Éliás Ádám

MIT KELLETT VOLNA MÉG PUTYIN ELNÖKNEK TENNIE?

Ha Ukrajna belép a NATO-ba, és ballisztikus NATO-rakétarendszereket telepít a területén, ahogy ezt Zelenszkij ukrán elnök sok nyilatkozatában kilátásba helyezte, akkor Oroszországnak vége. Ezek a rakéták nukleáris robbanófejek célbajuttatására alkalmasak. Becsapódási sebességük, hatótávolságtól függően, másodpercenként(!) 3,5-7,5 km között van. Ebből könnyű kiszámítani, hogy Moszkvának és Oroszország európai területeinek elérése ukrán területről olyan csekély időbe kerülne, hogy Oroszországnak nemhogy ellencsapás megindítására, de a legminimálisabb védekezésre se lenne ideje. Ez azt jelentené, hogy ami a náci Németországnak nem sikerült, azt az Ukrajnával szövetkező Nyugat most elérné: Oroszország kényre-kedvre kiszolgáltatott szolganemzetté válna, betagolódva a Pax Americana alávetettségi rendjébe.

Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin elnök számtalan kísérletet tett a probléma diplomáciai rendezésére, ami Oroszország számára létkérdés. Ezzel egyenrangú létkérdés, hogy az ütközőzónában (Skandinávia, Baltikum, Lengyelország, Ausztria, Csehország, Szlovákia, Magyarország, a teljes Balkán, Törökország, szintén nem telepíthetőek nukleáris robbanófejek és ilyen rakétarendszerek, mert ezek Oroszországot ugyanúgy létében fenyegetnék. Putyin elnök minden tárgyalási indítványát Amerika, a NATO és az Unió lesöpörték. Pedig csak a Gorbacsovval kötött megállapodás betartását kérte teljes joggal számon. Gorbacsov ugyanis azzal a feltétellel egyezett bele a német egyesítésbe, ha a NATO nem terjeszkedik tovább keleti irányban Oroszország felé. A Nyugat ezt a megállapodást megszegte, és az ezzel kapcsolatos, tisztán jogszerű felvetést is lesöpörte.

Mit kellett, vagy mit lehetett volna még tennie ebben a végveszélyt hordozó helyzetben Putyin elnöknek, mint az orosz nép sorsáért felelős legfőbb vezetőnek?

Az ember fuldoklik a nyugati propaganda hazugságözönében, amelynek célja olyan mértékű indulatáradat felkorbácsolása, amely már szellemi rasszizmushoz vezetett, és amelyben például Dosztojevszkij és Csajkovszkij több helyen feketelistára került. Ugyanakkor a valóság tényeiről szó sem esik.

- Nyílt levél Iványi Gábornak –

- Szempontok a választásokhoz –

Megdöbbenten láttam, hogy régi jó barátom, Iványi Gábor lelkész, fegyverek és katonák küldését szorgalmazza Ukrajnába, szövetségben az ellenzékkel. Ez nyílt levél megírására késztetett, nem kis vívódás után.

Ebből aligha lesz nyilvános levél, mert ha az ember kormánykritikus is, és ellenzék-kritikus is, akkor nem kaphat nyilvánosságot, mert a mai romlott politikai elit a sajtószabadságot úgy értelmezi, hogy a kommunikáció eszközeit felosztja egymás között.

Időközben napvilágot láttak azok az információk, amelyek szerint az ellenzék már meg is állapodott Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy választási győzelme esetén az ellenzék fegyvereket és katonákat küld Ukrajnába, olyan háborúba taszítva Magyarországot, amelyet hazánk nem élhet túl.

NYÍLT LEVÉL IVÁNYI GÁBORNAK

Kedves Gábor!

Mindig elérzékenyülök, amikor akár személyesen, akár csak a TV-n keresztül találkozhatok Veled. Eszembe jut 20 éves korunk óta tartó barátságunk, az, hogy az Oltalom Egyesület egyik alapítója voltam és vagyok. Csodáltam fiatal korod óta folytatott fáradhatatlan tevékenységedet a kétségbeejtő helyzetbe jutott embertársaink önzetlen megsegítéséért. Évekkel később, amikor már elvégeztem a Református Teológiai Akadémiát, és Te tanfolyamot szerveztél – a mostani Főiskola előzményét -, meghívtál néhányszor, és az újszövetségi görögről, az aoristos rejtelmeiről beszélgettünk.

Most már annak a minősíthetetlen eljárásnak az eseményei is eszembe kell, hogy jussanak Rólad, amelyeket csak a TV mellett, könnyezve és tehetetlenül kellett végignéznem néhány hete, amikor a NAV Bűnügyi Osztálya(!) 10-15 fegyveres és további 4-5 fegyvertelen nyomozót küldött a nyakadra a Dankó utcába, „költségvetési csalás” dokumentumai után kutatva. Hogyan lehetne annak az embernek hibája, sőt „költségvetési csalásként” bűncselekménye az, hogy nem tudja a dolgozói után a járulékokat befizetni, aki hajléktalanoknak szállókat, orvosi rendelőket, kórházakat, óvodákat létesít és tart fenn? Képmutató szöveg, hogy levontad, de nem fizetted be a dolgozók járulékait, akkor, amikor még a dolgozóknak járó fizetést is csak akadozva, nehezen tudtad kifizetni. Nem! A hatalom mulasztása, hogy tevékenységed iránt nem tanúsít kellő nagyvonalúságot. Kötelessége lenne, azt is tudva, hogy más politikai platformon állsz, de látva ragyogó, példamutató karitatív munkádat, hogy megkapd azt a támogatást, amely mentesít az ilyesfajta méltatlan, megalázó gondoktól. Mindegy, hogy egyházi szervezetként, vagy nem egyházi szervezetként, de ez a támogatás, azoknak az intézményeknek a működtetéséért, amelyeknek felmérhetetlen a társadalmi-szociális hasznossága, jár Neked.

És annak is eszembe kell jutnia, amikor Demszky Gábor idején a Fővárosi Önkormányzat indított Ellened, hasonló, vagy még megalázóbb fegyelmi eljárást. Részt vettem annak tárgyalásán, embereket vittem el rá, és hangosan fejeztük ki felháborodásunkat a mondvacsinált fegyelmi eljárás fölött.

Mindez azonban, és a többi Veled kapcsolatos emlékem sem indokolja a nyílt levelet.

Szókimondóan meg kell írnom annak indokát, hogy miért nyílt levélben fordulok Hozzád. Nem kevés belső vívódásomba került ennek a levélnek a megírása.

Ha egy pap, pártpolitikai propaganda során, kárhozatos úton járókkal szövetségben, nyilvánosan(!) kárhozattal fenyegeti meg a másik oldalon állókat, parancsoló erejű kötelezettséget éreztem, hogy erre nyilvánosan reagáljak. Az egész euro-atlanti civilizáció számára élet-halál kérdése, hogy a kereszténység-keresztyénség értelmezése milyen tartalmat kap az emberekben. Mindenki érdekében közügy tehát annak megértése, miben áll a kárhozatos út.

Csak néhány kérdésre térek ki. Nem valamilyen pártpolitikai elkötelezettség nevében szólok, hanem igyekszem – a mérhetetlen tömegű nyugati hazugság-áradatban fuldokolva – a roppant nehezen kihámozható igazság nevében beszélni.

A háborúról

Szégyennek minősítetted nyilvánosan, hogy a magyar kormány nem küld katonákat, fegyvereket Ukrajnába, és nem enged át a területén ilyesfajta szállítmányokat Ukrajna felé. Az lenne a helyes, ha fegyvereket szállítanánk? Még egy lépés és talán még meg is áldanád az ágyúkat, ahogy Krisztust eláruló papok oly sokszor tették a történelemben?

És mi az igazság a háborúval kapcsolatban? Csak néhány olyan mozzanatot említek, amelyekről most divattá vált hallgatni.

1. A ballisztikus rakéták becsapódási sebessége, hatótávolságtól függően 3,5 – 7,5 km másodpercenként (tehát nem percenként, hanem másodpercenként!). Könnyű kiszámítani, hogy ha Ukrajna NATO taggá válik, és a területén NATO-fegyverrendszereket telepítenek (ahogyan ezt Zelenszkij ukrán elnök sok nyilatkozatában kilátásba helyezte), akkor milyen csekély időbe telne onnan Moszkvának és Oroszország egész európai területének elérése. Ez pedig Oroszország végét jelentené, mert nem hogy ellencsapás megindítására, de a legminimálisabb védekezésre se lenne ideje. Ebben az esetben azt, amit a náci Németországnak nem sikerült elérnie, most, az Ukrajnával szövetkező Nyugat elérné: Oroszország kényre-kedvre kiszolgáltatott szolganemzetté válna, betagolódva a Pax Americana alávetettségi rendjébe.

Nemrég készítettek interjút Gorbacsovval, aki szinte rákiabált a riporterre: Hagyják abba a putyinozást, minden orosz vezető ugyanazt mondaná!

Ugyanis a Nyugat alapjaiban sértette meg a Gorbacsovval kötött megállapodást, amely szerint Gorbacsov azzal a feltétellel egyezett bele a német egyesítésbe, ha a NATO nem terjeszkedik tovább keleti irányban, Oroszország felé.

Putyin elnök számtalanszor kérte, hogy kétoldalú és sokoldalú tárgyalásokon vegyék fel napirendre Oroszország biztonsági problémáinak megtárgyalását, és jöjjön létre megállapodás. Szorosan idetartozik Oroszországnak az a követelése is, hogy az ütközőzónában, az 1997 előtti helyzetnek megfelelően, a NATO soha nem telepíthet nukleáris robbanófejeket célbajuttatni képes rakétarendszereket, és ilyen robbanófejeket ezen a területen nem is tárol.

Putyin elnök összes próbálkozását a tárgyalások felvételére, Amerika, a NATO és az Unió lesöpörte. Arra hivatkoztak, hogy Ukrajna szuverén állam, azzal szövetkezik, akivel akar, és olyan fegyvert telepít a területére, amilyet akar. Vajon ugyanezt mondanák, ha egy oroszbarát skót kormány orosz rakétarendszereket telepítene Skócia területére, vagy egy oroszbarát mexikói kormány engedélyezné orosz rakétarendszerek telepítését Észak-Mexikó területén? (Egyébként Mexikó nem csatlakozott az oroszellenes szankciókhoz.)

Kérdezem: mit kellett, vagy mit lehetett volna még tennie Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin orosz elnöknek, az orosz népért felelős legfőbb vezetőnek?

Azt elhiszem, hogy a velejéig hazug, romlott és gonosz nyugati propaganda agyba-főbe dícsérte volna ugyanezt a Putyin elnököt, a „demokratizmusért”, a „jogállamiságért”, stb., ha engedi Oroszországot szépen lassan megfojtani.

2. Annak, aki egy kicsit konyít a hadtörténethez, két dolog tűnik fel ebben a „különleges katonai műveletben”. Két olyan lényeges mozzanat, amelyek ellentétesek a hadászat-harcászat szokásos háborús logikájával. Az egyik: orosz részről egyetlen haderőnem és egyetlen fegyvernem tömegszerű alkalmazása sem történt. A légi, rakéta és tüzérségi csapások, bármilyen pusztítóak voltak is, egyediek, katonai célokra irányítottak voltak. A másik: soha egyetlen felvételen, vagy hírügynökségi jelentésben nem láthatóak orosz gyalogos (lövész) magasabbegységek, csak a harckocsi-alakulatok gyalogsági biztosításában. Ennek nem mond ellent a gépesített lövész-magasabbegységek jelenléte, amelyek éppen a harckocsi-magasabbegységekkel történő együttmozgást, vagyis az utóbbiak gyalogos biztosítását szolgálják.

Mi következik ebből?

Egyrészt az, hogy az orosz vezetés nemhogy az ukrán népet, de még az ukrán hadsereget sem tekinti igazi ellenségnek, amelyet el kell pusztítania. Nagyon remélem, hogy ez így is marad. Kivételt csak a fasisztoid, paramilitáris és irreguláris fegyveres csoportok képeznek. (Az orosz hadsereg ellenségnek tekintette a náci német fegyveres erőket. Hasonlítsd össze kérlek a mostani ukrán helyzetet azzal, hogy milyen állapotba került a berlini irányt fedező fasiszta német Központi Hadseregcsoport, az orosz Bagratyion támadó hadművelet kezdete után egy hónappal.) Másrészt, az orosz vezetés valóban nem akarja megszállni Ukrajnát, ami a terület nagysága folytán csak rengeteg gyalogos magasabbegység bevetése által lenne lehetséges.

3. Oroszország nagyon jól tudja, hogy ha az ellene irányuló, ostoba, öngyilkos szankciók hatására ellenszankciókat vezetne be, és például megszüntetné a gáz, a kőolaj, a gabona, az urán és még néhány nyersanyag exportját, Európa gazdasága hetek alatt összeomlana. Mégsem foganatosít ilyen ellenszankciókat.

Az viszont, hogy csak rubelért ad orosz árut, nagyobb jelentőségű a világ átrendeződése szempontjából, mint az ukrán háború.

Gyermekvédelem

Gábor, hány bibliai idézetet írjak itt le, akár az Ószövetségből, akár az Újszövetségből, amelyek arról szólnak, hogy a súlyos nemi aberrációk gyakorlása (LMBT: leszbikus, homoszekszuális, biszekszuális és transznemű – a mindig felsorolt Q jelentése tisztázatlan) kárhozatos bűn? Ezt a veszélyt papként, keresztyénként, szabad elhallgatni az ellenzéki haverok és perverz nyugati cinkosaik „érzékenysége” miatt?

Szabad azokkal szövetkezni evangéliumi lelkészként, akik uszítanak az ellen a gyermekvédelmi törvény és népszavazás ellen, amely az aberráltak propagandájával szemben óvja a kisgyermekeket?

Egy idézetet mégis ideírok Krisztustól, mert immár Rólad van szó Gábor: „Aki pedig bűnre csábít egyet e kicsinyek közül, akik hisznek, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakára és a tengerbe vetik.” (Márk Evangéliuma 9:42)

Gábor, egy táborba kerültél azokkal, akik visszaélve azzal, hogy a kisgyermekek mindent elhisznek, förtelmes bűnökre akarják őket csábítani?

Hazugság, hogy ez a kormány által kitalált álprobléma, mert nyugaton számos országban már zajlik az óvodákban és iskolákban ez a gyalázatos propaganda, de ennek aktivistái már Magyarországon is jelen vannak.

Mit szólnál ahhoz, ha egy TBC-s beteg azért menne be az óvodákba és az iskolákba, hogy a kisgyermekeket beteggé, TBC-ssé tegye?

Ugyanerről van szó, bármiféle hazug elméletekkel próbálják is kimagyarázni.

Mammonisten papjai és szolgái

Gábor, nyilvánosan imádkozol Soros Györgyért. Mindenkiért lehet imádkozni, Soros Györgyért is, – ahogy Krisztus mondja – „a benső szobádban”. De ha demonstratív politikai gesztusként, közönség előtt, és a TV-nek imádkozol, akkor kihez is imádkozol, Gábor? Egyáltalán ima az ilyen mutatvány?

Meglehetősen jól ismerve a magyar történelmet, felelősséggel állítom, hogy nagyítóval kell keresni olyan egybefüggő tizenkét évet az elmúlt ezer év alatt, amikor annyi jót tett a hatalom a magyar néppel, mint ez az utóbbi tizenkét évben történt. Állítom, és bizonyítani tudom, hogy ma nincs olyan magyar ember, akinek életkörülményei, életesélyei közvetve, vagy túlnyomórészt közvetlenül, ne javultak volna lényegesen ebben az elmúlt tizenkét évben. Azoké is, akik kétpofára gyalázzák Orbán Viktort és a FIDESZ-KDNP szövetséget. Számos területen világraszóló új kezdeményezéseket tett az Orbán-kurzus, amelyeket most kezdenek követni sok országban (családtámogatás, felzárkóztatás, a pénzügyek stabilizálása, a sokirányú kapcsolatépítés, a külgazdaság és a külügy összekapcsolása, stb., stb., fel se lehetne sorolni).

Ki volt az, aki ezeket az új megoldásokat, saját maga, vagy az általa fizetett európai politikusokon és szervezeteken keresztül, állandóan igyekezett és igyekszik megfojtani? Soros György.

Valójában persze nem Soros Györgyről van szó, és nem csak a magyar nép tönkretételének szándékáról. Franciaország 1988-as részleges, Anglia 1992-es és Olaszország 1996-os teljes pénzügyi térdrekényszerítéséhez olyan kolosszális pénztömegek kellettek, amelyhez Soros vagyona édeskevés lett volna. (Kérlek, nézz utána ezeknek a fejlett országokat lerabló akcióknak.) Soros csak egy kirakatba állított végrehajtó ember, aki a rejtőzködő pénzügyi háttérhatalom parancsai szerint cselekszik, amiért aztán neki is csurran-cseppen néhány dollármilliárd, annak honoráriumaként, hogy a világ gyűlöletét látványosan maga felé irányította, így az igazi világrontó pénzhatalom rejtve működhet tovább.

A neoliberális mainstream áltudományos közgazdaságtanának ideológiája működteti most a világgazdaságot, mindenféle erőszakot bevetve, a pénzügyi háttérhatalom szolgálatában. Ennek középpontjában a pénzpiac van, amely mammonisten temploma. Ez a gazdaságtani ideológia és gyakorlat az ember legrosszabb tulajdonságaira épít, és az ember legrosszabb tulajdonságait mozgósítja. Képes ugyan bizonyos helyeken átmenetileg konszolidáció látszatát kelteni, mintha működőképes lenne, de ennek a „működőképességnek” olyan borzalmas ára van, hogy az ember mostmár nyilvánvalóan az önpusztítás és a természetpusztítás felé halad.

A „nyugatosság” ürügyén ennek a világrontó mammon-hatalomnak a magyarországi letéteményese volt az SzDSz, amelynek soraiban megdöbbenve ismertelek fel a rendszerváltáskor.

Összegezve Gábor, az igazság megtagadásának militáns figurái, a kisgyermekeket aberrációra csábítók, és a pénzisten papjai és katonái közé keveredtél. Ez az út fenyegeti kárhozattal azokat, akik rajta lépdelnek, – produkáljanak egyébként bármilyen világmutatványokat is. A másik oldalnak is megvannak a kárhozatos kísértései, ez kétségtelen, és nem lesz mentség a cinikus mondás: minden szentnek maga felé hajlik a keze. Bizakodom, hogy lesz erő ezeknek a kísértéseknek a leküzdésére.

Az ítélet Istené, a kegyelem Istennél van. Ez a reményem minden emberi lényre kiterjed, és ebben a reményben írtam meg ezt a levelemet is, amelyet most áldáskívánással befejezek, arra kérve, hogy az Evangélium igazi tartalmával szembesítsd barátaidat, minden hamis megalkuvás nélkül.

SZEMPONTOK A VÁLASZTÁSOKHOZ

Azt gondolom, a fentiekből egyértelmű: minden az ellenzékre leadott szavazat lökést jelent a háborúba, amelynek ha részeseivé válunk, ez a létünkben fog minket veszélyeztetni.

Minden ellenzékre leadott szavazat lökést jelent abba a helyzetbe, amikor a magyar kisgyerekeket aberrált, perverz figurák fogják nemi bűnökbe, förtelmes, természetellenes betegségekbe csábítani.

Minden ellenzékre leadott szavazat lökést jelent abba a kiszolgáltatottságba, amelyben mammonisten papjainak és szolgáinak játékszerévé válik Magyarország.

Most tehát épeszű és épérzékű ember számára nincs más lehetőség: KÉT IGEN a FIDESZ-KDNP egyéni jelöltjére és listájára, és NÉGY NEM a népszavazási íven a nemi aberráció és perverzió gyermekek elleni agitációjára.

Éliás Ádám

A TESTVÉRISÉG KÖZGAZDASÁGTANÁNAK ALAPJAI

- tudati ébredés a gazdaságban: a szelíd gazdaság szelíd forradalma -

- szinopszis -

(„A testvériség közgazdaságtanának alapjai” című könyvem kéziratát a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala nyilvántartásba vette. Nyilvántartási száma: 010001 és 010164.

Az itt következő szinopszisban idézetek, tézisek és összefoglaló áttekintések szerepelnek azokról a könyvemben szereplő új eszmei alapokról, amelyek új gazdaságtörténeti korszak szellemi talapzatai lehetnek. Ezek konzekvenciái szükségszerűek a közgazdaságtan klasszikus tematikájában, amit könyvemben részletesen ki is fejtek, de itt, a szinopszisban, csak minimális mértékben érintem a konkrét tematikát. Az új eszmék ismertetésére koncentrálok.)

t a r t a l o m

ELSŐ KÖNYV

A TESTVÉRISÉG KÖZGAZDASÁGTANÁNAK ESZMEI ALAPJAI

BEVEZETÉS:

- a szelíd gazdaság és az erőszakos antigazdaság; -

- gazdagság, vagy létbiztonság és fejlődés?; -

- az axiómatológia mint új tudományág; -

- a gazdaság közvetlen, időszerű feladata: a szomjazás és éhezés megszüntetése a Földön; -

ESZMEI ALAPOK:

AZ INGYENESSÉG

- az emberi egzisztencia és a gazdaság létfeltételeinek ingyenessége a természeti világ és az emberi kultúra és civilizáció szintjein -

- az ingyenesség közösségi jellege: az emberiség egésze kapta az ingyen adottságokat és adományokat -

- ingyenesség és tartozástudat -

A TESTVÉRISÉG

- a testvériség-haladvány; -

- az anatómiai testvériség: testvériség a szükségletek és a fejlődés szintjén; -

- az idői testvériség: a kortársak sorsközössége –

A KIEGYENLÍTÉS

- a hiány állapotának kiegyenlítése a gazdaság alapmozdulata –

- modell a szociális világválság kezelésére: A szomjazás és éhezés végérvényes felszámolása a Földön a természetgazdasági potenciálérték kiegyenlítése által -

MÁSODIK KÖNYV

A TESTVÉRISÉG KÖZGAZDASÁGTANÁNAK ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI

I. ALAPFOGALMAK ÚJ MEGVILÁGÍTÁSBAN

II. MAKROÖKONÓMIA

III. MIKROÖKONÓMIA

IV. GYAKORLATI KÉRDÉSEK

BEVEZETŐ FEJEZETEK

A társadalmi értékítéletben majdnem minden, az emberiség egészét érintő, átfogó tevékenységről kialakult valamilyen tulajdonság-meghatározás, amely általános elvárás lett.

Ezeket a tulajdonságokat az emberi értékítélet nem kívülről jövő elvárásként nyilvánította ki, hanem e tevékenységek benső természetét, lényegét megfigyelve állapította meg, és ennek alapján váltak ezek a tulajdonságok kategórikus követelménnyé. Annyira kategórikussá váltak, hogy bizonyítani sem kell jogosságukat, magától értetődőek.

Néhány példa:

A művészet: szép.

A tudomány: igaz.

Az igazságszolgáltatás: igazságos.

A technika: célszerű.

És így tovább, sok hasonló példát lehetne sorolni, és még az is megtörténhet, hogy bizonyos átfedések vannak különböző területek elvárt tulajdonságai között. Ez sem elvi, sem gyakorlati problémát nem okoz. A lényeges, hogy az adott terület adott tulajdonsága magának a tevékenységnek a benső természetéből fakad, és az élő társadalmi elvárás tudatosan működő igényként jelentkezik.

A szép, az igaz, az igazságos, a célszerű mibenlétéről lehet vitatkozni. Másrészt ezek a tulajdonságok minden területen megjelenhetnek: minden lehet valamilyen értelemben szép, igaz, igazságos, célszerű. Harmadrészt: kétségtelenül, más, további jelzőkkel is lehet jellemezni az említett életterületeket.

Mégis, a társadalmi értékítélet kategórikus erővel csak bizonyos tulajdonságokat köt bizonyos területekhez, más tulajdonságokat pedig azon a területen mellékesnek érez.

Például a társadalmi minősítés egy bírói ítélettől nem várja el, hogy szép legyen, bár örömmel nyugtázza, ha szép. Azt azonban kategórikus erővel megköveteli, hogy igazságos legyen, akkor is, ha a stílusa esetleg nem szép. A csúnya stílusban megírt igazságos ítéletet elfogadja, a szép stílusban megírt igazságtalan ítéletet nem fogadja el.

Egy másik példa: a társadalmi ítélet nem foglalkozik azzal, hogy egy festmény, egy vers, vagy egy zenemű célszerű-e. Ám érdeklődéssel fogadhatja hozzáértő esztéták ezzel kapcsolatos fejtegetéseit. Viszont abszolút igénye, hogy szép legyen.

Olyan erejűek ezek az elvárások, hogy a negatív oldalról is kategórikusan rögzíthetőek:

Ami nem szép, az nem művészet.

Ami nem igaz, az nem tudomány.

Ami nem igazságos, az nem igazságszolgáltatás.

Ami nem célszerű, az nem technika.

Ezeknek az ítéleteknek az erejét jottányit sem csökkenti, hogy folytonosan jelen van annak – sokszor nem is tudatos – szándéka, hogy a csúnyát, a visszataszítót művészetként, a hipotetikus negyedigazságokat tudományként, az igazságtalan eljárást igazságszolgáltatásként, a célszerűtlen dolgokat technikai vívmányként próbálják elfogadtatni. Az ilyesfajta próbálkozások az emberiség fejlődéstörténetében igen rövid életűek.

Teljesen homályban maradt a társadalom értékítéletében a gazdaság tulajdonság-meghatározása. Nem az a különös, hogy most elkezdünk ezen gondolkodni, hanem az, hogy idáig a gazdaságról – kivételként -, nem született a társadalomban tulajdonság-meghatározás, és ennek következményeként elvárás sem. Azok sem gondolkodtak el azon, hogy mi lehet a gazdaság lényegéből, benső természetéből fakadó elengedhetetlen tulajdonság, - amilyen a művészetben a szép, a tudományban az igaz, az igazságszolgáltatásban az igazságosság, a technikában a célszerűség -, azok sem gondolkodtak ezen a társadalmat megérintő módon, akik egyébként a gazdaság definíciójával sokat foglalkoztak.

Korunk elengedhetetlen követelménye, hogy a gazdaság természetét, lényegét megfigyelve, tisztázzuk és elvárjuk a gazdaság elengedhetetlen tulajdonságát. Hatalmas teret hagy a gazdaság mindenféle manipulálására az, hogy a társadalomban csak ösztönösen élnek, tudatosan nem jelennek meg a gazdaság elengedhetetlen tulajdonságaival kapcsolatos elvárások.

Induljunk ki a gazdaság alapképletéből és alapfolyamataiból.

Valakinek szüksége van valamire. Egy másik ember produkálni tudja azt. E tényekből fakadóan, szabad elhatározásukból, kapcsolatba lépnek, és miután megállapodtak a feltételekben, a másik produkálja az egyik által igényelt dolgot, és átadja neki (árut, szolgáltatást). Ezután az első ember, a saját bármiféle teljesítménye alapján rendelkezésére álló értékekből átadja a neki produkálónak a kapott produktum ellenértékét.

Ez a gazdaság ősszituációja és lényege. Kicsiben és nagyban, egyszerűben és bonyolultban, közvetlenül, vagy áttéteken keresztül, tegnap, ma és holnap, itt és a Föld túloldalán, legyen kettő, vagy százezer a szereplők száma, és legyen bármilyen reláció a szereplők között.

Mi történik?

Mindenekelőtt: adott valamilyen szükséglet, igény (a kettő nem ugyanaz, de itt ennek most nincs jelentősége). Addig nem lehet gazdaságról beszélni, amíg ez valakiben bensőleg él. Attól a pillanattól kezdődik a gazdaság, amikor ennek a szükségletnek, igénynek a kielégítése érdekében megkezdődik a gondolkodás, majd a cselekvés. A gondolkodás már szerves része a gazdaságnak! A szereplők szabad részesei a folyamatnak, amely megismeréshez és megértéshez vezető kommunikációval indul. A kommunikáció odavezet, hogy közös cél keletkezik. A közös cél elérésében szabadon megállapodnak, majd együttműködnek. Ebből jön létre valami, ami addig nem volt. Akinek arra szüksége van, megkapja, aki pedig azt létrehozta, megkapja munkája eredményének ellenértékét. A két fél javára előbbre lépett a világ – mindegy, hogy kicsiben, vagy nagyban, egyszerűben, vagy bonyolultban, tegnap, vagy ma, itt, vagy ott, kevesek, vagy sokak részvételével, stb.

Megállapítható ebből, hogy a gazdaság, a maga eredendő természete, lényege szerint szelíd. A folyamat minden pontján kizárt az erőszak. Csak szelíd tud lenni, máshogy nem tud létezni, működni. A gazdaság az emberiség emberségének és emberiességének legátfogóbb működése. Az a terület, amelyen a szükségszerű önérdek, a szükségszerű más-érdek (ellenérdek itt nincs), és a szükségszerű közérdek összhangba kerül. Ez az összhang sine qua non-ja (elengedhetetlen feltétele) az igazi gazdaságnak. A gazdaság az emberi élet szolgálatával, azaz a közjó szolgálatával azonos.

Minden, ami az igazi gazdaságban zajlik, csak szelíden történhet. Az erőszak kizárt. A gazdaság működésében szükségszerű versenyben sem lehetséges semmilyen erőszak.

A gazdaságnak ezt a természetét bizonyítja az emberiség történelmi korszakokon átívelő egzisztenciája, amely az ember és a gazdaság ellen végrehajtott erőszakos gaztettek áradata ellenére folytonos tudott maradni. Ez annak köszönhető, hogy az igazi, a szelíd gazdaság, a viharos időkben, a legvadabb ellenerőktől körülvéve is folyamatosan működött. Csendesen, szinte észrevétlenül, de mindig működött, miközben a történelmi figyelem a gazdaságellenes gaztettekre irányult. A történelmi figyelem mellőzte a valós, a szelíd gazdaság történéseit, pedig az emberiség fennmaradását ezek szolgálták. Ez, a gazdasági ellehetetlenülés természeti és történelmi mártírjainak oly nagy száma ellenére is, kimondható. Hol szakadozva, hol vészesen elvékonyodva, de folytonos maradt az emberiség egzisztenciájának történelmi szövete, az igazi gazdaság állandó szelíd működésének jóvoltából.

Éppen a gazdaságot körülvevő, azt leuralni akaró erőszakos próbálkozások meg-megújuló kísérletei bizonyítják a gazdaság küldetés-betöltő szelídségét. A szelídség igazán a megvadult és kegyetlen világ körülményei között mutatkozik meg. És miközben a gazdaságba hatoló erőszak minden formája és módja elenyészett a történelemben, a szelíd gazdaság csöndesen és diadalmasan vitte előre az emberi élet folyamatosságát.

Igen, ez a kettő mindig együtt volt jelen: az igazi, a szelíd gazdaság, és a gazdaság uralására törő bármilyen erőszak befolyása alatti antigazdaság. De az nem igaz, hogy a szelíd és az erőszakos gazdaság együtt alkotja magát a gazdaságot. Ahogyan a háború nem béke, és a béke nem háború; ahogyan a rossz nem jó, és a jó nem rossz; ahogyan a gyűlölet nem szeretet, és a szeretet nem gyűlölet, stb., stb. Az viszont igaz, hogy magában az életben együtt vannak jelen ezek a kettősségek, örök feladatot adva az emberi nem fejlődésének.

A modern korban aligha fogalmazta meg bárki szebben József Attilánál az igazi, a szelíd gazdaság valós programját: „Ehess, ihass, ölelhess, alhass!/ A mindenséggel mérd magad!” – és azonnal, szinte reflex-szerűen fordul a történelmi tapasztalatok alapján, a gazdaság elleni erőszak felé: „Sziszegve se szolgálok aljas,/ nyomorító hatalmakat.” (Ars poetica) Könyvemben kifejtem, hogy annak is súlyos és fontos gazdasági vonatkozásai vannak, hogy „…ölelhess, alhass!”.

Van a csendes, diadalmas, szelíd gazdaság: az emberek ehettek, ihattak, ölelhettek, alhattak, és fejlődhettek: a mindenséggel mérhették magukat, - szemben vannak a gazdaság elleni (egyben az ember elleni, e kettő mindig egybeesik) erőszak aljas, nyomorító hatalmai, amelyek mindegyike elpusztult.

Itt kell megjegyeznem: a gazdaság, és sine qua non (elengedhetetlen) tulajdonságai meghatározásában minden olyan absztrakt próbálkozás tévútra visz, amely számításon kívül hagyja az embert. A gazdaság folyamatainak megragadásában szintén tévútra visz minden olyan absztrakt próbálkozás, amely nem az embertől indul és nem az emberhez érkezik.

Ha a gazdaságnak a bevezetőben leírt ősszituációját kellő mélységben és szélességben elemezzük, megállapíthatjuk, hogy

a gazdaság úgy szelíd, ahogy

a művészet szép, ahogy

a tudomány igaz, ahogy

az igazságszolgáltatás igazságos, ahogy

a technika célszerű.

A gazdaságba behatoló erőszakkal szemben a gazdaság maga tehetetlen. De nem is a gazdaság dolga, hanem a jogi-politikai organizáció kötelessége, hogy megvédje a gazdaságot az erőszaktól. Ez emberiség-méretű közérdek.

Nem valamiféle általános pacifizmusból eredő igény ez, hanem az igazi gazdaság benső természetéből fakadó tény. A társadalmi életnek vannak olyan területei például, amelyektől nem idegen az erőszak. A bűnüldözés, a gyengék védelme, az agresszió elhárítása, a jogszerűség érvényesítése sokszor nem lehetséges erőszak nélkül, ez a realitás. A gazdaság területén azonban semmiféle erőszaknak nincs semmi létjogosultsága.

Bizonyos történelmi korszakokat elemezve részletesen kifejtem, hogy az erőszak különböző módjai hogyan ártottak a gazdaságnak, és így az emberi egzisztenciának, és hogy miért antigazdaság a gazdaság erőszak által uralt része.

A jelenlegi gazdasági világrendszerbe is beleiktatódtak az erőszak különböző régi és új formái: a pénzügyi, a politikai, az intellektuális, a tömegkommunikációs és a nyíltan katonai erőszak.

Részletesen kifejtem, miben áll, hogyan árt a gazdaságnak, miért gazdaságellenes

a pénzügyi erőszak,

a politikai erőszak,

az intellektuális erőszak,

a tömegkommunikációs erőszak, és

a katonai erőszak.

Ezeknek következménye, hogy a világgazdaságnak az a része, amelyen erőszak uralkodik, mára már az emberi és természeti életesélyeket alapjaiban veszélyezteti. A gazdaság erőszakkal leuralt részének működése labilis, kiszámíthatatlan, áttekinthetetlen, és a szociális világválságra semmilyen valós reagálóképességgel nem rendelkezik. De ez nem a gazdaságból fakad, hanem a gazdaságba hatoló, a gazdaságtól idegen, erőszakos eszközöket felhasználó érdekekből.

Összegezve:

ahogyan nem lehet művészet az, ami rút, visszataszító,

ahogyan nem lehet tudomány az, ami hazug,

ahogyan nem lehet igazságszolgáltatás az, ami igazságtalan, és

ahogyan nem lehet technika az, ami célszerűtlen, úgy

nem lehet gazdaság az, ami erőszakos.

Az erőszakos antigazdaság hátterében a ma uralkodó gazdaságtudományi mainstream szellemi alapjait képező gazdaságfilozófia absztrakt, ál-tudományos, valójában „meg nem gondolt gondolat”-okból álló, csoportérdekek ideológiai igényeit kiszolgáló, olykor kifejezetten babonás, előítéletes eszmevilága áll. Ennek középpontjában a meggazdagodás hazug, hitető ígérete van, ami illúzió. Ha megnézzük a „jóléti állam” kedvezményezettjeinek alkoholba, drogozásba fulladt, önpusztító mámorokat hajszoló társadalmait, megállapíthatjuk, hogy nincs gazdasági boldogság azon az áron, hogy máshol százmilliók szomjaznak és éheznek. Mert a gazdaság területén vasszigorral érvényesül egy törvény: az, ami valahol pazarlás, másutt hiányt eredményez; valakik gazdagsága máshol nyomorhoz vezet. Vagyis a gazdaság nem működhet a lelkiismeret ellen, bármennyire is el akarják ezt hitetni.

Nem illúzió viszont, hanem konkrét valóság az a pusztítás, amelyet ez a gazdaságfilozófia szolgál. Ennek ezer jelét tapasztaljuk.

Fel kell tennünk a kérdést: művelhet-e valaki ma úgy gazdaságtant, hogy nem éli át a világgazdaság legégetőbb problémáját: tíz- és százmilliók szomjazásának és éhezésének tragédiáját? Tekinthető-e közgazdásznak az, aki nem gondolkodik azon, hogy miképpen szüntethető meg a Földön a szomjazás és az éhezés?

Vannak közgazdászok, akik az (első sorban pénzügyi jellegű) erőszakra épülő antigazdaság elméletét akarják a társadalommal tudományos megalapozottságú gazdaságtanként elfogadtatni. Az erőszakos antigazdaságnak ezek az ideológusai, létszámukat és jelentőségüket messze meghaladó mértékben vannak reprezentálva az akadémiákon, az egyetemeken, a kutatóintézetekben, a szaksajtóban, a tömegkommunikációban. Valójában az erőszakos antigazdaság mögötti érdekcsoportok ideológiai igényeinek kiszolgálását végzik, miközben igyekeznek elhallgattatni, sőt nevetségessé tenni a másként gondolkodókat.

Ezért legelőször a gazdaság új, valóságtiszteletből fakadó, bárki által megérthető, belátható és ellenőrizhető eszmei alapjait kell megtalálni. Ez az ember és a gazdaság természetének megismeréséből fakadhat.

A gazdaság egyetemes emberi működés, ezért valós eszmei alapjainak is egyetemes érvényűeknek kell lenniük.

Ismertetem az ezek feltárásában szerepet játszó szellemi, tudományos forrásaimat.

A szellemi források között részletezem az axiómatológiai forrásokat is. Ezzel összefüggésben kezdeményezem egy új, interdiszciplináris, lényegét tekintve holisztikus jellegű tudományág, az axiómatológia megteremtését, és ehhez a könyvemben megteszem az első, koncepcionális lépéseket.

AZ ÚJ ESZMEI ALAPOK

I. AZ INGYENESSÉG ÉS A TARTOZÁSTUDAT

Az emberi egzisztenciának, így a gazdaság működésének létfeltételei is, ingyen adottak az emberiség egésze számára. Az ingyen adottságok és adományok végtelen sorában az alábbi felsorolás csak néhány példát tartalmaz.

1. A kozmikus ingyenesség: a finomra hangolt kozmikus állandók; kozmikus energiák és tömegek mozgásban létesülő egyensúlyi állapotai, amelyek egyensúlyi hangoltságának folyamatossága nélkül nem lehetne élet a Földön.

2. A meteorológiai ingyenesség: a Föld közvetlen kozmikus környezetének az emberi egzisztenciát, a gazdaság működését lehetővé tévő hatásai: a Nap, a Naprendszer bolygói, a Hold egyensúlyt, hőt, szelet, vízkörforgást, termékenységet, ásványkincseket, energiaforrásokat teremtő hatásai.

3. Az általános planetáris ingyenesség: a Föld életlehetőséget nyújtó minden adottsága: a szárazföld, a víz, az ásványkincsek, a hőkiegyenlítés, a termékenység és a termékenység lehetősége, stb.

4. A gazdaság közvetlen létfeltételeit jelentő planetáris ingyenesség: minden időben ingyen álltak rendelkezésre a gazdaság közvetlen létfeltételéül szolgáló adottságok: a víz, benne az ivóvíz, a föld, a föld termőereje, az ásványvilág, a növényvilág, az állatvilág, az energia forrásai, stb.

5. A szellemtörténeti ingyenesség: az emberi civilizáció és kultúra történetének minden gyümölcsét – vallásban, tapasztalatban, tudásban, tudományban, felfedezésekben, életbölcsességben, művészetben felhalmozott kimeríthetetlen kincseit -, minden nemzedék ingyen kapja.

A könyvért, mint ipari termékért fizetünk, de a tartalma, a bennerejlő tudás ingyen van. Ki fizet ma Bach-nak, El Greco-nak, vagy Dosztojevszkijnek? Vagy a népművészet mérhetetlen kincseiért, Newton, vagy Euler tételeiért, stb., stb.? Mindez a felmérhetetlen kincsesház teljesen ingyen van.

Ha például Nagypénteken elmegyünk a hangversenyterembe Bach János Passióját meghallgatni-megnézni, a borsos jegyárban minden dologi költségért és személyi közreműködésért fizetünk – csak éppen az van ingyen, amiért az egész történik, ami az egésznek értelmet ad: Bach János Passiója. És legfőképpen az van ingyen, amire Bach műve is irányul: Krisztus Golgotai Áldozata.

Bármily meglepő, a szellemtörténet adományaként ingyen van – maga a pénz. Már nem kell kitalálni, újra végigélni történetét, a kínai, vagy főníciai kezdetektől a számlapénz kialakulásáig, vagy a lombard-hitelig.

De ingyen a miénk a technikai civilizáció minden eredménye, felfedezése is. Megintcsak: mint ipari termékért fizetünk a telefonért, a telefon maga azonban, „mint olyan”, ingyen adott.

Bizonyos mértékig kivétel a kortárs-kultúra alkotásainak világa az élet bármely területén, ami ugyan eltörpül az addig felhalmozott értékek mennyisége mellett, de lehet nagyon is értékes, és valamilyen mértékben fizetni kell érte. Ez azonban szintén nem a tudás, a kutatási eredmény, a felfedezés, vagy a műalkotás ellenértéke, hanem az alkotó, vagy tudós, vagy művész, vagy felfedező, stb. egzisztenciájához, alkotótevékenységéhez történő hozzájárulás. Egy kortárs film esetleges életre szóló hatását nem fizethetjük meg, még ha a mozijegy árába a jogdíj is bele van kalkulálva.

6. A szociális ingyenesség: ha kellő figyelemmel szemléljük életünket, beláthatjuk, hogy a körülöttünk élő emberektől, közösségektől mérhetetlenül sok ingyen ajándékot kapunk napról napra, szociális érintkezéseink minden szintjén, minden formájában. Nevelést, oktatást, tanácsokat, életbölcsességeket, tanulásra, munkára, alkotásra ösztönzést, eligazító, gyógyító segítséget. Ezekért nem lehet fizetni.

Nagy terjedelmet igényelt az a kérdés, hogy a szociális létezésben mi az, amiért lehet, sőt adott esetben kell is fizetni, és mi az, amiért nem kell, és nem is lehet. És e területen is hasonló eredményre jutottam. Kimutattam, hogy éppen a lényeget hordozó dolgok csak ingyen lehetnek, bármennyit is fizetünk egyébként az intézményes működésekért (egészségügy, oktatás, kultúra, szociális struktúrák, stb.).

7. Az ember válasza az ingyenességre: a tartozástudat

Az ingyen adottságoknak és adományoknak kivétel nélkül minden ember a címzettje. A világ leggazdagabb embere éppúgy nem fizethet értük egy vasat sem, ahogyan a világ legszegényebb embere sem. - Ez önmagában testvérré tesz minket, hiszen mindent közösen kaptunk ingyen.

Mire tanulásunkkal, majd munkánkkal lassan közvetlen részeseivé válunk a gazdaság működésének, majd az után is, ha él bennünk valóságtisztelet és igazságérzet, és felismerjük a lét- és életfeltételek ingyenességét, ennek nyomán kialakul bennünk valami szükségszerű tartozástudat. Ez az utolsó lélegzetvételünkig végigkísér minket, és az egészséges közösségi létezés és gazdasági tevékenység egyik legfontosabb eszmei alapeleme. Akiben él a tartozástudat, mint valós helyzetének reális érzékelése, nem fog eltévedni az életben. Ha pedig tudja, hogy neki tartoznak, hozzá kell mérnie a neki tartozást azokhoz a mérhetetlen ingyen adottságokhoz és adományokhoz, amelyek miatt ő tartozik.

Az ember most még inkább csak ösztönösen érzett, mint gondolatilag megjelenő tartozástudatának rejtélyes a címzettje. Hiszen a nagy kérdésre: „kinek tartozom?”, - nincs egyszerű válasz. Az ingyen adottságok és adományok végtelen áradatában alig tudok válaszolni erre a kérdésre, talán csak egy-egy kivételes esetben. A skála beláthatatlan: kinek tartozom a kozmikus egyensúlyért? – kinek tartozom Bach János Passiójáért? – stb., stb. A válasz az utóbbi esetben sem olyan egyszerű, mint ahogyan az kézenfekvő, primitív módon adná magát: „Bachnak, de ő már régen meghalt, ezért senkinek.” Az emberben létrejövő tartozástudat, a hála érzése, nem függ attól, hogy saját jelenemnek részese-e az, akitől az ingyen adományokat bármiben, például műalkotásokban kaptam. Nem beszélve a természeti világ végtelen ingyen adottságaival szembeni tartozásom megfoghatatlan címzettjéről.

A tartozástagadó gondolkodás és érzület elsivárosító, a tartozás fel- és elismerése életerőt, életörömet adó módon hat vissza az ember élmény-érzékenységére. De sokszor érezheti joggal a tartozást elismerő ember is, hogy nem tud válaszolni a nagy kérdésre: „kinek tartozom?”. A válasz-kísérletek jellege pedig sok mindentől függ: világszemlélettől, emberszemlélettől, életszemlélettől, stb. Mégis, sorsbavágó, sőt egészségbevágó különbség van, ha például Bach művét hallgatva hála, áhítat és tartozásérzés keletkezik bennem, vagy egy élvezeti cikk ingyen élményét élősködő módon tekintem sajátoménak.

Az ingyenesség felismerése, belátása, és nyomában a tartozástudat kialakulása, az ember egészséges viszonyulásainak és gazdasági részvételének feltétele.

Az ingyenes adottságok és adományok a múltból áradnak a jelenbe, és továbbáramlanak a jövőbe. Minden nemzedéknek, mind a létfenntartás, mind az alkotó továbbfejlesztés tekintetében hozzá kell járulnia a jövőben egyesülő, már meglévő és most születő értékekhez. Az egészséges, reális tartozástudat szerves módon segíti az embert ebben a jövőépítésben. Egy nemzedék a múlt és a jelen iránti tartozását a jövő építésében törleszti. Ennek tudatosodása sorsdöntő.

II. A TESTVÉRISÉG

Az ingyen adottságok és adományok mindnyájunknak szóló hatalmas áradata már testvérré avat bennünket. A gazdaságban való részvételünk testvéri jellegét más, további tényezők is meghatározóvá teszik.

A./ A testvériség-haladvány

1. A testvériség-haladvány egyszerű állítása

Mivel minden emberi lény gyermek, ha bármely személytől kiindulva, annak szüleitől kezdődően, felmenőinek számát nemzedékről nemzedékre, az időben visszafelé haladva követjük, a 2 hatványai szerinti, szükségszerű sorozatban eljutunk egy olyan nemzedékhez, amelyben e személy felmenőinek száma eléri a Föld akkori lakosságának teljes létszámát.

Ez cáfolhatatlan szükségszerűség.

Ez azt jelenti, hogy az időben nem visszafelé, hanem előre, ettől a felmenők sorozatában elért nemzedéktől a mi jelenünk felé haladva, ezt a nemzedéket követően, nem csak az az ember származik ebből a nemzedékből, akinek felmenői nemzedékeinek sorában elértük ezt a nemzedéket, hanem – mivel ez a nemzedék felöleli a Földön akkor élt összes ember teljes létszámát -, minden azóta, és ma élő ember, ebből a nemzedékből származik.

Ebből pedig az következik, hogy minden azóta élt, így tehát a ma élő összes ember is, ugyanabból a nemzedékből származik, tehát leszármazási értelemben véve, a közös ősök folytán, minden ember minden embernek testvére.

2. A testvériség-haladvány tételes állításai

Ebben a fejezetben, premisszákban, főtételekben és konklúzió-tételekben megtörténik a testvériség-haladvány egyszerű állításának finomítása és élesítése.

3. A testvériség-haladvány matematikai-heurisztikus bizonyítása, kifejtése

(Ebben a szinopszisban csupán szemelvények vannak ebből a terjedelmes fejezetből.)

Tekintsük A0H (horizontális időtengelyű) alaphalmaznak azt a halmazt, amely a jelen egy adott időpillanatában a Földön élő összes emberből áll. Ezen alaphalmaz elemeinek tulajdonságai: - emberi lények; - mindnyájan különbözőek, nincs közöttük két azonos; - nincs olyan kivétel, aki emberi lényként ne tartozna ebbe az alaphalmazba, akár magzati állapotban, akár idős korban van, és bármilyen különbség van is köztük; két szülő leszármazottjaként mindegyik elem gyermek is; az elemek száma a, véges szám. Az elemek: x, y, z, q,......k.

Az A szokásos jelölése egy halmaznak; a 0 azért szerepel, mert a felmenői sorozatban a 2 hatványai játszanak meghatározó szerepet, és itt, ebben a legelső, kiinduló alaphalmazban az egyedek képezik a halmaz elemeit, tehát a 2 a 0. hatványon, ami 1-gyel egyenlő; a H pedig a horizontális időtengelyt (a mindenkori jelen idősávját) jelöli. A felmenői-lemenői nemzedékek sorozatának vizsgálatában pedig egyértelművé kell tenni egy halmazra vonatkozóan, hogy az a horizontális időtengelyen (a jelen, mint idősáv), vagy a vertikális időtengelyen (V: múlt-jövő) helyezkedik-e el.

Az A0H alaphalmaz bármely elemének, mint gyermeknek, a szülőpárjából (=2 szülő), mint közvetlen felmenőkből kiindulva haladjunk a biológiai leszármazás törvényéből szükségszerűen következő 2 alapú hatványsorozaton. Legyen ez az x elem, de lehet bármelyik elem. Az eredmény az A0H alaphalmaz x elemének XV (vertikális időtengelyű) felmenői halmaza lesz. Tekintsük az A0H alaphalmaz összes elemének felmenői nemzedékeit a 2 hatványkitevői által kijelölt A1H, A2H, A3H, A4H, stb. alaphalmazoknak (2¹, 2², 2³, 2⁴, stb.). Az A0H alaphalmazt azért jelöljük 0-val, mert ezt a halmazt az egyedek halmazának tekintjük: 2⁰ = 1, azaz a 2 hatványkitevője 0. A további felmenői nemzedéki alaphalmazok jelölése is a 2 hatványkitevői szerint történik: A1H, A2H, A3H, A4H,......ANH. Ezek az alaphalmazok az egymás után élő, időben egymást követő nemzedékek teljes népességét tartalmazzák, az A0H alaphalmaznál leírt, azonos tulajdonságokkal.

Minden alaphalmazban jelen van a gyermektelenek részhalmaza, akiknek ugyan nincs utódjuk, de kivétel nélkül mindegyiküknek vannak felmenői, ami miatt a felmenői sorozatnak ugyanúgy részesei.

Ezeket a halmazokat azért kell alaphalmazoknak, és azok sorozatának tekintenünk, mert az időben egymást követve, egymáshoz képest különböző, igen nagy számú elemből álló halmazok, amelyek nagyon sok lehetséges részhalmazt tartalmaznak, és két, vagy több, vagy meghatározatlanul sok részhalmaz meghatározhatatlanul sokféle metszeteit. A lehetséges részhalmazokkal és a halmazok lehetséges metszeteivel most csak témánk szempontjából foglalkozunk. Annyit már most jeleznünk kell, hogy a halmazok, részhalmazok lehetséges metszetei, az időtényező jelentősége folytán kilépnek a tér háromdimenziós szerkezetéből.

Az A0H alaphalmaz egy adott elemének bármely felmenői nemzedéke az adott hatványkitevő által jelölt alaphalmaz részhalmaza, és az összes többi elem felmenői is, az azonos hatványkitevő szerint jelölt alaphalmazban jelen vannak, szintén részhalmazként:

x elem XV (vertikális időtengelyű) felmenői halmaza

A0H alaphalmazban 2⁰ = 1 (az egyén, mint A0H alaphalmaz x eleme)

A1H alaphalmazban 2¹ = 2 (x szülei, A1H részhalmaza)

A2H alaphalmazban 2² = 4 (x nagyszülei, A2H részhalmaza)

A3H alaphalmazban 2³ = 8 (x dédszülei, A3H részhalmaza)

A4H alaphalmazban 2⁴ = 16 (x ükszülei, A4H részhalmaza)

A5H alaphalmazban 2⁵ = 32 (x szépszülei, A5H részhalmaza)

A6H alaphalmazban 2⁶ = 64 (x szépszüleinek szülei, A6H részhalmaza)

A7H alaphalmazban 2⁷ =128 (x szépszüleinek nagyszülei, A7H részhalmaza)

és így tovább,

.

.

.

.

ANH alaphalmazban 2ⁿ-ig.

Ugyanezt az A0H alaphalmaz bármely elemével megtehetjük, annak az elemnek a felmenői halmazát kapjuk meg: y felmenői YV (y elem vertikális időtengelyű felmenői halmaza), z felmenői ZV halmaza, q felmenői QV halmaza,...........k felmenői KV halmaza. Ugyanígy következnek az y felmenői részhalmazok: A1H, A2H, A3H, stb. alaphalmazokban, majd z elem, q elem,.....k elem felmenői részhalmazai is ugyanezekben az alaphalmazokban.

Ha az A0H alaphalmaz x elem (vagy bármely elem) felmenőinek sorozatát a 2ⁿ hatványig folytattuk, akkor elértük azt a 2ⁿ hatvány által meghatározott nevezetes B0H alaphalmazt (=ANH alaphalmazzal), amely alaphalmaz elemeit szintén egyedeknek tekintjük, és itt az elemek száma szintén azonos a Földön akkor élt összes ember számával. Vagyis az A0H alaphalmaz bármely elemétől, az egyéntől, a felmenők leszármazási sorozatában, eljutottunk az idő egy pontján a Föld akkori teljes lakosságának létszámához. Ez a B0H alaphalmaz, elemeinek száma b, véges szám. Ha az A0H halmaz bármely elemével elérjük a felmenők sorozatában a 2ⁿ nemzedéket, minden esetben ehhez a B0H alaphalmazhoz jutunk. A B0H alaphalmaznak az elemei: c, d, f, g.......v, különböznek A0H alaphalmaz elemeitől, különböznek egymástól, nincs két elem, amely azonos lenne, és senki nincs, aki bármi ok miatt kimaradna belőle az akkor élt emberek közül, az elemek száma b, szintén véges szám, és az összes elem (egyén) gyermek. Azért 0-val jelöljük ezt a B0H alaphalmazt is, mert mivel itt egybeér, és közel teljes mértékben egybeesik az A0H alaphalmaz bármely elemének felmenői sorozata az A0H alaphalmaz egészének felmenői sorozatával, ezért ez a halmaz változást hoz. A leszármazás vertikális felmenői szakaszának sajátos pontját jelenti, egyben egy új felmenői sorozat kezdetét a leszármazási folyamatban, ahol újra az elemekből, mint egyedekből kell kiindulnunk (2⁰).

Igen lényeges, hogy az A1H, A2H, A3H,.......ANH (=B0H) alaphalmazokat a 2 hatványai, mint a felmenői sorozat tagjai, csak kijelölik, de nem meghatározzák. Az A1H, A2H, A3H, stb. alaphalmazok meghatározása ugyanis pontosan megfelel az A0H alaphalmaz meghatározásának, de más elemekkel: a Föld akkori teljes lakosságát magában foglalja. Azért is van ennek jelentősége, mert a gyermektelenek általában sem elhanyagolható, de különösen a B0H halmazra tekintettel nem elhanyagolható részhalmaza, minden nemzedék tagjainak kortársaiként, az adott halmaz felmenői halmazán kívül vannak jelen. Nekik nincsenek utódaik, de velük, az időben visszafelé haladva, új felmenői sorozat indul, és ezek, az összes többi felmenői sorozattal együtt, a más elemek felmenőivel szükségszerű rokoni relációk miatti átfedések folytán szintén a B0H alaphalmazba érnek. Ebből következik, hogy bár az azt követő alaphalmazban, amelyben életük véget ért, utódaik már nincsenek benne, viszont visszafelé haladva az időben, ezek a gyermektelenektől induló felmenői sorozatok föltétlenül kapcsolódnak a felmenői nemzedékekben a más lemenőktől előbb indult felmenői halmazokhoz, a testvéri, féltestvéri és egyéb relációk folytán.

Minél közelebbi rokonság áll fenn az A0H alaphalmaz elemei között, annál hamarabb bekövetkeznek az átfedések (részhalmazok metszetei), és annál hamarabb megállapíthatóak a közös felmenők. Speciális esetek a testvérek, akik esetében kimondható: XV-x felmenői alaphalmaz = YV-y felmenői alaphalmazzal, ha x elem és y elem testvérek; XV-x/2 részhalmaz = YV-y/2 részhalmazzal, ha x elem és y elem féltestvérek. A relációk további átgondolása nagyon sok hasonló finomítást tesz szükségszerűvé.

Mindezeket is figyelembe véve, kimondható: szükségszerű, hogy az A0H alaphalmaz bármely elemének felmenői sorozatában, a 2 hatványaiban haladva, feltétlenül elérjük a B0H alaphalmazt, amely közel teljes mértékben egybeesik az A0H alaphalmaz összes elemének közös felmenői nemzedékével, mert

- a Föld, mint az emberiség fizikai-biológiai életének színtere, zárt rendszer,

- a Földön nem létezik egynél több emberiség,

- a leszármazás biológiai törvénye megváltoztathatatlan következetességgel érvényesül a felmenői és lemenői irányban, minden felmenő és lemenő nemzedékben.

Bizonyos finomításra a pontosság kedvéért szükség van, ami miatt a B0H alaphalmaz „közel teljes” elemszámáról beszélünk, mert kétségtelen, hogy a B0H alaphalmazhoz az akkor élt gyermektelenek kortárs-halmaza is kapcsolódik, akik – mivel nem voltak utódaik – nem részesei a testvériség-haladvány vertikális időtengelyű felmenői sorozatának. Sokat azonban ez nem módosít, nem csak azért, mert a gyermektelenek száma általában elenyésző bármely idősávban, így a B0H alaphalmaz elemeinek számához képest is, hanem főleg azért, mert a horizontális időtengelyen, bármelyik nemzedékben, így a B0H alaphalmazban is, szükségszerűen jelen vannak azok, akik sokféle relációban élnek az utód nélküli emberekkel: testvéri, féltestvéri és egyéb rokoni viszonyokban. Ezért a testvériség konklúziójából, szükségszerűségéből ők sem maradnak ki.

Emellett figyelembe kell venni a lehetséges emberi-etnikai zárványok elkülönülten élő népességét is. Ezek esetében a testvériség-haladvány rövid, de belterjes. Számuk elenyésző, és – mivel szintén emberekről lévén szó, mert egynél több emberiség nem létezik a Földön -, teljes bizonyossággal állítható, hogy valamilyen keveredés az idő valamely pontján, akár néhány egyed által megtörténhetett, ami elegendő ahhoz, hogy az egész „zárványt” az egyetemes emberiséghez, és így a testvériség-haladványhoz is kapcsolja.

Ezek alapvetően nem módosítják annak szükségszerűségét, hogy az A0H alaphalmaz bármely elemének (egyedének) felmenői, és az A0H alaphalmaz összes elemének felmenői, a leírt és jellemzett B0H alaphalmazban, egybeesnek.

Ez pedig nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy a Föld összes jelenlegi lakójának ugyanazok az ősei a felmenők közelítő pontossággal meghatározható idősávban élt közös nemzedékében.

Ez a cáfolhatatlan tény megállapíthatóvá teszi, hogy leszármazási értelemben minden ember minden embernek testvére.

Azért csak idősáv (nem időpillanat) meghatározása lehetséges, mert az A0H kiinduló alaphalmazban több nemzedék él együtt. Ugyancsak emiatt csak közelítő pontossággal lehetséges meghatározni ezt ez idősávot.

A továbbiakban a dolog rendkívüli bonyolultságából fakadó, a rendszerben immanens módon bennerejlő három paradoxont írok le és oldok fel.

Majd egy sejtésemet és egy kérdésemet fogalmazom meg.

A sejtésem, nagyon leegyszerűsítve:

Bármilyen nagy elemszámú az A0H alaphalmaz (vagy bármely nemzedéki alaphalmaz, amely kiinduló halmaz), következetesen csak egyetlen – bármelyik - eleménél alkalmazható a felmenői nemzedékek sorozatában a 2 hatványsorozata. Két, vagy több elem felmenőinek egyszerre történő vizsgálatánál szükségszerű, hogy még a B0H alaphalmaz elérése előtt, a felmenők felmenőinél átfedések (halmazmetszetek) keletkezzenek, és ezek valamelyik elem felmenőinél a 2 hatványsorozatot föltétlenül elhajlítják, mégpedig a további felmenők további felmenőinek szükségszerű azonossága miatt. A közös felmenők pedig a sorozatot lerövidítik.

A kérdésem pedig, ugyancsak leegyszerűsítve: hasonló jelenségek egyetlen elem felmenői sorozatában: lehetségesek-e?, - szükségszerűek-e?, – vagy kizártak-e?.

Megtörténhet, hogy vallási, vagy ezoterikus körökben úgy fogják érezni, hogy a testvériség eszméjét materializálom. Erről szó sincs, éppen annak a bemutatása a szándékom, hogy a legnemesebb eszmék valóságalapja mindenki által belátható módon van jelen a realitás konkrétumaiban.

4. A testvériség-haladványnak és az emberiség leszármazási rendjének geometriai ábrázolása

A Venn-diagram csak igen korlátozott mértékben, ott használható, ahol néhány halmaz, részhalmaz viszonyait vizsgáljuk. Az alaphalmazok nagy száma, a részhalmazok még sokkal nagyobb száma, a halmazok lehetséges metszeteit alkotó halmazok, és a lehetséges halmazmetszetek beláthatatlanul nagy tömege és dimenzionális szóródása az ábrázolás más módjait teszi szükségessé. Az időösszetevő folytán a háromdimenziós térábrázolás sem elegendő, mert olyan relációk lehetnek a sorozatban, amelyek áttörik a három dimenzió határait. A következő alfejezetek jönnek:

A testvériség-haladvány ábrája

Az emberiség leszármazási rendjének ábrája napjainktól a kezdetekig

A szükséges rész-ábrák felsorolása, megszerkesztésük elvei

Ezen ábrák magyarázata

5. A testvériség-haladvány történeti bizonyítása

Történeti tények és adatok figyelembe vételével, a testvériség-haladvány alapján megjelöltem azt az idősávot, amelyen belül annak a felmenői nemzedéknek élnie kellett, amely nemzedék egyaránt ősnemzedéke egyetlen, bármely, ma élő személynek, és ugyanakkor az összes ma élő embernek.

B./ Az anatómiai testvériség: testvériség a szükségletekben

A hiány eleve adott, és szüntelenül ismétlődő állapot. A hiány állapota annyira általános minden ember számára, hogy akár a „hiány testvériségéről” is lehetne beszélni.

Attól a pillanattól kezdve beszélhetünk gazdaságról, a gazdaság működéséről, amikor elindul a gondolkodás és cselekvés a hiány kiegyenlítésére.

C./ Az idői testvériség: a kortársak sorsközössége

A sors individuális történet, minden ember esetében más.

Mégis, közvetett történelmi és közvetlen személyes tapasztalat, hogy az egyes nemzedékek történetében mindig van valami jellegzetes, más nemzedékektől különböző karakter, amely a kortársak között sorsközösséget teremt. Ebben a sorsközösségben óriási szerepe van a nemzet- és világgazdaság alakulásának.

III. A KIEGYENLÍTÉS, MINT A GAZDASÁG ALAPMOZDULATA

1. A létfenntartás kényszere: a hiány alapállapota

A gazdaság, a gazdaság működése, nem jótetszés, hanem kényszer következménye: a létfenntartás kényszeréé. Ez a kényszer minden létező emberi lényre, a leggazdagabbra és a legszegényebbre egyformán meghatározó módon kihat. A létfenntartás kényszere hiányainkat tudatosítja bennünk.

A hiány eleve adott, és szüntelenül ismétlődő állapot.

A gazdaságban minden mozgást, folyamatot, erőt, a hiány indít be. Bár itt a hiány fogalmáról a lehetséges legtágabb értelemben beszélünk, a bármiféle hiányra hivatkozás semmilyen emberellenes cselekvést nem igazolhat a gazdaság területén sem.

Képletesen szólva: a hiány gravitációs, orientáló és vákuum-hatása határozza meg a gazdaság motivációit.

2. A kiegyenlítés mint a gazdaság motorja

Attól a pillanattól kezdve lehet és kell gazdaságról beszélni, amikor a gondolkodás és cselekvés megkezdődik a hiány kiegyenlítése érdekében.

3. A kiegyenlítés általános elve, mint a gazdaság alapmozdulata a hiány leküzdésében

A gazdaság alapmozdulatában és minden mozzanatában valamilyen hiány kiegyenlítése játssza a főszerepet. Alapjaiban a lét- és életfeltételekkel kapcsolatosak a gazdaságot kiegyenlítésre indító hiányok, de lehetséges, hogy a valamilyen téren jelentkező fejlődés igényéből adódnak. Óriási területe a gazdaságnak a fejlődés igényével összefüggő hiányok kiegyenlítése is.

4. A kiegyenlítés speciális elve a hiány emberiségméretű leküzdésében - Egy modell a szociális világválság gazdasági kezelésére

A modell egyetlen mozzanatában sincs semmiféle utópisztikus szentimentalizmus. Minden részletében reális, és a modern gazdaság már eljutott oda, termelékenységben, infrastruktúrában, logisztikai képességben, a szervezettség szintjén, hogy könnyedén meg tudná valósítani. És immár köteles is megvalósítani, ha a gazdaságot művelő ember méltó akar maradni önmaga nevéhez. Ha nem e modell alapján, akkor máshogy, de a probléma megoldása nem halasztható.

Két feltétel van ennek a modellnek a megvalósításában:

- az új eszmék megértése és elfogadása: csak a szelíd, az igazi gazdaság képes e súlyos, az emberiség sorsára kiható probléma megoldására; az ingyenesség, a tartozástudat, a testvériség felismerése és belátása, a kiegyenlítés jelentőségének figyelembevétele nélkül nincs esély;

- világosan meg kell határozni mindazt, ami ennek az ügynek a megoldását akadályozza, és ezeket az akadályokat el kell hárítani.

A modellt tézisekben írom le. Az összes felsorolt tézis elengedhetetlen a koncepció koherenciája, konzisztenciája szempontjából. Ugyanakkor a tézisek mindig hordoznak elnagyolást, de ebben a szinopszisban többre nincs hely, részletesen könyvemben fejtem ki:

A modell neve: A szomjazás és éhezés végérvényes felszámolása a Földön a természetgazdasági potenciálérték kiegyenlítése által

A modell megvalósítása egy minden országot magában foglaló, minden részletkérdést tisztázó, minden hatalmi szempontot mellőző nemzetközi megállapodás alapján lehetséges, amely rögzíti a közös működtetés és ellenőrzés részletkérdéseit is.

A modell tézisei:

1. Az ingyenesség és a testvériség valósága tarthatatlanná teszi azt a helyzetet, hogy embertársaink százmillióinak szomjaznia és éheznie kell. Ezt végérvényesen meg kell szüntetni.

2. A szomjazás és éhezés végérvényes és teljes felszámolása csak a világgazdaság életműködésébe integrált, a gazdaság folyamataiba szervült intézményes formában lehetséges. A karitatív tevékenység csekély hatásfokú és mindig ideiglenes.

3. A probléma megoldása egyetemes emberi érdek. Az egyik oldalon szomjazás és éhezés, a másik oldalon borzalmas pazarlás folyik, amely most már szemét-hegyláncokat eredményez, és ez alapjaiban veszélyezteti a Föld természeti valóságát és folyamatait, ezzel pedig aláássa az ember tartós életesélyeit. A fölösleget le kell vezetni oda, ahol hiány van. Így a túltermelés problémája is kezelhetőbbé válik.

Most még a migráció drámájának a legkezdeténél vagyunk, de már ez a helyzet is elegendő figyelmeztetést tartalmaz. Ugyanakkor: a cél nem a migrációs válság megoldása, hanem önmagában, a migrációs problémától teljesen függetlenül az, hogy egyetlen embertársunknak se kelljen a Földön szomjaznia és éheznie. Mellékesen azonban a migrációs válság is megoldódik.

4. A Föld élő organizáció. Ha nem az lenne, nem lehetne rajta emberi élet sem.

5. A Föld élőségében minden területének megvan a maga szükséges funkciója. A hőkiegyenlítődés, a vízkörforgás, a levegőmozgás és -tisztulás, a fotoszintézis, stb. fenntartása, ami feltétele a földi életnek, a természetgazdasági potenciálérték szempontjából nagyon különböző területeket eredményez, gazdasági szempontból kedvező és kedvezőtlen adottságokkal.

A természetgazdasági potenciálérték fogalma mindazt magában foglalja, ami egy területen úgy adott, hogy vagy már a valóságban, vagy lehetőségként, gazdasági haszon származhat belőle.

6. Az emberiségnek megvan az a nehezen megérthető tulajdonsága, hogy a legmostohább adottságú területeken is élni akar. Egyetemes emberi érdek, hogy mindenki ott élhessen, ahová született, és ahol élni akar, ahol a környezet sajátos szépségeit megismerhette. Az ügy szempontjából közömbös, hogy más emberek pedig ugyanott nem akarnának, de esetleg nem is tudnának élni.

7. Az ingyenesség és a testvériség valósága és globális igazsága alapján egyetlen ország sem tekintheti kizárólagos tulajdonának a területén lévő, ingyen kapott természetgazdasági potenciált. Az az állam, amely a történelmi jogra hivatkozással így tesz, háborúk végeláthatatlan sorozatát zúdítja magára, amely kiszámítható módon vezet oda, hogy mindent, saját egzisztenciáját is elveszíti, legyen szó bármekkora államról.

8. Fel kell mérni a Föld összes területének természetgazdasági potenciálértékét. Ez nagy, és szakértelmet, tudományos elfogulatlanságot igénylő munka, de megvalósítható. Hivatkozhatunk analógiaként például a magyar termőföldnek a különböző területeken meglévő gazdasági potenciálja (termőképessége) aranykorona értékben történt felmérésére, amely a mai napig iránymutató.

A Föld különböző területei természetgazdasági pontenciálértékének felmérése és meghatározása átfogóan, mindenre kiterjedően kell, hogy történjen.

9. Az egyes országok által birtokolt területek figyelembevételével meg kell határozni minden ország természetgazdasági potenciálértékét.

10. A világgazdaság életműködésében minden országnak részt kell vennie a tőle elvárható módon, a legmagasabb és a legalacsonyabb természetgazdasági potenciálértékkel rendelkezőknek is.

11. Egy meghatározott és megállapodott algoritmus szerint az átlagos természetgazdasági potenciálértéknél magasabb értékkel rendelkező államoknak, egy erre a célra közösen létrehozott és működtetett pénzintézetbe (bankba) be kell fizetnie a teljes nevén nevezve „Természetgazdasági potenciálérték-kiegyenlítési adót”, röviden: kiegyenlítési adót.

12. Egy ugyancsak meghatározott és megállapodott algoritmus szerint az átlagos természetgazdasági potenciálértéknél alacsonyabb értékkel rendelkező országok az adót kezelő pénzintézettől egy megszabott mértékig támogatást kapnak, beszerzési jóváírás technikájával (a korrupció hézagmentes kizárása érdekében). Ez a támogatás az adott ország saját gazdasági lehetőségeit, eredményeit, úgy egészíti ki, hogy minden lakosa számára kizárttá váljon az elemi létfeltételek hiánya miatt a szomjazás és az éhezés, de mostoha viszonyok esetén minden egyéb életveszélyt hordozó hiányok is megszűnjenek.

Ez a modell megteremtené annak intézményes folyamatát, hogy a fölösleg a világgazdaság életműködésébe integrált módon a hiány felé levezetődjön, így a túltermelés problémája is kezelhetőbbé váljon, a szomjazás és az éhezés pedig örökre eltűnjön az emberiség történetéből.

Szó sincs arról, hogy ezzel valamiféle földi paradicsom jönne létre. A szelíd, az igazi gazdaság roppant nehéz, az embertől szüntelen erőfeszítést, küszködést, mindennapi szorgos helytállást követelő terület. De annak a sötét árnyéka feloszlana az emberiség feje fölül, amely embertársaink sokasága számára a szomjazás és az éhezés állandósult gyötrelmét jelenti, és amibe egyrészt: érzékeny lelkiismeretű ember nem nyugodhat bele; másrészt: érzékelhető, hogy átkos következményekkel fenyegeti az emberiséget.

IV. AZ INGYENESSÉG, A TESTVÉRISÉG ÉS A KIEGYENLÍTÉS ESZMÉINEK ÖSSZEFÜGGÉSEI A KÖZGAZDASÁGTANI GONDOLKODÁSSAL

Az új eszmék szükségszerű következményei a közgazdaságtanban.

MÁSODIK KÖNYV

A TESTVÉRISÉG KÖZGAZDASÁGTANÁNAK ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI

I. ALAPFOGALMAK ÚJ MEGVILÁGÍTÁSBAN

Az új eszméknek megfelelően a használatos fogalmaknak új tartalmat kellett adnom, és új fogalmakat is be kellett vezetnem.

II. MAKROÖKONÓMIA

A pénzteremtés és hitelműködtetés problémája: kinek a kezében lehetnek, és kinek a kezében nem lehetnek a pénzteremtés és a hitelműködtetés eszközei. – Meddig terjedhet a pénzpiac létjogosultsága? – Az idő és a pénz viszonya: reális lehet-e az a törekvés, hogy a pénz örökértékű és örökérvényű legyen, és gyakorolhat-e olyan befolyást a pénz, amely akár globális, akár lokális szinten külső, erőszakos csoportérdekeket szolgál? – A makroökönómia és a mikroökonómia egészséges viszonya.

III. MIKROÖKONÓMIA

A mikroökonómia problémavilága, elméleti és gyakorlati működése meglepő közelségben van még most is, az erőszakos befolyások szakadatlan próbálkozásai idején is, az igazi, a szelíd gazdaság tematikájához, elméleti és cselekvési képéhez. Ennek okával és a mikroökonómia egészséges működésével részletesen foglalkozom.

IV. GYAKORLATI KÉRDÉSEK

A fent jelzett problémák az új eszmék alapján sok gyakorlati kérdést vetettek fel. Ebben a – kissé amúgyis hosszúra nyúlt – szinopszisban ezekre már nem térek ki.

-----------------------------------------------

Mivel a világ gazdasági működése ezer ok miatt nem folytatható az eddigiek szerint, azzal a szándékkal írtam könyvemet, hogy minél koherensebb képet adhassak az új gazdaságtani alapeszmékről. És abban a reményben foglaltam össze jelzésszerűen ebben a szinopszisban, hogy az új eszmék a lehető leghamarabb a lehető legtöbb emberhez eljuthassanak: a szelíd gazdaság eszméje; a lét- és életfeltételek ingyenessége; ennek nyomában a tartozástudat; a testvériség valósága; a kiegyenlítés jelentősége. Ezek a gazdaság működésének új oszlopai lehetnek.

A 2018-as országgyűlési választások hordereje szervesen folytatja a 2010-es és 2014-es választások történelmi jelentőségét. Ez nem a választásokon érdekelt politikai szereplők propagandisztikus retorikájából fakad, hanem abból a tényből, hogy valóban történelmi időket élünk, sok-sok nemzedék sorsát előre meghatározó, történelmi léptékű dilemmákban kell döntést hoznunk.

Ha az április 8-i választáson gondolkodunk, annak jövőt meghatározó hordereje nem lehet mellékes szempont. Felül kell emelkednünk személyes rokon- és ellenszenveink kisszerűségén, esetleges személyes csalódásaink jogos kritikáján, alacsonyrendű érzelmi kísértéseinken, irigységre, bosszúvágyra, kárörvendésre késztető hajlamainkon, és valóban magunknak, de főleg utódainknak a jövője szempontjából kell mérlegelnünk.

Elfogulatlanul fel kell tennünk a kérdést: kik mit akarnak az országgal, kik mit bizonyítottak idáig.

I. Az illegális migráció és a kötelező betelepítés kérdése

Európa országaiban az elmúlt 2-3 év választási kampányait az illegális bevándorlás problémaköre tematizálta. Érzékelhető, hogy a választók döntésében meghatározó szerepe volt annak, hogy e témával kapcsolatban melyik párt milyen gyakorlatot folytatott, ha hatalomban volt, illetve milyen álláspontot hangoztat. Azok a politikai erők, amelyek Európa migránsokkal történő betelepítésének hívei, hatalmas veszteségeket szenvedtek, némelyik történelmi mélypontra zuhant, és még saját biztos szavazóinak jelentős részét is elvesztette. Ez még azokra az országokra is igaz, amelyekben a migráció-ellenes erők, ha nagy mértékben előre is törtek, nem jutottak el a kormányalakításhoz szükséges győzelemig. De sok országban éppen a migrációt ellenző pártok nyerték meg a választásokat.

Biztosra vehető, hogy a magyar választópolgár számára is döntő szempont lesz a migráció kérdése.

1. Miben soros Soros? – néhány sor Sorosról

Soros György szellemi-morális elődei kegyetlenül lerabolták és kifosztották Afrikát és Ázsiát, az euró-amerikai technikai civilizációt megteremtő évszázadokban.

Kétségtelenül van különbség a rémtettek irtózatos tömegében viselt szerepüket illetően a gyarmattartó és a nem gyarmattartó országok között. Történelmi tény például, hogy a belgák, a kaucsuk-kitermelés fokozása érdekében, a 19. század végén, 20. század elején, alig tíz év alatt tízmillió fekete afrikait öltek meg, hogy az iparszerű munkavégzéshez nem szokott belga-kongói fekete népességet beletörjék a napi 10-12 órai robotba. A magyar, lengyel, cseh, szlovák, román, szerb, horvát, stb. nép történelmi lelkiismeretét nem terhelik ilyen irtózatos bűntettek. Ugyanakkor azzal is tisztában kell lennünk, hogy közvetve a nem gyarmattartó országok is haszonélvezői voltak ennek a rablásnak. Tehát magát a fehér civilizációt terheli a felelősség a mára katasztrófálissá vált következményekért: hatalmas tömegek állandósuló szomjazásáért és éhezéséért.

Aki részvétlenül megy el emellett a tragédia mellett, az nem nevezheti magát Krisztus-követő keresztény-keresztyén embernek.

Ez tehát a külső, de valóságos történelmi kép, ám gyorsan hozzá kell tenni, hogy ezt a mérhetetlenül embertelen történelmi bűncselekményt Soros elődei hajtották végre, saját üzleti érdekeik szolgálatában, és ők fölözték le annak hasznát.

A dollárban sokszáz-milliárdos spekuláns (ilyen nagyságrendűre teszik azt a tőke-tömeget, amely fölött – nem csupán saját vagyonaként, hanem különböző befektetési alapokban – diszponál), Soros György, azoknak a pénzhatalmi köröknek a kirakatembere, akiknek elődei közvetlenül előidézték a mai embertelen körülményeket.

Fejtörést okozott, honnan vannak ezek propagandájában azok a gyönyörűszép „keresztény” érvek a migráns-kérdésben. Részvétre, szolidaritásra, morális kötelezettségre hivatkoznak most. Történelmileg gúnyt űztek Krisztusból és a kereszténységből, borzalmas szégyent hozva a fehér civilizációra, de hirtelenjében az emberek szívében mégiscsak meglévő együttérzés, segítőkészség lelkületére építve folytatnak propagandát Afrika és Ázsia szomjazó-éhező tömegeinek európai betelepítése érdekében.

Ismerve e körök jellemrajzát és mai konkrét tetteit, teljességgel kizárható, hogy Krisztus-követőkké váltak volna.

Akkor pedig mi vezeti őket?

A kirakatember kirakatcselekedetei és kirakatszólamai, továbbá valós háttércselekedeteinek megismerése alapján időszerű a kérdés: valójában miben soros Soros? Mit kell végrehajtania?

Aztán lassan kirajzolódtak valós szándékaik.

Lerabolni való már nem nagyon van, de azon, ami még maradt, pénzhatalmi eszközökkel úgyis rajta tartják a kezüket. Igazán már nem ez az üzlet.

A nagy üzlet az, ha Afrika és Ázsia szomjazó és éhező százmillióiból bérrabszolga-tömeget csinálnak, akik maguk, és utódaik is, beláthatatlan távlatokban dolgoznak e pénzhatalmi körök hasznára. Az ehhez szükséges infrastruktúrális-logisztikai-szervezeti hátteret Afrika és Ázsia érintett területein megteremteni értelmetlen és irtózatosan költséges lenne. Sokkal egyszerűbb ezeket a tömegeket azokra a területekre terelni, ahol már minden adva van a bér-rabszolgamunka modern feltételeiként, tehát Európába és Amerikába. Európa van közelebb, ide kell koncentrálni. Az ő hasznukat szolgáló betelepítés költségeit az európai országoknak hitelből kellene fedezni, vagyis, több legyet ütve egy csapással, egyúttal az eladósítás újabb szakadékába taszítanák Európát.

(Bár ez nem tudatosodik az emberekben, de egyelőre az egész világgazdasági pénzügyi vérkeringés úgy van kialakítva, hogy mindenki, aki dolgozik, hasznot hajtson a pénzhatalmi erőknek. Tudom, hogy ez leegyszerűsítése az igen bonyolultan működő valóságnak, de végül is ez a lényeg.)

A Soros-propaganda minden létező hangzatos hazug maszlagja a nyílt társadalomról, a toleranciáról, a multikulturalitásról, az együttérzésről, ezt a célt szolgálja.

Mert mi lenne a tragikus helyzet méltó kezelése? Az, amit Orbán Viktor gyakran mond, de sajnos semmilyen cselekvés a mai esztelen nemzetközi politikában nem követi: a segítséget kell odavinni, de érdemi segítséget és azonnal, ahol szomjaznak és éheznek. Aki embernek érzi magát, nem nyugodhat bele embertársaink tömegeinek szomjazásába és éhezésébe. Ez a mindenek fölötti lényeg! Hatalmas munkának kellene már most ennek megoldása érdekében zajlania.

Megdöbbenéssel olvastam például arról, hogy a Szahara alatt, sok ország területét kitevő gigantikus barlangrendszerekben található a világ legnagyobb, tiszta, iható édesvíz-készlete. Kadhafi ezredes állítólag ennek kiaknázására készült.

Csakhogy ehhez végre meg kellene érteni, hogy az iható édesvíz van olyan érték, mint például az olaj. Addig, amíg nem csavarjuk ki a Soros-féle nemzetközi pénzügyi háttérhatalom kezéből a pénzforrásokat, addig egyetlen lépés sem várható a megoldás irányába. Addig minden jó szándékú gondolat is csak üres szócséplés marad. És sokkal inkább az várható, hogy e háttérhatalom fokozni fogja erőfeszítéseit a migráns-tömegek kötelező európai betelepítéséért. Mindenesetre hatalmas jelentősége lenne, ha látványos vereséget szenvednének Európát tönkre tenni akaró törekvéseikben.

Jó lenne, ha Orbán Viktor és a magyar Kormány bátor és nagyszabású kezdeményezéseket tenne, nemcsak a segítés eszméjének hangoztatásával, hanem a segítés megvalósításának módjaira vonatkozóan is. Ne csak az esztelen rombolással szembeni szilárd védekezésünkről ismerjenek minket, hanem a megoldás munkálásáról is.

Nagyon is egyetértek azokkal, akik Soroséknál más, szellemi-morális romboló szándékokat is észrevesznek. Valóban, ez a pénzügyi háttérhatalom, a mindenek fölötti üzleti érdekeivel összhangban lévő, más, egyéb pusztító folyamatokat is igyekszik egyúttal érvényesíteni. Azokkal sem vitatkoznék, akik azt mondják, hogy ezek nem „mellékhatások”, hanem ezek képezik a legfőbb célt.

Összefoglalóan: a színes, gazdag, zsidó-keresztény alapú kultúrát hordozó népek Európáját akarják megsemmisíteni.

Ennek néhány momentumára röviden ki kell térni.

2. Az Európai Nő vége?

Ha a nők elleni súlyos fizikai-lelki atrocitásokról hallanak az emberek, szinte automatikusan rávágják: „szexuális zaklatás, bántalmazás”. Pedig a történetek tömkelege bizonyítja, hogy nem erről van szó. Nyugat-Európa városaiban, központi területeken, fényes nappal, akkor is össze-vissza verik a nőket, amikor szexuális erőszak szóba sem jöhet. A szabad, öntudatos, egyenjogú Európai Nőt, Európa legszebb gyümölcsét akarják megsemmisíteni. Ha a nők Európában nem mernek majd szabadon élni, még az utcára se mernek kimenni kíséret nélkül, ha a Soros-propagandisták abba az irányba nyomják őket, hogy alkalmazkodjanak más felfogások és ízlések elvárásaihoz, - és ha kategórikus erejű csapással nem zúzzuk szét ezt az erőszakot, - akkor hová fog tűnni az Európai Nő? Anyáinkat, párjainkat, lányainkat, lánytestvéreinket szakadatlanul támadások érnék. Belenyugodhatunk, hogy rettegéssé váljon az életük?

3. Migráció és antiszemitizmus, migráció és keresztényellenesség

Minden vallásnak meg kell adni a tiszteletet. Isten őrizzen attól, hogy az ugyan nem csekély számú, de az iszlám vallásúak egészét tekintve mégiscsak elenyésző hányadot kitevő szélsőséges, militáns, gonosztevő csoportok miatt általános iszlámellenesség kerekedjen felül.

Egyáltalán nem meglepő, hogy Izrael miniszterelnöke még Orbán Viktornál is harcosabban bírálja Soros Györgyöt. Nagyon jól tudja ugyanis, hogy Soros zsidó származása teljesen mellékes körülmény. A tevékenységével valójában a tettleges antiszemitizmust szolgálja és gerjeszti.

Arról viszont szó sem lehet, hogy bármelyik vallás a katonai erőszak eszközeivel rákényszerítse magát más vallások híveire. Aki ezzel próbálkozik, legelsősorban saját vallására hoz szégyent.

Az igazság az, hogy aki a saját vallásának az értékeit komolyan veszi, az megadja a tiszteletet a többi vallásnak is.

A szélsőséges, militáns cselekmények reális megítélése azonban még várat magára.

4. A cselekvés aszimmetriája: terrorizmus, vagy háború?

Ha valaki, aki teherautóval belehajt a sétálóutcában békésen nézelődő tömegbe, és azt vallja, sőt dicsekszik vele, hogy azért hajtott cikk-cakkban, hogy az emberek ne tudjanak elfutni, és a gyors reagálásra képtelen lehető legtöbb embert (kisgyerekeket, nőket, idős embereket) üsse el a teherautójával, akkor lehet-e a cselekményét bűnözésnek, terrorizmusnak minősíteni? Minden épeszű ember látja, hogy nem lehet, ez nem bűnözés, nem politikai terrorizmus, hanem háború, mégpedig annak minősített esete: háborús bűncselekmény. A nemzetközi hadviselési jogegyezmények egyöntetűen soha el nem évülő háborús bűntettnek minősítik a törekvést a civil lakosság minél nagyobb számban történő pusztítására.

Ez csak egy „apró” momentum a számtalan között, amelyek bizonyítják, hogy a szépítő módon „terroristáknak” nevezett szervezetek valójában háborút indítottak, mégpedig a legszélsőségesebb háborús bűntettekkel. Aki ismeri a politikai terrorizmus történetét, az tudja, hogy szó sincs itt politikai terrorizmusról. Háború zajlik.

Jellemző az úniós és más nemzetközi testületek tehetetlenségére, hogy még addig sem jutottak el, hogy komolyan feltegyék az alapvető kérdést: ami terrorizmus címén történik, az háború, vagy nem háború. Azért nem teszik fel a komoly kérdéseket, mert a komoly kérdésekre komoly válaszokat kellene adni.

Sőt, mi történik a nyugat-európai neoliberális joggyakorlatban? Azt tapasztaljuk, hogy befogadják azokat a pereket, amelyeket a leggátlástalanabb háborús bűncselekményeket, tömegmészárlásokat elkövetők indítanak amiatt, hogy például nem elég melegen tálalják fel nekik a levest a börtönben, vagyis „embertelenül” bánnak velük.

Ez lenne a jogállam diadala? A jogszerűség győzelme a jogtiprás fölött? Ez lenne a keresztény lelkület? Ez az aszimmetrikus képlet lenne a megoldás: az egyik fél a leggátlástalanabb háborús cselekményekig menően azt csinál, amit csak akar, a másik fél pedig válaszul eljátssza a „jogállam” gyengeelméjű játékait?

Nem, ez a neoliberális, intézményes bűnpártolás, sőt háborús bűnre biztatás: „Nyugodtan megölhettek bárkit, és akárhány embert, köztük gyermekeket, időseket is! A halálbüntetést már eltöröltük, mert mi olyan jók vagyunk, a börtönökben pedig mindenetek meglesz. Háborús bűncselekményeiteknek tehát nem lesz semmilyen igazi következménye.”

Legelőször azt a kérdést kell tehát föltenni: ami történik, az háború, vagy nem háború. Ha pedig háború, akkor annak törvényszerű következményei szerint kell eljárni: először is pontosan tisztázni kell - nem általánosságok, előítéletek és híresztelések alapján, hanem a valóságnak megfelelően -, hogy kik a háborús felek, beleértve a háború ideológiai uszítóit is. Aztán katonai eszközökkel meg kell tenni az arányos válaszcsapást.

5. Az úniós büntetéseknek és a kötelező betelepítés hátrányainak valós aránya

Büntetésekkel fenyeget minket az úniós adminisztráció, amennyiben nem teljesítjük az általuk kötelezőként ránk szabott betelepítési kvótát.

De hát föl kell tennünk a kérdést: miféle büntetés lehet rosszabb annál, mint hogy tízezrével nyüzsögnének városainkban, sőt falvainkban is az ellenőrizetlen, illegális migráns tömegek? Szétzilálnák életünket, tönkretennék gazdaságunkat, fenyegetően és tettlegesen lépnének fel vallásunk, kultúránk ellen, de női embertársaink ellen is. A közbiztonság közrettegéssé válna, különösen a nők körében. És sodródnánk afelé, hogy a titkos társadalmi szervezetek maguk lépjenek fel a migránstömegek ellen, ami szörnyű lenne.

Mi lehet ennél rosszabb? Az, hogy – elképesztő jogtiprás által, hiszen ennek semmilyen jogalapja nem lehetne – néhány százmillió euróval csökkenne a „támogatásunk”? Ez a – legrosszabb esetben, és nyílt jogtiprás által keresztülvihető – „büntetés” eltörpül amellett a teljes tönkremenetel mellett, amely bekövetkezne, ha megengednénk a hazánkat elözönlő illegális migránsok betelepítését. Brüsszel és egyes európai államok agyalágyult bürokratái valójában érzik, hogy nincs a kezükben semmilyen igazi kényszerítő eszköz, ezért próbálkoznak minden ráhatással. De aki sziklaszilárdan kitart, azzal szemben tehetetlenek. Ezért oly fontos most az ország jövője szempontjából, hogy milyen kormány kerül az élére.

Nem kell tehát Brüsszel büntetésétől félnünk. Sokkal rosszabbat akar nekünk és tőlünk, mint amilyen büntetés foganatosítására képes ellenünk. Elboldogulunk majd a magunk erejéből is, a támogatásuk nélkül, ha szabadon továbbépíthetjük életünket és jövőnket. Nem gondolnám, hogy emiatt, akár egy ilyen úniós büntetőszankció esetében is, ki kellene lépnünk az Únióból. Mi vagyunk Európa, és nem ők. Mi dolgozunk Európa jövőjén, és nem ők. Mi akarjuk megtartani, sőt megmenteni Európát, és beteljesíteni Európa küldetését, és nem ők.

Emellett lehet, hogy pár éven belül teljesen kicserélődik az úniós adminisztráció személyi összetétele. Nem szabad hát miattuk feladnunk az úniós összefogás európai eszméjét.

Látszólag túlterjeszkedtem egy országgyűlési választás szükségszerű tematikáján, valójában ennek a küszöbönálló választásnak legfőbb tétje a migráns kérdés, amelyet a maga teljes komplexitásában látnunk kell a mérlegeléshez. Mellőzöm viszont mindazt, amivel úgyis tele van a sajtó.

II. Nyolc év teljesítménye

Népes családi, baráti és ismeretségi körömben nincs egyetlen olyan személy sem, akinek az életfeltételei az elmúlt nyolc évben alapvetően ne javultak volna. Most nem az egyéni helytállásból fakadó előmenetelre gondolok, hanem azokra a kormányzati lépésekre, amelyek folytán minden társadalmi réteg és csoport, és így minden egyén körülményei érdemben, pozitívan változtak e nyolc év alatt.

Ez az elmúlt nyolc év valós politikai teljesítménye.

Vaskos kötetet tenne ki, ha a gazdaság és a pénzügyek rendbetételének és fejlődési vágányra állításának, a külkapcsolatok soha nem látott, minden irányú fejlesztésének, a munkahely-teremtésnek, az építési beruházások konjunktúrájának, a kultúrát, a vallásos életet, a sportéletet élénkítő intézkedéseknek a részleteit felsorolnánk.

Az ezeket a tényeket cáfolni szándékozó hazugságokra egy szót sem érdemes vesztegetni.

III. Korrupció, protekció, önkényuralom

Az ellenzéknek nevezett zűrzavaros, abszolút kormányképtelen konfiguráció, látva a nyolc év kiváló politikai teljesítményét, a korrupció és az önkényuralom vádjával igyekszik ellenszenvet gerjeszteni a választópolgárokban a FIDESZ-KDNP pártszövetség ellen. Az emberek legalacsonyabb rendű hajlamaira építve akarnak hangulatot kelteni. Úgy számítanak, hogy a rossz dolgok híresztelését hajlamosak az emberek könnyebben elhinni, mint a jó fejlemények valósághű híreit. Könnyen fölkelthető az irigység, a féltékenység, a kárörvendés ösztöne. Ha ez kellő indulatot is kivált, akkor már a rágalmazó propaganda áldozatai gondolkodni is elfelejtenek, és képesek akár saját jól felfogott érdekeik ellen szavazni.

Ez az ellenzékinek mondott társaság nem veszi észre, hogy az önkényuralom általuk hangoztatott vádjának ők maguk a legfőbb cáfolatai. Mert miféle diktatúra az, amelyben teljesen szabadon, nyilvánosan lehet a „diktátort” és annak családját (!) kétpofára rágalmazni, sőt gyalázni? Ez a vád több szót nem érdemel.

Legföljebb arra a jelenségre utalok, hogy Orbán Viktor és a FIDESZ, jelezve azt, hogy igyekszik komolyan venni múltunk, jelenünk és jövőnk keresztény jellegét, messze a választási eredmények fölötti arányban juttatott a nyolc év alatt a KDNP-nek kormányzati pozíciókat. Miféle „diktátor” az, aki nem legyűri, hanem aránytalan mértékben fölemeli szövetséges partnerét?

A másik vádra térve: az emberek sokszor egy kalap alá veszik a korrupciót és a protekciót.

Ismerve sok személyiséget a FIDESZ-KDNP pártszövetség felső vezetéséből, határozottan állítom, hogy nem létezik olyan eset, amelyben bármelyiküknek bárki „visszacsúsztatna” pénzt. Ezen a szinten korrupció biztosan nincs. A helyi vezetők között pedig remélem, hogy nincs. De ha mégis lenne, az büntetőjogi probléma.

Annál inkább tetten érhető számos területen a protekció. Ennek tagadása fölösleges.

Csakhogy minden létező hatalom, önkényuralomban és köztársaságban, egypárti államszocializmusban és demokratikus jogállamban egyaránt, saját ismeretségi köréből helyez kulcspozícióba embereket, mert őket ismeri, bennük bízik. Mindig így volt ez és így is lesz. A ma ezzel vádaskodók ugyanígy cselekedtek, amikor hatalomban voltak. Jómagam a társadalmi szervezetek között nagynak számító szövetségeket, mozgalmakat vezettem, de ezek között a legnagyobb is eltörpül az államapparátus létszámához képest, de magam sem tudtam más megoldást, mint hogy a – sokszor nem kis létszámú – vezetőségek tagjai, barátaim, harcostársaim közül kerüljenek ki, akikről tudtam, hogy elkötelezett résztvevői a közös küzdelemnek. A protekció ellen mindig lehet hangulatot kelteni, de jó lenne, ha mindenki meggondolná: hogyan máshogy lehetett volna szavatolni, hogy a Kormány ország jobbító szándékai és cselekedetei ne fussanak zátonyra a középvezetés, a végrehajtó közeg esetleges szabotázsa miatt?

IV. Nem kétharmad, hanem háromnegyed lehetséges és szükséges

Ha az országgyűlési választásokon magának a választásnak a cselekvését komolyan vesszük, akkor mindig az a legfőbb kérdés, hogy miből tevődne össze kormányképes erő. Van-e realitása annak, hogy ha a mai ellenzék összességében elérné a kormányalakításhoz szükséges 50% fölötti eredményt, összeálljon kormányerővé. Nem kell kifejtenem, hogy ez teljes képtelenség. Egy Vona-Gyurcsány-Széll-Karácsony-Bokros-Fodor „Kormány” a zártosztály hallucinációinak, vagy a politikai drogokkal betépett fantaszták vízióinak világába tartozik.

Semmilyen elfogultság nem kell hozzá, hanem a tárgyilagos, reális mérlegelés mondatja ki a választásra készülővel: nincs semmiféle életképes, az ország elemi érdekeivel összhangba hozható kormányzati alternatíva.

Ezt azoknak is nagyon alaposan meg kellene gondolniuk, akik magukat nem tekintik FIDESZ-szavazóknak, de szívükön viselik ebben a végsőkig kiélezett helyzetben az ország stabilitását, és szeretnék elkerülni hazánk politikai-gazdasági-biztonsági összeomlását. Meg kellene fontolniuk, hogy egy szintre hozható kérdés-e az, hogy Orbán Viktor veje hogyan nyert el egy pályázatot, azzal, hogy hazánk élete káoszba hanyatlik, ahogyan ez más országokban látható módon bekövetkezett?

Vagyis belső és külső tényezők egyaránt abba az irányba hatnak, hogy minden eddiginél nagyobb FIDESZ-KDNP eredmény szülessen.

Sem az egypártrendszernek, sem a kétpárti váltóhatalomnak nem vagyok híve. Több alkalommal a rendszerváltás óta azért szavaztam esélytelen kispártok listájára, hogy megmaradjon a Magyar Országgyűlés sokszínű jellege.

Most azonban kategórikus erejű üzenetet kell küldenünk Brüsszelnek és az egész Úniónak: akármivel rágalmazzák is Orbán Viktort és Kormányát, a magyar társadalom azt akarja, amit miniszterelnökünk és Kormánya képvisel. Elutasítjuk Brüsszel Európát és benne Magyarországot tönkretevő, zűrzavaros politikáját. Ezért egységesnek kell lennünk. Ne elégedjünk meg a kétharmados felhatalmazással, célozzuk meg a háromnegyedes eredményt. Most mi vagyunk Európa élén. Minden meggyötört, rettegő európai, különösen nyugat-európai embertársunk a magyarok szilárdságában látja utolsó reményét, mint ahogyan ez volt 1848-49-ben. A „magyar modelltől”, a „magyar megoldástól” visszhangzik ma újra Európa. Ha a magyar választópolgárok a háromnegyedes üzenetet elküldik Brüsszelnek, befellegzett az Európát megsemmisíteni akaró agyalágyult és/vagy gonosz erőknek; elkönyvelhetik vereségüket. Most újra Magyarországra figyel a világ. Jó lenne, ha az ingadozók, vagy még az egyébként bármi miatt ellenszenvezők is mindezt megfontolnák, és átéreznék a helyzet horderejét.

2018. március 15-én

1. Történelmi abszurditások

Az, ami a mostani Nemzeti Konzultációt szükségessé tette, legalább három szempontból igazi történelmi abszurditás.

Az első abszurditás, hogy az Európai Únió legális testületei illegális cselekvésre, és az állandósuló illegalitás elfogadására akarnak kényszeríteni bennünket. Egyrészt: el akarják érni illegális bevándorlók tömeges betelepítését hazánkba, tehát azt, hogy fogadjuk el, és tegyük mindennapi életünk szerves részévé a folyamatos illegalitást. Nemcsak abban az értelemben, hogy a betelepülők még személyazonosságukat sem tudják hitelesen igazolni. Abban az értelemben is az illegalitás állandósulása valósulna meg, hogy vallási hovatartozásukra hivatkozással, bevallottan is, a magyar törvényekkel ellentétes törvények szerint, vagyis magyar szempontból nézve illegális életvitelt folytatva tartózkodnának hazánkban.  Másrészt: áttételesen azt követelik, hogy ennek érdekében szegjük meg az érvényben lévő, határvédelemmel összefüggő úniós megállapodásokat, amelyeket következetesen, talán az egész Európai Úniót tekintve is, csak mi tartunk be. Harmadrészt: a magyar társadalom által megválasztott legális nemzeti közhatalmat rá akarják bírni, hogy forduljon szembe az őt hatalomba emelő társadalom elemi érdekeivel, és más, külső, idegen érdekeket szolgáljon. A határzár jogi és fizikai feloldása, és az energiaárak meghatározásának minden állami kontroll nélküli átadása ezt jelentené. Vagyis váljon illegitimmé a magyar közhatalom, hiszen a demokratikus jogállamban a közhatalom minden személye és szervezete illegitimmé válik, aki és amely szembefordul az őt jogalkotói és végrehajtói hatalomba emelő társadalommal.

A helyzet másik abszurditása, hogy mindezt Strasbourg és Brüsszel testületei a kötelező szolidaritás elvére hivatkozva követelik. Vagyis a morálisan legmagasabb rendű emberi cselekvésnek, a szolidaritásnak, azt a tartalmát adják, hogy mivel ők kitaláltak egy Európa tönkretételéhez vezető őrültséget, ezért (szolidaritási alapon!) mindenkinek az ő ostobaságuk szerint kell cselekednie, akkor tesz eleget a kötelező szolidaritás elvének. (Az igazi szolidaritás életbevágóan fontos kérdésére még visszatérek.)

A harmadik, szemünk előtt játszódó abszurditás, hogy a nemzetközi pénzügyi háttérhatalom egyik vezető végrehajtó személyisége, Soros György és munkatársai végiglátogatják az úniós testületek vezetőit és tagjait. Látogatásuk célja, hogy lediktálják nekik – nyilvánvalóan a pénzügyi háttérhatalom érdekei szerint –, hogy mit és hogyan tegyenek, és azok végre is hajtják az Európa szétrombolását szolgáló „direktívákat”. Az már tényleg az absurditás komikus területére tartozik, hogy ezek az igazi komprádor úniós figurák (jó pénzért?) mindezt arra hivatkozva teszik, hogy „veszélybe kerültek az európai értékek”. Tehát azok, akik Európa szétzilálását szolgálják, az „európai értékek védelmezőinek” tüntetik fel magukat. Mint amikor a rabló feljelentést tesz az áldozatai ellen, hogy azok védekezni mertek.

Az egész abszurd jelenség mögött a nyugat-európai népek mély morális válsága áll. Egyelőre nem tudnak megküzdeni dilemmáikkal. A szélsőségektől félnek, a német társadalmat bénítja a rossz történelmi lelkiismeret, s elfogadható alternatívák hiányában, ahelyett, hogy ezeket a tehetségtelen, politikai értelemben velejéig korrupt vezető rétegeket elkergetnék, egyelőre még újra és újra hatalomba emelik őket a választásokon. Egyelőre előjele sincs az Európa megmentésére alkalmas politikai erő fellépésének a nyugat-európai társadalmakban.

2. Mérleg

Érthető, hogy a magyar Kormány ebben a példátlanul abszurd, szorult helyzetében segítséget kér saját társadalmától, hogy ne csak a választási eredményeire hivatkozhasson, hanem arra is, hogy az időszerű kérdésekben is támaszkodhat a nagy többség egyetértő akaratnyilvánítására. Ezt a nagyon is érthető és támogatandó célt szolgálja a Nemzeti Konzultációnak nevezett, politikai tartalma szerint valójában népszavazás-jellegű kezdeményezés.

Kikerülhetetlen a Konzultációban történő részvétel megfontolásában, hogy az emberek mérleget is vonjanak a Konzultációt kérő Kormány tevékenységéről. Hogy is állunk ezzel?

A Kormány és a mögötte álló parlamenti FIDESZ-KDNP pártszövetség jogalkotó-politikai-kormányzati teljesítménye lenyűgöző. Nincs olyan társadalmi réteg, amely ez alatt a hét év alatt ne lépett volna valamilyen módon, valamilyen mértékben előre. A társadalmi-gazdasági élet területén nincs olyan probléma, amelynek megoldásában ne tettek volna legalább egy lépést annak kezelésében, megoldásában. De olyan témák is voltak, amelyeknél átütő erejű változást, sikert értek el. Az is igaz, amit a Kormány vezető személyiségei gyakran hangsúlyoznak, hogy mindez a közös munka gyümölcse, de a közhatalom szerepének vitathatatlan a jelentősége egy ország teljesítményében.

Engem különösen meggyőzött (egy kormányzat igazi bizonyítványának tekintem, bár sajnos általában a közbeszédben nem kapja meg a kellő súlyt), hogy a leginkább leszakadt csoportok felzárkóztatására milyen hasznos lépéseket tett a kormányzat. A közhasznú foglalkoztatásban részt vevő emberek tízezrei érdemi módon léptek előre a maguk reménytelen helyzetéből: az analfabétákat megtanították írni, olvasni, számolni; akik ezen már túl voltak, el kellett végezniük néhány általános iskolai osztályt; akiknek már ez is megvolt, de hiányzott egy-két év a nyolc általánosból, azok megszerezték; azokat, akik már rendelkeztek nyolc általánossal, valamilyen hasznosítható szakmához juttatták. Ez a terület, amilyen nagy odafigyelést, gondosságot igényel, olyan csekély a (párt)politikai hozadéka. Az érintettek nagy része a választásokon következetesen passzív rétegekhez tartozik, és sem részükről, sem sajnos a társadalom részéről sem jár ezért dicséret senkitől a felzárkóztatásban fáradozóknak. Annál inkább megvilágítja egy politikai erő valóságos jobbító szándékát, morális-politikai minőségét.

(Két megjegyzésem van: 1. politikán nem párthatalmi politikát, hanem a közügyek intézését értem; 2. ebben a Konzultációban semmi jelentőségét nem látom a politikai érdekekből, ellenszenvből, vagy rokonszenvből fakadó véleményeknek. Nem is veszem fel ezekkel a vita fonalát, mert fölösleges, legyen szó akár a kormányerők öndicsérő propagandájáról, akár az ellenzék zsigeri gyűlölködéséről. A komoly, építő kritikát viszont bekalkulálom. Egyébként pedig a valós tapasztalataimból indulok ki.)

A Kormány, a mögötte álló FIDESZ-KDNP kétharmados parlamenti pártszövetséggel a háta mögött, rendbe tette a csőd közeli állapotba került gazdaságot, és a szilárd alapokon nyugvó, egyensúlyos, dinamikus fejlődés vágányára állította. Majdnem minden negyedévben tanúi vagyunk Brüsszel hitetlenkedő csodálkozásának, hogy Magyarországon magasabb és stabilabb a növekedés, mint amire a legoptimistább előrejelzések számítottak.

Egyszerűen felsorolhatatlan az a rengeteg életterület, amelyen előrelépés történt. Kialakult egy tehetséges, sok-sok fiatalból álló kormányzati apparátus, amelynek tagjai a maguk területén kreatívan, odafigyeléssel, a javítás szempontjából célirányos, hatékony fellépéssel dolgoznak. Valóban felsorolhatatlan, milyen rengeteg kisebb-nagyobb cselekvéssel járultak hozzá az ország előrelépéséhez. Hogy csak egy „kis” motívumot említsek: igazi politikai géniusz kellett annak felismeréséhez és céltudatos megvalósításához, hogy a világtársadalom jelenlegi állapotában a külügyi tevékenység nem a formális kapcsolatépítésből kell, hogy álljon, hogy a nagykövetek, egymás nemzeti ünnepei alkalmából rendezett fogadásokon megjelenjenek és mosolyogjanak, stb., ez már kevés: a külügyi kapcsolatok igazi tartalmát a külgazdasági együttműködésre irányuló kapcsolatépítés adja meg. A külügy tevékenysége soha nem látott eredményeket hozott. Mindezt egy ezernyi konfliktusgóccal, viharral tépázott világhelyzetben!

Másik példa: arról beszéltek a pesszimista szakemberek, hogy az uzsorázást nem lehet felszámolni. A magyar igazságszolgáltatási organizáció (rendőrség-ügyészség-bíróság) véghezvitte a „lehetetlent”: gyakorlatilag megszüntették az uzsorázást.

És így tovább, lehetne a példákat végtelenségig sorolni.

Ha a VÉSZ és a GYŐZ Mozgalom szűkebb érdekvédelmi, önvédelmi területeit veszem, hasonlóan megnyugtatóak az eredmények: lánctartozások többé nem alakulhatnak ki hazánkban a 2013-14 folyamán életbe lépett jogszabály-változások következtében; az egyetlen otthonnal rendelkező családok védelme, a csaláson alapult, lakóingatlan-jelzáloggal terhelt, deviza elszámolás hitelszerződések tekintetében, hatékonyan működik; a hazárdírozó egészségügyi privatizációt célul kitűző spekulánsok eltűntek. A politikai-jogi-gazdasági fejlődés kivétel nélkül igazolta a VÉSZ és a GYŐZ Mozgalom akcióit, és megoldásokat kérő és kínáló fellépését.

3. Fikciós fantázia-játék

Romlott közéleti reflexeinket jól ismerve, tisztában vagyok azzal, hogy ezek a megállapítások mindig gyanúsak valaki szájából, akinek semminemű hatalmi pozíciója nincs: vajon milyen okból és célból hízeleg ez az ember a hatalomnak? (Nem egészen így szoktak fogalmazni, de inkább maradjunk szalonképesek!)

Fikciós fantázia-játékot ajánlok, amelyből rögtön kiderülhet, hogy elfogulatlan, tárgyilagos, megalapozott ítéletnek minősíthető-e a véleményem. Nem nehéz ez a fikció, csupán a közelmúlt tapasztalataira, a 2010 előtti kormányok magatartására kell hozzá visszaemlékezni. A reális emlékezéshez pedig nem kell túlságosan megerőltetnünk a memóriánkat, annyira karakteres volt azoknak a kormányoknak a politikája, és tetteik mély nyomot hagytak a társadalomban.

A fikciós fantázia-játék pedig a következő kérdés lenne: hogyan nézne ma ki Magyarország, ha az utóbbi hét évben nem ez a Kormány és ez az összetételű Parlament regnált volna, hanem az előző, vagy egy ahhoz hasonló Kormány és Parlament. (Tisztában vagyok azzal, hogy ebben a hét évben két ciklus nem teljesen azonos összetételű Kormányáról és Parlamentjéről van szó, de a kormányfő azonos, és a parlamenti arányok is nagyjából azonosak.)

Tehát hogy nézne ki most Magyarország Orbán Viktor és a mögötte álló parlamenti kétharmad nélkül?

Az országban tízezrével nyüzsögnének az illegálisan beáramló migránsok. Budapest és a nagyvárosok tele lennének velük, de a kisvárosokba és falvakba is bőven jutna belőlük. A most diktatúráról visítozó tüntető lányok ezerszer meggondolnák, hogy fényes nappal egyedül neki merjenek-e vágni az Astoriától a Ferenciek teréig tartó ötperces sétának, az egyetem egyik épületéből a másikba, mert bármikor, a legváratlanabbul megverhetik őket. Igazában ez harapózott el az idióták által vezetett nyugat-európai országokban: elenyésző a kifejezett szexuális erőszak, a nők többnyire bizonyíthatatlan, tömeges bántalmazása azonban elviselhetetlenül gyakori. Hiszen a cél: a szabad, szuverén, egyenjogú és egyenrangú Európai Nő megsemmisítése, a verés, megalázás, megfélemlítés eszközével. A bántalmazások elkövetői egy pillanat alatt eltűnnek, s a bántalmazásról, a néhány pofonról, ütésről, rúgásról még látleletet sem lehet fölvenni néhány perc múlva. Ha pedig jóérzésű és bátor magyar fiúk meglátnák, elfognák és jól elagyalnák az elkövetőket, őket fogná el és állítaná bíróság elé a rendőrség. Mindez csak nálunk lehet fantázia tárgya, külföldön, Franciaországban, Németországban, Ausztriában, Svédországban, stb., az ott tartózkodó, dolgozó barátaim ilyen esetek sokaságáról számolnak be. A rendőrség nem a bűnözőket üldözi és az áldozatokat védi, hanem az áldozatok védelmére kelő embereket üldözi, az áldozatok védelmében pedig tehetetlenséget mutat.

Káosz és félelem uralkodna Budapesten, de az egész országban is.

Az államcsőd állandósult fenyegetésében újabb és újabb hatalmas IMF és más forrású hitelekkel kötnék gúzsba a magyar gazdaságot és társadalmat.

Mindenféle demagóg túlzás nélkül, sőt óvatos becsléssel is biztosan állítható, hogy a háztartások rezsiköltsége kétszerese lenne a mostaninak.

A lakosságarányos munkanélküliség tekintetében élen járnánk az Únióban.

A Kormány készségesen asszisztálna a bankoknak, karhatalom bevetésével is, a deviza elszámolású, csaláson alapuló hitelszerződések áldozatainak, egyetlen otthonukból történő tömeges kilakoltatásában, nyomortanyákra hurcolásában.

Gúnyt űznének a zsidó és a keresztény-keresztyén szertartásokból, s a templomokból-zsinagógákból kiáramló hívek örülhetnének, ha néhány köpéssel és pofonnal megúszhatnák azt a szemtelenségüket, hogy a magasrendű multikulturális környezetben, vallásuk gyakorlásával, „provokálni” merészelték a "másságot".

A tettleges antiszemitizmus az egeket verdesné.

A Soros-szolga "civil" szervezetek, óriási összegekkel finanszírozott, hatalmas propagandatevékenységben, TV-kben, rádiókban, újságokban és hírportálokon bizonygatnák, hogy mindez így van jól, ez a fejlődés útja, amely ugyan nehézségekkel jár, de ez vezet majd az új, modern, fejlett, multikulturális Európához, amely végre egységesen szolgálná a világ pénzhatalmi köreinek általános jólétet ígérő érdekeit, és megszabadulna a nemzetállamok széthúzást, különbözőségeket állandósító soviniszta törekvéseitől.

A CEU (Közép-Európai Egyetem) végre elnyerné az őt megillető rangot a nyílt európai társadalom érdekében kifejtett kimagasló színvonalú tevékenységéért, hatalmasra emelnék anyagi támogatását, beszippanthatná a vidéki egyetemek sorát, hogy a vidéki szellemi életben is hatékonyan szolgálhassa ennek az európai fejlődésnek az eszméjét.

A rendőrséget és az igazságszolgáltatást nem a migráns tömegek féken tartására, hanem a nagyszerű helyzettel elégedetlen, tüntető csőcselék, félbűnözői csoportok szétverésére és megbüntetésére vetnék be.

Arra vonatkozóan pedig még a fantáziámat sem akarom aktivizálni, hogy az illegális migrációval bejövő terrorista sejtek mit művelnének.

Szóval, Magyarország, szociális és gazdasági katasztrófák sorozatán keresztül közeledne a népfelkeléshez, vagy már benne is lenne.

A VÉSZ és a GYŐZ Mozgalom pedig bizonyosan élen haladna egy ilyen népfelkelésben, és ameddig bírná, egyszerre biztosítaná annak hatékonyságát és erőszakmentességét, de népfelkelés nélkül is a hatékony társadalmi önvédelem letéteményese lenne mindkettő.

A káosz, az erőszak és az ínség mindenre rányomná bélyegét, a turisták és a befektetők nagy ívben elkerülnék az országot.

Semmi elrugaszkodás nincs a valóságtól ebben a képben. Nem ijesztgetés, hiszen sok nyugati országban, ugyanattól a politikától, amit a 2010 előtti Kormányok Magyarországon műveltek, és művelnének most is, - mindez már gyakorlati valóság.

És mi a helyzet most? Mindenki láthatja és elfogulatlanul megítélheti, csak körül kell nézni. Annyira önmagáért beszél a valóság, hogy nem is kell jellemezni és részletezni. Az országot biztonság, nyugodt fejlődés jellemzi, tömegesen jönnek a turisták és a befektetők; oázissá vált hazánk a viharvert Európában. A diktatúráról szóló belső és külső vádak pedig közönséges rágalmazó hazugságok.

Pár napja valakivel - nem akárkivel - vitám volt, s ez adta a végső lökést, hogy nyilvánosan a leghatározottabban kiálljak Orbán Viktor mellett, és Kormányának, parlamenti hátterének politikája mellett.

Az illető felszólított, hogy a civil szférát és az egyetemi autonómiát ért „támadás” idején elérkezett a pillanat, hogy a VÉSZ és a GYŐZ Mozgalom is harcosan fellépjen a Kormány ellen, ez döntő lehet, akár a "mérleg nyelve" is. Azzal indokolta a mostani fellépésünk indokoltságát, hogy jómagam, és a VÉSZ és a GYŐZ által képviselt emberek, szervezetek, társadalmi csoportok is "oly sokat szenvedtek" a hatalom bűnei-mulasztásai miatt.

Csakhogy jól emlékszem ezeknek a „civil szervezeteknek” a magatartására, amikor közvetlen, és nagyon nagy volt a veszély (2007-2011, ez az időszak jelentette legintenzívebb éveinket). Amikor a félbűnözői körökből verbuvált illegális kilakoltató kommandók ellepték az országot; amikor a bankszféra és a spekuláns csoportok háborút indítottak a társadalom ellen; amikor ki kellett volna állni az egri kórházvédők mellett, stb. Ezek a „civilek”, akik egyébként dúskáltak a pénzben, meg se mertek nyikkanni. Érdekes, hogy akkor semmi bajuk nem volt a demokráciával és az európai értékek védelmével. A VÉSZ és a GYŐZ magára hagyatva vívta meg a „bankháborút” és minden más harcát. Ellenben ezek a „civilek” mindig megtalálták a módját, hogy finnyásan fanyalogjanak a mi „túlságosan harcos”, az ő széplelkükkel össze nem egyeztethető fellépésünkön. Mi soha semmilyen külföldi szervezettől, vagy személytől, sem az itthoni hatalomtól, egyetlen fillért sem kaptunk, s miközben nagy tömegerővel vívtuk harcunkat, a legnagyobb anyagi nehézségekkel küszködtünk.

Úgyhogy a dolog éppen ellenkezőleg áll. Azért drukkolunk, hogy a Kormány és a Parlament szilárdan tartson ki az ország valós védelmében, ne törődjön a brüsszeli és egyéb gyengeelméjűek semmilyen támadásával. Tudnia kell a Kormánynak, hogy bármilyen nagyhangúak is ezek az ország külső ellenségeivel szövetkező itthoni figurák, hatalmas, elsöprő többséget képező erő áll mögötte.

4. Foltok

Tudom, hogy csúnya foltok is éktelenkednek a Kormány és Parlament összképén. Csak éppen teljesen máshol látom ezeket a foltokat, mint azok, akik az emberek legkétesebb reflexeinek, az irigység, gyűlölködés hajlamainak aktivizálására használják fel  kormányellenes propagandájukat, mert ettől remélnek pártpolitikai hasznot. Engem egyáltalán nem érdekel, hogy a vezető grémium ismeretségi köréből kerülnek ki a különböző életterületek vezető személyiségei. Így volt ez az uralkodó dinasztiák idején is, és az összes demokratikus ország összes kormányánál is. Mindenki, a szabályosan, demokratikusan megválasztott elit is, azokat a személyeket helyezi kulcspozíciókba, akiket ismer, és akikben megbízik. Ez szükségszerű, és azok is így szervezték végrehajtó apparátusukat, akik most nagyhangon korrupcióról kiabálnak.

Nem látok viszont semmilyen mentséget arra, hogy fenntartja a Kormány a tavaszi óraátállítást. Elegendő egy égbekiáltóan ostoba, soha senki által nem bizonyított állítás a légbőlkapott energiaspórolásról, amelyet évről évre, hasukra ütve szajkóznak a szakmájuk szégyenét jelentő paprikajancsik, és jön a mindenkit tönkretevő óraátállítás, az időbe való szégyentelen beavatkozás. Még ha lenne is tényalapja valami csekély energiaspórolásnak (amit idáig hitelesen senki nem bizonyított!), miért nem tartozik a mérlegelés egyenlegébe, hogy mindenkit tönkretesz? Pedagógusok mesélik, hogy a gyerekek heteken át kóvályognak. A háziállatok egész életritmusa felborul. Megtörik a tavaszi életáradás természeti ritmusa, sokakban megnövelve a depressziós hajlamot. Aztán az ebben az időben szükségszerűen nagyobb világítási igény miért nem tartozik az egyenlegbe? Egyáltalán: hogy mer beavatkozni az ember, pénzügyi álhivatkozásokkal a kozmikus, természeti időbe?

Mindez nem számít?

Egyenesen azt kell mondanom, s ez a legsúlyosabb kritika, hogy nem tekinthető a zsidó – keresztény-keresztyén kultúra örökösének és hordozójának az a Kormány, amelyik fenntartja az idő szentségének meggyalázását, ráadásul kisszerű, ocsmány, ostoba pénzügyi hivatkozások alapján.

Csúnya folt volt a deviza elszámolású hitelek piaci értéken történő forintosítása. Ebben a kérdésben a teljes FIDESZ vezetőség hazudott a társadalomnak. Ők maguk mondták ki, hogy azért nem lehetséges a piaci értéken történő forintosítás, mert ez a családok százezreit hozná az ellehetetlenülés állapotába. Mégis megtették, és a reális számítások szerint várható is volt a tömeges kilakoltatások megindulása. Utólag közlöm: a VÉSZ és a GYŐZ Mozgalom ugrásra készen figyelte akkor a fejleményeket. Rettenetes cirkusz lett volna, ha emiatt csak megkezdődnek a tömeges kilakoltatások. Érdekes módon azonban, nem következett be a matematikailag bebizonyíthatóan szükségszerűvé vált kilakoltatási hullám. Azt feltételezem, és ez nagy mentsége a Fiúknak, hogy olyan titkos megállapodásra kerülhetett sor a bankokkal a forintosítási rendeletek idején, hogy az egyetlen otthonnal rendelkező adós családok esetén a kilakoltatás nem létező opció, vagyis az ő esetükben végérvényes moratórium tiltja a kilakoltatást. Számukra elviselhető, hordozható, kompromisszumos megállapodást kell kialakítaniuk a bankoknak, amelyek kötelesek az együttműködésre kész adósokkal addig egyezkedni, amíg a mindkét oldalon elfogadható megoldás megszületik.

Ebben a vázlatnak sem minősíthető áttekintésben más hibákat is felsorolhatnánk, amelyek kétségtelenül megtörténtek, például az oktatásügy, az egészségügy, a kommunikáció stílusa, stb. területein.

5. Kérdések és válaszok

Ezekkel, és más foltokkal együtt is azonban abszolút pozitív a Kormány és a Parlament hét éves mérlege. A Nemzeti Konzultációban ennek ki kell fejeződnie.

A Nemzeti Konzultáció kritikusai direkteknek, választ sugalmazó, rábeszélő jellegűnek mondják a kérdéseket és a felkínált válasz-alternatívákat. Ebben van is igazság. De ha figyelembe vesszük, hogy egyfelől van a Kormány, amelynek, parlamenti hátterével együtt, karakteres, határozott álláspontja van, ezt mindig nyíltan képviseli is; álláspontját valóban, jól felismerhetően belefogalmazza a kérdésekbe, és az általa nyilvánvalóan preferált válasz-változatokba. Másfelől van az állampolgár, aki szabadon dönthet arról, hogy egyáltalán részt vesz-e Konzultáción; ha részt vesz, elfogadja-e a Kormány álláspontját, vagy az azzal ellentétes választ jelöli meg, - ha mindezt figyelembe vesszük, akkor már csak abban az esetben aggályoskodhatunk, ha az állampolgárt ítélőképesség nélküli kiskorú személynek tekintjük. Ez pedig nem lehet egy demokrata véleménye.

Nézzük akkor a Nemzeti Konzultáció hat pontját.

Az első kérdéshez:

A „rezsicsökkentés eltörlésére” irányuló brüsszeli próbálkozás lényege, hogy meg akarják tiltani a magyar Kormány beleszólását az energiaárak meghatározásába. A háztartások rezsiköltségének abszolút döntő összetevője viszont, közvetlenül, vagy közvetve, éppen az energiaköltség.

Normális helyzetben valóban nincs semmi keresnivalója a jogi-politikai organizáció végrehajtó szervezetének, a Kormánynak, a gazdasági működés árrendszerének meghatározásában. Csakhogy nincs „normális helyzet”. Számtalan példa bizonyítja, hogy hiába vannak a monopólium-ellenes törvények, hiába van még büntetőjogilag is szankcionálva az árkartell kialakítása, a nagy, multinacionális energiaszolgáltatók mindig megtalálják a profitmaximalizáláshoz vezető üzleti megoldásokat. Az energiaszolgáltatók extraprofitja pedig a gazdaság többi szereplőjének és a lakosságnak a nyomorgatását jelenti. Így biztosra vehető, hogy ha a Kormány elvesztené az energiaárak befolyásolásának eszközét, a szolgáltatók pillanatok alatt akár kétszeresére is felemelnék áraikat, s ezzel a rezsiköltségek újra elviselhetetlen mértékűre nőnének.

Beikszeljük tehát az a. választ: „Védjük meg a rezsicsökkentést. Ragaszkodjunk ahhoz, hogy a magyar energiaárakat Magyarországon határozzuk meg.”

A második kérdéshez:

Nem szükséges kifejtés: senki nem tartózkodhat ellenőrizetlenül illegálisan Magyarországon.

Beikszeljük az a. választ: „A magyar emberek biztonsága érdekében felügyelet alá kell helyezni az illegális bevándorlókat addig, amíg a hatóságok döntenek az ügyükben.”

A harmadik kérdéshez:

A válasz magától értetődő, beikszeljük az a. választ: „Az illegális bevándorlást segítő tevékenységeket – mint az embercsempészet és az illegális bevándorlás népszerűsítése – büntetni kell.”

Külön megjegyzésem: azok ellen is meg kellene találni a nemzetközi büntetőeljárás jogtechnikai megoldását, akik a brüsszeli és strasbourgi bürokraták közül szívósan dolgoznak Európa tönkretételén.

A negyedik kérdéshez:

Erre a kérdésre már saját tapasztalataim alapján kitértem, javaslom az a. választ: „Kötelezzük őket (mármint a külföldről támogatott szervezeteket) arra, hogy regisztráltassák magukat, vállalva, hogy melyik ország vagy szervezet megbízásából, és milyen céllal tevékenykednek.”

Az ötödik kérdéshez:

Brüsszel, az úniós csatlakozás kezdeteitől arra törekedett, hogy az új tagok belső támogatási rendszere minél később tehesse őket igazi versenytársakká a gazdaság különböző területein. Ezt a törekvését akarja újra és újra érvényesíteni, és a munkahelyteremtő támogatásokat akarja korlátozni. Ezzel ellentétes a magyar érdek és a Kormány politikája.

A válasz egyértelműen az a. változat: „A magyar gazdaság jövőjéről továbbra is nekünk, magyaroknak kell döntenünk.”

A hatodik kérdéshez:

Tapasztalva, hogy Brüsszelben milyen befolyások érvényesülnek, nem is lehet kérdéses, hogy mit jelentene nekünk, ha Brüsszel határozná meg adóink mértékét; az a. válasz: „Ragaszkodjunk ahhoz, hogy mi, magyarok dönthessünk az adócsökkentésről.”

6. Az igazi probléma

Kétségbeejtő, hogy az igazi problémáról egyelőre senki, semelyik oldal sem ejt egy szót sem. Pedig ez az a vészjósló tünet, ami mellett az összes eddigi súlyos probléma eltörpül. Állítólag már most több száz millióra tehető azoknak a száma, akik Afrikában és Ázsiában már mozgásban vannak. Nem arról van szó egyelőre, hogy ezek a hatalmas tömegek elindultak Európa felé, de a sötét messzeségben, mint örvényléssel fenyegető áradat, elindult a belső áramlás, amelynek oka a víz- és élelemhiány.

Senki nem beszél arról, hogy a fehér civilizáció száz éveken keresztül lerabolta Afrikát és Ázsiát, és a kialakult helyzetért a fehér civilizáció viseli a felelősséget. Ha a fehér ember önzése akár a migráció pártolásában (öregedő társadalmak, demográfiai problémák, munkaerő-hiány), akár a migráció elhárításában (ne zavarjanak minket az idegenek) felülkerekedik, akkor az egész fehér civilizáció sorsa, elképzelhetetlen krízisek sorozatában, meg fog pecsételődni, és nem lesz mentség.

Az euroatlanti térség népeinek, vezetőinek azon kellene gondolkodniuk, és a lehető leghamarabb a megoldási változatokon dolgozniuk, hogy miképpen lehet Afrika és Ázsia azon térségeit integrálni a világgazdaság vérkeringésébe, amelyeken nagy számú népesség, fenntarthatatlan életfeltételek között, éhezik és szomjazik.

Ehhez mindenekelőtt közömbösíteni kell a nemzetközi pénzügyi háttérhatalom befolyását. Enélkül semmi esély nincs a túlélésre. A mi túlélésünkre sem.

Aztán abba kellene hagyni a politikai szintű egoizmus játékait, mert ezek a játékok csak addig űzhetőek, amíg a már mozgásban lévő tömegekhez képest csekély számú előörsök megjelenése képezi a problémát. Eljöhet a krízis olyan eszkalációja, amikor végre Budapestnek és Brüsszelnek, de Európa és Amerika összes polgárának egyaránt be kell látnia, hogy egy hajóban evezünk, amelyet Földnek hívunk, amelynek sorsproblémáit egoisztikus alapon nemhogy megoldani, de még kezelni sem lehet. És ezen a közös hajón ott vannak a migránsok, és a migrációra készülő, ezerszer akkora, elképzelhetetlenül hatalmas tömegek is. Ha a valós problémákra nem keressük a valós megoldásokat, késő lesz mindennek a felismerése. Itt van szükség az igazi szolidaritásra, Krisztus figyelmeztetésének elfogadására: közös Atyánk van, tehát testvérek vagyunk.

7. A passzivitás: bűn

Senki ne gondolja, hogy elhátrálhat a problémák elől. Talán egy darabig megteheti. Olyan ez, mint a háborúban közeledő front. Egy ideig bízhat abban valaki, hogy elmenekülhet a front elől, az azonban mégis utol fogja érni.

A Nemzeti Konzultációban, lelkiismeretünk szerint, a józan ész alapján, a káoszteremtő ostobaság elhárítása, a pénzhatalmi agresszió visszaverése jegyében, meg kell mindnyájunknak adni a válaszunkat. De át kellene mindenkinek éreznie, hogy bár jogos érdekeink védelmében lépünk fel, ez egy belterjes, kisszerű európai játszma, amelyben ugyan helyt kell állnunk, de a távlati megoldáshoz egy tapodtat sem visz közelebb. Mindenkinek a maga helyén és a maga módján részt kell vállalnia a felelősségben a világ nyomorának megszüntetéséért, az élhető élet Föld-méretű megteremtésében. Ha ezt sokan akarjuk és tenni is készek vagyunk ezért, akár az áldozatvállalás bármely formájában, akkor remény lehet a ma még megoldhatatlannak tűnő bajok orvoslására.

Köszönöm Olvasóim figyelmét, hogy a Nemzeti Konzultációban részt vehettem.

I. 1956. és 2016. MENEKÜLTJEI

Előre bocsátjuk: Brüsszel közömbösítése érdekében október másodikán el kell menni a népszavazásra, és nemmel kell szavazni.

Ne ringassuk magunkat azonban olyan illúziókban, mintha a népszavazással akár csak rövidtávon is bármit megoldottunk volna. Kis időt, kis levegőt kapunk, a nem távoli jövőben bekövetkező drámai fejlemények előtt, és a döntő kérdés az, hogy hogyan, mire használjuk ezt az időt.

E népszavazás korszak-meghatározó, emberiség-léptékű problématömeggel van összefüggésben, ezért kertelés nélkül át kell gondolnunk a szavazásban megnyilvánuló cselekvésünk szerepét népünk, Európa, és az egész emberiség jövőjét illetően.

Most októberben két jelentős dátum előtt állunk: másodikán lesz az Európába áramló migráció szétosztására irányuló kvóta-kényszerrel kapcsolatos népszavazás, huszonharmadikán pedig az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvan éves évfordulójának ünnepe. Ez utóbbit, bizonyos leszűkítéssel, akár a magyar (e-)migráció szomorú ünnepének is tekinthetjük, nem kell kifejtenem, miért.

Adva van tehát a sorskapcsolat a két dátum között, érdemes hát e két októberi dátum kapcsán kicsit megállnunk és elgondolkodnunk, mi is az igazság, hogyan cselekszünk történelmi múltunkhoz, legszebb hagyományaink morális minőségéhez méltóan.

Senki nem fogja helyettünk kellő mélységben átgondolni saját cselekvésünk összefüggéseit, mert nem csak Brüsszelben, hanem világszerte pusztít a „meg nem gondolt gondolat”.

Szemünkre vetik például egy világrontó ideológia propagandistái, de tudatlanságból, kellő ismeretek és mérlegelés nélkül akár jó szándékú emberek is, hogy egy olyan történelmi sorsot hordozó nép, mint a magyar, amelynek tagjait, akik a történelem számos viharában menekülésre kényszerültek, és menekültjeit oly sokszor fogadták be tömegesen más népek, hogyan tanúsíthat ilyen menekült-ellenes magatartást. Aligha van olyan ország a Földön, amelyben ne élnének magyarok, olykor létszámukat és társadalmi szerepvállalásukat tekintve jelentős kisebbséget alkotva. Amikor pedig hasonló sorsú emberek magyar területen szeretnének védelmet kapni, a magyar kormány, érzékelhetően a magyar nép óriási többségének támogatását maga mögött tudva, mereven elzárkózik.

A legkevésbé sem célunk, hogy megtagadjuk az emberi együttérzést háborús zónákból, éhező és szomjazó övezetekből menekülő embertársainktól. Amikor összehasonlítjuk a történelem viharai, és különösen 1956. magyar menekültjeinek magatartását 2016. migránsainak viselkedésével, pusztán tényeket szeretnénk rögzíteni.

Aminek alapján nem kell, de nem is lehet különbséget tenni, az a migráció kiváltó oka: az, hogy háborús övezetekből, vallási, vagy politikai üldözésből, esetleg gazdasági ellehetetlenülésből menekülnek-e az emberek. 1956-ban abszolút mértékben a politikai és a vallási üldözés dominált, de még a háborús viszonyokra is hivatkozhatunk; ám magam is ismerek számos olyan embert, akiket semmi nem fenyegetett az országban, de a kommunista diktatúra nyomorba taszító kilátástalansága miatt csatlakoztak a kivándorlókhoz. Tudomásom szerint a befogadó országok hatóságai részéről nem indult vizsgálat az 1956-58 folyamán Magyarországról menekülők körében, hogy a menedéket kérő vajon politikai-vallási üldözött, háborús menekült, avagy csupán gazdasági bevándorló. Történelmünkben pedig bőségesen van példa a magyarok gazdasági emigrációjára. Amikor például „kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk”, egytől egyig gazdasági menekülteket említ József Attila a „Hazám” című versében. Sem politikai, sem vallási üldöztetés nem volt akkor, háború sem volt, sőt éppen a gazdasági fellendülés „aranykorának” szokták nevezni a tömeges „kitántorgásra” késztető évtizedeket a felületes történészek és még felületesebb közgazdászok (19. század vége, 20. század eleje). A benépesítés roppant feladatával küszködő Egyesült Államok pedig tárt karokkal várta az „odatántorgó” magyarokat (is).

Akik pedig az „Emberi Jogok” tartalmáról folytatnak absztrakt vitákat, magyarázzák meg nekem, mi a különbség bombázások elől, vagy szomj- és éhhalál elől menekülni. Miért „megalapozottabb” katonai összecsapások fenyegetése miatt, mint hosszú és gyötrelmes szomj- és éhhalál fenyegetése miatt menedéket kérni? Nem cinizmusból, de halálosan komolyan meg kell kérdeznünk: nem jobb azonnal, vagy néhány nap alatt túl lenni a földi szenvedések poklán, mint éveken át a családdal együtt gyötrődni a szomjazás és éhezés kegyetlen kínjaiban, majd mindezek után – a családdal együtt – végül is szomjan és éhen halni?

Ha tehát saját történelmi sorsunk példáit, tanulságait komolyan vesszük, és nem akarunk szégyenletes, hálátlan színben feltűnni, akkor nem tehetünk különbséget a menekültek között, pusztán annak alapján, hogy háborús, vagy gazdasági menekültekről van szó, hogy vallási, politikai üldöztetés elől, vagy a nyomor szorításából futnak. A világ millió és millió számra fogadta be a magyarokat, nem téve különbséget menekülésük oka között. Erről soha nem felejtkezhet meg az, aki odafigyel az Utolsó Ítélet példázatának figyelmeztetésére: „…jövevény voltam és befogadtatok,…” (Máté evangéliuma 25:35c). Ez a figyelem mindenkitől elvárható, aki Európát a zsidó - keresztény-keresztyén kultúra hazájának tekinti.

Erről most még csak annyit (később visszatérünk erre a kérdéskörre, mert a lényeg ekörül van), hogy a világ bajainak orvoslását is azzal kellene kezdeni, amivel az Utolsó Ítélet kezdődik: „Éheztem és ennem adtatok, szomjúhoztam és innom adtatok,…”.

1956-nak és a történelem más időinek magyar menekültjei és a mostani migráció között nagy különbségek is vannak, a jelenségek szintjén és tartalmi szempontok szerint is. Ezek a különbségek 1956. magyar migránsait valós menekültekké tették, 2016. Európába áramlott és áramló migránsait pedig – bármennyire is látjuk nagy többségük félrevezetettségét, áldozati mivoltát, és együttérzünk velük –, céltudatos területfoglalási szándékkal fenyegető emberáradatnak.

Sok tízezerre, van aki több százezerre teszi ’56 magyar menekültjeinek számát, és ilyen tömeg esetén nehéz dolog általános érvényű megállapításokat tenni, hiszen bármit mondunk, ilyen tömeg esetén bizonyosra vehető, hogy mindig akadhatnak kivételek, egyedi esetek, amelyek cáfolni látszanak az általánosító minősítéseket. Az eltelt hat évtized története azonban feljogosít bennünket, hogy szabályt erősítő kivételeknek tekintsük a kirívónak, deviánsnak mondható eseteket.

’56 magyar menekültjei megtörten és kiszolgáltatottan érkeztek a befogadó országokba. Minden ellenállás és kritika nélkül engedelmeskedtek az osztrák és jugoszláv hatóságoknak. Zúgolódás nélkül éltek a gyűjtőtáborokban, amíg eldőlt, ki hova akar és kinek hova lehet tovább menni. A világ országai – nem csak a nyugatiak – valósággal versengtek, ki hány magyar menekültet vehet szárnyai alá. Külön megrendítő, hogy a segítségnyújtásban élen jártak a kis országok, amelyekben különös erővel fellángolt a szolidaritás tüze: Ausztria, Svájc, Hollandia, Skócia. Amikor eldőlt, ki hova kerül, s a menekültek megérkeztek, a befogadó ország létbiztonságot jelentő segélyeket, majd a felnőtteknek munkalehetőséget biztosított, a gyermekeket és a fiatalokat a legjobb oktatási intézetekben helyezte el. Nemhogy kvóta vita nem volt a befogadó országok között, vagy azokon belül, de éppen ellenkezőleg: az adott közösség, ahová néhány magyar menekült, esetleg családjával együtt letelepedhetett, örömmel, ünnepelve fogadta a jövevényeket.

Föl sem vetődött, hogy a magyar migránsok ne akarnák betartani a befogadó ország törvényeit. Nyilván bűnözők is keveredtek közéjük, szégyent hozva a menekültekre, de ezekhez a bűnözőkhöz a magyar menekültek óriási többségének semmi köze nem volt, s nem is tudunk a befogadó ország hatóságai, vagy társadalma részéről az általánosítás szándékáról.

A honvágy fájdalmai közepette ugyan, de az integráció lényegében szinte zökkenőmentesen lezajlott. Mindenki megtalálhatta vallási, kultúrális közösségét, sőt nemzeti egyesületek szabad alakításában nemzetiségi közösségét is, és az óriási többség a befogadó ország szorgalmas, hasznos polgára lett. Nem egy közülük világhírűvé vált a művészet, a tudomány, a sport, vagy az üzleti élet területén, de a legendás magyar tehetség szabad kibontakozása által számtalan befogadott honfitársunk lett hivatása, szakmája elismert, nagyrabecsült szaktekintélye. Idővel családot alapítottak, s öntudatos ’56-os magyar menekültekként ugyan, de új hazájuk hűséges, törvénytisztelő polgárai lettek.

Túlontúl demagóg dolog lenne, ha mindezzel szemben listába szednénk a 2016-os, Európába áramló migráns-tömeg magatartásának jellemző tüneteit. Ezért ezt nem is tesszük, úgyis tudja mindenki a napról napra zajló fejleményeket.

Egy területre azonban ki kell térnünk, mert rávilágít arra, ami el nem tűrhető, senki részéről, semmilyen motivációból: sem indulati, sem vallási, sem semmilyen ideológiai alapon. Ez pedig a támadás az Európai Nő ellen.

II. AZ EURÓPAI NŐ VÉDELME

Ha ezzel a kérdéssel kénytelenek vagyunk komolyan foglalkozni, félre kell tennünk farizeusi erkölcs-csőszködésünket, finnyáskodásunkat, és tiszta, valósághű, kertelés nélküli módon, az embertársaink iránti megértés készségével, ugyanakkor a kultúránk védelme iránti harcos elszántsággal kell szólnunk.

Legelőször is le kell szögeznünk, hogy a látszat ellenére, és az olcsó magyarázatokkal szemben, nem szexuális kérdésről van szó elsősorban. A nők fizikai bántalmazásának, verésének mérhetetlen tömegű esetével szemben aránylag csekély a megvalósult, kifejezetten szexuális zaklatások és erőszak-cselekmények száma.

Miről van tehát itt szó? Mi az a kísérlet, ami már most, az elkövetkező időkhöz képest szinte jelentéktelen számúnak és arányúnak mondható migráns-népesség részéről Európában, a szemünk előtt játszódik le?

Nem más ez, mint előjele az Európai Nő tönkretételére, megsemmisítésére irányuló kísérletnek.

Azt, hogy nem szexuális problémáról van szó, a kínálkozó történelmi ellenpélda kellően megvilágítja.

Amikor a negyvenes évek végén, ötvenes évek elején beindult a hatalmas nyugat-európai újjáépítési program, majd a meredek és hosszú gazdasági konjunktúra, és a lerombolt Európába a munkaerőhiány miatt milliószámra jöttek török, közelkeleti és balkáni vendégmunkások, a társadalmak megtalálták annak megoldását, hogy az életerős, forróvérű, délszaki fiatalemberek szexuális problémája, a közbiztonság és közrend fennmaradása mellett vezetődjön le. A kor nyugat-európai találmánya (tehát nem amerikai szabadalom!) a peep-show, amely női jelenlét mellett, de fizikai sérthetetlenségük szavatolásával, úgy segített levezetni rengeteg férfi szexuális feszültségét, hogy annak ereje nem torkollott pusztító társadalmi robbanásokba. Tény, hogy egyidejűleg a prostitúció különféle fajtái is arattak. Később, de részben már ezekkel a jelenségekkel párhuzamosan, tömegnyi vegyes házasság köttetett, hiszen férfiakból, a világháborúban kivérzett nyugat-európai népek körében, a normális, egészséges párkapcsolatok tekintetében is óriási volt a hiány.

Ezek a tényezők együttesen konszolidált viszonyokat teremtettek. A sajnos mindenhol, a világ összes országában előforduló bűnös szexuális atrocitások pedig bűncselekménynek minősültek.

A mostani migráció, bármennyire félelmetes tömegnek tűnik, arányaiban is és számát tekintve is eltörpül egyelőre az akkori évek vendégmunkás-tömegeihez képest, és különösen eltörpül ahhoz képest, amilyen migráns tömeg az elkövetkező években várható Európában.

Ezért ébernek kell lenni, és most kell felfigyelni bizonyos jelenségekre, hogy a kategórikus erejű lépések megtételére időben felkészüljünk.

Két jelenet, amely bejárta a világot, de a pénzhatalom által uralt sajtó hallgat róluk:

Német város belső területén, egy járdaszigeten fekvő, zokogó egyetemista korú lányt egy migráns ököllel kegyetlenül üt-ver, rugdos. A szerencsétlen lány megpróbál védekezni, de nem tud. Körülöttük 3-4 lány sír és segítségért kiabál, de nem mernek beavatkozni, mert további 2-3 röhögő migráns van körülöttük, és félnek a lányok, hogy őket is megtámadják. Már egy perce zajlik a vérlázító jelenet, amikor végre egy magas, kisportolt alkatú fiatalember a lányt verő migráns mögé megy és dupla-nelsonfogással elhúzza onnan, láthatólag óvatosan, hogy a migránsnak semmi baja ne eshessen. A többi migráns a fiatalember közelébe se mer menni, mert látható a hatalmas erőkülönbség, és tudják, hogy a fiatalember egyetlen rúgásától összecsuklanának. Egy pillanatra feltűnik a lányt összeverő migráns arca. Nem szexuális vágy, hanem düh, vakhit, és saját igazának tudata látszik elszánt, komor arcán. A zárókép: a négy-öt lány ül a járdaszigeten egymás mellett, és zokognak. Hozzátartozik a történethez, hogy a lányok tökéletesen szolíd, normálisan öltözött, és nem valamilyen „kihívó” ruházatú, fiatal, csinos teremtések voltak.

A másik jelenet valószínűleg szintén valahol Németországban játszódik, a felvételből nem derül ki.

Szép városi park, a park körül sétány, a sétány szélén, háttal a parknak, padok állnak egymás mellett. A padokon ülve 6-8 idős hölgy beszélget. A sétányon, a közelben feltűnik két migráns. A felvételt (nyilván mobiltelefonon) készítő is migráns, aki tudva, hogy mi fog történni, már ott van a helyszínen. Hallatszik, ahogy valamilyen nyelven egymással beszélgetve, röhögve készülnek a jelenetre. Amikor az egyik közeledő migráns szélen ülő, idős hölgyhöz ér, a baseball játékban szokásos, a labdát eldobó mozdulathoz hasonló mozdulattal nekikészülve, az idős hölgy arcára egy irtózatos ütést mér. A hölgy, láthatóan eszméletvesztett állapotban, azonnal hátrazuhan, s a három migránsból kitör a röhögés.

Hol van itt, és a többi, számtalan, nők elleni fizikai atrocitásban a szexuális motiváció?

Legföljebb egy deviáns viselkedési mód értelmében van jelen, amely abból indul ki, hogy a nő szexuális félállati lény, aki fölött bárhol, bármikor, bárhogyan ki kell fejezni és gyakorolni kell a korlátlan uralmat.

Nem sorolom a rengeteg, más országokban is lezajlott történetet. A menekülthullámmal érkező családok egyrészt a saját lányaik, asszonyaik fölött érvényesítik a korlátlan uralmat, volt, akit megöltek, mert ki akart szabadulni, másrészt veszik a bátorságot, hogy a befogadó országok női polgárai fölött is saját ízlésviláguk kényszerét érvényesítsék. Hallatlan agresszivitással lépnek föl az Európai Nővel szemben. Tehát az Európai Nő, úgy, ahogy előttünk áll, amilyenné lett, szálka ezeknek a migránsoknak a szemében. Megalázandó, megbüntetendő lény.

Mit is jelent ez?

Az emberi lény fejlődése az utóbbi kétszáz évben majdnem teljesen azonos a női nem fejlődésével. Az emberiség a nőkben fejlődött. Ha összehasonlítunk egy kétszáz évvel ezelőtti férfit egy mostanival, majdnem pontosan ugyanolyan, sőt mintha visszafejlődött volna sok tekintetben. Ha ugyanezt az összehasonlítást megtesszük a nőkre vonatkozóan, ég és föld a különbség, a mai nő javára (elnézést az abszurditásért, de néha a példa abszurditása világítja meg leghatékonyabban a mondanivalót). Az emberiség fejlődéséhez nem számítom hozzá a technikai civilizáció fejlődését, mivel a technikai civilizáció fejlődése egyáltalán nem jelenti föltétlenül az emberi lény fejlődését, sőt sok tekintetben visszafejlődésével, képességeinek korcsosulásával járt.

A nők fejlődése káprázatos: szabad, egyenrangú és egyenjogú emberi lényekként állnak a férfi mellett, nem kis küzdelem árán vívták ki, sok együttérző férfivel szövetségben, társadalmi helyzetük gyökeres megváltozását. Nem tökéletes még a helyzet, bőven van min javítani, és a fejlődés sem befejezett, de mára már alapvetően öntudatos, szabad lényekként csodálhatjuk őket. Hagyjuk most a farizeusi, vagy akár komoly morális aggályokat a nők magatartásával, szabadságuk problematikus vonásaival kapcsolatban! A fejlődés gyermekbetegségei ezek, s mint tudjuk, a fejlődés mindig gyermekbetegségekkel jár, amelyet kinövünk. Az sem idetartozó – bár rokon! – kérdés, hogy túlságosan sok például Magyarországon, de gyanítom, hogy más európai országokban is, a családon belüli erőszak, amely majdnem mindig a nők ellen irányul. Ez ellen is fel kell lépni.

A migránsok egy igen jelentős része számára azonban maga ez a ragyogó Európai Nő elviselhetetlen a szabadsága, szépsége miatt. Pusztán létezése, fejlődése, társadalmi rangja, öntudata elegendő a gátlástalan agresszivitás kiváltásához. Szörnyen retrográd módon, legszívesebben ezerötszáz évvel visszaforgatnák a fejlődés kerekét, ha tehetnék, hogy az Európai Nő megszűnjön létezni, s mélyebbre hulljon vissza, mint ahol kétszáz éve volt.

Ha a hatóságok nem tudnak, vagy nem akarnak a veszélyhelyzetnek megfelelő gyors és hatékony lépéseket tenni, és engedik, hogy az Európai Nőt kényre-kedvre, szinte büntetlenül bántalmazhassák, ami miatt az Európai Nőnek félnie kell, vagy fel kellene adnia önmagát, akkor a társadalomnak kell megszerveződnie. Az Európai Férfinek kell ébernek lennie: anyáinkról, párjainkról, lányainkról, testvéreinkről van szó, akikre büszkék vagyunk, s öröm, ha csak rájuk nézünk. Olyan csapással kell felelni a nők bármiféle-fajta bántalmazására, hogy félreérthetetlen legyen a reakció: minden nő szuverén és sérthetetlen Európában. Finomkodással semmire nem megyünk. Kertelés nélkül tudtára kell adni minden migránsnak, mire számíthat. Ha pedig cselekedni kell, akkor azonnali, és a támadó számára életre szóló tanulságot jelentő legyen a védelem.

III. GLOBÁLIS KÉRDÉSEKRE GLOBÁLIS VÁLASZT

Volt egy ragyogó alternatív közgazdász, Síklaky István (egyébként Liska Tibor munkatársa), aki húsz évvel ezelőtt figyelmeztetett: ha a dolgok így folytatódnak, pár évtizeden belül migránsok tíz és százmilliói fognak megjelenni Európa határainál, és nem lesz az az erő, amely visszatarthatja őket a földrész elözönlésétől. Síklaky István 2005-ben eltávozott közülünk, jóslatának beteljesülése pedig, ha még csupán gyenge, kezdeti, inkább kísérleti jellegű próbálkozásokkal, de megkezdődött.

Mert bizony a dolgok „úgy”, sőt még „úgyabbul” folytatódtak.

A neoliberális közgazdaságtani main-stream lakáj-ideológusai igyekeztek Síklaky Istvánt is, és minden alternatív gondolkodót köznevetség tárgyává tenni, tovább ujjongtak a kapitalizmus diadalán, jól fizető gazdáik nagy megelégedésére. Gazdáik pedig, a szűk pénzhatalmi érdekcsoportok, zavartalanul folytathatták világrontó uralmukat. A korszak bűneinek rossz gyümölcsei pedig lassan beértek.

A dolog nagyon bonyolult, de ha történelmi szemlélettel, és egyszerűen akarjuk megragadni a lényeget, azt mondhatjuk, hogy a fehér civilizáció lerabolta fekete Afrika élőerejét és kincseit, Ázsia erőforrásait. Most pedig, immár érzékelhetően, megkezdődött a történelmi igazságtétel. És ez, feltartóztathatatlanul végbe fog menni.

Mert nem elég, hogy a fehér civilizáció lerabolta ezeket a területeket, de olyan technikai rendszert teremtett a rablott holmiból, amely klimatikus változásokat idézett elő, és e változások éppen a kirabolt területeken fenyeget hatalmas néptömegeket szomj- és éhhalállal. És a morális végzet beteljesedik: a bűn visszahull a bűnös fejére, a sok száz millió áldozat a bűnös kapuja felé közeledik.

Azok az országok és népek, amelyeknek soha egy négyzetméternyi gyarmatuk sem volt, látszólag joggal mondhatják, hogy a gyarmattartó országok „vigyék el a balhét”, amelyeket a gyarmatok mérhetetlenül gazdagítottak. Ez igaz is, csakhogy a lerablásnak a teljes nyugati fehér civilizáció haszonélvezője volt. A gyarmattartók közvetlenül, a többiek közvetetten. Ezért a következmények alól egyetlen ország sem vonhatja ki magát. A klimatikus változásokat elindító technikai civilizáció is közös műve az euróatlanti országoknak.

Két elvet állítanak szembe ezzel a fejleménnyel.

Az egyik a „történelmi jog”, amely egyszerűen fogalmazva így hangzik: a mi őseink véreztek ezért a földért, ezért ez a miénk.

Ez a tetszetős és meggyőzőnek látszó elv a rövid időn belül bekövetkező, emberiség méretű mozgások közepette fabatkát sem fog érni, ha több tízmillió ember összpontosul majd a határokon, merthogy most ők akarnak vérezni ezért a földért. Mi lesz akkor?

A másik elv, ami szintén igaz és helyes gondolat: ne a bajt hozzuk ide, hanem a segítséget vigyük oda! Csakhogy ez a jelszó történelmi léptékben elkésett! Ötven évvel ezelőtt, egyfajta tudati-morális föleszmélés folytán a nyugati civilizáció először is kicsavarhatta volna a világrabló pénzhatalmi érdekcsoportok kezéből a pénz-fegyvert. Aztán rádöbbenhetett volna saját történelmi felelősségére Afrika és Ázsia sorsáért, s nem a kirablás egyre kifinomultabb, egyre rafináltabb és cinikusabb módjain kellett volna a fejét törnie, hanem azon, hogy miképpen integrálhatóak úgy a világgazdaságba a kirabolt földrészek országainak gazdasága, hogy az ott lakók létbiztonságban élhessenek. Akkor most jelszóvá se kellene tenni, inkább csak mint folyamatban lévő megoldásra lehetne hivatkozni: nem a bajt hoztuk ide, hanem a segítséget vittük oda.

Most már késő.

Ami most történik, az még csupán Európa kitapogatása, az előörsök előörseinek felderítő próbálkozása.

Végzetes tévedés lenne azt hinni, hogy mindezt néhány terrorista-, embercsempész- és ál-jótékonysági ügynökszervezet organizálja.

Aki ezt mondja és hiszi, csak azt árulja el, hogy süket a Történelem hangjaira. Vannak terroristák és vannak ügynökszervezetek. Ezek azonban semmit nem érhetnének el, ha az embertömegek maguk nem mozdulnának meg, és ha nem állna fenn az az ok, ami miatt megmozdulnak, és nekivágnak a gyötrelmes, hosszú, bizonytalan útnak.

Hasonló ez ahhoz, mint amikor elterjedt az a borzalmasan ostoba nézet, hogy az 1989-es román forradalmat a KGB és a CIA szervezte. Bizonyára ott volt ez a két szervezet, még az is lehet, hogy egyes pillanatokban jelentős szerepet játszottak. De ha maga a nép nem mozdul meg, és nem megy neki a hatalomnak, ezek a szervezetek a fejük tetejére is állhattak volna, minden eredmény nélkül. Szemtanúk mondták el, hogy a temesvári pártszékházat védő páncélosok felé a fegyvertelen tömeg első soraiban terhes anyák közeledtek, s ők kiabáltak a tiszteknek és a katonáknak: „Nyugodtan lőjetek le minket, erre a világra úgysem akarjuk megszülni gyermekeinket!” És ez volt az a pillanat, amikor az alakulat parancsnoka megtiltotta a tüzet, s átengedte a tömeget, csupán azt kérve, hogy erőszak ne történjen bent a székházban. Ez volt a győzelem nyitóakkordja: a nép elfoglalta a temesvári pártszékházat. Miféle ügynökszervezet lenne képes ilyen tettre késztetni az embereket?

Most sem a különféle ügynökökön múlik a dolog, bár valószínűleg a háttérből ugyanazok a pénzhatalmi körök finanszírozzák a terrorista szervezeteket is, mint az ál-jótékonysági szervezeteket.

A lényeg azonban az a kérdés, hogy mi a valóságos oka annak, hogy egyelőre milliók, de majd hamarosan tíz- és százmilliók nekivágnak a hosszú, gyötrelmes, bizonytalan útnak.

A válasz sokkal egyszerűbb, egyben tragikusabb is, mint amilyen válaszokat elemzők kitalálnak. A migránsok zöme már most sem a háborús övezetekből jön.

A szomj- és éhhalál fenyegetése miatt kelnek útra. Ezért nem lehet őket egyszerűen „gazdasági migránsoknak” minősíteni. Nem azért jönnek, mert otthon mindenük megvan, de bicikli helyett motort szeretnének, vagy autót. Hanem azért, mert otthon nincs, de a közelben sincs iható víz és ehető élelem. És még remény sincs, hogy majd valamikor lesz.

Ez a folyamat végbemegy, akár akarjuk, akár nem. Struccpolitika lenne ezt tudomásul nem venni.

Az rendben van, hogy a terroristákat leválasztjuk erről a tömegről, és ártalmatlanná tesszük őket. Ez katonai jellegű fellépést igényel, és sokkal gyorsabban és hatékonyabban teljesíthető lenne, mint amilyennek a brüsszeli és más bürokraták tehetetlenkedése miatt látszik.

De ne higgyük egy pillanatig sem, hogy néhány száz, vagy ezer terroristára hivatkozással tíz- és százmilliókat megállíthatunk, ha egyszer e tömegek mozgásának okával nem tudunk mit kezdeni. Márpedig sem most, sem a jövőben nem fogunk tudni mit kezdeni a szomjazás és éhezés okaival.

Ezért fölöslegesek a tűzparancsról szóló absztrakt viták. Felfegyverzett terroristákkal, de akár csak felfegyverzett, agresszív migránsokkal szemben is, magától értetődő a tűzparancs. De alig hiszem, hogy Európában lenne tiszt, aki fegyvertelen asszonyok és gyerekek sokasága ellen kiadná a tűzparancsot, bármekkora tömegben jönnének is, de azt sem hiszem, hogy lenne katona, vagy rendőr, aki egy ilyen tűzparancsot végrehajtana.

Ha pedig így van: a szomjazás és éhezés helyzetén már nem tudunk változtatni; az ilyen övezetek lakói kétségbeesésükben hatalmas, százmilliós tömegekben útra kelnek; Európába jönnek, mert Európa megközelíthető (az USA sokkal nehezebben); ha a tömeg olyan méretű lehet, amilyen ellen sem természetes, sem mesterséges, sem jogi, sem élőerős akadály nem képes védelmet jelenteni; ha a népirtást eleve elvetjük; ha a zsidó – keresztény-keresztyén kultúrához tartozónak valljuk magunkat; ha történelmi sorsunkhoz méltó módon akarunk helytállni ebben a kihívásban, - igen, akkor készülnünk kell a befogadás feltételeinek kialakítására.

Ez a történelmi feladat, és erről kell épeszű és jóérzésű embereknek társadalmi vitát folytatni.

Valós, indokolt félelem van a társadalomban a „multikulturális társadalom”, a „párhuzamos jogrendszerekkel tagolt” társadalom sehol működőképesnek nem bizonyult rémképétől.

Ki lehet dolgozni a letelepedési engedély kiadásának olyan feltételrendszerét, amely kiküszöböli ezeket a veszélyeket. Például ha a letelepedési engedélyt kérő vallásának egyes sajátosságai szemben állnak a magyar jogrenddel, akkor csak úgy szabad beengedni az országba, ha megfelelő tartalmú, konkrét nyilatkozatot tesz a menedékkérő arról, hogy a magyar törvényeknek veti alá magát. Ilyen alávetési nyilatkozatok joggal lehetnek a letelepedési engedély kiadásának feltételei. Hiszen annak a magatartása, aki itt él, csakis ugyanannak a jogrendnek alapján ítélhető meg. Itt a magyar állampolgároknak börtön jár a többnejűségért. Bárkinek tudnia kell, aki letelepedési engedélyért folyamodik, hogy rá ugyanazok a törvények lesznek kötelezőek.

Nagyon sok más tekintetben is át kell gondolni a feltételeket, ez csak egy példa volt.

Ha kellő egyértelműséggel és következetességgel alakítjuk ki a feltételrendszert, és kellő eréllyel őrködünk a betartásán, viszont rendezett módon és tempósan lehet intézni a menedékkérők ügyét, akkor példát mutathatunk arra, hogy egy nép hogyan őrizheti meg önmagát úgy, hogy a tömeges migráció történelmi kihívásában is helyt áll. Semmi jelentősége nincs, hogy a neoliberális ideológiának mindez tetszik, vagy nem tetszik.

Most azonban egyelőre „ég a ház”, szörnyű dolgok történnek a világban, és sietnünk kell, ha méltó módon szeretnénk részese lenni a megoldás keresésének.

Mert gondoljunk bele, mi késztet egy anyát arra, hogy négy, öt, hat gyermeket vonszolva magával, nekimenjen ezer kilométeres utaknak, felfújt gumi-lélekvesztőkön, a közvetlen életveszéllyel dacolva tengerre szálljon? Nem a „jólét” vágya! Ez a feltételezés égbekiáltó, cinikus ostobaság! Hanem az, hogy még mindig jobb az út mérhetetlen gyötrelmeit vállalni kicsi gyermekeivel együtt, még mindig jobb beleveszni a tengerbe, néhány perc alatt elpusztulva, mint otthon maradni, a hosszú, gyötrelmes szomj- és éhhalál szüntelen fenyegetésében.

Rendülj meg Európa, ennyi szenvedés láttán! Legyen ez az a nemzedék, amely elindul az úton, hogy elődeinek rettenetes gonoszságát, kegyetlen rablását jóvátegye!

Mert Európában élünk. A francia katedrálisok, El Greco, Johann Sebastian Bach, Fjodor Mihájlovics Dosztojevszkij, és a többi nagy szellem hazájában.

És Kalkuttai Szent Teréz Anya szülőhazájában!

Minden bajjal és veszéllyel szemben az igazi védelmet csak az adhatja Európának és Európa minden országának, ha e nagy szellemek lelkületével élünk és cselekszünk, és érző szívvel figyelünk a Történelem lépteire, meghallva a Megváltó szavait: „Éheztem és ennem adtatok,…” Tudom, hogy a magyar emberek óriási többségében megvan a lelki érzékenység arra, hogy cselekvőkészen fogadja be szívébe az Evangélium szavait. És ezerszeresen vigyázzon az, aki az önzés igazolására használja a kereszténységet, mint jelszót, nehogy átkot zúdítson a fejére!

Ha az ostobaságra, az agresszióra és a káoszra győztesen kimondtuk a NEM-et, azonnal fogjunk hozzá, hogy előkészítsük az IGEN kimondását a jóvátétel, a kiegyenlítés, a segítség reális jogi, gazdasági, szervezési, logisztikai, államigazgatási feltételeinek megteremtésére! Ezzel a NEM-mel és ezzel az IGEN-nel menetelhetünk most Európa élén.

I. A Fővárosi Törvényszék 2016. május 12.-én megtartott nyilvános ülésén, a 20.Bf.12.689/2015. számú ügyben kihirdetett ítéletében felmentett a HunguestHotels vezérigazgatója, Hülvely István magánvádló által ellenem indított, nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelemre elkövetett rágalmazás vétségének vádja alól.

A magánvádló a vádat a VÉSZ tagságának írt egyik körlevelem két állítására alapozta. Az egyik szerint Hülvely István része annak az üzleti érdekeltségnek, amely a Bujdigép Kft. Szegeden, és a Csiszár Vállalkozás Hévízen (mindkét cég Szövetségünk tagja) elvégzett munkáját ki nem fizető „kis csaló manipulátorok” hátterében áll.

Most, a felmentő ítélet után is határozottan kijelentem: sem Leisztinger Tamásról, sem Rizó Mihályról, sem Hülvely Istvánról soha nem állítottam, sőt nem is feltételeztem, és most sem feltételezem, hogy a két VÉSZ-tag vállalkozás tönkretételét elkövető, kisszerű, aljas manipulációt, vagy ahhoz hasonlót valaha is elkövettek volna, vagy elkövetnének. Sőt, abban is biztos vagyok, hogy ezekben az esetekben sem, és soha más esetben sem befolyásolták és befolyásolnák az általuk megbízott cégeket ilyen rossz irányban. Tehát annak a bizonyítható ténynek a közlése, hogy ezeknek a spekuláns figuráknak az üzleti hátterében állnak, nem irányul személyes tisztességük ellen.

Azt a mulasztást sérelmezem nagyon, hogy ez az üzleti érdekeltségi kör hathatósan be tudott volna avatkozni, és tekintélyével, üzleti súlyával ki tudta volna kényszeríteni, hogy Tukacs László és társai hozzák rendbe ezeket az ügyeket azzal, hogy az elvégzett kemény és tisztességes munkát kifizetik. Ezzel megakadályozhatták volna, hogy egy kemény, szorgalmas munkában megőszült embertársunk a gyermekeire súlyos, kifizethetetlen adósságot legyen kénytelen hagyni, ahelyett, hogy sok és jó munkája gyümölcseként stabil, erős, tisztességes haszonnal működő vállalkozást hagyhatna.

Semmilyen „osztályharcos” indulat nem vezet. Drukkolok a „nemzeti nagyvállalkozói rétegnek”, és üzleti sikereikből egy fillért sem irigylek. De felelősségük nem csak az általuk finanszírozott és/vagy kivitelezett nagyjelentőségű projektek megvalósítására terjed ki, hanem arra is, hogy az alattuk tevékenykedő alvállalkozók tízezrei milyen vállalkozási biztonságban, milyen üzleti légkörben érezhetik magukat. Közös érdek és a gazdaság felvirágzásának feltétele, hogy az üzleti-pénzügyi biztonság általánossá váljon a gazdaság szereplői számára.

Jó példák is szép számmal adódnak. Egy nagyhírű, tekintélyes nagyvállalkozó azért támogatta a VÉSZ-t, mert Szövetségünk – ő fogalmazott így – „piactisztító tevékenységet folytat”. Egy multi (nevezetesen a TELENOR) teljes együttműködési készséget tanúsított, amikor a VÉSZ fellépett a munkatársi közösség túlnyomó többségét érintő emberiességi ügyben, és teljes nézetazonosság alakult ki arra nézve, hogy a hosszú távú üzleti érdekeknek és az emberiesség szempontjainak összhangban kell lenniük. És így tovább, hála Istennek számos biztató eset van mögöttünk.

A HunguestHotels üzleti körétől sem kérek semmi egyebet, csak azt, hogy legyen figyelmük és akaratuk rendbe tétetni ezeket az ügyeket, amelyek – az ő szándékaik nélkül, sőt ellenére, általuk nem is érzékelt áttéteken keresztül, rajtuk kívül álló szereplők bűnei miatt - foltot ejtenek egy egyébként kitűnően és tisztességesen működő nagy üzleti lánc tevékenységén.

Éveken át számtalan kísérletet tettem ennek érdekében. Remélem, kialakul az a légkör, amelyben végre pontot tehetünk erre az ügyre is.

A körlevelem másik sérelmezett része arra a fényképre vonatkozott, amelyet egy aláíratlan levél kíséretében postán küldött valaki nekem, és amelyen Hülvely úr Orosz Ferenccel, a VÉSZ valamikori érdekvédelmi titkárával ül egy asztalnál, egy presszó teraszán. Az első fokú ítélet kitér arra, hogy Hülvely úr szerint „a megküldött kép hamisítvány”. Az első fokú ítélet pontosan idézi Hülvely úr nyilatkozatát: „Mindenképpen sérelmezte ezt, mivel: ’nem ültem Orosz úrral soha egy asztalnál, amilyen összefüggésben rajta vagyok a képen, olyan, mintha Hitlerrel összefotózott volna…(!)’”

Hülvely úr tehát ennyire szégyenletesnek tartja, ha valaki Orosz Ferenccel egy fényképen ábrázolja?

Az első fokú, a rágalmazás tekintetében egyébként az első mozzanat vonatkozásában elmarasztaló ítélet ebben a fotó-ügyben elutasítja a rágalmazás vádját, továbbá elutasítja a „jelentős érdeksérelem” vádját is, mert azt a magánvádló nem bizonyította.

A másod fokú, Fővárosi Törvényszék által hozott ítélet minden vádpont alól, bűncselekmény hiányában felment. A Törvényszék hármas bírói tanácsa figyelembe vette azt a tényt, hogy az „üzleti háttér” kifejezés olyan, akár többlépcsős áttétet jelent, amely folytán egyértelmű, hogy a kialakult helyzetért nem ezt a „hátteret” támadtam, s e tény közlésével nem követtem el rágalmazást.

A fotó ügyben csupán annyi megjegyzésem lenne, hogy Orosz Ferenc közel három éve fogadkozik, hogy szakértővel fogja bebizonyítani: a fénykép hamisítvány. Magam nem értek a fotótechnikához, fogalmam sincs róla, hogyan lehet egy ilyen fényképet hamisítani, laikusként ennek nyomát sem látom az eredeti fotón, ám éppen tapasztalatlanságom miatt ki sem zárhatom a hamisítás lehetőségét. Kérdésem: miért nem bizonyította már Orosz a hamisítás tényét? Közel három év (2013. júliusától) nem volt még ehhez elég? Továbbá az is kérdésem: amennyiben valóban hamisítvány, kinek lehetett érdeke nekem olyan hamis fotót küldeni, amelyen együtt látható, egy asztalnál Hülvely úr és Orosz Ferenc?

Mivel az első és a másod fokú ítélet ellentétes tartalmú, ezért – amennyiben a magánvádló fellebbezni kíván – megnyílik a lehetőség harmad fokú eljárásra is.

II. A Budapest Környéki Törvényszék 2016. május 12.-én kelt, 22.P.20.478/2016/13. számú végzésében ideiglenes intézkedésként kötelezte Orosz Ferenc Kálmán alperest a keresetlevelünkben szereplő jogsértő cikkek, írások, honlap-cím és fényképek olyan módon történő eltávolítására, hogy azok teljes mértékben olvashatatlanná váljanak.

E keresetlevelünkben nem szereplő, szintén jogsértő írások külön eljárás tárgyát fogják képezni.

A Törvényszék végzése előzetesen végrehajtható. Ez azt jelenti, hogy a törlésre vonatkozó rendelkezést a végzés írásbeli közlését követő naptól 15 napon belül végre kell hajtani, az esetleges fellebbezésnek nincs halasztó hatálya.

Orosz Ferenc Kálmán, még a VÉSZ érdekvédelmi titkáraként, megbízásomból nyitotta meg a Szövetség nevében és rövidített nevével a VÉSZ tartalék-honlapját, 2011. nyarán. Később, 2012. végétől, 2013. elejétől, a VÉSZ tartalék-honlapját sajátjaként használva, a VÉSZ elleni gyalázkodás, rágalmazás eszközéül használta.

Ezt megelégelve, 2014. augusztusában indítottunk büntetőpereket Orosz ellen, amelyek folyamatban vannak, majd 2016. februárjában indítottunk személyiségi jog megsértése miatt polgári pert.

Ez utóbbi keresetlevelünkben egyik kereseti kérelmünk volt a valótlanságok tömegét tartalmazó, gyalázkodó, rágalmazó tartalmú közlemények ideiglenes hozzáférhetetlenségének elrendelése. Ennek adott helyt a Budapest Környéki Törvényszék.

Az intézkedés azért ideiglenes jellegű, mert a törlés véglegességéről a pert lezáró ítélet fog rendelkezni.

A 2014. augusztusa előtti rágalmazó tartalmú közlemények (2012. decembere és 2014. augusztusa között) egy másik peres eljárás tárgyát fogják képezni.

A Kúria mint felülvizsgálati bíróság, Pfv.IV.20.241/2016/8. számú, 2016. április 18.-án kelt végzésével felfüggesztette a Fővárosi Ítélőtábla 4.Pf.21.388/2014/6. számú jogerős ítéletének a végrehajtását, amely ítélet Szövetségünk megszüntetését mondta ki. A Kúria végzése szerint a végrehajtás felfüggesztése a VÉSZ (mint alperes) által előterjesztett felülvizsgálati kérelem elbírálásáig tart. A Kúriának a kérelmünket elbíráló ítélete ugyanis, az országon belül lehetséges legvégső jogorvoslati lépésként, tartalmazni fogja az üggyel kapcsolatos végső döntést az – álláspontunk szerint – törvénysértő ítélőtáblai, Szövetségünket megszüntető ítélet sorsáról is.

A megszüntető ítélet végrehajtásának felfüggesztése minden, a Szövetségünk feloszlatására tett lépést minden hatóság részéről leállítja, s ideiglenes jelleggel ugyan, a felülvizsgálati kérelmünk elbírálásáig terjedő hatállyal, visszahelyezi Szövetségünket jogaiba.

Most tehát újra nyitottá válik a kérdés: lehet-e, szabad-e, bármilyen mondvacsinált hivatkozással egy érdekképviseleti feladatait betöltő országos érdekvédelmi társadalmi szervezetet egy tollvonással megszüntetni, az azt létrehozó, majd ahhoz csatlakozó személyeket és szervezeteket megfosztani alkotmányos egyesülési joguktól, vagy mindez nem lehetséges?

Mint arról már beszámoltunk, Szövetségünk felülvizsgálati kérelemmel fordult a Kúriához a Fővárosi Ítélőtábla megszüntetésünket kimondó jogerős ítélete ellen, amely álláspontunk szerint minden, az ítélet alapjául szolgáló hivatkozása tekintetében, törvénysértő.

Először is: minden alap nélkül egyenlőségjelet tesz a bíróság által jogerősen megtiltott tulajdonvisszavételi akcióink és a bűnjel-lefoglalást kérő akcióink között, holott sem erre vonatkozóan hivatkozható jogszabály, sem bírósági ítélet, sem a bíróság által kijelölt, illetékes felügyelő biztos nem mondta ki a kétféle akció jogi azonosságát. Ez nem is mondható ki, hiszen óriási – jogi természetű – különbség áll fenn a kettő között. Míg a tulajdonvisszavételi akcióink esetében – amelyeket a bírósági tiltó ítélet után többé soha nem hajtottunk végre –, a tulajdonos cég elvitte a tulajdonát képező anyagot, berendezést az építési helyszínről, addig a bűnjel-lefoglalást kérő akcióink esetében a tulajdonos cég a rendőrségre vitte be az anyagokat, berendezéseket, kérve azok lefoglalását (mindezt a VÉSZ akciócsapatainak szolidáris védelmében és segítségével). Ez utóbbi akció célja az volt, hogy az illetékes bíróság döntse el: annak a tulajdonát képezik ezek az anyagok, berendezések, aki megvette, kifizette, kemény élőmunkával beépítette őket, vagy annak a tulajdonát, aki esetleg egy fillért sem fizetett értük?

Nem igaz, hogy a mi tevékenységünk megítélése szempontjából a két akciófajta azonos lenne, ilyen kardinális jelentőségű különbségek mellett. Márpedig a mi megszüntetésünkre irányuló ügyészségi kereseti kérelem elbírálásánál nem mások véleménye, pláne nem az érdekvédelmi ellenfél saját rólunk alkotott ítélete, hanem a mi saját tevékenységünk és céljaink tartalmának elfogulatlan megítélése a perdöntő! Az ítélőtáblai ítélet ezzel szemben az érdekvédelmi ellenfél érdekeivel azonosul egyoldalúan, s ennek alapján mondja ki, jogilag teljesen megalapozatlanul a két akciófajta azonosságát.

A megszüntetésünket tartalmazó ítélőtáblai ítélet másik törvénysértő alapja az a hivatkozás, hogy mi nem folytathatunk – mint érdek-képviseleti szervezet – közvetítői tevékenységet tagjaink és azok érdekvédelmi ellenfelei között.

A harmadik hivatkozás, hogy nem küldhetünk elszámolásra vonatkozó felszólító leveleket tagjaink érdekvédelmi ellenfeleinek.

Ez utóbbi két hivatkozásnál sem veszi a fáradságot a Fővárosi Ítélőtábla Dr. Németh László tanácsa, hogy megkísérelje jogszabályi helyek megjelölésével megalapozni jogi álláspontját, amely szerint egy érdekvédelmi szervezetnek tilos közvetíteni és tilos felszólító leveleket írni az érdek-képviseleti tevékenységével összefüggésben. Arra sem fordít figyelmet, hogy cáfolja az általunk hivatkozott jogszabályi helyekre alapozott álláspontunkat, amely jogszabályok egy érdek-képviseleti szervezet számára még a tagjai perbeli jogi képviseletét is tételesen lehetővé teszik az alapszabályában érintett ügyek körében.

Ez utóbbi két kérdésben fennálló megalapozatlanság és mulasztás azért súlyosabb problémája ennek az ítéletnek, mint az első kérdés, akcióink megítélésének kérdése, mert az csak ránk vonatkozik, csak minket marasztal el, az utóbbi kettő azonban általános érvényű, tulajdonképpen minden érdek-képviseleti szervezetre vonatkoztatható, s mint ilyen, tehetetlen „béna kacsává” teheti az összes érdek-képviseleti szervezetet, megfosztva őket törvény adta jogaiktól. Ez pedig az érdek- és erőegyensúlyozásra törekvő demokratikus társadalmi működésre mérne döntő csapást. Mert miféle érdek-képviseleti tevékenységet folytathatna egy erre alakult társadalmi szervezet, ha nem közvetíthetne tagjai és tagjai ellenfelei között, és nem levelezhetne (akár elszámolásra felszólító levelekkel is) tagjai érdekvédelmi ellenfeleivel?

Magyarországon ugyan nincs precedens-jog, de mostantól mégis állandó hivatkozási alappá válhatna ez az érdekvédelmi szervezeteket lebénító, jogfosztó, jogerős ítélőtáblai ítélet, e szervezetek aktivitása, feladatuk betöltése ellen, hatékony fellépésüket lehetetlenné téve, e szervezetek ellenfelei kezében. Ez azt jelentené, hogy a legkiszolgáltatottabb rétegek maradnának minden valós érdekvédelem nélkül. Nem véletlen, hogy a demokratikus társadalmi működés fejlődéstörténetében különbség alakult ki a jogvédelem és az érdekvédelem között, s a társadalom mindkettő lehetőségére igényt tart. Ezért van sok jogvédelemre és sok érdekvédelemre hivatott szervezet. Antidemokratikus, jog- és társadalomellenes törekvés az érdekvédelemben jelentkező társadalmi önvédelmi reflexet lebénítani, és „átcsatornázni” az általános jogvédelem struktúráiba.

A Kúria végzése, amely a megszüntetésünket tartalmazó jogerős ítélőtáblai ítélet végrehajtását felfüggeszti, reményt ad arra, hogy a Kúria tanácsa alapos, érdemi, elfogulatlan vizsgálatot fog végezni, s annak alapján fogja döntését meghozni.   

A Győri Ítélőtábla az ezév január 21.-i nyilvános ülésén kihirdetett ítéletében, harmadfokon, jogerősen, bűncselekmény hiányában minden vád alól felmentett hat vádlott társammal együtt a tatabányai nagy akciónkkal kapcsolatban a Tatabányai Városi Ügyészség által indított büntetőperben. Jómagam voltam az elsőrendű vádlott.
A történet több szempontból is érdekes. Vázlatosan leírom, hogy a bennünket érdeklődésükkel megtisztelő honlap-látogatóink képet kapjanak tevékenységünk praktikus, akciókkal teli oldaláról, de közjogi vonatkozásairól is.
Ebben a tatabányai történetben arról is képet kapnak a kedves olvasók, hogy a büntetőper kezdeményezői mindent elkövettek a VÉSZ lebénítása, tevékenységének lehetetlenné tétele érdekében. Látszólag volt is mire hivatkozniuk, hiszen akcióink valóban szokatlanok voltak, talán némely kívülálló számára félelmetesek is. A „kívülállóknak” azonban azzal is szembesülniük kellett, hogy az elvégzett, átvett, továbbértékesített, profittal használt munka ki nem fizetése, mint a ragály terjedt szét akkoriban az országban. És azzal is, hogy a későbbiek során az illetékes kormányzati és bírósági fórumok által jogsértőnek minősített devizaalapú hitelszerződések alapján családok tízezreit lakoltatták volna ki a bankok. Vagy azzal, hogy a kis- és középvállalkozásoknak akkor is eleget kellett tenniük adófizetési kötelezettségeiknek, ha munkájuk ellenértékéből egy fillér sem folyt be. Nagyon sokszor tapasztaltam, hogy a „kívülállók” szóhoz sem tudtak jutni a döbbenettől, amikor ez még így volt, s szembesültek ezekkel a tényekkel. Nem akarták elhinni, majd amikor azt tapasztalták, hogy mi ezekkel a társadalmat veszélyeztető bűnös jelenségekkel szemben léptünk fel, lelkes támogatóinkká váltak. S nem minket, hanem a mindezt eltűrő államhatalmat hibáztatták a „kívülállók”.
Az elmúlt 7-8 év során a közhatalom minden szintjének (igazságszolgáltatás, kormányzat, politikai pártok) nagyon sok személyiségével és testületével találkoztam. Számomra vízválasztó kérdés volt, hogy magával a társadalmi-gazdasági életet fenyegető problémával, amelyre valamilyen formában felhívtuk a figyelmet, foglalkozik-e az adott személy, vagy testület, vagy csak puszta hatalomféltésből lép fel ellenünk. Meg kell mondanom, hogy bár Isten malmai valóban lassan őrölnek, az összkép sokkal jobb, mint amilyennek látszik: az óriási többség valóban vívódott az általunk exponált problémákkal, sőt még nagyon sokszor akkor is szimpatizáltak velünk, amikor egyébként jogilag ellenünk léptek fel.
Sajnos éppen a tatabányai történetben az ügyészség fellépése nem tartozott ebbe a csoportba. Kezdettől érzékelhető volt a hatalmi monopóliumok öncélú, puszta féltése.
Az akció 2008. december közepén történt, miután a SPAR által áruház üzemeltetése céljából Tatabányán bérelt új épület kivitelező-alvállalkozóit a megrendelői kör nem fizette ki. Az épület 2008 augusztus-szeptemberében készült el, s az alvállalkozók akkor jelentkeztek a VÉSZ-nél, valamikor szeptember elején, amikor érzékelhetővé vált számukra, hogy nem akarják nekik az általuk elvégzett, a megrendelői kör által átvett és továbbértékesített munkát kifizetni. Követeléseik összege kb. 90 millió forintot tett ki. A VÉSZ-be belépett alvállalkozók közvetlen megbízója, fővállalkotóként a Diagonál Kft. volt, annak megbízója a fertődi FÉSZ Zrt., mint generál vállalkozó, annak megrendelője pedig, beruházóként a Gyémánt Park Kft., végül a leendő tulajdonos az OTP Ingatlan Befektetési Alap nevében eljáró OTP Ingatlan Alapkezelő Zrt. volt.
A megrendelői oldal minden szereplőjét megkerestük, és hónapokon keresztül zajló tárgyalásokon próbáltunk megoldást találni, sikertelenül. Bevontuk a SPAR Magyarország Kft.-t is. Még olyan megoldásban is benne lettünk volna – a kivitelezőkkel egyeztetve -, hogy a SPAR a bérleti díjat, engedményezési konstrukció keretében a kifizetetlenül maradt alvállalkozóknak folyósítsa, s így, ha részletekben is, de pénzükhöz jutottak volna a teljesítő VÉSZ-tag cégek, megmenekülve a tönkremeneteltől.
Többször figyelmeztettem a megrendelői oldal cégeit, köztük a SPAR-t is, hogy ha nem találunk közös, jogszerű megoldást, akciót fogunk végrehajtani. Tűrhetetlen, hogy a megrendelői oldal hasznot húzzon az épületből, miközben azok, akik felépítették, tönkremennek. Figyelmeztetésemet semmibe vették.
Az akcióra 2008. december 10.-én került sor.
Aznap a VÉSZ két csoportban tevékenykedett, mindkettőbe nagy erőket koncentráltunk. Az egyik csoport Budapesten több helyszínen, majd Gyöngyösön hajtott végre akciókat, Rákosi Laci, Dézsi Lajos, Bandi Attila, Medriczky Janó irányításával, a másik csoportot, amely Tatabányára ment, magam vezettem.
Aznapi akcióinkkal napokig tele volt a sajtó.
Tatabányán az akkor már működő SPAR Áruházban (többszöri figyelmeztetés után!) a tetőszigetelés kb. 200 m2 területű részét, valamint az épületgépészeti berendezések közül kazánok és szivattyúk egy részét bontottuk le. Kizárólag olyan anyagokat és berendezéseket, amelyeket a vállalkozások saját pénzükön vettek meg, s nekik azokat senki nem fizette ki. Joggal tekinthették tehát saját tulajdonuknak. A bontás szakszerűségére, tisztaságára nagyon vigyáztunk, mert minden ilyen akciónk alapgondolata az volt, hogy ha akciónk nyomán végre megegyezés jön létre, mindent hiánytalanul és szakszerűen visszaszerelünk.
Nagyszabású akció volt, nagy létszámmal, és kb. húsz perc alatt végeztünk. Drámai pillanat volt, amikor a viszonylag hamar kiérkezett két rendőr le akart választani bennünket a még a tetőn és a kazánházban dolgozó 10-15 társunktól, amit nem hagytam. Engem akartak, ugyan nagyon finoman, de feltartóztatni. Magam viszont határozottan mentem a tetőfeljáró felé, hogy együtt maradjunk. A tömeg szorosan követett, ezért a rendőrök jobbnak látták, ha odébb mennek, s ezalatt lejöttek a tetőről, s kijöttek a kazánházból a társaink. Semmilyen inzultusra nem került sor, de még szóváltásra sem. Nagy élménye volt ez a szelíd, erőszakmentes, de határozott összefogásnak.
Az akció sikerrel befejeződött, amit terveztünk, megtettük, így lefújtam az akciót. Ilyenkor mindenki békésen elhagyja a helyszínt. Itt is így történt, egymás után indultak el az aktivistákkal a közelben parkoló autók. Engem nagyon érdekelt, mi történt a másik „hadoszloppal”, s amikor láttam, hogy békésen feloszlik a tömeg, minden rendben van, magam is indultam vissza Budapestre.
Pár perc alatt már majdnem elhagytam Tatabányát, amikor valaki telefonált, hogy egy csoport rendőr jött ki, és feltartóztatták a még közelben lévő társainkat. Azonnal visszafordultam, a helyszínre mentem, s jelentkeztem a helyszíni parancsnoknál (akiről kiderült, hogy a városi kapitányhelyettes volt), közöltem, ki vagyok, s hogy az akcióért minden felelősséget a Szövetség nevében magam vállalok. Válaszul közölte velem, hogy elő akarnak minket állítani. A rendőrök kb. 10-12-en lehettek, az akciócsapatból még ott tartózkodók száma kb. 60 fő volt (összesen 140-150 fő vett részt a tatabányai akcióban, a másik, budapesti és gyöngyösi akciókat végrehajtó csoportban ennél valamivel többen).
A 60 fő nagyobb része úgy elmehetett volna, ahogy csak akart, de egyetértés volt köztünk abban is, hogy mi nem futunk el, nem rejtetten, titokban cselekszünk, hanem nyílt sisakkal, mert az igazság a mi oldalunkon áll, ezért minden ellenállás, vagy szóváltás nélkül hagytuk, hogy a néhány rendőr „bevigyen” minket, hatvanunkat.
Ahogyan általában minden akciónknál, úgy itt is a rendőrök rendkívül udvariasan, korrekt módon bántak velünk, személy szerint velem pedig azt kell mondjam, hogy tisztelettudóan.
Egy tornaterembe kísértek minket, majd némi várakozás után megkezdődött tíz-tizenkettőnk kihallgatása, miközben a többiek – órákon át – a tornateremben várakoztak.
A kihallgatás rendkívül furcsán zajlott. Felvették az adatainkat, majd hosszasan várakoztunk. Egymásból nyíló szobákban, nyitott ajtók mellett hallgattak ki bennünket a nyomozók, így még láthattuk is egymást. Aztán megjelent egy fiatal hölgy, végigviharzott a kihallgató szobákon, és emelt hangon paragrafusszámokat diktált a nyomozóknak. A kihallgatás folytatódott, negyedóra után újból jött a hölgy egy másik paragrafusszámmal. Ez kétszer-háromszor még megismétlődött, aztán újabb hosszú szünet.
Közben megjelent a szobában egy magas, atlétatermetű, vörös hajú fiatalember, és igen nagy hangon beszélve, oda-vissza járta végig a kihallgató szobákat. Dicsérte a VÉSZ-t, hogy igazunk van, dicsért engem is, hogy ebben az országban már cselekedni kell, tűrhetetlen, ami itt folyik, és bárkinek bármi a véleménye, nagyon jól teszi a VÉSZ, hogy végre határozottan fellép. Aztán történeteket említett, amelyekben hasonló helyzetek alakultak ki, emberek tönkretételével. Mindezt igen nagy hangon és határozottan mondta. Nem tudtam mire vélni, hogy miközben minket előállítanak és kihallgatnak a rendőrségen, valaki ott egészen nyíltan és hangosan az akciónkkal egyetértését fejezi ki a nyomozók előtt.
Kérdeztem az engem kihallgató nyomozót, hogy ki ez a fiatalember. Ő közölte, hogy X. Y. százados úr, osztályvezető a Kapitányságon.
Mindaz, amit ez a százados úr mondott, az egész országban lévő közhangulatot tükrözte.
Itt említem meg, hogy pár nappal később egy bevásárló központ parkolójában hirtelen megállt mellettem egy autó, kiszállt egy ismeretlen fiatalember, s a következőt mondta: „Hallottam, hogy mit csináltak önökkel, hatvanukat bevitte a rendőrség, amikor a budapesti zavargások idején sem vitt be a tüntetésekről 20-25 embernél többet, hallottam, hogy önt megkínozták. Szóljon nekünk, ha szükség van segítségre, mi géppisztolyokkal fogunk beszállni.” Először azt hittem, provokátor, de olyan lelkesen és hitelesen beszélt, hogy úgy láttam, válaszolnom kell: „Az igaz, hogy kb. hatvanunkat bevittek, de senkit, sem engem, sem mást nem kínoztak meg, egyébként pedig mi nagyon vigyázunk arra, hogy a küzdelmünket erőszakmentesen folytassuk, mert ha vér folyna, az éppen az ellenségeink malmára hajtaná a vizet.” Közben kisebb csoportosulás támadt körülöttünk, s vészjósló volt, ahogyan helyeseltek a fiatalembernek. A fiatalember a szavaimra kicsit megnyugodott, majd búcsúzásképpen, autójába beszállva még odakiáltotta, hogy azért csak szóljak, ha szükségem van segítségre. Amikor elhajtott, láttam, hogy taxis volt.
Ez volt akkor már a közhangulat az egész országban.
Határozottan állítom: ha nem közelednek a választások, s a társadalom nem tekintett volna olyan nagy reményekkel a választások várható eredményeire, olyan népfelkelés robbant volna ki legkésőbb 2009-ben (amikor a kilakoltatások veszélye már közvetlenül fenyegetett százezreket), amihez képest a 2006-os zavargások ártalmatlan lányregényt jelentettek volna.
Visszatérve a kihallgatásra: a hosszú szünet után egyszer csak odajött hozzám egy tiszt, és igen udvariasan megkért, hogy menjek a kapitány úr irodájába, mert beszélni akarnak velem.
Az irodában 2-3 civilruhás és 2 egyenruhás rendőr volt, s rajtuk kívül három személy. A kapitányhelyettes úr bemutatta ezt a három személyt, két hölgy és egy fiatalember a Városi Ügyészségtől. Az egyik hölgy viselkedéséből egyértelmű volt, hogy ő a csoport vezetője. A kapitányhelyettes úr azt mondta, hogy ez „csupán egy beszélgetés”, és megkért, hogy válaszoljak az ügyésznő kérdéseire. Naív módon belementem ebbe a színjátékba, holott valójában egy abszolút törvénysértő kihallgatás folyt le. Tehát a rendőrség részéről még a gyanúsításom sem történt meg, amikor az ügyészség – súlyos eljárásjogi szabálysértéssel – kihallgatott. Hiszen nem kávéházban voltunk, hogy a kedvenc zeneszerzőinkről társalogjunk, hanem a rendőrkapitányságon, fogvatartott, előállított állapotban voltam, és következetesen, szigorúan, keresztkérdésekkel megspékelve, kizárólag az akciónkról kérdezősködött az ügyészhölgy, végül minden szabályos eljárás előtt, prejudikálva a csak bíróság által kimondható ítéletet, közölte velem: „Éliás úr, ön súlyos bűncselekményt, lopást követett el.” „Ugyan miféle lopás az, amit az ország összes TV-je fölvesz?” – kérdeztem, de erre már nem válaszolt. Ekkor értettem meg, hogy valójában lépre csaltak, s kihallgatást folytattak. Előzőleg azonban nem közölték velem a jogaimat, elkérték a nálam lévő dossziét, majd amikor véget ért a „beszélgetés”, és visszakértem az irataimat, az ügyésznő közölte: „Ez itt marad.” Tehát még gyanúsítás sem volt, iratlefoglalási határozat sem volt, erőszakkal (hiszen fogvatartott helyzetben voltunk!), törvénysértő módon, engedélyem nélkül magánál tartotta az irataimat.
Később panaszt tettem a városi ügyészség törvénysértő eljárása miatt. Az akkori Megyei Főügyészség egyik ügyésze elutasította a panaszomat, arra a valótlanságra hivatkozva, hogy mindenbe önként magam beleegyeztem. További panasznak pedig helye már nem volt, így tehetetlenné váltam. Nyilvánvaló volt a „kéz kezet mos” gyakorlat, hiszen bizonyos, a jogokról, például a vallomás megtagadásának jogáról szóló kioktatások mellőzésébe maga a gyanúsított sem egyezhet bele, annyira kötelező jellgűek. Akkor azért mélyen elgondolkodtam, hol tart az ország, ha ügyészek, akiknek az igazságszolgáltatás élvonalában kellene lenniük, bárhol vannak is az országban, megengedik maguknak az ilyen valótlan tényállításokat.
Tulajdonképpen túlságosan leegyszerűsíteném a problémát, ha csupán „kiskirálykodásnak” tulajdonítanám ezt a vérlázítóan felháborító eljárást. Valójában a közhatalom egyes személyeinek és egyes testületeinek hatalomféltéséről, saját hatalmi monopóliumaik bármi áron, akár nyilvánvaló jogsértéssel, akár meghurcolással, üldözéssel, akár presztizs harcba merülő időhúzással való védelméről van szó. Soha semmiféle hatalomra, pláne hatalmi monopóliumok bitorlására nem törekedtünk. A társadalmat pusztító bajokra akartuk felhívni a figyelmet. Ezek a hatalmukat mindentől féltő közhatalmi személyek azonban el se jutnak az érdemi probléma átgondolásáig, kezeléséig, hanem az állam hamis képviseletében valójában a saját hatalmuk érvényesítésére törnek bármi áron. Ennek érdekében legszívesebben minden társadalmi érdekvédelmi szervezetet, amely hatékonyan lép fel, kiiktatnának a társadalmi életből. Mindegy, ha pusztul az ország, hogy egész társadalmi rétegek kerülnek szociális katasztrófahelyzetbe, csak az ő hatalmuk maradjon meg mindenképpen. Ha pedig egy arra hivatott és jogosult társadalmi szervezet határozottan fellép, hatékonyan betöltve a társadalom önvédelmi funkcióját, akkor üldözőbe kell venni.
Ez történt Tatabányán az első fokú bírósági ítélettel, és az ügyészség (amely mégiscsak az Államot képviseli) hét éven át tartó, ellenünk irányuló ügyködésével.
(Itt most csak zárójelben jegyzem meg, hogy hasonló okokat látok a Fővárosi Főügyészség Szövetségünk teljesen indokolatlan megszüntetését kezdeményező bírósági keresete és a Fővárosi Ítélőtábla ennek helyt adó ítélete mögött is.)
Az ügyésznővel történt „beszélgetés” után visszakísértek a kihallgató szobába, s újabb hosszú szünet következett.
Aztán újra jött a „futár hölgy”, végigjárta a kihallgató szobákat, paragrafusszámokat kiabálva.
Végül lezajlott a kihallgatás, magam maradtam utoljára, felvettük a jegyzőkönyvet, s a nyomozó megkért, hogy a következő hét hétfőjén menjek vissza, hogy a „rabosítást” megcsinálják, mert a technikus már nincs bent (ekkor kb. fél hét – hét óra lehetett). Így is történt.
Időközben a tornateremben várakozó nagy többséget már elengedték. Az eljáró rendőrök az előállítás és szabadítás borzasztó adminisztrációs terhei miatt nyomdafestéket nem tűrő stílusban szidták az aktivisták füle hallatára a főnökeiket, hogy mi szükség volt ennyi ember előállítására, ha már az adataikat felírták.
Tehát aznap, 2008. december 10.-én meg is kezdődött ellenem és hat társam ellen a büntetőeljárás, az összes kihallgatottak közül hetünk ellen, s most, több mint hét év után fejeződött be. Mondanom sem kell, hogy a „lopás és dolog elleni erőszak” bűncselekmény elkövetésében magam voltam „felbujtóként” a Városi Ügyészség által kiadott vádirat szerint az I. rendű vádlott.
Ez a tatabányai történet szinte végigkísérte a VÉSZ egész történetét.
A Tatabányai Városi Bíróság folytatta le az eljárást. A tárgyalásokon az Ügyészséget egy nyegle, fiatal, az érintett vállalkozók („vádlottak”) szomorú sorsán gyakran élcelődő ügyész képviselte, de a tárgyalásokon a „hallgatóság” széksoraiban lépten-nyomon megjelent az az ügyészhölgy, aki a rendőrkapitányságon elkövette ellenem azt a súlyos eljárásjogi törvénysértést. Sokszor láttam, ahogyan szuggeszciója alatt igyekszik tartani a tárgyaláson szereplő fiatal ügyészt (minden bizonnyal annak főnöke lehetett), de érzékelhető volt, hogy a fiatal bírót is.
Az „eredmény” nem maradt el. A Városi Bíróság – lényegében a Városi Ügyészség vádiratát és egyéb, tárgyalási megnyilvánulásait átmásolva – mindnyájunkat bűnösnek mondott ki, engem ítélt a legsúlyosabb büntetésre, másfél évi börtönre, három évi próbaidőre felfüggesztve.
A bíró az ítéletben képtelen, légbőlkapott, minden bizonyítékot nélkülöző állításokat tett – ugyanúgy, ahogy a vádirat -, ellenben védőink érveire és saját álláspontunkra nem is reagált, súlyosan megszegve indokolási kötelezettségét. Tisztán érzékelhető volt, hogy mindenek fölött a Városi Ügyészség álláspontjának akar megfelelni.
Vádlott társaim az enyémnél enyhébb ítéleteket kaptak.

Mindenki elképzelheti, mi kellett ahhoz, hogy ilyen ítélettel a nyakamban még sok-sok további akciót szervezzek meg és vezényeljek le.

Fellebbeztünk, s a Tatabányai Törvényszék másodfokon, bűncselekmény hiányában, mindnyájunkat felmentett, cáfolva a Városi Bíróság következtetéseit, a bizonyítékokkal kapcsolatos érvelését, stb.
Aztán kiderült, hogy a Megyei Főügyészség, és az illetékes Győri Fellebbviteli Főügyészség is a Tatabányai Városi Ügyészség járszalagjára került, fellebbezett a Törvényszék bűncselekmény hiányában történt felmentő ítélete ellen, továbbra is fenntartva, sőt továbbszínezve a képtelen, minden bizonyítékot nélkülöző állításait, nevezetesen hogy mi tudatosan, egyenes szándékkal lopni akartunk.
Így került harmadfokra az ügy a Győri Ítélőtáblához.
A Győri Ítélőtábla először hatályon kívül helyezte a Tatabányai Törvényszék ítéletét, s utasította a Törvényszéket, hogy egy másik bírói tanács vizsgálja meg, és folytassa le a bizonyítási eljárást arra vonatkozóan is, hogy más bűncselekmény (pl. rongálás) nem történt-e. Ítéletéből kiolvasható volt már akkor, hogy a lopás bűntettében való elmarasztalással maga sem ért egyet.
Ekkor a Tatabányai Törvényszéknek egy másik tanácsa újratárgyalta az ügyet, és lefolytatta az Ítélőtábla által elrendelt vizsgálatot is.
Ez a tanács is felmentett minket minden vád alól, pontosan ugyanúgy, mint a másik törvényszéki tanács, és azzal is kiegészítette, hogy rongálás sem történt, mert az eseményekkel egyidejűleg végzett igazságügyi szekértői vizsgálat konkrétan megállapította, hogy semmilyen rongálás nem történt, csak "szakszerűen elvégzett bontás".
Az Ügyészség nem módosította a vádiratot, hiszen azt ő is tudta, hogy rongálás nem történt, hanem – érzékelhetően presztizs kérdést csinálva az ügyből – újra a lopás bűncselekményben történő elmarasztalásunkért fellebbezett.
Közben teltek-múltak az évek, és talpig becsületes vádlott-társaimmal együtt, az ügyészség eljárása miatt, egész idő alatt hordtuk a „vádlott” bélyegét.
Így került újra harmadfokra az ügy a Győri Ítélőtáblához.

Szeretnék röviden kitérni az ügy közjogi-tartalmi-jogelvi problémáira is.
Az alapvető jogi kérdés az építési tevékenység alapszituációjához kötődik. Egy kivitelező vállalkozás (majdnem mindig alvállalkozóként) a saját pénzén – igen sokszor eladósodása árán! – vesz valamit (építőanyagot, épületgépészeti és épületelektromos berendezéseket, maga produkálja a nyílászárókat, épületbútorozást, stb. -, továbbá saját pénzén finanszírozott élőmunkával ezeket, esetleg a tulajdonjognak az elvégzett munka kifizetéséig történő fenntartásával, beépíti egy épület kivitelezése során. Mindezt nem fizetik ki, vagy nem teljes mértékben fizetik ki, azaz tőle senki nem veszi meg sem az anyagokat, sem élőmunkája eredményét. Összhangban lehet az Alaptörvény és a Ptk. alapelveivel, és általában a jogállamiság alapelveivel, hogy pusztán a beépítés ténye miatt akkor is elveszítse ezek fölött az anyagok, berendezések fölött, és élőmunkája eredményei fölött a tulajdonjogát, ha egyetlen fillért sem kap a beépített anyagokért és élőmunkájáért?
Természetesen nem csak az építőiparra, hanem a gazdaság valamennyi termelő-szolgáltató tevékenységére feltehető ugyanez a kérdés, értelemszerű alkalmazással.
Ha ez így lehetne, akkor rabszolgaság lenne Magyarországon. Illetve – mivel rabszolgaság nem lehetséges -, egyszerűen leállna a gazdaság, mert senki nem vállalna semmilyen költséggel járó termelő és szolgáltató munkát ezzel a kockázattal. Egy boltból nem vihető el egy kiló kenyér, ha valaki nem fizeti ki, de termelő-szolgáltató vállalkozásokkal ezt meg lehet tenni?
Sokszor az embernek az az érzése, hogy az elméleti-absztrakt szobajogászoknak, akik sokszor áljogi spekulációkba süllyednek, fogalmuk sincs arról, mivel játszanak, amikor életidegen, sőt életellenes elveket találnak ki, amelyek társadalomra veszélyessége óriási. Hiszen a termelő-szolgáltató tevékenység leállása konkrét katasztrófát jelentene a társadalomra.
A VÉSZ Alapszabálya egyértelmű választ ad erre a kérdésre. Az „I.4. A társadalmi szervezet célja” című fejezetben a következő olvasható: „Fellépésünk alapja, hogy a vállalkozás jogosult a leszállított anyag, terv, vagy bármely termék, továbbá a teljesített munka eredményének jogszerű ellenértékére, s az mindaddig a teljesítő (szállító) vállalkozás tulajdona, amíg azt a vevő hiánytalanul ki nem fizeti.”
A Fővárosi Bíróság 2008. szeptember közepén minden kifogás nélkül bejegyezte a Szövetséget ezzel az Alapszabállyal, s a bejegyzést az illetékes Fővárosi Főügyészség nem fellebbezte meg, tehát már akkor, s így a tatabányai akció idején is jogerős volt.
Előbb a Tatabányai Városi Ügyészség, majd az első fokon eljáró Tatabányai Városi Bíróság (ez utóbbi megszegve indokolási kötelezettségét), semmibe véve jogelvi érvelésünket, válaszra sem méltatva azokat, a „beépített dolog osztja a fődolog jogi sorsát” elvet hangoztatta, majd a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség és a Győri Fellebbviteli Főügyészség is ezt ismételgette sorozatos fellebbezéseikben a felmentő ítéletek ellen.
Ez az elv reális az adás-vételi szerződéseknél például, de alkalmazhatatlan akkor, amikor a „fődolog” még nem is létezik, hanem megvalósulásban van. A „fődolog” a megvalósítását célzó és szabályozó vállalkozási szerződés teljesülésével jön létre jogi értelemben, amikortól egyáltalán beszélni lehet annak „jogi sorsáról”. A vállalkozási szerződésnek pedig két oldala, két „lába” van: a műszaki teljesítés, és a műszaki teljesítés ellenértékének átadása. Amíg mindkét oldal hiánytalanul nem teljesül, addig jogi értelemben nem létezik a „fődolog”. Jogi értelemben mindegy tehát, hogy félbe van hagyva az épület, vagy félig van kifizetve, hiába van nagy különbség a két eset külső látványosságában, jogilag egyaránt érvényes az, hogy a szerződés nem teljesült.

Ennyi bonyodalom után került újra a Győri Ítélőtáblához harmad fokra az ügy, s fejeződött be most, január 21.-én jogerősen, a Tatabányai Törvényszék bűncselekmény hiányában, minden vád alóli felmentő ítéletének helybenhagyásával.
A Győri Ítélőtábla ítélete teljes mértékben azonosult a Tatabányai Törvényszék felmentő ítéletével, s két nagyjelentőségű, iránymutató megállapítással ki is egészítette azt.
Az egyikben kimondta, hogy a tulajdonjog fenntartásával beépített tárgyakra az érintett vállalkozó jóhiszeműen tekinthetett úgy, mint amelyek nem minősíthetőek "idegennek" (a lopást, mint bűntettet csak "idegen" tárgy eltulajdonításával lehet elkövetni).
Ez a mozzanat újból rávilágít arra, amit oly sokszor mondtunk tagjainknak is és másoknak is, kérem, hogy "aki hallja adja tovább": minden munkát csak a szerződésben rögzített, a munka kifizetéséig terjedő hatályú tulajdonjog-fenntartással szabad elvállalni. Az a megrendelő, aki ebbe nem egyezik bele, eleve rosszban sántikál, és akkor inkább el kell utasítani a munkát! Égetően fontos lenne, hogy ezekben a kérdésekben a vállalkozások egységesen lépjenek fel.
A másik elvi jelentőségű kiegészítés, amivel az Ítélőtábla a Törvényszék felmentő ítéletét kiegészítette, hogy nem állt fenn társadalomra veszélyesség abban, hogy az érintett cégek a VÉSZ-hez fordultak érdekvédelmi segítségért. Ez azt jelenti, hogy az Ítélőtábla most, annyi akció és mindenféle-fajta jogi eljárás után, továbbá a kezdetektől (már 2007-től) a VÉSZ elleni, nyilván az ellenérdekű felek által szervezett rágalmazás után is kifejezi közvetetten, hogy a VÉSZ tevékenységének nem volt társadalmi veszélyessége. Ezzel, véleményem szerint, jogi nyelvezetben azt mondta ki, hogy azok az eljárások, amelyek mögött a VÉSZ tevékenysége állt, indokolatlanok voltak, hiszen az eljárások elengedhetetlen feltétele a társadalomra veszélyesség.

A Győri Ítélőtábla eljáró Tanácsának elnöke, Dr. Zólyomi Csilla bírónő hozzátette: mindez, és a bűncselekmény hiányának megállapítása nem jelenti azt, hogy az Ítélőtábla egyetért az ilyesfajta akciókkal, mert bármennyire is hosszadalmasabbak a jogi utak, azokat kell választani. Ugyanakkor örömét fejezte ki, hogy a VÉSZ, a megváltozott jogi környezetben, amikor a ki nem fizetéssel fenyegetett vállalkozások védelmében most már gyors és hatékony jogi eljárások állnak rendelkezésre, 2013. júniusa óta már több akciót nem hajtott végre, és fölöslegessé is váltak ezek az akciók, hiszen van gyors és hatékony jogi megoldás.
A tárgyaláson ugyanis kifejtettem, hogy 2007 óta milyen mélyen benne voltunk a jogi helyzet megváltozásának előkészítésében, ennek dokumentumaiból be is csatoltam néhányat, s mára már – elismerten a mi közreműködésünkkel is - gyökeresen megváltozott a jogi helyzet. A VÉSZ elérte célját, ebben a tekintetben betöltötte küldetését.

Ami tolerálhatatlan volt a több mint hét évig tartó eljárásban, az az Ügyészség (amely mégis csak az Államot képviseli) különböző szintjeinek magatartása. Miattuk az ellenem folyó eljárásban egy országos érdek-képviseleti társadalmi szervezet elnökének hét éven át tartó meghurcoltatása zajlott. A VÉSZ bejegyzése a Fővárosi Bíróságon 2008. szeptember 15.-én lett jogerős. A VÉSZ-nek a Tatabányai Városi Ügyészség általi üldözése pedig nem egészen három hónappal később már meg is kezdődött, amelyhez a többi ügyészségi fórum is bekapcsolódott. Presztizs harcot folytatva, a három különböző bírói tanács (kettő a Tatabányai Törvényszéken, egy a Győri Ítélőtáblán, mindháromban három-három bíróval) által többször megcáfolt álláspontjukat újra és újra ismételve, fölösleges fellebbezésekkel, nem beszélve az egész eljárás kezdetén tanúsított törvénysértő eljárásukkal, igyekeztek az ügyet személy szerint ellenem és a VÉSZ elleni üldözéssé alacsonyítani.
Az elmúlt hónapokban ezzel együtt két ügy fejeződött be, azt megelőzően további kettő, mindegyik számomra pozitívan, így már csak két büntetőeljárás folyik ellenem VÉSZ akciók miatt (legalábbis kettőről tudok).
Még egyszer megköszönöm annak a sok száz (összességében több ezer) harcos, de szelíd aktivistánknak és a cégvezetőknek a kiállást, a cselekvő szolidaritást, akik ezekben, és minden más akcióinkban részt vettek. Köszönöm mindenkinek, attól függetlenül, hogy voltak, akikkel később ilyen-olyan ügyekben vitáink támadtak. Részvételük értékéből ez semmit nem von le.
Külön köszönöm a bevezetőben felsorolt Barátainknak, hogy vállalták aznap a másik „hadoszlop” vezetését, így magam teljesen a tatabányaira tudtam koncentrálni.
A kiszolgáltatott, „megalázott és megszomorított” emberek védelmét ugyanúgy folytatjuk, de most már, a Kúria mindent eldöntő ítéletéig, a GYŐZ Mozgalom kereteiben.

Ezzel összefüggésben arról is tájékoztatom kedves olvasóinkat, hogy a VÉSZ beadta a Kúriához a Szövetség törvénysértő megszüntetése elleni felülvizsgálati kérelmet. Kértük a Kúriától a megszüntető ítélet végrehajtásának felfüggesztését is.
Felülvizsgálati kérelmünkben kifejtettük, miben törvénysértő a Fővárosi Ítélőtábla Dr. Németh László tanácsa ítélete.
Egyrészt: nem tesz eleget indokolási kötelezettségének, semmilyen lényegi kérdésben. Minden indokolás nélkül, problémátlanul azonos jogi tartalmúnak minősíti a bíróság által tiltott tulajdonvisszavételi akcióinkat és a bíróság által nem tiltott bűnjel-lefoglalási akcióinkat. Holott a tulajdonvisszavételi akcióinkat tiltó bírói ítélet felügyelőbiztost rendelt ki az ilyen akcióktól tartózkodásunk ellenőrzésére, s ő – aki a bíróság által tevékenységünk értékelésére meghatalmazott, illetékes személy ebben a tekintetben – egyetlen szóval sem jelezte, hogy a két akció azonos tartalmú. Hogy is lehetne azonos tartalmú, amikor az egyik esetben a tulajdonos cég elvitte a tulajdonát képező anyagot az építési helyszínről, a másik esetben viszont átadta a rendőrségnek lefoglalás céljából, azzal a szándékkal, hogy majd az illetékes bíróság döntse el, kié az átadott anyag: azé, aki megvette és dolgozott vele, és tőle senki nem vette meg, vagy azé, aki nem fizetett érte egy fillért sem.
Másrészt: a törvényes működés helyreállíthatatlansága az egyetlen indok, amellyel meg lehet szüntetni egy társadalmi szervezetet. Ezt a „helyreállíthatatlanságot” azzal indokolja a törvénysértő ítélet, hogy változatlanul jogot formálunk a tagjaink és ellenfeleik közötti közvetítő tevékenységre, és ezzel összefüggésben levelek írására. E tekintetben az ítélet mind a Ptk., mind a Pp. képviseletről szóló paragrafusait semmibe veszi, holott lehetővé teszik e törvények (a Pp. vonatkozó paragrafusa tételesen is) egy érdek-képviseleti társadalmi szervezet számára az Alapszabályába tartozó területek tekintetében a tagjai jogi, sőt még perbeli képviseletet is! Hogyan láthatná el egy érdek-képviseleti szervezet tagjainak jogi képviseletét, ha nem levelezhetne az ellenérdekű féllel, és nem közvetíthetne tagjai és az ellenérdekű fél között? E vonatkozásban a Ptk.-t és a Pp.-t figyelmen kívül hagyó ítélet jogfosztóan törvénysértő.
Várjuk a Kúria döntését az ítélet végrehajtásának felfüggesztéséről és tárgyalás kitűzéséről.
Valójában itt nem csak a VÉSZ sorsa, hanem az összes érdek-képviseleti szervezet működésének hatékonysága is a tét. Ha a törvénysértő ítélet érvényesül, és egy érdek-képviseleti társadalmi szervezet sem nem levelezhet, sem nem közvetíthet, akkor hogyan léphetne föl tagjai érdekvédelmi ügyeiben, akár perbeli jogi képviselet formájában is? Bénává, tehetetlenné válna, s újra a hétpróbás, rafinált spekulánsoké válna a világ.
Reméljük, nem így lesz, mert ha így lenne, az azt jelentené, hogy Magyarországon az érdek-képviseleti, érdekvédelmi tevékenység utolsó csíráit is kiirtják.
Ez pedig már nem magyar belügy lenne.