feltétele volt, hogy a Vezetőség a Szövetség tevékenységének csomópontjain egységes és határozott volt. Nagyon érdekes társadalomlélektani jelenség, hogy Szövetségünk társadalmi támogatottsága nőtt, amikor az irántunk érdeklődők látták, hogy egységesen, határozottan visszaverjük az élősködő rombolás kísérleteit, s az ellenünk irányuló rágalomkampány közepette megingás nélkül haladunk tovább küzdelmeinkben. Az aktivistáktól a minisztériumokig minden szinten érzékeltük támogatottságunk erősödését. Valószínűleg arról lehet szó, hogy szimpátiát kelt, és hitelesíti a szervezetet, ha az emberek azt látják, hogy semmilyen hatása nincs azoknak a hazugságoknak és rágalmaknak, amelyekkel támadnak egy szervezetet, és az egységesen veti ki magából az élősködve rombolókat. A megtisztulás után, 2012 és 2013 folyamán soha nem remélt nagyságú adományokkal támogatták érdekvédelmi munkánkat magánszemélyek és szervezetek. Ez is bizonyította számunkra támogatottságunk erősödését. Az áttekinthetőség érdekében összefoglalom: 1. Az élősködve rombolás rafinált, gátlástalan módszereivel szemben csak olyan szervezeteknek és személyeknek van esélye, akik és amelyek a társadalom valós problémáira irányuló reális megoldási kezdeményezések szilárd morális-eszmei alapjain állnak. 2. A beszivárgás kivédhetetlen, de minél behízelgőbben lelkesedik valaki, minél inkább pápább akar lenni a pápánál, annál kevésbé szabad bizalmi pozícióba helyezni. Egy szervezetben a lelkesedést az elkötelezettség, a hasznos munka, és az áldozatkészség hitelesítse. 3. Azonnal oda kell figyelni, ha valaki cselekvésében feltűnően kerüli az elköteleződés, a bátor kiállás alkalmait, csak szavakban nagylegény. 4. Fel kell tűnnie, ha valaki céltudatosan, hasznos munkára irányuló szándék nélkül, fölöttébb ambicionálja olyan pozíciók megszerzését a szervezetben, amelyek által hozzájuthat a tagok, tagszervezetek diszkrét adataihoz. 5. Nagyon árulkodó, ha valaki a szervezet anyagi lehetőségeinek kihasználására szerfölött nagy érdeklődést és aktivitást mutat. 6. Az intrikus, viszályok szítására irányuló magatartás legkisebb jeleire oda kell figyelni. 7. A pozícióba kerülés ígéretekkel és fenyegetésekkel erőszakolt kísérleteit teketóriázás nélkül vissza kell verni. 8. És legfőképpen: a hazuggal, intrikussal, cinikus manipulátorral nem tárgyalni kell, hanem ki kell dobni a szervezetből. Minden szervezet mindenkori vezetőségének nagy próbatétele, hogy ebben egységes legyen. Fontos a legfelső vezetők megingathatatlan szilárdsága, mert ha ők ilyen helyzetben bizonytalankodnak, befellegzett a szervezetnek. Minden ellentétes vélemény, szemléletmód megvitatása, a legkülönbözőbb nézetek eszmecseréje gyümölcsöző lehet. Azzal azonban, akiről bebizonyosodik, hogy élősködő, romboló szándékoktól vezérelve hazudozik, nem szabad vitát folytatni, hanem el kell szeparálni, és el kell távolítani. A továbbiakban pedig nem kell törődni szómenéses vagdalkozásaival. Ezekben tudjuk összefoglalni tapasztalatainkat. Néhány személyes megjegyzésem: Aki némi közéleti tevékenységbe kezd, akár csak olyan szerény keretek között, mint jómagam, számolnia kell azzal, hogy nevével, eszméivel, szavaival és tetteivel vissza lehet élni. El lehet torzítani, élősködni lehet rajta. Nem szabad ezekkel törődni. Amikor elhatároztam, hogy társadalmi és érdekvédelmi területen ringbe szállok, tudva, hogy számíthatok mindenféle gyalázkodásra, megfogadtam, hogy személyes presztizsem védelmében nem indítok pereket. A hazugságokkal sok mindent el lehet érni rövid ideig, csak egy dolgot nem lehet elérni egyetlen másodpercre sem: az igazságot nem lehet hazugsággal megváltoztatni. És ez éppen elég. Óva inteném attól a hasonló szerepeket vállalókat, hogy szíre-szóra, a szószátyár, rafinált gyalázkodásokra reagáljanak. Fellépésem legkezdetétől éjjel-nappal csak pereket indíthattam volna, ha reagálok a szájaskodó, gyáva támadásokra. Még a látszatát is szeretném azonban elkerülni, mintha Szövetségünket tökéletes szervezetnek akarnánk beállítani. Szó sincs erről. Ezernyi gonddal küszködünk. De ezek immár semmilyen összefüggésben nincsenek a Gyurcsány-Dvorcsák-Orosz baráti társaság élősködő rombolásával, mert azon úrrá lettünk. Aki megtisztelt figyelmével, talán tanulhat a tapasztalatainkból. Mindenekelőtt a tisztességes baloldali embereknek és szervezeteknek ajánljuk figyelmébe ezeket a tanulságokat, hiszen legelsősorban a baloldalt pusztítja ez az élősködve rombolás. Bizony, újra kell kezdeni a baloldal építését, mert a bukott emberek szereposztási kombinációi a tapasztalat szerint sehova nem vezetnek, még ha „megtisztulásnak”, „átalakulásnak”, „újjászervezésnek” becézik is ezeket a színjátékokat. Olyan emberekre van szükség, akik nem csak, és nem elsősorban a hatalomért akarnak dolgozni, hanem magának a baloldalnak az újraélesztésén. Erre esély csak akkor van, ha a baloldalt pusztító embereket, köröket, szervezeteket erélyesen, kategórikus erővel kidobják maguk közül, s többé a közelükbe sem engedik őket, semminemű taktikai előny illúziójának sem engedve. Mert bebizonyosodott: az ilyesfajta előny ígérete is csak a pusztítás szándékának álcája. Ha ez a feltétel teljesül, akkor a baloldal történetének nemes hagyományait már hasznosítani lehet (a sajnos bőven meglévő nemtelen hagyományokat pedig nem szabad akarni újra divatba hozni!): - a baloldal soha nem szavakkal, absztrakt ideológiai vitákkal, hanem mindig szolidáris társadalmi cselekvéssel vívott ki támogatottságot; - a komolytalan szitkozódások, kisszerű személyeskedések, a politikai ellenfelek gyalázása mindig távol állt az igazi baloldaltól; ugyanígy kerülte álproblémák körüli mesterkélt viták hamis színjátékait; - a baloldal kezdeményezései mindig valós társadalmi problémák, bajok reális megoldására irányultak; ez adott komolyságot és tekintélyt a baloldal személyiségeinek; ez a komolyság azt is jelenti, hogy a politikai ellenfelek igazát, pozitív teljesítményét el kell ismerni: nemhogy ártana az ellenfél értékeinek, eredményeinek elismerése, hanem ellenkezőleg, növeli a társadalom szemében a saját álláspont megalapozottságát, a kimondott szó iránti bizalmat.
Amikor a magam szerény lehetőségei között elkezdtem közéleti ténykedésemet, a baloldal arra gyanakodott, hogy jobboldali vagyok, a jobboldal pedig arra, hogy baloldali. Ha pedig megkérdeztek, azt válaszoltam: nem nagyon van már értelme ezeknek a politikai iránymeghatározásoknak, de tény, hogy a társadalom többsége ragaszkodik ezekhez a kategóriákhoz. Ha alkalmazkodom e társadalmi elváráshoz, akkor magamat baloldalinak is és jobboldalinak is kell tekintenem. Mert ha a társadalmi szolidaritás, a kiszolgáltatottak védelme, a kisebbségek felkarolása baloldali érték, akkor baloldali vagyok. Ha a népszeretet, a vallások tisztelete, a történelmi hagyományok ápolása jobboldali érték, akkor jobboldali vagyok. Mindebből következik, hogy teljesen osztom a VÉSZ nagy többségének véleményét: a baloldal hiánya betegség, a baloldal újraélesztése a magyar társadalom közös ügye, össztársadalmi érdek. Ha pedig baloldal és jobboldal egyaránt megtanul az emberek, az ország valós bajaira figyelni, termékeny, gyümölcsöző eszmecserékben, a másik igazságaira és értékeire nyitottan keresi és vitatja meg a közjót szolgáló megoldásokat, és a megoldások érdekében kész akár össze is fogni, akkor lassan majd nem szembeállító, frontokba rendező, hanem egymást kiegészítő jellegű különbséget fog hordozni a baloldal és a jobboldal iránykategóriája, mindkettő valós értékeinek érvényesülése mellett. Akkor többé már nem lesz terük a társadalomban az élősködve rombolás parazitáinak. |
|