Nemzetközi Nőnap és fontos szövetségi infók Nyomtatás
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
Írta: Éliás Ádám   
2012. március 09. péntek, 17:29

Kedves Szövetséges Barátaim! - Március 8. van.


A kép forrása: Palavinci Sándor Iskola Weblapja - Sándorfalva

Először is hódolattal köszöntöm a soraimat olvasó kedves HÖLGYEKET – asszonyokat, lányokat, kicsiket és nagyokat, fiatalokat és még fiatalabbakat, szépeket és még szebbeket, okosakat és még okosabbakat, szóval az összes NŐT.

Küzdelmünket a kis- és középvállalkozásokért, az országért, valójában mindenekelőtt a CSALÁDOK életlehetőségeiért vívjuk. Meghatottan gondolok arra, milyen mélyen megértették ezt Szövetségünk hölgy tagjai, s milyen bámulatos, férfiakat megszégyenítő bátorsággal vettek részt sok olyan akcióban, amelyekről, látva a lehetséges veszélyeket, el akartam őket küldeni.

Ott maradtak, szó szerint ugyanazt mondva, amit nem egyszer drága Párom mondott nekem az utóbbi években: „Csak nem képzeled, hogy te veszélyben vagy, és én elmegyek mellőled?!”

Szövetségünk és az összes férfi nevében (elvégre Ádámként ezt megtehetem, amely név egyik jelentése: „férfi”): köszönet minden gyermekért, minden szép percért, minden falatért és tiszta ruháért, minden kedves szóért, féltésért és ápolásért. És a nehéz pillanatokat és konfliktusokat is köszönjük Nektek, akármelyikünknek volt „igaza”. Soha nem tudtunk volna emberileg fejlődni Nélkületek. Higgyétek el, bár mi férfiak sokszor kicsit durungok vagyunk, és nehezen fejezzük ki magunkat, de MINDENT ÉRTETEK ÉS GYERMEKEINKÉRT TESZÜNK, ÉLNI SE LENNE KEDVÜNK NÉLKÜLETEK.
Fogadjátok ezt a gondolat-csokrot szeretettel, és miközben Titeket ünnepelünk, azt is kérjük, bocsássátok meg sok helytelenségünket. Néha titkoljuk hogy tudjuk, pedig tudjuk: anyák, asszonytársak és leányok, ismerős és ismeretlen hölgyek, csodálatosak vagytok.

xxx

Szívesen fűzném tovább az Ünnep ürügyén a hölgyekkel kapcsolatos élményeimből fakadó gondolatokat, de vissza kell térnem Szövetségünk ügyes-bajos dolgaira.

Szeretném Szövetségünk tagságát néhány fontos kérdésről tájékoztatni.

Tisztújító, egyben Alapszabály-módosító Közgyűlésre készülünk. Mivel az Alapszabály módosításához az összes tag háromnegyedének jelen kell lennie, előre kérem, mindenki jöjjön majd el. Az időpontot és napirendet időben meg fogjuk küldeni. Terveink szerint április közepén lesz. Odáig a Közgyűlést előkészítő plenáris ülést is fogunk tartani, valószínűleg március utolsó hetében. A plenáris ülés pontos idejéről és helyszínéről is időben küldünk tájékoztatót. Kérem, hogy mind a tisztújításra, mind az Alapszabály-módosításra vonatkozó, vagy bármilyen más témával összefüggő javaslataitokat, továbbá napirendre tűzési kéréseiteket minél előbb juttassátok el hozzám, akár telefonon, akár emailen.

A tisztújító Közgyűlésig egyelőre ideiglenes jelleggel megalakult a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság. A Közgyűlés döntése fogja véglegesíteni.

Elnöke:

 

  • Benkő Gábor

 

Tagjai:

 

  • Dohány András és
  • Hegedűs László
  • Az Elnökség részéről Dézsi Lajos is kapcsolódik a Bizottsághoz, aki kidolgozta a pénzügyi működés új modelljét.

 

A továbbiakban minden gazdasági, pénzügyi döntést a Bizottság hoz, vagy javasol a Vezetőségnek.

Annak a hat személynek a tagsági jogait február 4.-én felfüggesztettem, és fegyelmi eljárást indítottam ellenük, akik belső és külső bomlasztásba kezdtek Szövetségünk ellen. A Szövetség Elnöksége felállította az ad hoc Fegyelmi Bizottságot, amely lefolytatja az eljárást.

Elnöke:

  • Dohán Gergely

Tagjai:

  • Hegedűs László és

  • Perczel Attila

A fegyelmi eljárás alá vont személyek nem vehetnek részt sem a plenáris ülésen, sem a Közgyűlésen, s a Fegyelmi Bizottság döntéséig nem részesülhetnek érdekvédelmi képviseletben a Szövetség részéről.

Tájékoztatlak Titeket, a tatabányai, tulajdon-visszavételi akciónk miatt zajló perben a bíró, elképesztően életidegen érveléssel kimondta: azzal, hogy valaki beépít valamit, vagy átadja a megrendelőnek, a fölött a dolog fölött elveszti a tulajdonjogát, akkor is, ha egy fillért se kapott érte, s a megrendelő tulajdonába megy át akkor is, ha a megrendelő egy fillért sem fizetett érte.

Lehet-e, szabad-e ebben az országban gazdasági, pláne építőipari tevékenységet folytatni? A bíró lényegében azt mondta ki, hogy az értékteremtő ember számára rabszolgaság van Magyarországon. Nem az én sorsom az érdekes ebben az egész történetben, hanem ez. Szabad ezt ennyiben hagynunk? Mi lehet a távlata az országnak, ha ez így marad???

A bankok elleni fellépésem miatt, amikor megakadályoztuk a tömeges kilakoltatást, első fokon elítéltek, másod fokon bűncselekmény hiányában felmentettek. Szokva vagyok az ilyesfajta dolgokhoz.
Abba azonban nem fogok belenyugodni, hogy Magyarországot rablók barlangjává tegyék – jogi eszközökkel is. Nagyon komoly fellépést tervez a Vezetőség, a konkrétumokat a plenáris ülésen meg fogjuk beszélni.

Bíztató dolgok is vannak:

Az Euronorm Kft. ügyében (Dézsi Lajos), három és fél év után (!), tegnap született megállapodás a teljes követelésre vonatkozóan. A jogos követelés 16,5 milliójából 6 milliót kb. két és fél éve megkapott Lajos, a többi 10 és félről tegnap jött létre a megegyezés.

Ezért mondom mindenkinek: soha senki ne adja fel!!! Résen kell lenni, újabb és újabb módszereket kell kitalálni és alkalmazni, s előbb-utóbb meg lesz az eredmény. Igaz ügyért harcolunk, az idő nekünk kell, hogy dolgozzon. Csak akkor válik tehetetlenné a Szövetség, ha a tagszervezet belefásul és föladja. Ez az, aminek nem szabadna soha bekövetkeznie, még ha nagy türelemre és kitartásra van is szükség. A történet részleteit a plenáris ülésen elmondjuk.

Mindenkit üdvözlök, a Hölgyeknek újra hódolatomat és kézcsókomat küldöm:

Budapest, 2012. március 8. - Nemzetközi Nőnap

Éliás Ádám elnök